Ukrajna, Gáza, Irán és Jemen ugyanazt a problémát jelenti: az Egyesült Államok továbbra is nélkülözhetetlen a szövetségesei számára, de egyre kevésbé tudja meghatározni, hogyan vívják meg – és főként hogyan fejezzék be – a háborúikat.
Az elmúlt években az adat az olajhoz hasonlítható súlyt szerzett a világgazdaságban, így a következő évtized stratégiai erőforrása már maga a számítási kapacitás és az ahhoz szükséges energia lesz. Az adatközpontok körül kibontakozó verseny ma már döntő tényező az energiabiztonság, a gazdasági szuverenitás és természetesen a mesterséges intelligencia jövője terén.
A nyersanyagokban gazdag országok gyakran használják az ásványkincseiket geopolitikai fegyverként. A szabadpiaci korszak helyét egy új merkantilizmus veszi át, amely alapjaiban rajzolhatja át a globális erőviszonyokat és a világgazdaság ellátási láncait.
Az amerikai benzinárak magasak, az elnök népszerűsége alacsony. Nem a legjobb kilátások a félidős választások előtt, pláne úgy, hogy Trump csak rosszul tud kijönni az iráni balhéból.
Az Nvidia a Wall Street legnagyobb szereplőivel több mint 500 milliárd dollárnyi tőkét mozgósítana az MI-infrastruktúra finanszírozására. A chipgyártó ezzel a saját piacának bővülését gyorsíthatja, ugyanakkor az MI-boom kockázatai mindinkább a hitelrendszer részévé válnak.
Ankara két védett hajózási folyosó létrehozását mérlegeli az orosz és ukrán kikötők felé, amelyeket egyik hadviselő fél sem támadhatna. A korábbi gabonafolyosó mintájára épülő kezdeményezés a kereskedelem biztonságosabbá tétele mellett Törökországot is a Fekete-tenger új biztonsági rendszerének központi szereplőjévé emelhetné.
Az agrárvilág középpontja egyértelműen Ázsiában van. A világ 5,2 ezermilliárd dolláros mezőgazdasági termeléséből Kína 1,9 ezermilliárdot, India 573 milliárdot állított elő: a két ország együtt a globális termelés közel felét adja. Az Egyesült Államok csak bronzérmes.
Az MI már arra is képessé teszi a kereskedőket, hogy megbecsüljék az egyes vásárlók fizetési hajlandóságát, majd az áraikat vagy a kedvezményeiket ehhez igazítsák. Az Egyesült Államokban már 23 százalékos eltérést is mértek ugyanazon terméknél, meg is kezdődött a technológia szabályozása.
Németország ipara minden válság után alacsonyabb növekedési pályára kerül. A korábbi exportkirályság recseg-ropog, az energiaárak nem tudnak lenyugodni, a szabályozás és a bürokrácia pokollá teszi a vállalatok működését, Kína pedig alázatos vevőből mindent legyaluló exportnagyhatalommá vált. Ahogy a dolgok állnak, a stagnálás lenne az új normális.
Kazahsztán váratlan diplomáciai kezdeményezéssel lépett be az orosz–ukrán háború rendezéséért folyó küzdelembe: Tokajev elnök a harcok befagyasztását és az isztambuli békefolyamat újraindítását sürgeti. Az „Isztambul 2.0” egyelőre inkább diplomáciai kísérlet, mint kész béketerv, de Asztana különleges helyzete új csatornát nyithat Moszkva és Kijev között.
Kína és India hasonlóan szegény helyzetből indult, a fejlődési pályájuk mégis jól láthatóan szétvált. Az egyik a széles társadalmi alapokra és az iparosításra épített, a másik korán létrehozott egy világszínvonalú elitet. A két modell különbsége ma már a gazdasági teljesítményben és a társadalmi közérzetben is látható.
Vietnám, Irak, Afganisztán. Három különböző konfliktus, három különböző korszak, mégis ugyanaz a forgatókönyv: egy gyorsnak ígért beavatkozásból egy-két évtizedes konfliktus lesz. Miért? Mert az amerikai intézményrendszer politikailag biztonságosabbá teszi egy kudarcba fulladt háború folytatását, mint annak lezárását.
Az Egyesült Államok minimumimportárakkal és 15 százalékos vámmal védi a napelemes értékláncot úgy, hogy az olcsó importtal szemben az ellátásbiztonságot és a hazai kapacitásokat helyezi előtérbe, vállalva a magasabb rövid távú költségeket. Ez a döntés Európa számára is fontos.
A modern hadviselés többé nem kizárólag az államok privilégiuma. Míg Ukrajna és Oroszország egymással versenyez a pilóta nélküli fegyverek fejlesztésében, a tapasztalataikat Kolumbia fegyveres csoportjai is eredményesen fel tudják használni – méghozzá a saját országuk hadserege ellen.
Az Európai Unió évekig hitt a piac mindent gyógyító erejében, ám Kína közben épp annak segítségével építette fel a világ legbrutálisabb ipari és kereskedelmi rendszerét. Brüsszel így a késésbe beleragadva azt próbálja kitalálni, hogyan kellene erre reagálni. A válasz többnyire vámokból, kereskedelmi védelmi eszközökből, a de-risking nevű varázsszóból, valamint az iparmentés szükségességének hangoztatásából áll.
