Az iráni háború az olaj- és devizapiacokon kívül megmozgatta a globális kötvénypiacok erőviszonyait is. Miközben a nyugati állampapírokat inflációs félelmek gyengítik, a kínai kötvények iránt nő a kereslet. Ezt még nem nevezhetjük pénzügyi rendszerváltásnak, de figyelmeztető jelnek igen.
A Fülöp-szigetek új parti őrségi parancsnoki központot avatott a vitatott Thitu-szigeten, ezzel a távoli irányításról a folyamatos helyszíni jelenlétre tér át a Dél-kínai-tengeren. Ez a lépés új szintre emeli a Kínával zajló szuverenitási versenyt az első szigetlánc térségében.
A kínai autógyártók a globális sokkokra reagálva régiónként szervezik újjá a működésüket. A Geely európai átalakítása, a BYD exportjának a növekedése és a Changan brazíliai gyártása ennek a jele, kevesebb helyet engedve az európai riválisaiknak és az iparvédelemnek.
A világ zöldenergia-kapacitása egy év alatt 692 gigawattal nőtt, és ez a hatalmas bővülés a geopolitikai érdekeknek és az ellátásbiztonságnak köszönhető. A versenyben Ázsia bebetonozza a fölényét, Európa pedig lépéskényszerbe került a szuverenitásért.
A történelem nem ismétli önmagát, a földrajz viszont igen: az ókori Görögország tengeri útvonalaiért vívott harcaitól Kína terjeszkedéséig és az Északi-sarkvidék új hatalmi játszmáiig ugyanazok a „térképre rajzolt kényszerek” mozgatják a világpolitikát.
Miközben a globális hajózási óriások Omán partjainál horgonyozva várják a Hormuzi-szorosnál tomboló „vihar” elültét, egyetlen 79 éves görög hajómágnás tartja működésben a világ legfontosabb olajútvonalát. Sikerének titka nem a vakmerőség, hanem az öt évtized alatt minden égtáj felé kiépített pragmatikus kapcsolatrendszer – bizonyítékot szolgáltatva arra, hogy a válságállóság igazi valutája ma a konnektivitás.
Örök igazság, hogy egy háborút könnyű elindítani, kilépni belőle viszont jóval nehezebb. Az iráni háborús helyzet egyik paradoxona, hogy a katonai nyomásgyakorlás végén éppen Kína válhat nélkülözhetetlenné a lezárásában.
A Közel-Keleten a fegyverek ropogása egy olyan globális energetikai paradigmaváltást indított el, amelynek a legnagyobb nyertesei a kínai akkumulátor- és energiatároló-gyártók lehetnek.
Egy kínai cég új nátriumionos energiatárolóinak energiasűrűsége már eléri a lítium szintjét, a fagyállóságukkal és az 5–11 perces töltési idejükkel pedig forradalmasítják a téli elektromos autózást. Az év végére tovább zuhanó cellaárak és a 10 ezer ciklusos élettartam révén a globális zöldátállás felpöröghet.
Afrikában egyre több országban jelenik meg a nyersanyag-nacionalizmus, amely azonban túlmutat a kontinens államainak gazdasági érdekein. A különböző exportkorlátozások az egyik nagyhatalomnak lehetőségeket nyitnak, míg a másiktól elvesznek, így az USA és Kína versengésében egyre nagyobb a jelentősége az afrikai kormányok megnyerésének.
Hiába a világ legerősebb haditengerészete, az Egyesült Államok egy kulcsfontosságú területen egyre inkább lemarad Kínával szemben: a hajógyártásban. Peking ipari kapacitása sokszorosan felülmúlja az amerikait, így egy Tajvan körüli konfliktusban nem a meglévő flották száma, inkább a hajók pótlásának és javításának sebessége dönthetne.
Az Egyesült Államok és Izrael csapásai súlyosan meggyengítették Iránt, ám a háttérben ebből egy másik nagyhatalom nyerhet a legtöbbet. A rakétavédelem gyorsan apadó amerikai készletei ugyanis olyan erőegyensúlyt teremthetnek, amely a következő években akár Kínát is bátoríthatja egy Tajvan elleni lépésre.
Kína új oktatáspolitika megvalósítását tűzte ki célul: képezni kell és otthon kell tartani a nagy koponyákat. Ennek érdekében rengeteg pénzt tesznek a rendszerbe, amit célzottan egy új humántőke-stratégiába fektetnek be.
Miután az amerikai Legfelsőbb Bíróság februárban elkaszálta a Trump-féle vámok jelentős részét, Washington új jogi alap után nézett, és közben veszélyesen kibővítette a célpontok körét.
Miközben Brüsszel a régi függőségeket próbálja leépíteni, a zöldátállás csendben egy újabbat hozhat létre: a saját iparát védené, mégis, most akár egy új stratégiai nyersanyagból teheti importra szorulóvá a kontinenst.
Az iráni konfliktus egyik legfontosabb kérdése az, hogy mi számít valódi győzelemnek. Egy katonai támadást vagy akár egy háborút viszonylag könnyű elindítani, lezárni annál nehezebb, különösen akkor, ha a beavatkozás végén úgy kellene kilépni a konfliktusból, hogy az ne okozzon nagyobb stratégiai károkat, mint amilyenek a harcok előtt léteztek.
