A teret és az időt egyaránt újradefiniálják a technológiák – meghatározzák a történetek kommunikálásának, a közönség beállításának és az egyének önmeghatározásának szabályait. Nem volt mindig így…
Félig üres a pohár Ukrajna, félig tele az Egyesült Államok számára a várva várt Trump–Putyin-beszélgetés után. Európa változatlanul nem tud miből inni, Oroszország viszont egyenesen az üveget húzza meg.
A három éve tartó konfliktus vége legalább olyan sokkoló lesz, mint az eleje. Nem Trump löki oda Ukrajnát Oroszország lába elé: Biden és Brüsszel tette ezt az évekig tartó hazugságspirállal. És a végén Európa omlik össze.
Az Egyesült Államok még sok éven át lesz megkerülhetetlen tényező Európában. Ez nem csak Washington műve: az európaiak maguk alakítottak ki totális függőségi viszonyt. Amikor aztán jött valaki a Fehér Házba, akinek sem az ideológiai, sem az üzleti elgondolásai nem egyeznek Brüsszelével, a történet kegyetlenül megbosszulta magát.
Washington valószínűleg szankciós lazításokra készül a béketárgyalások részeként, Európa közben a dackorszakba lépett, és újabb tiltó intézkedéseket hoz Oroszországgal szemben. Kérdés, hogy mire megy vele, ha a tengerentúli piac már a nyitásra készül.
Gazdaság helyett politika, pragmatizmus helyett ködös ideológia. Az Európai Unió Brüsszel-vezérelt működése immár többet rombol, mint használ. Sürgős irányváltásra lenne szükség, a hübrisz ideje lejárt.
Az Egyesült Államok külügyminisztere remek hangulatú beszélgetést folytat Szijjártó Péterrel, de az Európai Parlament elnökének a meghívására egy sorral sem válaszol. Minden jel arra mutat, hogy Brüsszel eddig sem túl erős geopolitikai szerepe tovább gyengül, a nemzetállamoké viszont erősödik.
Davosban általában a kiválasztottak ecsetelik a többi kiválasztottnak, hogy mit csináltassanak a nem kiválasztottakkal, hogy ők továbbra is kiválasztottak legyenek – ez a filozófia azonban az idei összeröffenésen már nem működött. Új seriff érkezett a városba.
Az Unherd portálon is olvashattuk, miszerint a Wall Street forgóajtója veszélyezteti az EU szuverenitását. Köszönjük a figyelmeztetést, egyre többen gondolják, hogy az amerikai oligarchatőke már rég a zsebében tartja Európát, és mivel Trump beiktatásával egy új gazdasági réteg kerül a hatalomba, így még inkább számíthatunk a jelenlétükre.
Az amerikai elnök szimultán játszik a világ legnagyobb geopolitikai sakkversenyén. Célja azonban nem a gyors matt, hanem az, hogy az ellenfél rájöjjön: Trump valóban vele játszik, de nem ellene. Ha ez nyilvánvalóvá válik, a remi esélye is megnő.
Életbe léphetne-e a híres 5. cikkely? Elképzelhető lenne-e, hogy a kollektív védelem elve alapján a NATO európai szárnya megtámadja a NATO legnagyobbját, amiért az fegyverrel kényszeríti valamire az egyik tagországot? Rövid a válasz: nem.
A felvidéki Somorján Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke és Andrej Danko, a szlovák parlament alelnöke lefektette egy olimpiai csarnok megaprojektjének alapkövét. Danko szerint Szlovákia ezzel is segíthetne Magyarországnak a nyári olimpiai játékok megszervezésében, ha a szomszéd ilyen státuszt kapna.
A német gazdasági tárca vezetője emblematikus arca lett az agresszív, felkészületlen és iparromboló energiaátállásnak. Csúf és elitista önteltségtől eltorzult zöld arca. De a bőr rajta, az még mindig áthatolhatatlanul vastag.
Az év végéhez közeledve összegyűjtöttük a legolvasottabb cikkeinket. Vélemény rovatunkban az Emmanuel Macron háborús eszkalációval fenyegető ötletéről szóló cikk ment a legnagyobbat.
Ursula von der Leyen lapot húzott a 2019-re, és aláírta az EU nevében a szabadkereskedelmi egyezményt a latin-amerikai Mercosur-országokkal. Németország felhőtlenül boldog, hogy végre valakinek kellenek majd az autói. A franciák viszont őrjöngenek, és a végső ratifikálás vétójára készülnek. Danke és merde egy kalapban.
