Az LMP elnöke szerint a kutatás-fejlesztés az autóiparban most lutri, a jelenlegi technológia ugyanis hamar elavulttá válik. Szegény Elon Musk, szegény Robin Zeng, szegény németek, szegény mi.

„Azt szeretném az e-mobilitás és az autóipar nagy fanjainak most mondani, hogy itt az ideje, hogy a kormány akkumulátorgyarmatosítása ellen folytatott küzdelmünket támogassák” – írja Ungár Péter egyik friss bejegyzésében, amelyben újra megkérdőjelezi a hazai elektromosautó-ipari fejlesztések létjogosultságát. Konkrétan az energiatárolással, közkedveltebb nevén az elektromos akkumulátorokkal akadt problémája – önmagában ez nem lenne hír, de Ungár érvelése és konklúziója ezúttal egészen meghökkentő.

Biztosan így van, benne volt az újságban

Ungár egy BBC-összeállításra hivatkozik, amelyben a Toyota új, szilárdtest-akkumulátorairól van szó. Az autógyár kísérleteinek lényege, hogy kihagyja a lítiumot, ezzel (amennyiben valamikor majd tömeggyártásra is alkalmas állapotban lesz) megreformálja az iparágat, maga mögé utasítva a jelenlegi csúcstechnológiát. „Ha igaz, amit a szaksajtó a Toyota bejelentéséről állít, akkor az a kritikánk, hogy a kormány a magyar adófizetők pénzén hozzáköti az országot egy hamarosan elévülő technológiához, igaznak bizonyul. Ha a Toyota által kifejlesztett technológia domináns vagy domináns közeli lesz, és megveri versenyben a többit, akkor minek kellett ezt mindenkinél jobban tolni?” – teszi fel a kérdést.

A politikus nem fárasztotta magát azzal, hogy résnyinél jobban kinyissa az ajtót, így az általa kukucskálók csupán azt az apró részletet láthatták a kinti világból, amelyet ő láttatni akart. Hogy hanyagságból vagy szándékosan, édes mindegy, de időzzünk el egy pillanatra az Ungár által hamarosan elévülőnek titulált technológiánál.

2035

A világ a teljes energiaátállásra készül, ebben a folyamatban pedig főszerep jut az elektromosautó-iparnak. Az Európai Unió által is megjelölt dátum, amelytől kezdve nem lehet belső égésű autókat forgalomba hozni: 2035. Tizenegy esztendő, ennyi ideje van az elektromosautó-iparnak felkészülni és ontani magából egyre nagyobb számban a járműveket.

Nem sok idő, a kevésnél is kevesebb.

A magyar kormány időben és ritka érzékenységgel csapott le a lehetőségre: a CATL, a különböző ázsiai akkugyárak és most a BYD ideköltözésével hegemón szerepre törekszik az EU-n belül, olyanra, amely a magyar gazdaságot is felpörgeti, a tagállamoknak pedig a lehető legjobban jön, erősítve az EU-s ipart, egyben kiszolgálva az elektromosra átnevelt megrendelések millióit. A verseny dübörög, a jelenlegi technológiát alkalmazza szerte a világon minden elektromosjármű-gyár, a Teslától a BYD-ig. Miért? Mert ebből lehet tömeggyártásra berendezkedni, más lehetőség jelenleg nincs. Hogy ez a technológia valamikor elavult lesz? Aha, biztosan. De nem most, és minden valószínűség szerint nem is 2035-ben. Lesz majd megoldás? Igen, egyszerűen átállnak a gyárak egy új folyamatra. Ha és amikor sor kerül rá. Addig ugyanis ez a legjobb.

Jóvanazúgy!

A Toyota (az a megbízható Toyota egyébként, amely ezekben a hónapokban szenvedi el az egyik legnagyobb botrányát a sorozatos teszthamisítások miatt) bejelentése nagyszerű, Ungár csak azt nem tette hozzá, hogy a hír így és ebben a formában nem igaz. A Toyota meglehetősen messze áll ugyanis attól, hogy „domináns” legyen az akkugyártás területén. A vállalat, amely egyébként teljesen átaludta az elektromos átállás hajnalát, és a buliról elkésve úgy próbálja meg utolérni a többiek mámorát, hogy többet iszik egy perc, mint bárki más egy óra alatt, így bizonyos szinteket egyszerűen kihagy, maga sem állít olyasmit, amit Ungár igen.

