Donald Trump néhány hete még történelmi áttörésként ünnepelte az Iránnal kötött megállapodást, az alku azonban gyorsabban omlott össze, mint ahogy megszáradt a papíron a tinta. Teherán megint támadja a Hormuzi-szoros hajóforgalmát, Washington újra bombáz, a globális olajpiac pedig ismét retteg.
Trump látványos gesztust tett Zelenszkij felé a NATO-csúcson: Washington engedélyezheti, hogy Ukrajna saját Patriot elfogórakétákat gyártson. A bomba hír mögötti hadiipari realitás azonban jóval kijózanítóbb. Egy olyan fegyverről van szó, amelynek gyártása évekig tartó előkészítést, rendkívül szigorú technológiai kontrollt és stabil beszállítói hálózatot igényel – miközben Ukrajnának most lenne szüksége a rakétákra.
Rossz történelmi emlékeket idéz Berlin listázásba forduló háborús készülődése. Németország békeidőben, különleges jogrend és társadalmi vita nélkül korlátozza, hogy ki hagyhatja el három hónapnál hosszabb időre az országot. Az állam ezzel saját polgárainak egyik legalapvetőbb jogát sérti.
A történelem nem ismétli önmagát, a földrajz viszont igen: az ókori Görögország tengeri útvonalaiért vívott harcaitól Kína terjeszkedéséig és az Északi-sarkvidék új hatalmi játszmáiig ugyanazok a „térképre rajzolt kényszerek” mozgatják a világpolitikát.
Az Európai Unió közlekedési biztosa szerint a kínai tulajdonú európai kikötők nem jelentenek biztonsági kockázatot és az Északi-sarkvidék sem számít feszültséggócnak. Jöhet a pánik.
Berlinben mintha elfelejtették volna, miért is nincs atombombájuk. A stratégiai önbizalom túladagolása, az amerikai védelmi garanciák körüli hisztéria és az európai nagyhatalmi ábrándok együttesen a lehető legrosszabb irányba viszik a német politikai és katonai elitet.
A választókerületi határmanipuláció az Egyesült Államokban és más országokban az egymandátumos választókerületekre épülő, többségi választási rendszer logikus következménye. A Pew Research Center nemzetközi összehasonlítása szerint a gerrymandering abból fakad, hogy ahol a politikai verseny kimenetele a körzethatároktól függ, ott azok kijelölése szükségszerűen politikai döntés.
A civilizáció mindig le akarja előzni saját jövőjét: feltalál, ünnepel, belebukik, majd újra feltalál, korábban, mint kellene. A mesterséges intelligencia ennek az időzítési tévedésnek a lenyomata: a technológia már megszületett, de a világ, amelyre szánták, még nem létezik.
Európa betegsége éppen az a három ország, amely önjelölt orvosként hirdeti magát. Németország, Franciaország és Nagy-Britannia hatalmi státuszról szőtt fantáziái mögött azonban a gyengeség, a tehetetlenség és kudarcok sorozata húzódik meg.
Az ukrán elnök végül pontosan azt a rendszert hozta létre, amely ellen eredetileg harcot hirdetett: egy korrupcióba fulladó, háborút végtelenítő gépezetet, amely lassan felzabálta önmagát.
Jobb híján az európai vezetők versenyt hízelegnek és hangosan előre megköszönnek mindent Donald Trumpnak. A daddy diplomacy ma már nem egyszerű megalázkodás, hanem mindent felülíró működési elv, amelyben egyetlen szabály számít: mosolyogj apura.
Donald Trump és Moszkva huszonnyolc pontos béketervvázlata egyszerre rejti a valós rendezés ígéretét és egy egész Európára kiterjedő egzisztenciális problémát. Ukrajna most először érzi meg igazán, milyen a háború, amelyben Washington már nem szövetségesként, hanem döntőbíróként áll a háta mögött.
Ukrajnában újra bűzlik valami: a lopás szimbólumává nemesedett aranyvécé százmillió dollárnyi korrupciót áraszt magából, a szag pedig egészen az elnöki körökig terjed. Zelenszkijnek most a saját házában kell szellőztetnie – lehetőleg még az előtt, hogy nyugati partnerei befognák az orrukat.
A modern kultúra iparszerűvé vált, a tartalom már nem műalkotás, hanem termék, a fogyasztó nem értelmez, hanem elfogyaszt. A kultúripari logika a digitális platformok korára optimalizálódott: lapozunk, kattintunk, félbehagyunk, és ezt ismételjük.
Sokak szerint, ha Ukrajna nem mondott volna le 1994-ben az „atomfegyvereiről”, Oroszország soha nem merte volna megszállni a Krímet, így a mostani háború sem tört volna ki. Ez a gondolat azonban pusztán történelmi mítosz: az ukrán nukleáris elrettentés elmélete teljesen figyelmen kívül hagyja a reál- és geopolitikai valóságot.
