Az EU a perfluorozott (PFAS) vegyületek egyes fogyasztási cikkekben történő betiltását tervezi egészségügyi és környezeti kockázatai miatt. Számunkra ez újabb uniós „műanyagbetiltási hullámot” jelent, amelyhez a hazai gazdaságnak és a fogyasztóknak újra alkalmazkodniuk kell.
Az IBM bejelentette, hogy 2029-re elkészíti a Starling nevű kvantumszámítógépét, ami az első olyan gép lesz, amely – ellentétben a jelenlegi kvantummegoldásokkal – képes teljes mértékben hibák nélkül működni. A cég szerint a Starling 20 ezerszer több műveletet tud majd végrehajtani a maiakhoz képest.
Tizedik alkalommal, exkluzív tartalommal jelent meg az UNI in&out, az UNIside egyetemi rangsorkiadványa inspiráló példaképekkel és a legfrissebb hazai felsőoktatási rangsorral.
Az Air Force One-ra a speciálisabbnál is speciálisabb szabályok vonatkoznak. A nagylelkű katari ajándék átalakítási költsége akár a duplája is lehet a gép értékének. Ráadásul két évig fog tartani, amíg a 747-est biztonsági okokból szétszedik, ellátják a szükséges berendezésekkel, majd összerakják.
A háttérzajok folyamatos kiszűrése nem várt következményekkel járhat az emberi agy számára.
Szaúd-Arábia gigantikus hidrogénprojektje új mérföldkőhöz érkezett: a NEOM Green Hydrogen Company (NGHC) a világ legnagyobb zöldhidrogénüzemét építi a Neom nevű futurisztikus óriásvárosban. Vajon ez a gigaberuházás képes lesz-e forradalmasítani az energiaipart?
Az Európai Unió Bírósága első alkalommal ítélte kártérítés megfizetésére az Európai Bizottságot saját adatvédelmi szabályainak megsértése miatt.
A tél átalakul: évente átlagosan hét fagyos napot veszítünk világszerte. Európa egyes részein, például a balti államokban ez a szám már meghaladja a három hetet. Az „elveszett téli napok” a klímaváltozás kézzelfogható jelei, amelyeket 44 országban rögzítettek az elmúlt évtizedben – derül ki a Climate Central friss tanulmányából.
Tömegével hagyták ott a katonák 2024-ben a brit hadsereget. Bár a kormány 6 százalékos bérnövekedést írt elő számukra, az összeget még így is nevetségesen kevésnek tartják.
A Mindenhez Is Értő Ember magánvagyona decemberben átlépte a 400 milliárd dollárt. Trump elnökségével immár szó szerint a csillagos ég lesz a határ számára.
A hatóságok ötvenezer balesetokozó igényét utasították el, de így is 2,5 milliárd dollárnyi kártérítést fizettek ki. Az öngázoltatás azonban nem dilis hóbort: a legszegényebbek próbálnak így pénzhez jutni.
Az „1+1” Kkkv Beruházásélénkítő Program, előregisztrációval és egyszerűsített pályázati folyamattal segíti a vállalkozásokat a gyorsabb forráselérésben.
Az Új Gazdasági Akcióterv részeként meghirdették a kkv-k fejlesztését célzó Demján Sándor Program hitel-, tőke- és vissza nem térítendő támogatási termékeit. Ennek keretében a kormány 2025-ben 1410 milliárd forint megmozgatásával segíti a hazai vállalkozások fejlesztéseit, elősegítve a versenyképességük növelését és méretugrásukat – áll a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
Az Ausztrál Szövetségi Rendőrség (AFP) egyre nagyobb mértékben használ mesterséges intelligenciát a lefoglalt telefonok és egyéb eszközök átvizsgálására. Az ügynökség technológiai vezetője szerint nincs más választásuk, mivel a nyomozások során feldolgozandó adatmennyiség meghaladja az emberi léptéket. A rendőrség külön etikai bizottságot állított fel a technológia felelősségteljes ...