Biden Fehér Háza erő helyett a gyengeséget mutatta meg, miközben egy életek százezreit követelő, és számára az afganisztáni kivonuláshoz hasonló csődöt eredményező proxyháborúban játszotta tovább az eljátszhatatlant. Ez már a végjáték.
A Makronóm Intézet senior makrogazdasági elemzője, Molnár Dániel a legfrissebb gazdasági helyzetről és a magyar gazdaság kilátásairól a vg.hu portálon megjelent cikkében részletesen elemzi a közelmúlt gazdasági trendjeit és a jövő évi várakozásokat, reflektálva a friss aggályokra.
A leköszönő amerikai elnök utolsó nagy beszédét mondta el New Yorkban. Fáradt és határozott javaslatok nélküli búcsú volt, a Pax Americana alkonyának méltó szimbóluma.
A német haderő a fogadkozások és a meghirdetett militarista fordulat ellenére is kétségbeejtő elhanyagoltságot mutat. A helyzet úgy áll, hogy a jelenlegi kapacitásokat figyelembe véve száz évbe telne, mire a húsz évvel ezelőtti szintet eléri.
Észtország leköszönt miniszterelnökéről, új EU-s külügyi főképviselőről egyelőre csak annyit tudni, hogy gyűlöli az oroszokat – és hogy mindent kizárólag ebből az aspektusból közelít meg. Talán ezért maszatol, amikor az ukrajnai háborún kívül másról is szeretnék hallani a véleményét.
Újabb fordulatot vett a háború az utóbbi hetekben az orosz és az ukrán harctéri sikerek nyomán. Ennek apropóján érdemes alaposan megvizsgálni, hogy milyen nagyhatalmi érdekek mozgatják a konfliktusban meghatározó feleket, és mi várható a jövőben.
Újabban Lengyelország mutatja meg, hogy Közép-Európában is működhet a patrióta gazdaság- és kereskedelempolitika. Tavaly 51,8 milliárd euró volt a lengyel agrár-élelmiszeripari export, ami négyszerese a magyarnak. Igaz, a lakosság is közel négyszer akkora, de látszik, hogy az erős hazai piac fel tud nevelni erős exportőrcégeket.
Magyarországot zsarolják Kijevből az orosz olajjal, miközben mi adjuk a legtöbb villamos energiát Ukrajnának. Szívesen. Tényleg nagy a sötét nyáron.
Evan Vucci képe a merénylet utáni percről közlésének pillanatában ikonikussá vált. Olyannyira, hogy az elkövetkezendő négy hónapban a Biden elleni stratégia legfontosabb, mindent maga mögé utasító elemévé válik. Dicsőséget hoz az amúgy is Pulitzer-díjas készítőjének, elnöki széket Trumpnak.
Kaja Kallas észt liberális miniszterelnököt oroszgyűlölete, otthoni támogatottságának zuhanása és hipokrita viselkedése egyenesen Brüsszelig repítette. Külügyi főképviselőként borítékolhatóan nem zavar majd sok vizet, az EU-s külpolitika súlytalanságát viszont büszkén erősítheti.
Az Egyesült Államok kezéből kicsúszott az ukrajnai háború irányítása, az új főnök francia, aki összekeveri saját szerepét Európáéval. A csatakiáltás Moszkváig hallik, de az acélos hang mögött nincs meg a vas, ami nyomatékot adna neki. Harmadik világháborút kirobbantani kocsmai szintű politikával persze lehet. Egyszer.
A magyar kormány a legnyíltabb lapokkal játszott az elejétől kezdve. Nem maszatolt, nem ködösített, és végképp nem játszotta el azt a botrányosan gyenge darabot, amelyben egyes nyugati vezetők habzó szájjal uszítanak Kína ellen, majd a hátsó kapun beosonnak Pekingbe egy „Éhes vagyok, kérek még!” feliratú szakadt pólóban.
Folytatódik Macron ámokfutása a nyugati csapatok Ukrajnába küldéséről. Ha mindenki helyén kezelné a dolgot, és betudná a francia elnök küldetéstudatos Napóleon-karikatúrájának, nem lenne gond. De nem ez történik. A végén csak sikerül kirobbantani egy atomháborút, merci, monsieur le président, merci!
A francia elnök izomból kezdett játszani, lapot húzott a tizenkilencre, most azonban örülhet, ha valahogyan le tudja varázsolni a fejéről a bohócsapkát. És ha ennyivel megússza ostoba mondatait.
Harmadik évébe lép az ukrajnai konfliktus. Lesz-e negyedik, vagy 2024-ben dől el minden, még ha az törvényszerűen fájdalmas döntésekre is fog épülni? Meddig bírja és meddig akarja a Nyugat folytatni a háborút?
