Hogyan kerülik ki a kínai áruk a vámokat?
A trükkös kiskapu már 1930 óta nyitva van Amerikában, a politikai döntéshozók pedig nem tudják, mi tévők legyenek vele.
A trükkös kiskapu már 1930 óta nyitva van Amerikában, a politikai döntéshozók pedig nem tudják, mi tévők legyenek vele.
A technológiai fölényért való küzdelemben az Egyesült Államok egyre inkább lemarad Kína mögött. Ráadásul Peking olyan területeken jár élen, amelyek projektjei a katonai képességek megerősítésére is alkalmasak. Ahhoz, hogy Washington újra a saját javára fordítsa a versenyt, sürgős és átfogó lépéseket kellene tennie a K+F-támogatás, az innováció és a hadiipar területén.
Peking az technológiai önellátás erősítése jegyében több mint 27 milliárd dollárt gyűjtene össze ahhoz, hogy hatékonyabban finanszírozhassa chipgyártó vállalatait. Az alap főként önkormányzatoktól és állami vállalatoktól kap támogatást. A korábbi kettő mellett egy újabb forrás létrehozását az is motiválta, hogy az USA szigorítana a félvezető-technológiákkal kapcsolatos, Kínával szembeni szankciókon, és erre buzdítja szövetségeseit is.
Az USA exportkorlátozó intézkedéseire megjött az újabb kínai válasz. Ezúttal az Intel volt a célpont, amely Peking miatt csúszott le egy számára rendkívül előnyös üzletről.
Az Egyesült Államok mindent megtesz, hogy tervébe az EU-t is belerángatva szorítsa vissza Kínát a globális piacokról, ám igyekezete hiábavaló. Az óriási gépezet már magát hajtja előre, és nem lehet megfékezni.
A Nyugat által ismételgetett „kockázatmentesítés” Peking szerint csak egy terminológiai tévedés. Mindegy, minek nevezik, Washington célja Kína elszigetelése és kiszorítása a globális piacról.
Az Nvidia vezérigazgatója a legnagyobb ostobaságnak nevezte a kínai export tilalmát.
Miközben Biden a két ország között enyhülésről beszélt, Kína bejelentett egy szankciót, válaszul az USA tiltólistáira.
Egy 1. világháborút megelőző klasszikus pillanatban vagyunk, ahol a legkisebb tévedés is katasztrofális következményekkel járhat – mondta a külügyi legenda egy friss interjúban.
Egyszerre támadó és óvatos stratégiát fogalmaztak meg a G7-ek Kínával szemben. Az egység látszata kétségtelen, a hangsúly a finomhangolásokon lesz.
Peking évtizedek szorgalmas munkájával érte el a mostani kereskedelmi szintet. Mindez kártyavárként omolhat össze.
Európának új stratégiát kell alkalmaznia a kínai kapcsolatok területén, de nem keveredhet bele egy új hidegháborúba és a Washington-Peking viszály esetleges eszkalációjába – mondta az EU külügyi főképviselője.
A héten jelenti be Ursula von der Leyen az új szankciós csomag tervezetét. Ezúttal azonban nem Oroszország a fő célpont.
Az amerikai pénzügyminiszter váratlanul a kapcsolatok javítását javasolja Kínával.