A kormány a világ egyik legversenyképesebb adórendszerét hozta létre az elmúlt évtizedben, amely a következő évek gazdasági növekedéséhez is alapot ad – jelentette ki Varga Mihály az uniós tagállamok adóigazgatási vezetőinek fórumán. A pénzügyminiszter hangsúlyozta: az elmúlt évtizedben jelentősen csökkentettük a GDP-arányos adóelvonást, és a digitális átalakítással Európa legnagyobb ...
A Tesla szokatlan lépésre szánta el magát: az elektromosautó-gyártó a brit kormánynál lobbizik a szigorúbb károsanyag-kibocsátási szabályokért. Míg a hagyományos autógyártók a szabályozások lazítását kérik, Elon Musk cége a zéró emissziós járművekre vonatkozó előírások további szigorítását szorgalmazza.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter december 9-i sajtótájékoztatóján jelentette be a kormány új lakásfejlesztési programját, amely évente legalább 25 ezer új ingatlan építését tűzi ki célul Magyarországon. A projekthez öt év alatt 200 milliárd forintot különítettek el, amely – ingatlanalapokon keresztül – három fő területre koncentrál: kollégium-, bérlakásépítésre és új lakások ...
Az Európai Unió határozott lépésekre készül az ázsiai online kiskereskedők, különösen a Temu és a Shein növekvő térnyerésével szemben.
Az elnök persze csak viccelt, amikor kegyetlen tréfát űzött az általa annyira sokra nem tartott Trudeau miniszterelnökkel. Bár sose lehet tudni. Trump az előző ciklusában meg akarta venni Grönlandot, szóval…
Az alelnök volt kommunikációs igazgatója egészen elképesztő ötlettel állt elő: lemondatná Joe Bident, hogy néhány hétig mégis Harris legyen az elnök, ha már a választást csúfosan elbukta.
A világ legnagyobb csokoládéexportőrei a rohamosan emelkedő kakaóbabárakkal és a fogyasztói kereslettel küzdenek. A piacot Németország uralja – ebben, legalábbis eddig verhetetlenek.
A Meta főnöke egy atomerőmű üzemeltetőjével akart leszerződni, hogy mesterségesintelligencia-adatközpontjához sok és tiszta energiához jusson. A természet azonban éppen csípős kedvében volt, így a dealből nem lett semmi.
Pedig a részvények árának emelkedése logikátlannak tűnik: Trump többször fenyegetőzött a Biden-féle zöldtámogatási rendszer felszámolásával, amelynek a Tesla a legnagyobb kedvezményezettje.
Egy különleges bordásmedúza képes fiatalodni, és ezzel új megvilágításba helyezi az öregedésről alkotott hagyományos elképzeléseinket. Vagyis reményt ad arra, hogy valaha ránk is hatással lesz a vele kapcsolatos kutatás eredménye.
Az iPhone 16 modell forgalmazását és értékesítését Indonéziában betiltották, mivel az Apple nem felelt meg a helyi gyártási előírásoknak.
Budapesten tartott beszállítói fórumot a Lidl Magyarország és a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség, amelynek középpontjában a hazai vállalkozások exportlehetőségei álltak. Az esemény célja az volt, hogy a magyar vállalatok számára részletes tájékoztatást nyújtsanak a Lidl beszállítói hálózatához való csatlakozás lehetőségeiről, valamint arról, hogyan tudnak termékeikkel a nemzetközi ...
Zuckerberg évek óta beszél kiterjesztett valóság (AR) szemüvegekről, vajon eljött az idő, hogy beváltsa az ígéretét?
Kína uralma a hajógyártásban megdönthetetlennek tűnik. A világ kereskedelmi hajóinak a felét építi meg minden évben.
A Joint Venture Szövetség új különdíjjal bővíti a Companies for the Future Award programját, amely nyílt pályázati lehetőséget kínál minden magyarországi vállalat számára. A Best Next Generation Company díj célja, hogy azokat a cégeket ismerjék el, amelyek jövőbe mutató, társadalmilag felelős megoldásokkal járulnak hozzá a következő generációk jóllétéhez.
Szegény embert még a kenderág is húzza: Hszi Csin-ping elnök személyesen dobatta ki a Volkswagen marketingguruját Kínából azzal, hogy soha többé be ne tegye oda a lábát. Jochen Sengpiehl túlzásba vitte a zöldátállást: a kannabiszt Kínában zéró tolerancia övezi.