Berlinben mintha elfelejtették volna, miért is nincs atombombájuk. A stratégiai önbizalom túladagolása, az amerikai védelmi garanciák körüli hisztéria és az európai nagyhatalmi ábrándok együttesen a lehető legrosszabb irányba viszik a német politikai és katonai elitet.
Lesz annak valami diszkrét bája, amikor az antiglobalista Nigel Farage tockosokat oszt ki a davosi globalista elitnek. Nem beszélve Trumpról, aki közli majd velük, hogy személyesen cserél le mindent és mindenkit. Is.
A választókerületi határmanipuláció az Egyesült Államokban és más országokban az egymandátumos választókerületekre épülő, többségi választási rendszer logikus következménye. A Pew Research Center nemzetközi összehasonlítása szerint a gerrymandering abból fakad, hogy ahol a politikai verseny kimenetele a körzethatároktól függ, ott azok kijelölése szükségszerűen politikai döntés.
A civilizáció mindig le akarja előzni saját jövőjét: feltalál, ünnepel, belebukik, majd újra feltalál, korábban, mint kellene. A mesterséges intelligencia ennek az időzítési tévedésnek a lenyomata: a technológia már megszületett, de a világ, amelyre szánták, még nem létezik.
Európa betegsége éppen az a három ország, amely önjelölt orvosként hirdeti magát. Németország, Franciaország és Nagy-Britannia hatalmi státuszról szőtt fantáziái mögött azonban a gyengeség, a tehetetlenség és kudarcok sorozata húzódik meg.
Az ukrán elnök végül pontosan azt a rendszert hozta létre, amely ellen eredetileg harcot hirdetett: egy korrupcióba fulladó, háborút végtelenítő gépezetet, amely lassan felzabálta önmagát.
Jobb híján az európai vezetők versenyt hízelegnek és hangosan előre megköszönnek mindent Donald Trumpnak. A daddy diplomacy ma már nem egyszerű megalázkodás, hanem mindent felülíró működési elv, amelyben egyetlen szabály számít: mosolyogj apura.
Donald Trump és Moszkva huszonnyolc pontos béketervvázlata egyszerre rejti a valós rendezés ígéretét és egy egész Európára kiterjedő egzisztenciális problémát. Ukrajna most először érzi meg igazán, milyen a háború, amelyben Washington már nem szövetségesként, hanem döntőbíróként áll a háta mögött.
Ukrajnában újra bűzlik valami: a lopás szimbólumává nemesedett aranyvécé százmillió dollárnyi korrupciót áraszt magából, a szag pedig egészen az elnöki körökig terjed. Zelenszkijnek most a saját házában kell szellőztetnie – lehetőleg még az előtt, hogy nyugati partnerei befognák az orrukat.
A modern kultúra iparszerűvé vált, a tartalom már nem műalkotás, hanem termék, a fogyasztó nem értelmez, hanem elfogyaszt. A kultúripari logika a digitális platformok korára optimalizálódott: lapozunk, kattintunk, félbehagyunk, és ezt ismételjük.
Sokak szerint, ha Ukrajna nem mondott volna le 1994-ben az „atomfegyvereiről”, Oroszország soha nem merte volna megszállni a Krímet, így a mostani háború sem tört volna ki. Ez a gondolat azonban pusztán történelmi mítosz: az ukrán nukleáris elrettentés elmélete teljesen figyelmen kívül hagyja a reál- és geopolitikai valóságot.
Emmanuel Macron ismét romhalmazt hagyott maga után. Az új francia miniszterelnök gyors bukása nem a kormány, hanem a rendszer totális csődje. Az elnök, aki bárkit lecserél, csak magát nem, már nem Franciaország vezetője, inkább hazája krízisének megtestesítője.
Bár Donald Trump hirtelen fordulattal kemény oroszellenes kijelentésekkel sokkolta a közvéleményt, valójában nem ígért sem fegyvert, sem pénzt Ukrajnának: a terhet és a felelősséget Európára tolja, miközben csendben az Egyesült Államok kivonását készíti elő a konfliktusból.
Engem például Oroszország elleni szankcióvá változtatott. De már elmúlt.
Az EU–USA „vámmegállapodás” egy kommunikációs blöff volt: a felek között nem zajlottak valós tárgyalások, csupán egy kényszerű alku született. Brüsszel tudatosan lemondott az egyenlő feltételekről, mert a kontinens biztonsága Washington katonai erején múlik. A gazdasági racionalitást egyszerűen felülírta a katonai függőség.
