Emmanuel Macron egy merész és kétségbeesett diplomáciai kísérletként meghívná Hszi Csin-pinget a 2026-os G7-csúcsra. A nyugati elitklub lassan elveszíti a geopolitikai súlyát, miközben a BRICS-országok gazdasági növekedésben már messze lehagyták. A francia elnök tehát azzal próbál életet lehelni a fórumba, hogy vendégül látja annak legnagyobb ellenfelét.
Ukrajna finanszírozása Európa próbatétele: a The Economist történelmi lehetőséget, a Brussels Signal erkölcsi kockázatot és veszélyes közös eladósodást lát. A vita tétje, hogy a segítség a békéhez közelít-e, vagy elnyújtja a háborút – és milyen áron vállalnak közös kockázatot az EU, köztük Magyarország adófizetői.
Washington a kreativitást, Peking az alkalmazást tartja a verseny kulcsának. Míg az Egyesült Államok a Big Tech laborjaiban tervezi a jövőt, Kína a gyárakban és városokban építi meg a saját MI-birodalmát – a kérdés ugyanis nem az, ki fejleszti ki előbb a szuperintelligenciát, hanem hogy ki tud gyorsabban valóságot teremteni belőle.
Ernest Scheyder könyvében feltárja a modern kor új olajháborúját – ezúttal a föld mélyén rejlő lítiumért, rézért és más kritikus ásványokért zajlik a küzdelem. Miközben az elektromos járművek és a zöldenergia iránti éhség nő, a világ nagyhatalmai versenyt futnak az erőforrásokért. Az Egyesült Államok bányáit környezetvédelmi viták bénítják, Kína pedig már most uralja a feldolgozást.
A Hezbollah csendben újjáépíti iráni rakétakészleteit, miközben Izrael sorozatos légicsapásokkal próbálja visszafogni. A tűzszünet már csak papíron létezik – a felek kimerültek, de a következő háború küszöbén állnak.
Jánisz Varufákisz, a neves volt görög pénzügyminiszter a blokklánc egy alternatív felhasználási módjára tett javaslatot, amely a decentralizáló erejét kihasználva mindenki számára egyenlő előnyöket biztosítana, hogy inflációmentes alapvető osztalékot tudjon fizetni – adózás vagy kölcsönfelvétel nélkül.
Az amerikai elnöknek immár jéghideg a viszonya a multilaterális intézményekkel – kilép a nemzetközi szervezetekből és tüntetően nem vesz részt a csúcstalálkozókon. Utóbbi esetében egy-egy külpolitikai balhé mindig kényelmes ürügyként szolgál a távolmaradásra.
Egy friss közvélemény-kutatás szerint az amerikaiak 55 százaléka arra számít, hogy a politikai erőszak fokozódik a következő években, míg 24 százalékuk szerint bizonyos esetekben indokolt lehet az agresszió. A kutatás szerint a politikai erőszak már nemcsak szélsőséges jelenség, hanem egyre inkább elfogadottá válik a közvéleményben, különösen a fiatalabb generációk körében.
Az a narratíva, hogy a német deindusztrializáció egy „tőkepuccs”, első hallásra hatásos, sőt csábító. Hiszen könnyű a 2022 utáni energiaársokkot, az atomerőművek kivezetését és a pénzügyi szektor felülkerekedését egyetlen összeesküvés logikájába rendezni: a pénz világa leverte az acél, a gép és a vegyészet világát.
Miközben az amerikai tőzsde rekordokat dönt, a technológiai részvények pedig újrahúzzák a világgazdaság hangulatát, egyre több közgazdász figyelmeztet arra, hogy a pénzügyi rendszer mélyén ismét gyülekeznek a „csótányok”.
A homok alatt még mindig bőséges olaj van, de az új nagy üzlet már fölötte épül. Szaúd-Arábia olcsó energiáját a jövőben a mesterséges intelligencia hasznosítja: az épülő adatfarmok a királyság új geopolitikai eszközei lehetnek.
Az ukrajnai háború Európa geopolitikai súlypontját keletre tolta, amit kevés ország vett olyan komolyan, vagy épített erre ilyen jelentős politikai önazonosságot, mint Lengyelország. Cikkünk második részében áttekintjük a mai lengyel hegemón-törekvéseket.
Négy évvel a kabuli nagykövetség bezárása után India látványosan visszatér Afganisztánba gazdasági és stratégiai partnerként. Miközben az afgán–pakisztáni kereskedelem összeomlik, Újdelhi és Kabul között rekordforgalom bontakozik ki, jelezve a regionális hatalmi viszonyok átrendeződését.
Egészen a közelmúltig Lengyelországra egy szegény, csekély befolyású országként tekintett a Nyugat. Az ukrajnai háborúban azonban a lengyelek felvállalták a vezető szerepet. Cikkünk első részében áttekintjük lengyel hegemón-törekvések történelmi gyökereit.
A globális katonai kiadások 2024-ben elérték a történelmi rekordot jelentő 2,7 ezermilliárd dollárt, ami 9,4 százalékos növekedés egyetlen év alatt. Az Egyesült Államok, Kína és Oroszország együtt már a világ katonai költségvetésének több mint felét adják, de a kisebb, hipermilitarizált államok – mint Észak-Korea – bizonyos mutatókban messze felülmúlják a nagyhatalmakat.