A Toyota az új vezérigazgató, Koji Sato színre lépésével lett az e-autózás élharcosa, óvatosan fenntartva a jogot a hibridek ipari mennyiségű előállítására. Ami az akkumulátorait illeti: a 2026-ban (!) forgalomba kerülő modellek nagy teljesítményű lítiumion-akkukkal lesznek ellátva, 2027-ben pedig (egy rövid lítium-vas-foszfátos kaland után) még mindig lítiumion alapú akkumulátorokat használnak majd, a tervek szerint felturbózott hatótávolsággal. Az Ungár által emlegetett szilárdtestakkuk a bejelentés szerint 2027 végén fognak valamikor megjelenni (egyébként a szintén nagyon bejelentett eredeti dátum 2025 volt), ám tömeges elterjedésük – amennyiben beválnak, stabilan működnek, és valóban minden a tervek szerint halad – a távolabbi jövőre tehető.

A vállalat saját bevallása szerint 2030-ra még mindig csak ott fog tartani, hogy évente 10-15000 ilyen aksit fog gyártani, ami törpe szám nemcsak a konkurencia autógyártási terveihez, de a sajátjához képest is.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a jelenlegi, már létező és prosperáló technológiának alsó hangon még legalább 10-15 évig nem lesz valós alternatívája, bármennyire is arra céloz Ungár Péter, hogy a magyar kormány (és a német és az összes többi) egy „elavulttá váló” technológiába önti a pénzt. Mégis mibe öntse? Egy nem létezőbe? Vagy legyintve hagyni kellene az egészet, „úgyis jön egy újabb” felkiáltással? Addig ne legyen akkumulátorgyártás, mondván: várjuk meg a következő generációsat?

Eredeti ötlet. Képzeljük el Elon Muskot és Robin Zenget, a CATL főnökét, ahogyan egy kínai ópiumbarlang mélyén könnyes szemekkel, reszketve a koldusbotra jutás gondolatától csak bámulnak egymásra, arról motyogva, mekkora hibát követtek el, amikor vagyonuk jelentős részét egy Ungár Péter által elavultnak tituláló technológiába fektették. Természetesen még csak nem is gondolva arra, hogy a gyárakat át lehet állítani más típusú termékek előállítására, ahogyan az néhányszor (gyakorlatilag mindig) előfordult már az ipari fejlődés során a történelemben.

Az „ehhez értő” emberek

Ungár legmeredekebb kijelentése azonban nem a Toyotával kapcsolatos. Mint fogalmaz: „Azt írják az ehhez értő emberek, hogy a kutatás-fejlesztés az autóiparban most lutri, ki milyen technológiára mennyi pénzt tesz. Mi miért tettünk akkor minden zsetont egy olyan technológiára, ami minden iparági szereplő szerint elavult lesz tíz év múlva?”

Megtippelni sem merem, kik lehetnek azok az „ehhez értő emberek”, de még soha senkitől nem hallottam akkora badarságot, hogy a kutatás-fejlesztés lutri lenne. A dolognak nevében a lényege, az pedig minden projekt velejárója, hogy időnként lyukra futnak vele. Ebből tanulnak (lásd: Musk), ebből egyenesíthetik ki a görbe utat. Ebben az esetben ilyenről szó sincs. E logika mentén a világ összes ipari létesítményére kár pénzt áldozni, hiszen úgyis jön majd valamikor valami más.

Amikor a CATL bejelentette, hogy Debrecent választja a legnagyobb európai központjának, a magyar kormány finoman hozzátette: a megállapodás részét képezi az is, hogy a magyar fél szervesen részt fog venni az innovációs és kutató-fejlesztői munkában.

Nem létezik ugyanis olyan érv a kutatás-fejlesztésben, hogy „lutri”, és hogy „hagyjuk a fenébe, úgyis lesz ennél jobb”. Hogy a legautentikusabb példával szolgáljak: a lítiumion-akkumulátort egy amerikai, fosszilisban utazó vállalat, az Exxon vegyészcsapata találta fel. Az 1970-es évek olajválsága úgy ráijesztett a nagy olajcégekre, hogy kétségbeesetten önteni kezdték a pénzt a kutatás-fejlesztésbe, alternatív megoldásokat keresve. Az Exxon megcsinálta, aztán elkövette a lehető legnagyobb hibát, vagyis pontosan azt mondta, amit Ungár Péter. Hogy ez egy lutri, és miután az olajkereskedelem a 80-as években teljesen helyreállt, az árak pedig normalizálódtak, a vállalat abba az álomba ringatta magát, hogy az olajbőség a végtelenségig tart, így egyszerűen felfüggesztették az elektromosakku-program finanszírozását.