Emmanuel Macron ismét romhalmazt hagyott maga után. Az új francia miniszterelnök gyors bukása nem a kormány, hanem a rendszer totális csődje. Az elnök, aki bárkit lecserél, csak magát nem, már nem Franciaország vezetője, inkább hazája krízisének megtestesítője.
Bár Donald Trump hirtelen fordulattal kemény oroszellenes kijelentésekkel sokkolta a közvéleményt, valójában nem ígért sem fegyvert, sem pénzt Ukrajnának: a terhet és a felelősséget Európára tolja, miközben csendben az Egyesült Államok kivonását készíti elő a konfliktusból.
Az EU vezetői megpróbálják nyomás alatt tartani Donald Trumpot a Putyinnal folytatott tárgyalás előtt. A politikai nyilatkozatok és a direkt marketing azonban nem pótolják a tényleges részvételt: az asztalnál, ahol Ukrajna sorsáról döntenek, Európának nem készítettek be széket.
Donald Trump váratlanul bejelentette, hogy jóváhagyja amerikai fegyverek szállítását Ukrajnának. A döntés inkább kényszerlépés, mintsem tudatos irányváltás. A háború nem áll meg – csak irányt vált, majd visszakanyarodik önmagába. Az elnök Ukrajna-politikája egyelőre nem nyit új korszakot, csupán visszatér oda, ahonnan minden erejével el akart fordulni.
Az al-Kaida újjáéledése Közép-Ázsiában, a Száhel-övezetben és a Közel-Keleten újra komoly fenyegetést jelent Európára: a radikalizáció, a visszatérő dzsihadisták és az instabilitás új kihívásokat hozhatnak a kontinensnek.
Ukrajna hadat üzen a fegyverszállítási bénultságnak, és zsonglőrmutatvánnyal próbálja megkerülni az amerikai politikai holtpontot. Az Amerika szállít, Európa fizet modell működhet, de veszélyes precedenst teremthet: Washington mint logisztikai beszállító innentől mindent üzleti alapon közelíthet meg – súlyos feltételekhez kötve.
Június 13-a, péntek valóban balszerencsés nap volt Irán számára. Azóta számos elemzés jelent meg szerte a világban, mindenki az „üléspontja” szerint magyarázza az álláspontját.
A Törökországban tartott orosz–ukrán tárgyalásnak és a Trump–Putyin-egyeztetésnek az egyetlen pozitívuma az volt, hogy megtörtént. A béke iránti elkötelezettség hangoztatásakor lassan mindenki blöfföl: élén Oroszországgal, Ukrajnával és a Macron elnök vezette „hajlandók koalíciójával”. Trump a háttérben keveri a lapokat, és már nem mosolyog.
A teret és az időt egyaránt újradefiniálják a technológiák – meghatározzák a történetek kommunikálásának, a közönség beállításának és az egyének önmeghatározásának szabályait. Nem volt mindig így…
Félig üres a pohár Ukrajna, félig tele az Egyesült Államok számára a várva várt Trump–Putyin-beszélgetés után. Európa változatlanul nem tud miből inni, Oroszország viszont egyenesen az üveget húzza meg.
A három éve tartó konfliktus vége legalább olyan sokkoló lesz, mint az eleje. Nem Trump löki oda Ukrajnát Oroszország lába elé: Biden és Brüsszel tette ezt az évekig tartó hazugságspirállal. És a végén Európa omlik össze.
Az Egyesült Államok még sok éven át lesz megkerülhetetlen tényező Európában. Ez nem csak Washington műve: az európaiak maguk alakítottak ki totális függőségi viszonyt. Amikor aztán jött valaki a Fehér Házba, akinek sem az ideológiai, sem az üzleti elgondolásai nem egyeznek Brüsszelével, a történet kegyetlenül megbosszulta magát.
Az Egyesült Államok külügyminisztere remek hangulatú beszélgetést folytat Szijjártó Péterrel, de az Európai Parlament elnökének a meghívására egy sorral sem válaszol. Minden jel arra mutat, hogy Brüsszel eddig sem túl erős geopolitikai szerepe tovább gyengül, a nemzetállamoké viszont erősödik.
Az Unherd portálon is olvashattuk, miszerint a Wall Street forgóajtója veszélyezteti az EU szuverenitását. Köszönjük a figyelmeztetést, egyre többen gondolják, hogy az amerikai oligarchatőke már rég a zsebében tartja Európát, és mivel Trump beiktatásával egy új gazdasági réteg kerül a hatalomba, így még inkább számíthatunk a jelenlétükre.
Az amerikai elnök szimultán játszik a világ legnagyobb geopolitikai sakkversenyén. Célja azonban nem a gyors matt, hanem az, hogy az ellenfél rájöjjön: Trump valóban vele játszik, de nem ellene. Ha ez nyilvánvalóvá válik, a remi esélye is megnő.
