Nem egy óriási humanitárius segélyszállítmány, nem a Temu európai hadjárata, sem a párizsi olimpia: a világ legnagyobb logisztikai művelete az indiai parlamenti választás lebonyolítása. Az esemény április 19-től június 1-jéig tart. 960 millió szavazásra jogosult van a világ legnépesebb országában, ez is jelzi a szervezési feladat nagyságát.
Kerekes György, a Makronóm Intézet alapítójának írása
Az előrejelzések szerint a legvalószínűbb, hogy a most is hatalmon lévő Narendra Modi és pártja, a BJP (Bharatiya Janata Party) lesz a győztes júniusra, és harmadik ciklusát kezdheti meg kormányon.
A nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó, amerikai Foreign Policy portál számításai szerint Modi jelenleg a hazájában legnépszerűbb vezető, India lakosságának 78 százaléka elégedett vele. (A nehezen ellenőrizhető rangsorban globálisan Mexikó, Argentína és Svájc vezetői követik, 63–62 és 56 százalékos értékkel.)
Modi sikerességének összetevői nem boszorkányságok (a hindu vallás amúgy is egészen másképp gondolkozik a mágiáról, mint az európaiak): Modi karizmatikus, kiváló hindu nyelvű szónok, őszinte hit és elkötelezettség látszik az arcán, amikor beszél, és India felemelése iránti hűségét kiemeli, hogy mivel nincs családja, gyereke, nem épít dinasztiát sem (ami pedig India modern kori történelmében egyedi jellemvonás, gondoljunk csak a Gandhi családra).
A nyugati kommentátorok viszont a szemére vetik, hogy az elmúlt években több autoriter vonást vett fel: mutatkoznak jelei a személyi kultuszhoz való vonzódásának, nem ül le a sajtó képviselőivel, és kerüli a nyílt parlamenti vitákat. Politikáját illetően többször felmerült kritika, hogy centralizál, erodálja az indiai föderalizmust. Az is igaz, hogy ellenfelei jórészt gyengék, opportunisták. Igaz, hogy Modi nagyobb hatalomkoncentrációt hajtott végre, mint bárki más eddig az indiai demokrácia történelmében, de a stratégiája lényegét adó vallási-nacionalista agenda nem előzmény nélküli, és nem is egyedi jelenség: Modi ideológiai szülőotthona a Rashtriya Swayamsevak Sangh (RSS), egy hindu szociális társaság, amely már 100 éve fennáll, és amelynek paramilitáris szárnya és 5 millió tagja van.
A politikai elemzők szerint Indiát bizonyos értelemben a demokrácia eszméje tartja össze, az a politikai hagyomány, amely még Nehrutól ered. A Foreign Policy írása össze is hasonlítja Modit a nagy előddel. Modi alacsonyabb kasztból és alsó-középosztálybeli családból származik, Nehruval ellentétben nem Angliában tanult egyetemen, hanem tapasztalatait fiatal éveiben országjárás (hindu vallási közösségi szervező volt) során szerezte. Ez az oka annak, hogy Modi a kultúrát és a vallást helyezi India-képének közepébe, a nemzetet a hinduizmuson keresztül definiálja. (Kritikusai, a külföldi megmondóemberek és a hazai kisebbségek ezt a hindu dominanciára törekvést és a szekularizmustól való elfordulást látják az autoriter vonások közül a Modi-éra legveszélyesebb tendenciájának.) A hinduk India lakosságának 80%-át adják, míg a muszlimok csak 14%-át, bár ez is 200 millió embert jelent. A muszlimok így is a BJP politikájának leghevesebb ellenzői. A párt korábban nem tudott abszolút szavazattöbbséget szerezni, az előző két választáson 31, illetve 37%-ot kaptak, de ezzel a képviselői helyek többségét el is vitték. A hinduk sem egységesen állnak Modi és pártja mögött: elválasztja a csoportokat egymástól a kaszt, a vagyon és a sokféle regionálisan használt nyelv is.
Modi nacionalista retorikáját a világpolitikai színpadon is artikulálja: egyrészt szereti India áldozati szerepét hangsúlyozni (a történelem során több hullámban is hódítók sanyargatták a hindukat), másrészt viszont igénye van egy sokkal fajsúlyosabb szerepre, népessége, kultúrája és gazdasági ereje okán. Modi külpolitikája egyre asszertívabb, pragmatikusabb elődeinél, nem ideologizál vagy moralizál, ami jól látszik az Oroszországgal kapcsolatos hozzáálláson: India tulajdonképpen passzív haszonélvezője az orosz–ukrán háborúnak és a szankciós politikának.
