2023. szeptember 5. | Matus Tibor
Recep Tayyip Erdogan török elnök a Vlagyimir Putyinnal folytatott hétfői tárgyalása után kijelentette, hogy hamarosan újra lehet éleszteni azt a gabonaszerződést, amely az ENSZ szerint az ukrán gabona piacra kerülésével segített enyhíteni az élelmiszerválságot – így tájékoztattak a vezető portálok. Az oroszok nagyon jól tudják, hogy Ukrajna túlélésének az egyik feltétele, hogy értékesíteni tudja a gabonáját.
2023. július 21. | Matus Tibor
Az egyezménynek tulajdonítják, hogy világszerte csökkentek a tavalyi ukrajnai invázió nyomán megugrott élelmiszerárak. A háború előtt 2021-ben Oroszország és Ukrajna volt a világ első, illetve ötödik legnagyobb búzaexportőre. Melyek most a kilátások, ebben az új helyzetben?
2023. július 18. | Matus Tibor
Megugrott a búza ára, miután hétfőn felröppent a hír, miszerint Oroszország isztambuli idő szerint július 17-étől érvényét vesztettnek minősíti az ENSZ közvetítésével létrejött gabonaüzletet. Ezzel véget ért a Törökország által fenntartott humanitárius folyosó, amely lehetővé tette az ukrán gabonák globális piacokra történő exportját. Oroszország azóta megerősítette, hogy a megállapodást felbontották.
2023. június 18. | Matus Tibor
Oroszország sürgősségi élelmiszeralapot javasolt a közép-ázsiai volt szovjet országoknak. A javaslat egyszerre teremthetne tartalékalapot az élelmezéshez, fejleszthetné a gabona raktározását, másrészt Oroszország a térség erősebb játékosaként léphetne fel a világpiacokon.
2022. augusztus 8. | Mihálovics Zoltán
Megszületett a gabonamegállapodás. Jó hír, hogy Oroszország és Ukrajna török közvetítéssel megállapodott az ukrán gabona exportjáról, de ez önmagában nem jelent megoldást a problémára.