A dubaji DP World egy Brazíliát és Afrikát összekötő kereskedelmi folyosót épít, amely az áruforgalom felgyorsításán kívül az Emírségek befolyását is kiterjesztheti a két stratégiai régió között. A projekt a BRICS erősödése, a globális ellátási láncok átrendeződése és az európai közvetítő szerep gyengülése közepette új erőviszonyokat teremthet a dél-atlanti térségben.
Az Emírségek már nem egyszerűen „csak” több olajat akar exportálni: Abu-Dzabi regionális pénzügyi, logisztikai és energetikai központtá próbál válni, miközben saját benchmarkot, kereskedelmi hálózatokat és geopolitikai mozgásteret épít Ázsiában. Az OPEC-ből való kilépés ennek a stratégiának az egyik lényeges állomása.
Hat évtized után az Egyesült Arab Emírségek kilép az OPEC-ből. A döntés hátterében ott húzódik az iráni háború, a Hormuzi-szoros részleges bénulása, a szaúdi–emírségi rivalizálás elmérgesedése és Washington egyre nyíltabb nyomása az olajkartellre. Az OPEC most először néz szembe azzal a veszéllyel, hogy elveszítheti azt az erőt, amely évtizedeken át meghatározta a globális energiapiacot.
Washington az iráni háború közben milliárdos fegyvercsomagokkal erősíti az Öböl államait, egyszerre kitúrva az európai beszállítókat és csökkentve az Ukrajna számára is szükséges fegyverkészletet.
A hét ábrája
A szudáni háborús övezetekből kitermelt arany rejtett útvonalakon – csempészek, milíciák és közvetítők között – mozog, mielőtt elérné az Egyesült Arab Emírségeket, ahol pénzzé és befolyássá alakítják. Ez a kereskedelem, amely az államok összeomlásában gyökerezik és fegyveres csoportok támogatják, ma a Perzsa-öblöt Afrika legsebezhetőbb pontjaihoz köti.
Miután az 1970-es években az OPEC-államok dominálták a földgázkitermelést, a 2010-es évek közepére az USA a palaforradalomnak köszönhetően képes volt felzárkózni. Most emelt fővel – technológiával és tőkével – tér vissza a Közel-Keletre, hogy a segítségéért cserébe megerősíthesse érdekeit a térségben.
Trump közel-keleti körútján gigamegállapodásokat kötött Szaúd-Arábiával, Katarral és az Emírségekkel, erősítve az amerikai tech- és hadiipart. A lépések geopolitikai feszültségeket és EU-s versenykihívást is okozhatnak. Mutatjuk, mit jelentenek az új megállapodások.
Az öböl menti országok a háttérben Washingtonnal egyre szorosabb kapcsolatokra törekszenek Afrikával. Igaz, hogy vannak súrlódások a felek között a kormányzási értékek, a munkakörülmények és a folyamatban lévő regionális konfliktusok terén, de sokat nyom a latban Doha, Rijád és Dubaj részéről az import diverzifikációja, az élelmiszer-biztonság és az afrikai kikötőkhöz való hozzáférés.
Miután a Nemzetközi Energiaügynökség számításai szerint 2030 körül tetőzni fog a világ kőolajfogyasztása, a nagy olajállamok, mint az Egyesült Arab Emírségek vagy Szaúd-Arábia, más iparágakban keresgélik a virágzás jövőbeli zálogát. Úgy tűnik, a technológiai forradalom és a pénzügyi szektor lehetőségei felé fordulnának.
Az Egyesült Királyság akár 9500 milliomost is elveszíthet idén – derül ki egy friss felmérésből. Ez trendfordulót jelent, korábban ugyanis London például a vagyonosok kedvelt célpontja volt.
Az Egyesült Arab Emírségek a mesterséges intelligenciában is az élre tör, ezért alapítottak egy G42 nevű céget, amely infrastruktúrát épít helyi MI-vállalatok számára, együttműködve a ChatGPT-t fejlesztő OpenAI-jal és a Cerebras chipfejlesztővel. Az olajfüggőség csökkentése mellett középhatalmi ambíciókat is dédelgetnek. Washington már akcióba is lendült: megtiltaná nekik a Huaweijel való együttműködést.
A dubaji Jebel Ali kikötőt Szaúd-Arábián és Jordánián keresztül az izraeli Haifával összekötő szárazföldi útvonal lehet a megoldás a Vörös-tenger problémáira. Mindamellett, hogy ezzel a költségek akár 80 százalékkal is csökkenhetnek, a szállítási idő pedig 7-10 nappal rövidülhet.
Szaúd-Arábia, Egyiptom, az Egyesült Arab Emírségek, Irán és Etiópia 2024. január 1-jén hivatalosan is tagja lett a BRICS-nek. Az új tagállamok szakértői a csatlakozástól azt várják, hogy a lépés segít majd kiaknázni a lehetőségeiket, és az együttműködés előmozdítja a saját gazdasági fejlődésüket.
A klímasemlegességhez vezető út ambiciózusnak és járhatónak tűnt 2015-ben, a Párizsi Egyezmény aláírásakor. Nyolc évvel később szembe kell nézni a valósággal és azzal, hogy több volt a locsogás, mint a tett. A kereskedelmi háborúk árnyékában egy kulcsmondat maradt: egyedül egyetlen ország sem képes kezelni a klímaváltozást.
Az amerikai elnök rendkívül kimerült az izraeli háború okozta feszültségben, így el sem megy az ENSZ-klímacsúcsra. A Fehér Ház szerint tavaly már úgyis volt.
Narendra Modi, India miniszterelnöke látogatást tett az Egyesült Arab Emírségekben, amellyel megerősítette az országaik közötti gazdasági és kulturális kapcsolatokat, egyúttal jelzést is küldött Kínának, hogy India beszáll a Közel-Keletért folyó versenybe. Indiát érdemes lesz komolyan venni, mert demográfiai jellemzőinél fogva jelentős növekedési potenciált hordoz magában. Lehetőségei kiaknázásához viszont elsősorban szolgáltatási szektorának, valamint infrastruktúrájának bővítésére lesz szükség.
A szankciók nem hatottak számottevően Moszkva kőolajból származó bevételeire, a jelenlegi politikai környezet azonban nem engedi meg a Nyugatnak sem a lazítást, sem a szigorítást. A helyzet igazi nyertesei a mosodaországok lettek, a legnagyobb vesztese pedig Európa versenyképessége.