Az EU vezetői megpróbálják nyomás alatt tartani Donald Trumpot a Putyinnal folytatott tárgyalás előtt. A politikai nyilatkozatok és a direkt marketing azonban nem pótolják a tényleges részvételt: az asztalnál, ahol Ukrajna sorsáról döntenek, Európának nem készítettek be széket.
Donald Trump váratlanul bejelentette, hogy jóváhagyja amerikai fegyverek szállítását Ukrajnának. A döntés inkább kényszerlépés, mintsem tudatos irányváltás. A háború nem áll meg – csak irányt vált, majd visszakanyarodik önmagába. Az elnök Ukrajna-politikája egyelőre nem nyit új korszakot, csupán visszatér oda, ahonnan minden erejével el akart fordulni.
Az al-Kaida újjáéledése Közép-Ázsiában, a Száhel-övezetben és a Közel-Keleten újra komoly fenyegetést jelent Európára: a radikalizáció, a visszatérő dzsihadisták és az instabilitás új kihívásokat hozhatnak a kontinensnek.
Ukrajna hadat üzen a fegyverszállítási bénultságnak, és zsonglőrmutatvánnyal próbálja megkerülni az amerikai politikai holtpontot. Az Amerika szállít, Európa fizet modell működhet, de veszélyes precedenst teremthet: Washington mint logisztikai beszállító innentől mindent üzleti alapon közelíthet meg – súlyos feltételekhez kötve.
Június 13-a, péntek valóban balszerencsés nap volt Irán számára. Azóta számos elemzés jelent meg szerte a világban, mindenki az „üléspontja” szerint magyarázza az álláspontját.
A Törökországban tartott orosz–ukrán tárgyalásnak és a Trump–Putyin-egyeztetésnek az egyetlen pozitívuma az volt, hogy megtörtént. A béke iránti elkötelezettség hangoztatásakor lassan mindenki blöfföl: élén Oroszországgal, Ukrajnával és a Macron elnök vezette „hajlandók koalíciójával”. Trump a háttérben keveri a lapokat, és már nem mosolyog.
A teret és az időt egyaránt újradefiniálják a technológiák – meghatározzák a történetek kommunikálásának, a közönség beállításának és az egyének önmeghatározásának szabályait. Nem volt mindig így…
Félig üres a pohár Ukrajna, félig tele az Egyesült Államok számára a várva várt Trump–Putyin-beszélgetés után. Európa változatlanul nem tud miből inni, Oroszország viszont egyenesen az üveget húzza meg.
A három éve tartó konfliktus vége legalább olyan sokkoló lesz, mint az eleje. Nem Trump löki oda Ukrajnát Oroszország lába elé: Biden és Brüsszel tette ezt az évekig tartó hazugságspirállal. És a végén Európa omlik össze.
Az Egyesült Államok még sok éven át lesz megkerülhetetlen tényező Európában. Ez nem csak Washington műve: az európaiak maguk alakítottak ki totális függőségi viszonyt. Amikor aztán jött valaki a Fehér Házba, akinek sem az ideológiai, sem az üzleti elgondolásai nem egyeznek Brüsszelével, a történet kegyetlenül megbosszulta magát.
Washington valószínűleg szankciós lazításokra készül a béketárgyalások részeként, Európa közben a dackorszakba lépett, és újabb tiltó intézkedéseket hoz Oroszországgal szemben. Kérdés, hogy mire megy vele, ha a tengerentúli piac már a nyitásra készül.
Gazdaság helyett politika, pragmatizmus helyett ködös ideológia. Az Európai Unió Brüsszel-vezérelt működése immár többet rombol, mint használ. Sürgős irányváltásra lenne szükség, a hübrisz ideje lejárt.
Az Egyesült Államok külügyminisztere remek hangulatú beszélgetést folytat Szijjártó Péterrel, de az Európai Parlament elnökének a meghívására egy sorral sem válaszol. Minden jel arra mutat, hogy Brüsszel eddig sem túl erős geopolitikai szerepe tovább gyengül, a nemzetállamoké viszont erősödik.
Davosban általában a kiválasztottak ecsetelik a többi kiválasztottnak, hogy mit csináltassanak a nem kiválasztottakkal, hogy ők továbbra is kiválasztottak legyenek – ez a filozófia azonban az idei összeröffenésen már nem működött. Új seriff érkezett a városba.
Az Unherd portálon is olvashattuk, miszerint a Wall Street forgóajtója veszélyezteti az EU szuverenitását. Köszönjük a figyelmeztetést, egyre többen gondolják, hogy az amerikai oligarchatőke már rég a zsebében tartja Európát, és mivel Trump beiktatásával egy új gazdasági réteg kerül a hatalomba, így még inkább számíthatunk a jelenlétükre.