A választás mindig a jövőről is szól: Modinak és pártjának pedig vonzó jövőképe van, amely megszólítja az ország lakosságának felét kitevő 25 éven aluliak rétegét. Ez a jövőkép egy hinduk által dominált, gazdaságilag erős, kulturális hagyományaira büszke nemzet képe, amelynek ambícióival szövetségeseknek és riválisoknak egyaránt komolyan kell számolniuk.
Átveheti-e India Kína helyét a világgazdaságban?
Kína elmúlt 40 éve egy nagyon speciális fajtája a gazdasági csodának: éppen ezért nagyon messziről és nagyon felületesen kellene néznünk Indiát, hogy azt higgyük, ez a csoda megismételhető.
A 2000 óta eltelt negyedszázadban „India mindig le volt maradva egy órával és egy félkrajcárral” – írja egy Gonoszkodó Buddha becenevű kommentelő a Foreign Policy elemzése alatt. A nyugati multicégek szemében India csak az olcsó munkaerő forrásaként szerepelt a kalkulációkban, de nem gyártó- vagy exportbázisként.
Modi és pártja irányítása alatt pedig mélyreható változások indultak el:
- A fizikai infrastruktúra, ami korábban a feldolgozóipari beruházások szűk keresztmetszete volt, teljesen átalakult. Utak, kikötők, repterek, vasutak épültek, kiépült a telekommunikációs hálózat. 34 000 kilométer autóút (national highway) létesült 2014 óta.
- A digitális infrastruktúra világszínvonalú, minden lakoshoz elér, és olyan programok indulhattak el, mint a direkt jóléti transzferek a szegények számára, és a digitális platformok minden korábbinál több indiai számára biztosítanak platformot a vállalkozásindításra és innovációra.
- Modi „New Welfarism”-nek, új jóléti programnak nevezett politikája érdemben javította az életszínvonalat Indiában. Javultak a közszolgáltatások, egyre többen jutnak hozzá a tiszta ivóvízhez, csatornázáshoz, áramellátáshoz, jó minőségű lakhatáshoz. Fontos a banki szolgáltatásokhoz való széles körű hozzáférés, pl. okostelefonokon keresztül, ami a jóléti transzferek célba juttatásának is eszköze.
India a magasabb hozzáadott értékű szolgáltatásexport területén is előrelépett, már nem a call-centerek és az olcsón kódoló programozók jelentik Indiát az IKT-szektorban, hanem a jól képzett analitikai feladatok kiszervezését. A JP Morgannak például 50 000 munkavállalója van Indiában, a Goldman Sachsnak Bengaluruban van New York után a második legnagyobb irodája. Nem meglepő módon ez a folyamat felpörgette az építőipart, a luxuséttermek, luxusautók és a személyi kölcsönök piacát is, éppúgy, mint másfél évtizeddel ezelőtt Kínában.
Hogy miért lenne túl korai még Indiát Kína legnagyobb kihívójának tekinteni? Ennek is több, egymás hatását kiegészítő oka van:
- A kínai gazdaság lassulása és az indiai gyorsulása ugyan csökkenti a különbséget a két ország között, de India hátránya így is tetemes.
- Kínából kifelé áramlik a tőke. 2023-ban 69 milliárd dollár áramlott ki innen, de az elemzések szerint ennek a tőkének csak kisebb része találta meg a helyét Indiában.
- Az indiai beszállítói hálózatok még csak most épülnek ki, és a regionális verseny is nagyon nagy ezekért a pozíciókért. Az országnak versenyeznie kell Vietnámmal, Indonéziával, az ASEAN-régió szinte minden nagyobb gazdaságával, Latin-Amerikával, sőt, már Afrika egyes államaival is.
- A Pekinggel kapcsolatos amerikai és nyugat-európai derisking- és decoupling-hullámban Új-Delhi nem egyedüli (és talán nem is a legjobb) opció.
India az elemzés szerint nem fogja elérni azt az alacsony hozzáadott értékű tömegtermékexport –szintet, mint Kína, de nem India belső adottságai, illetve hiányosságai miatt, hanem mert a fejlett világ (gazdasági és politikai) körülményei megváltoztak; a nyugtaiak nem fogják még egyszer egyetlen országba telepíteni az ipari bázisaikat. Egy évtizeden belül azért könnyen megnövelheti a globális kereskedelemből való részesedését India, ami sok milliárd dollár addicionális forráshoz juttatná a kormányzatot és a nagyvállalatokat.
Az elemzés konklúziója, hogy India nem fogja Kína helyét átvenni a világgazdaságban. Kína lassulása és egyre látványosabb strukturális problémái nem jelentik a hanyatlását. India a biztató jelek mellett sem tudott minden gazdasági mutatóban javulni, és számos gazdasági lehetőséget nem használ ki eléggé.
Borítókép: shutterstock