A Közel-Keleten egy régi-új szabály érvényesül: a valós geopolitikai hatalmat a bombázók, a rakéták és a repülőgép-hordozók adják. Az Egyesült Államok és Izrael iráni hadművelete brutálisan emlékezteti Kínát arra, hogy a világrendformálás költségeinek alapvető valutája továbbra is a nyers erő.
A Hormuzi-szoros veszélyessé válása és a perzsa-öbölbeli konfliktusok azonnali kihívás elé állítják a világ legnagyobb energiaimportőrét. Bár Kína a gigantikus stratégiai tartalékaival rövid távon tompíthatja a kőolajpiaci sokkokat, a gázpiaci krízis elhúzódása jelentősen felgyorsítja az ország technológiai függetlenedését.
A világ legfontosabb kikötői, partfeltöltései és vízi infrastruktúra-beruházásai mögött gyakran ugyanaz a néhány európai vállalat áll. Csakhogy egy kínai szereplő felemelkedése miatt átalakulhatnak az erőviszonyok.
A német autógyártók, amelyek évtizedekig a belső égésű korszak technológiai élvonalát jelentették, nehezen fordulnak rá az elektromos átállásra. A hagyományos modell eróziója gyors, az EV-piacon viszont egyelőre nem mindenhol állt össze a költségben és szoftverben is versenyképes termék.
A közel-keleti konfliktus első ránézésre ajándék Oroszországnak: az olaj és a gáz drágul, a költségvetési bevételek nőhetnek, az alternatív szállítók felértékelődnek. Viszont Moszkvában is egyre többen azt mérlegelik, hogy hol van az a pont, amikor a háborús kockázati prémium már globális sokká válik, amely Oroszországnak is kárt okoz.
Friedrich Merz pekingi útja egyszerre volt külpolitikai gesztus és az iparpolitikai károk felmérése. Mivel Berlin gazdasági modellje több irányból is nyomás alá került, a látogatás elsősorban a mozgástér felméréséről szólt, azaz arról, hogy mit lehet még megmenteni a német ipar versenyképességéből, és milyen árat kér ezért Peking.
Amikor egy kínai agytröszt „köszönetet” mond egy amerikai elnöknek, az nem bók, inkább diagnózis.
Az Európában zajló kereskedelmi vita a Kínában gyártott elektromos autókról két irányt követ. Brüsszelben vagy vámokkal fegyegetőznek, vagy nyitva hagyják a piacot. Egy friss döntés azonban azt jelzi, hogy van köztes út is.
Az MI-verseny fordulópontja, hogy 2024-ben a kínai nagy nyelvi modellek részesedése még minimális volt, 2025-re ez közel 30 százalék lett. Sőt, nemcsak felzárkóztak az amerikai élmezőnyhöz, de árban is nyomást helyeztek a piacra. A Fintech Világa legújabb adásában Érczfalvi András Suppan Mártonnal, a Peak alapítójával és Sajtos Istvánnal, a PeakX vezetőjével beszélgetett arról, mit jelent ez a fordulat Európa és a vállalatok számára.
Az internetes térben egy jelentős, globális szintű anomália miatt a weboldalak forgalmi adatai komoly torzulást mutatnak. A jelenség lényege, hogy váratlanul hatalmas mennyiségű, automatizált látogatás árasztotta el a világhálót, amelynek az elsődleges forrása a kínai Lancsou városa, a másodlagos elosztó központja pedig Szingapúr.
Dan Wang Breakneck című könyve keményen bírálja Kínát, de azért közben az Egyesült Államoknak is odaszúr. Kifejti továbbá, hogy szerinte, miért tud az egyik rendszer villámgyorsan építeni, a másik pedig miért akad el a pereken, eljárásokon és vétókon. Infrastruktúra, technológia, társadalmi fegyelem és nagyhatalmi verseny egy olvasmányos, egyben gondolatébresztő keretben – egy olyan könyv, ami Kínáról szól, de a Nyugat működése elé is görbe tükröt tart.
A német tőke ismét áramlik Kínába, annak ellenére, hogy Európa és Peking viszonya egyre hűvösebb. Ami kívülről növekedési beruházásnak tűnik, az sok vállalatvezetés számára inkább egyfajta biztosíték, amivel a következő kereskedelmi konfliktus előtt a termelés egy részét igyekeznek hazavinni, biztonságos körülmények közé.
A pekingi gazdaságélénkítés gépezete akadozik: a rendszerbe pumpált likviditás a spekulációba és nem a gyárakba áramlik. De vajon mi történik, ha a világ műhelye helyett a világ kaszinójává válik a kínai piac, a pénzpiac pedig elszakadt reálgazdaságtól?
Az orosz közéleti és stratégiai gondolkodásban az elmúlt időszakban ismét előtérbe került az eurázsianizmus és a hozzá kapcsolódó szkíta örökség gondolata. Ez a múltidézés azonban inkább tűnik intellektuális pótcselekvésnek és legitimációs kényszernek, mint működőképes geopolitikai programnak.
