2025. május 10. | Páczi Zsolt
Ázsia legnagyobb gazdaságai olyan lépésre szánták el magukat, amely az amerikai dollártól való eltávolodásukat jelzi. Május 4-én az ASEAN+3 tagjai bejelentették, hogy elfogadtak egy gyors pénzügyi mechanizmust, amely elsőként fogja alkalmazni a regionális valutákat, beleértve a jüant.
2024. december 13. | Makronóm
Az Új Gazdasági Akcióterv részeként meghirdették a kkv-k fejlesztését célzó Demján Sándor Program hitel-, tőke- és vissza nem térítendő támogatási termékeit. Ennek keretében a kormány 2025-ben 1410 milliárd forint megmozgatásával segíti a hazai vállalkozások fejlesztéseit, elősegítve a versenyképességük növelését és méretugrásukat – áll a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
2024. július 14. | Makronóm
Kína 2017 óta a világ legnagyobb hitelezőjévé vált. Afrikában már megkérdőjelezhetetlen Peking térnyerése, de világszinten egyre népszerűbbek a kínai hitelek, főként a feltörekvő gazdaságok körében. Ez nem csoda, hiszen ezek a kölcsönök sokkal kedvezőbb feltételekkel, sokkal hatékonyabb eredményt ígérnek, mint a nyugati versenytársak ajánlatai. A Nyugat, úgy tűnik, e tekintetben is elveszíti a versenyt…
2024. május 6. | Matus Tibor
Az ukrán fegyveres erők kudarcai csalódást okoztak egyes nyugati hitelezőknek, és a magánkölcsönt nyújtók egy csoportja követeli, hogy Ukrajna kezdje meg államadósságának törlesztését a 2022 óta tartó moratórium után. Ez az álláspont azonban ütközik az Egyesült Államok és uniós partnerei érdekeivel.
2024. február 5. | Makronóm
Duplájára, azaz 50 millióról 100 millió forintra emelkedik a Széchenyi Mikrohitel MAX+ maximálisan adható hitelösszege, valamint lehetővé tesszük az új, tisztán elektromos személyautók finanszírozását is – jelentette be Krisán László, a Széchenyi Kártya Programot koordináló KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.
2024. február 1. | Makronóm
A mai naptól indul és 2024. május 1-ig tart az az akciós időszak, amely alatt az új vállalati forinthitel-szerződések esetében a kereskedelmi bankok – önkéntesen vállalva – a futamidő első 6 hónapjában 0 százalékra csökkentik a BUBOR feletti kamatfelárat. Mindez 2-4 százalékponttal csökkenti a vállalati hitelek kamatszintjét.
2024. január 30. | Makronóm
Az elmúlt időszakban a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Bankszövetség között több alkalommal is intenzív és konstruktív szakmai párbeszéd zajlott a piaci hitelezés ösztönzése érdekében. Ebbe illeszkedik a minisztérium szakértői által a múlt hét elején elindított szakmai vita is a banki hitelekkel kapcsolatban.
2024. január 10. | Makronóm
Az új selyemutak finanszírozása révén Kína számos kölcsönt nyújtott fejlődő országoknak. Ha a nagy ázsiai óriás a hitelek visszafizetésének kockázatával szembesül, akkor annak jelentős hatása lehet a saját gazdaságára is.
2023. augusztus 10. | Makronóm
Egy nehéz időszak után a monetáris kondíciók lazítása a piaci kölcsönök kamatában csak fokozatosan jelenhet meg.