A Nyugat által ismételgetett „kockázatmentesítés” Peking szerint csak egy terminológiai tévedés. Mindegy, minek nevezik, Washington célja Kína elszigetelése és kiszorítása a globális piacról.

Néhány hónappal ezelőtt az USA vezetésével az Európai Unió kibontotta a legújabb háború zászlaját, amelyre nagy betűkkel hímezte az „Elszakadni Kínától!” jelmondatot. Az ukrajnai háború villámgyorsan változtatja nem csak a globális gazdasági helyzetet, de a politikai döntésekkel együtt járó véleményezést is, így az EU is hamar rájött, hogy annak, amit mond, az égvilágon semmi értelme. Ursula von der Leyen ezért retorikai taktikát váltott, az új mágikus szó pedig a „kockázatmentesítés” lett, ami nagyjából annyit tesz, hogy

a Nyugat úgy próbál meg fokozatosan megszabadulni kínai kereskedelmi függőségétől, hogy közben nem szakítja meg kereskedelmi kapcsolatait Pekinggel.

Biden elnök, aki általában először lő, aztán kérdez, nem örült annyira az új kifejezésnek, ám magára erőltette mosolyát, és maga is ezt kezdte használni, hogy aztán a hirosimai csúcson papíron is szentesítsék az új stratégiát: „Kínával, Kína ellen”. A csúcs zárónyilatkozatában a vezetők azt vállalták, hogy a gazdasági biztonságot a „partnerségek diverzifikálásával és elmélyítésével, valamint a kockázatok megszüntetésével, nem pedig a függetlenítéssel érik el”.

Egy chipetnyi szankció

Ahhoz, hogy mentesíteni lehessen, először meg kell állapodni abban, mit ért a Kínától szabadulni igyekvő Nyugat kockázaton. Nos, tulajdonképpen mindent, ami összefüggésben van a globális kereskedelemmel. Egyszerre próbálja megcsonkolni saját exportját azzal, hogy bizonyos alkatrészeket és (katonai felhasználásra is alkalmas) csúcstechnológiás termékeket nem szállít Pekingnek, valamint megszabadulni attól a függőségtől, amelyet a pekingi egyeduralom okoz az elektromos akkumulátorgyártáshoz nélkülözhetetlen nyersanyagok piacán.

A kockázatmentesítés legbőkezűbb példája az USA chiptörvénye, amely 52 milliárd dolláros támogatást nyújt amerikai chipgyárak létesítéséhez. (Más kérdés, hogy a csúcstechnológiás félvezetők exporttilalma tulajdonképpen okafogyottá teszi az USA gyárépítési felbuzdulását, miután a világ legnagyobb piacától vágja el magát – ahogyan arra az Nvidia vezérigazgatója igen ingerülten rámutatott.)

A moralizálásra épülő kereskedelmi filozófia azonban – amellyel az Egyesült Államok saját hegemón törekvéseit csomagolja be az egypólusú világrend visszaállítása érdekében – igen ritkán találkozik az európai országok vállalati érdekeivel. A legfrissebb példa erre a német ipar prominenseinek egyöntetű kiakadása, amiért a Scholz-kormány megpróbálja vállalataikat a „kockázatmentesítés” útjára terelni. A cégvezérek azonban – különösen az autógyártási területen – inkább úgy döntenek, még több befektetést eszközölnek Kínában, mert eszük ágában sincs az eddigieknél is jobban lemaradni a világ legnagyobb piacán.

Terminológiai vita

Kínát nem az érdekli, hogy minek nevezi a Nyugat az ellene létrehozott stratégiát, számára a lényeg az, ami történik. Márpedig az ő értelmezésében a Washington vezette tömb ki akarja lassan véreztetni. „A kockázatmentesítés nem más, mint függetlenedés, csak más köntösbe csomagolták” – állítja a hivatalos pekingi narratíva. Erre erősített rá Csin Kang kínai külügyminiszter egy egészen abszurd németországi sajtótájékoztatón, amikor kifejtette: amennyiben az EU sokáig szórakozik a kockázatmentesítéssel, valójában éppen azt kockáztatja, hogy függetleníteni fogja magát a kínai lehetőségektől, együttműködéstől, a stabilitástól és a fejlődéstől.

Amiről a jelentések kavalkádjában egyik fél sem beszél, az az, hogy mindez a szózsonglőrködés teljesen értelmét veszti, amennyiben a kínai hadsereg valóban megszállja Tajvant. Abban az esetben ugyanis nincs az a vállalatvezetői ellenállás, amely elég erős lenne ahhoz, hogy a nyugati cégek Kínában maradjanak. Egy újabb szankciócunamit pedig a kínai vállalatok igen, de a Kínával előkelő pozícióból kereskedő nyugati cégek már nem fognak túlélni anyagilag. Igaz, ha az USA és Kína között fegyveres konfliktusig fajulna a feszültség, akkor az említett nyugati diplomatának lenne igaza, aki azt mondta: „Ha kitörne a háború, akkor annak a világ autópiacára gyakorolt hatása lesz a legkisebb problémánk”.

A cikk eredetileg a makronom.mandiner.hu oldalon jelent meg.
Fotó: MTI/EPA/Mark R. Cristino