A török tulajdonú Nagyezsda nevű hajó elleni dróntámadás jelezte, hogy a fekete-tengeri konfliktus már érinti Ankara hajózási érdekeit. A polgári forgalom drágul, emellett a térség gabona- és olajexportja is sérülékenyebbé válik.
A háborús évek alatt Oroszország egyik legsúlyosabb problémájává a munkaerőhiány vált. A demográfiai hanyatlás, a tömeges kivándorlás és a hadsereg elszívó hatása miatt már 1,5–2,5 millió dolgozó hiányzik a gazdaságból. A Kreml három irányból próbál megoldást találni – a munkaerő-tartalékok mozgósításával, a börtönmunka bővítésével és a bevándorlás ösztönzésével –, ám mindhárom újabb problémákat szül.
A nyugati narratíva szerint Európa mindig a békét kereste, Oroszország pedig az agressziót. A történeti példák azonban mást mutatnak: a béke esélye mindig akkor omlott össze, amikor Európa megtagadta, hogy az orosz biztonsági érdekeket legitim kérdésként kezelje.
Az élelmiszerárak visszahúzódtak a 2022-es csúcsról, az UBS szerint azonban a pandémia előtti, évi 2,5 százalékos inflációs átlag nem tartható. A klímakockázat, a termelők gyenge jövedelmezősége és a csökkenő kínálathoz való alkalmazkodás hosszabb távon drágulást vetít előre.
Miközben az Egyesült Államok és Európa egyre magasabb vámokkal próbálja feltartóztatni a kínai exportot, Peking már a következő lépésnél tart. A világ elárasztása kínai termékekkel továbbra is kiemelt cél, de a kínai vállalatok immár helyi gyártást terveznek – saját üzemekkel, saját technológiával, saját szabványokkal. Ha ez sikerül, a vámháborúk értelmüket vesztik.
Az amerikai hadsereg magántőkéből építtetne gigawattos MI-adatközpontokat katonai területeken. Az elképzelések szerint a Fort Bliss-i és a dugwayi projekt gyorsan növelheti a hadsereg számítási kapacitását, csakhogy az energiaellátás, a vízhasználat és a beszállítói biztonság új kockázatokat teremt.
Irán négyszáz vállról indítható kínai légvédelmi rendszert szerezhet be. Ez a néhány tízmillió dolláros üzlet nem zárná le a perzsa állam légterét, viszont veszélyesebbé és költségesebbé tenné az alacsonyabb légtérben zajló amerikai–izraeli hadműveleteket.
Ki birtokolja azokat az ásványi erőforrásokat, amelyekre a globális energiaátmenet, az ipari termelés és a modern technológiák épülnek? A válasz unalomig ismert: elsősorban Kína.
Az Egyesült Államok közel harminc év után Japánnal közösen avatkozott be a jen védelmében. Ez a lépés azt jelzi, hogy az árfolyam-stabilitás már szövetségi pénzügyi érdek, hiszen ezzel Washington a japán infláció mellett a saját kötvénypiacát és kereskedelmi pozícióját is védi.
A mesterséges intelligencia alkalmazása a hadviselésben ezernyi veszélyt rejt. Mind közül a legnagyobb, hogy túlgyorsítja a katonai döntéshozatalt: papíron ugyan továbbra is az ember diktál, a valóságban a gép reakcióidejével szemben már nem marad ideje mérlegelni. Ez nem a legjobb hír a nukleáris csapásmérő rendszerek világában.
A Hormuzi-szoros lezárása nem egyformán sújtotta a délkelet-ázsiai országokat. Bár a nemzetközi figyelem Indonézia összeroppanó valutájára összpontosult, a legsúlyosabb gazdasági és társadalmi következményeket a Fülöp-szigetek szenvedte el.
A Daimler Truck 2028-ra egymilliárd euróra emelné a védelmi bevételét, míg a katonai fejlesztések az autonóm teherautók civil bevezetését is gyorsíthatják. A program azt mutatja, hogy Európa fegyverkezésében a sorozatgyártásra képes civil gyárak is meghatározó szerepet kaphatnak.
A kínai és a japán jegybank helyett egyre inkább az MI-lázban részt vevő globális magánbefektetők finanszírozzák Amerika külső hiányát. Ez rövid távon erősíti a dollárközpontú rendszert, hosszabb távon viszont a Wall Street technológiai ciklusához köti az Egyesült Államok finanszírozási stabilitását.
Az idei aszály már Európa ipari és energetikai központjait is elérte. A Rajnán akadozik a nyersanyagszállítás, a Duna mentén erőművi kapacitások estek ki, Franciaországban pedig a felmelegedő folyók korlátozzák az atomenergia-termelést.
Az iráni háború oly mértékben emészti fel az amerikai légvédelmi készleteket, hogy az Egyesült Államok döntési helyzetbe került. Melyik szövetséges élvezzen elsőbbséget: Izrael vagy Ukrajna? Vagy a végén egyik sem?
