Európai Tanács – makronom.eu
2025. május 13., kedd

Felszállt a brüsszeli fehér füst

2024. június 28. | Révész Béla Ákos

Új szentháromsága van az Európai Uniónak. Ursula von der Leyen marad bizottsági elnök, António Costa az Európai Tanács elnöke lesz, az észt miniszterelnök, Kaja Kallas pedig a külügyi főképviselői széket foglalja el.

Időhúzás és kampányüzemmód az EU-csúcson

2024. március 22. | Révész Béla Ákos

Visszafogott vitát és lezáratlan javaslatokat hozott magával a márciusi EU-csúcs. Az Európai Tanács ülésén a legérzékenyebb téma Ukrajna további fegyverzése, valamint az unió védelmi képességeinek erősítése volt, főszerepben az újabb közös hitelfelvétellel és az orosz zárolt vagyonok elkobzásának lehetőségével. Magyarország nem enged álláspontjából.

Az EU-csúcs két arca: nyugati vs. orosz értékelés 

2024. február 2. | Matus Tibor

Az EU vezetői egységet mutattak azzal, hogy jóváhagyták az 50 milliárd eurós segélyt Ukrajnának, sőt erről még a magyar miniszterelnököt is meggyőzték, tudósított a Politico győzelmi jelentésében, kihangsúlyozva, hogy ebben mekkora szerepe volt Európa nagyjainak. Az orosz Vzgljad is foglalkozott a tegnapi döntéssel, igaz, ők azt emelték ki, hogy mi mindent sikerült elérnie Orbán Viktornak.

EU-csúcs előtt: gengszterek klubja

2024. január 31. | Révész Béla Ákos

Végül megvalósult a magyar kormány vágya. Brüsszel konstruktív párbeszédet kezdeményez Magyarországgal az ukrajnai segélyekkel kapcsolatban. Kicsit ront az összképen, hogy mindezt csőre töltött fegyverrel a kezében teszi, a konstruktivitást pedig Lucky Luciano is megirigyelné.

Jön az EU-csúcs, ahol nem lesznek játékszabályok

2023. december 13. | Révész Béla Ákos

Az EU-s pénzügyminiszterek az előzetes egyeztetéseken sürgős javításra dobták vissza az Európai Bizottságnak a 2021–2027-es uniós költségvetés bővítésére írt javaslatot. Az összegek növelésekor túl vastagon fogott Ursula von der Leyen ceruzája, a tagállamok többsége pedig a radírt követeli. És ott van még pluszban a magyar kormány…

2035: a csend éve

2022. november 12. | Révész Béla Ákos

Brüsszel döntött: 2035-től az EU valóban betiltja a belsőégésű motoros autók és kisteherautók értékesítését. Nincs kibúvó, nincs e-üzemanyagos kivétel, csak és kizárólag elektromos járművek. A betonfalba azért beépítettek egy kiskaput is, hátha menekülőre kell fogni.

Ársapka keringő

2022. október 21. | Révész Béla Ákos

Bár Charles Michel bejelentette, hogy az EU-csúcson a vezetők megállapodtak az energiaárak leszorításáról uniós szinten, valójában csak arról született döntés, hogy most már megszülethet a döntés. Ársapka és közös gázvásárlás magyarok nélkül, ingerültség Brüsszelben. Bónusz: Németországra most jobban haragszanak, mint ránk.

Az orosz gyémántokra persze nem vet ki szankciót az EU

2022. október 3. | Révész Béla Ákos

Valami nagyon kezd felborulni a szankciós politikában. Az antwerpeni gyémántkereskedők lobbija mélyebb, mint Ursula von der Leyen hangja. Képmutatás, kettős mérce, felesleges körök – és egy jól ismert mondat, amit a magyaroktól nem fogadnak el, de a belgáktól igen.

Kérdezz bátran!
Chat