Nulla pénz a kutatás-fejlesztésre, nulla gyár, nulla eredmény. A kínai CATL az Exxon hibájából nőtte ki magát a világ legnagyobbjává, öntve a pénzt a kutatásba, most pedig köszöni szépen, jól érzi magát. Többek között nálunk, Magyarországon. Hogy mi is jól érezzük magunkat.

Elévülés, elavulás

Ungár azzal érvel, hogy a felépített gyárak megtérülési ideje hosszú évekbe telik, és lehet, hogy tíz év múlva már egyáltalán nem lesznek nyereségesek. Tekintve, hogy a kutatás-fejlesztésebe a legtöbb pénzt jelenleg is a kínaiak tolják, és folyamatosan az új technológiákon dolgoznak, talán nem ördögtől való a feltételezés, hogy a világ második legnagyobb gazdaságában és világelső pozícióban lévő CATL fel van készülve arra, hogy véletlenül feltalál valami olyat, ami nem volt eddig. Sőt, még az is gyanítható, hogy arra is, ha esetleg a japánok alkotnák meg hamarabb.

Újabb meglepetés: miután az Exxon feltalálta a lítiumion-aksit, éppen a japánok alkották meg hozzá a biztonságosan használható technológiát, és dobták piacra először 1992-ben. A kínaiak a licenctechnológia révén kerültek be először a képbe, amit hamarosan teljesen átpingáltak. A többi már történelem, ami éppen Magyarországon zajlik.

„Mi lesz akkor, hogy ha a lítium geopolitikai helyzete és a növekvő ára miatt egy más alapanyagú technológia lesz a világpiac-vezető? Akkor mivel fogja a kormány magyarázni, hogy százmilliárdokat tettek egy elavult technológiát gyártó nagytőkés kör zsebébe?” – teszi fel a kérdést Ungár, pedig pofonegyszerű a válasz: semmi. Egyfelől a lítiumionakkumulátorok még nagyon, nagyon sokáig forgalomban lesznek azután is, amikor egy új technológiát már tömeggyártásba lehet küldeni. Másfelől minden globális vállalat (még a Tesla is) játszi könnyedséggel fog megoldani egy gyártástechnológiai átállást. Éppen ezért tartanak ott, ahol tartanak. Magyarországon egyetlen gyár sem fog bezárni azért, mert valamikor a jövőben majd egy új technológia lép a színre.

Rozsdazöld igazság

Ezért amikor az LMP elnöke azt írja összegzésül, hogy „a kormány mostani akkumulátorgyarmatosítási tervei egyre valószínűbb, hogy nagyon rosszul fognak öregedni”, akkor vagy egy rossz gondolatmenetet zár le egy még rosszabb konklúzióval, vagy egyszerűen könnyed ujjgyakorlatnak tudta be aznapi posztját, amely alatt egyébként kommentelők tucatjai hívják fel a figyelmét arra, hogy mondandója több sebből vérzik. (Persze ott vannak az Orbán-fóbiások is, de azok akkor is megjelennek, ha Ungár Péter csak annyit írna, hogy „paralelepipedon”, nemhogy akkumulátor.)

Érdekes dolog ez: az egész világon ölik egymást a kormányok, hogy ki tud hamarabb és nagyobb befektetést bevonzani saját országába az elektromosautó-ipar területén. Németország ugrál örömében, hogy a Tesla mellett van egy CATL-jük is. Egy gigafactory-ért (amely a „mindjárt elavuló technológiát” gyártja saját akkugyáraiban, plusz a CATL-től és a BYD-tól vásárol) Indiától Franciaországig marják egymást az elnökök és kormányfők. Nekünk pedig, akiknek ezek sorban potyognak az ölünkbe (nem véletlenül és nem érdemtelenül) van egy ellenzékünk, amely érdemben semmit nem képes kezdeni még a tiltakozásokkal sem, ellenben remek és teljesen felesleges posztokat tud írni – például egy BBC hírről, amely a Toyota „majdegyszervalamikordeakkorsemúgy” fejlesztéséről szól, erre alapozva azt a véleményt, hogy Magyarországon pénzégetés az elektromosautó-ipar legfontosabb szegmensébe fektetni.

„Őrültség a jelen technológiáit a jövőre vetíteni” – zárja posztját Ungár, saját maga összegezve írásának paradoxonát. Ha ugyanis logikátlansága ellenére elfogadjuk, akkor is éppen megfordítva igaz: ő éppen azzal kezdte, hogy a jövő technológiáját próbálta a jelenbe vetíteni. Ami nagyobb zöldség, mint azt állítani, hogy a kutatás-fejlesztés az autóiparban lutri.

***

Kapcsolódó:

Fotó: MTI/Bruzák Noémi