Törökország leállította kereskedelmét Izraellel
Erdoğan elnök pár héttel ezelőtt még csak részleges tilalmat rendelt el a zsidó állammal szemben, most azonban a teljes export-importot kivégezte.
Erdoğan elnök pár héttel ezelőtt még csak részleges tilalmat rendelt el a zsidó állammal szemben, most azonban a teljes export-importot kivégezte.
A nyugati világrend túlélése veszélyben van, de annak fenyegetése most nem Kína vagy Oroszország irányából közeledik. A Nyugat külpolitikai kettős mércéje most újra erodálja belülről a nemzetközi jogrendet. Az orosz–ukrán háború, a Gázai övezet fegyveres konfliktusai és a napokban felerősödött Izrael–Irán-szembenállás egyaránt rámutatott arra, hogy a nemzetközi jog érvényesítése eltérő módon zajlik a nyugati és a nem nyugati értékrendet képviselő szereplőkkel szemben. Az igazságos világrend igazságos jogérvényesítést követel.
Ukrajnában és Gázában láthattuk, hogy a háborúban mit képes művelni a mesterséges intelligencia. A gépek vezérelte harc – ami ha lehet, az eddigieknél is könyörtelenebb – felvet számos erkölcsi szempontból kényes kérdést. A külföldi sajtó szerint a mesterséges intelligencia alkalmazása már rég átlépte azt az egykor elképzelt vörös vonalat, amelyre a tudósok korábban kitartóan figyelmeztettek.
Miután az ENSZ humanitárius ügynökségének egy tucatnyi alkalmazottját elbocsátották, mert azzal vádolták őket, hogy részt vettek az október 7-i mészárlásban, számos ország felfüggesztette a szervezet pénzügyi támogatását. Izrael szerint ennek az ENSZ-szervezetnek, az UNRWA-nak nincs helye Gázában.
Az izraeli hírszerzés szerint a Gázai övezetbe irányuló adományokból a Hamász továbbra is lecsípi a saját részét. A vagyongyarapodás megugrott a háború előtti időszakhoz képest, ráadásul a pénzek nyomon követése a Hamász álcázási rutinjának köszönhetően nagyon nehéz.
Egyszer majd ennek a háborúnak is vége lesz. Ha a válság nem fog kiszélesedni, nem terebélyesedik nemzetközivé, akkor Izrael le fogja gyűrni a Hamászt. A kérdés csak az, hogy sikerül-e két vállra fektetnie. A terroristáktól megtisztított területtel pedig valamit kezdeni kell, amire eddig nem született semmilyen kézzelfogható elgondolás.
Miközben az izraeli hadsereg a Gázai övezetet vette célba, a héber államnak éberen kell figyelnie északra, ahol a libanoni Hezbollah milícia támadására készül.
Amióta Izrael 2005-ben elhagyta a Gázai övezetet, mindössze három nagyobb szárazföldi hadműveletet hajtottak végre a palesztin enklávéban. Ezek alkalmával a Hamász jelentősen meggyengült, de idővel feltápászkodott a földről. Most is ez következik?
Az elnök egyben figyelmeztette a Hamászt: ha ellopja a küldeményeket, azonnal befagyasztja a támogatást.
Izrael gázai hadműveletének számos kihívással kell szembenéznie. A zsidó haderő minden téren fölényben van, de a terep ismerete, a felkészültség az összecsapásra, a kiterjedt alagútrendszer mind-mind a Hamász esélyeit növeli. A 360 ezer izraeli tartalékos mozgósítása nem valami üres fenyegetés, a hadművelet bármelyik pillanatban megkezdődhet.
Pistorius védelmi miniszter már javában tárgyal a szállítmányok útnak indításáról.
Az olajárak a hét elején 4-5 százalékkal nőttek, de az energiapiac gyorsan megnyugodott. Ha a közel-keleti konfliktus nem eszkalálódik, például Irán felé, akkor a világ olajára, így a hazai benzinár jelentős további növekedése sem valószínű.
Promóció
Trend
Promóció
Hazai válogatás