2024. december 1. | Makronóm
Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára elnökölte a Versenyképességi Tanács űrtevékenységek témakörében 2024. november 29-én Brüsszelben megtartott ülését. A tanácsülésen az európai űrtevékenységek vonatkozásában a tagállamok elfogadták a kompetenciák megerősítéséről szóló következtetéseket, valamint az EU űrprogramjának időközi értékelését.
2024. december 1. | Fekete Kíra
A NASA és a SpaceX közötti rakétaverseny nemcsak az amerikai űrkutatás, hanem a globális holdprogramok jövőjét is meghatározhatja.
2024. június 8. | Makronóm
Balatonfüreden rendezték az I. Hazai Űrkongresszust, amelyen részt vett Fábián Gergely.A Nemzetgazdasági Minisztérium iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára előadásában hangsúlyozta, hogy Magyarország stratégiai célja a nemzetközi kapcsolatok szélesítése az űriparban is, emiatt egyre több ESA-programba kívánunk bekapcsolódni.
2024. május 27. | Makronóm
A szakértői bizottság végleges döntése alapján Kapu Tibor lehet az az ember, akit Magyarország hosszú évtizedek után ismét a világűrbe küld, míg a tartalék űrhajós Cserényi Gyula lesz, ők fogják elvégezni a kiképzés utolsó fázisát – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
2024. május 16. | Makronóm
Kína a napokban újabb űrküldetést kezdett, amelynek a célja mintával hazatérni a Hold sötétebb oldaláról, ahol eddig csak kínai űrszonda járt. A Csang’e 6 fedélzetén számos európai műszer található, példázva azt a szándékot, hogy Peking nem tekinti csak a saját missziójának az expedíciót. Az viszont biztos, hogy a Holdon is egyre élesebbé válik az amerikai–kínai rivalizálás, az első kínai ember megjelenését a Holdon 2029–30 körülre tervezik.
2024. május 6. | Mihálovics Zoltán
Hazánk nagyot lép előre a kulcstechnológiák terén: Martonvásáron épül egy 4000 négyzetméteres űrtechnológiai gyártóközpont, amelynek alapkövét május 6-án, hétfőn tették le. A beruházással több mint 85 új, magas hozzáadott értékkel rendelkező munkahely jön létre.
2024. március 25. | Makronóm
Az idén a világ nemzetei számos küldetést hajtanak végre, amelyek célja a Hold felderítése, sőt a felkészülés a bolygónkat kísérő égitest kiaknázására. De óhatatlanul felmerül a kérdés: vajon kié is a holdunk? Mindenkié és senkié sem – válaszolhatnánk egyszerűen, de hasonló helyzetekből kerekedtek már ki pusztító háborúk.
2024. március 14. | Nóti-Nagy Attila
Cikksorozatunk első két részében a hidegháború űrbéli eseményeinek történetét vizsgáltuk meg, és bemutattuk az amerikai, illetve szovjet űrprogram két zseniális vezetőjét, Wernher von Braunt és Szergej Koroljovot. A harmadik, záró részben sorra vesszük az erőltetett űrverseny katasztrófáit, amelyeket mindkét oldalon ugyanaz a törekvés, az ellenfél minden áron való megelőzése motivált.
2024. március 12. | Makronóm
A technológiai fölényért való küzdelemben az Egyesült Államok egyre inkább lemarad Kína mögött. Ráadásul Peking olyan területeken jár élen, amelyek projektjei a katonai képességek megerősítésére is alkalmasak. Ahhoz, hogy Washington újra a saját javára fordítsa a versenyt, sürgős és átfogó lépéseket kellene tennie a K+F-támogatás, az innováció és a hadiipar területén.