Trump elnöki beiktatása: gesztusértékű üzenetek és résztvevők
Sor került Donald Trump elnöki beiktatására, amelyen számos korábbi alkotmányos és íratlan szokást megtörtek. Az esküceremónia vendéglistája jelzésértékű. Mutatjuk!
Sor került Donald Trump elnöki beiktatására, amelyen számos korábbi alkotmányos és íratlan szokást megtörtek. Az esküceremónia vendéglistája jelzésértékű. Mutatjuk!
Ursula von der Leyen, az unió bizottságnak elnöke, akinek újbóli kinevezése nem magától értetődő, támogatók után kutatva járja Európát. Próbálja megnyerni Macront, Scholzot és Melonit, akiknek a szavára három eltérő európai pártcsaládban hallgatnak, és ezek közül egyik sem a leköszönő elnöké. A matematika szabályai szerint a jelöltnek teljesülhet a vágya az újrázásra, ám a tapasztalatok szerint mindig történnek meglepetések.
Portugáliában vasárnap előre hozott parlamenti választásokat tartottak, amelyen – igaz, csekély mértékben, de – a jobboldali erők kerültek ki győztesen. Luzitánia tengerpartjai továbbra is vonzzák az üdülővendégeket, de jönnek ide külföldi befektetők is, Lisszabon pedig a jó államháztartási helyzetéből profitál. Sok portugál számára azonban túl drágává és élhetetlenné vált az ország.
Franciaország új migránstörvényét a múlt hét végén aláírta Macron elnök, amivel kipipálhatta ötéves ciklusa egyik nagy feladatát. Ám ez a jogszabály nem az, amelyet a parlamentben a jobboldal jóváhagyott, mivel az alkotmánytanács alapos munkát végzett. Macron jól rászedte az egész jobboldalt. De vajon milyen áron?
Üdv a jobboldalon! – világszerte ezekkel a szavakkal köszöntötték Emmanuel Macron francia államfőt az elemzők azt követően, hogy múlt heti sajtóértekezletén politikájában éles fordulatot mutatott be. Nyilván az új párizsi kormány összetétele is jele volt ennek, most viszont ez egyértelmű jobbraát.
Közeleg az európai parlamenti választás, amely a politikai paletta átrendeződését hozhatja. A konzervatív nacionalista mozgalmak és politikai pártok népszerűsége egyre nő. Ezt bizonyítja az is, hogy a közvélemény-kutatások egybecsengően kimutatták: a fiatalok a vártnál konzervatívabban szavaznak.