Az Egyesült Államok hadserege kidolgozta a Nigériában lévő szélsőséges iszlám militáns csoportok elleni fellépés terveit. Bár az amerikai vezetés légitámadásokkal és dróncsapásokkal próbálhatja csökkenteni a fenyegetést, a helyzet bonyolultsága és a politikai érzékenységek miatt egy teljes körű beavatkozás nem tűnik reálisnak.
Zohran Mamdani megnyerte a New York-i polgármester-választást, történelmet írva, hiszen ezzel ő lett az első muszlim és szocialista városvezető. Sikere a politikai polarizálódást és a populizmus erősödését jelzi, miközben a hagyományos pártstruktúrák háttérbe szorulnak.
Robin J. Brooks közgazdász szerint az euró már nem az európai egység szimbóluma, inkább annak legnagyobb akadálya. Németország kilépése az eurózónából szerinte nem az unió végét, hanem épp a kontinens gazdasági és geopolitikai újjászületését hozná el.
Francesco Sisci szerint újra visszatérhetnek a birodalmi struktúrák – nem nosztalgiából, hanem a liberalizmus válsága miatt. Az Egyesült Államok is kísértést érezhet, hogy birodalommá váljon, de vajon győzhet-e, ha ellenfelei jobbak ebben?
A multilateralizmus kora véget ér. A világ újra a hatalmi egyensúly játékszabályai szerint rendeződik, miközben a globális intézmények elvesztik befolyásukat. A bipoláris USA–Kína-rendszer és a politikai realizmus visszatérése egy új korszakot nyithat, amelyben a nemzetek más formákat keresnek az együttműködésre – kisebb, pragmatikusabb szövetségekben, de talán hatékonyabban, mint valaha.
Törökország korábban szinte teljes egészében nettó fegyverimportőr volt, az utóbbi 15-20 évben hirtelen előretört, gyorsan javítva a katonai felszerelések kutatás-fejlesztési és gyártási képességeit, bizonyos területeken megelőzve még néhány európai országot is.
Törökország és Irak olyan pénzügyi mechanizmust hozott létre, amely az iraki olajbevételeket török cégek által kivitelezett vízügyi projektekbe irányítja. A „vízért olajat” rendszer egyszerre gazdasági manőver és befolyásépítés: vízügyi megoldásokat kínál a súlyos aszállyal küzdő Iraknak, miközben biztos piacot és politikai befolyást teremt Törökország számára.
Térképre rajzolható politikai törésvonal alakult ki Hollandiában: a fejlettebb, városias központi régiókban a demokraták és a munkáspárt diadalmaskodott, míg a perifériás tartományokban a Wilders-féle Szabadságpárt maradt erős. A választás minden eddiginél mélyebb társadalmi megosztottságot mutat.
Íme egy sokat mondó külügyi közlemény: „2025. november 3-án Vang Ji, a Kínai Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja és külügyminisztere, a német fél kérésére telefonon beszélt Johann Wadephul német külügyminiszterrel”.
A Nemzeti Tömörülés történelmi győzelmet aratott a parlamentben, miután minimális többséggel átment az 1968-as francia–algériai bevándorlási egyezmény felmondását sürgető javaslata. Bár a döntés nem kötelező erejű, szimbolikus jelentősége hatalmas: az RN most először kényszeríti térdre a kormányt egy olyan ügyben, amely a gyarmati múltat és a jövő európai migrációs politikáját is újraírhatja.
A Messinai-szoros hídja újra összeomlott, pedig még el sem kezdték építeni. Az olasz szárazföld és Szicília közé álmodott projektet most az állami számvevőszék állította le jogi kifogásokkal és a pénzügyi hiányosságok kérdőjeleivel. Az álomhídból átokhíd lett.
A várakozásokkal ellentétben a liberális 66-os Demokraták (D66) és nem Geert Wilders bevándorlásellenes Szabadságpártja (PVV) végzett az élen a vasárnapi előre hozott választásokon. A különbség mindössze 14 ezer szavazat, így ez lett a holland demokrácia legszorosabb voksolása.
Donald Trump jóváhagyta Dél-Korea kérését, hogy amerikai hajógyárban építhessen atommeghajtású tengeralattjárót – ezzel Szöul történelmi technológiai ugrást tehet, miközben Washington új frontot nyit az indo-csendes-óceáni hatalmi versenyben.
A The Epoch Times szerint a kínai Egy övezet, egy út (BRI) kezdeményezés nem más, mint egy adósságcsapda. Ezzel szemben a Vzgljad geopolitikai és reálgazdasági előnyeit hangsúlyozza, mint a diverzifikációt és az ellátásbiztonságot. A valóságban azonban akadnak problémás ügyletek és sikeres projektek egyaránt. A kulcs a finanszírozási feltételek és a fogadó ország felkészültsége.
Robin J. Brooks szerint a mérsékelt, hosszú távú nyomás Kínára sokkal hatékonyabb lett volna, mint a dobálózás a vámszázalékokkal. Washington épp a pekingi exportválság idején fújt visszavonulót – ez pedig a sztárközgazdász szerint nem stratégia, hanem gyengeség volt.
