kkv-szektor – makronom.eu
2025. május 13., kedd

A Demján Sándor Program az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv keretében 

2024. december 20. | Makronóm

A kormány célja, hogy Magyarország gazdasági semlegességére épülve a gazdasági fellendülés a társadalom széles körei, különösen a családok, illetve a kis- és középvállalkozások számára is érezhető legyen. A kabinet ennek érdekében dolgozta ki a 21 pontból álló Új Gazdaságpolitikai Akciótervet, aminek a keretében 4000 milliárd forintot mozgósít a fiatalok, a családok, valamint a kis- és középvállalkozások támogatására. Ebből 2632 milliárd áll rendelkezésre a családok számára, míg az akcióterv részeként megvalósuló Demján Sándor Program mintegy 1400 milliárd forinttal támogatja a hazai kkv-k fejlődését.

Kutatások szerint ezek a hazai kkv-k fő sikertényezői 

2024. július 8. | Halaska Gábor

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) megbízásából végzett, „A budapesti kkv-k sikertényezői” című kutatás eredményeit bemutató műhelybeszélgetésre került sor július elején. A rendezvény középpontjában a kkv-k – kamarák által is segített – hálózatosodása, a tudásátadás, a digitalizáció és az innováció, valamint a cégvezetés sikerben betöltött szerepe állt. 

Négy dolog, amellyel megszüntethetők a magyar gazdaság duális törésvonalai – Nagy Márton véleménycikke 

2024. április 19. | Makronóm

A magyar gazdaság zakatolását a dualitás jelentős mértékben visszafogja. A két legfontosabb törésvonal a hazai és a külföldi vállalatok, valamint a nagy-, illetve a kis- és középvállalatok között érzékelhető. Ezeket azért szükséges oldani, mert e kettősség csökkentése jókora lökést adhat a gazdaságnak – írta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Magyar Nemzeten megjelent véleménycikkében.

Rendkívül népszerű a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram 

2023. november 17. | Makronóm

Az EXIM Magyarország idén februárban indította el 700 milliárd forintos keretösszeggel a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogramot, azzal a céllal, hogy a magyar vállalkozások a kedvezőtlen gazdasági helyzetben a magas kamatok mellett kedvezményes finanszírozáshoz juthassanak. A program szükségességét mutatja, hogy rövid időn belül hatalmas érdeklődést váltott ki, így az eredeti keretösszeget 1000 milliárd forintra emelte a kormány. 

A magyar gazdaság exportképessége kimagasló

2023. július 12. | Makronóm

A Makronóm Intézet öt területet vizsgált meg a legfrissebb Gazdasági Monitor elemzésében. A magyar gazdaság exportképessége és összetettsége kimagasló, és nemzetközi összehasonlításban is előkelő helyet foglal el. A hazai vállalkozásoknak továbbra is lesz teendője az ipari digitalizációs szint területén, amelynek javításában kiemelt szerepet kaphatnak a képzések és a gyakorlati tudás megszerzése.

Nagy Márton: a hazai kkv-k több millió családnak nyújtanak biztos megélhetést 

2023. július 3. | Makronóm

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter beszédet mondott az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj nemzeti fordulójának átadásán, ahol többek között kitért arra, hogy a hazai kis- és közepes vállalkozások adják a magyar gazdaság motorját, biztos megélhetést nyújtva több millió család számára.

Kérdezz bátran!
Chat