Egyre valószínűbb, hogy rövidesen megérkezhet a jövendőbeli BRICS-valuta, amely a dollár leváltására volna hivatott. Eddig azonban kevés konkrétum hangzott el róla. Egyelőre az „R5” fantázianevet kapta. Egy brazil közgazdásznak az idei dél-afrikai BRICS-csúcson az R5 bevezetésének lehetőségéről elhangzott előadására akadtunk egy kínai portálon.
Paul Batista brazil közgazdász, a BRICS Új Fejlesztési Bank volt alelnöke, a Nemzetközi Valutaalap volt ügyvezető igazgatója az idei BRICS-csúcson beszélt a dollármentesítésről és a szervezet országainak esetleges új valutájáról. A rendezvény témája a Globális civilizációs kezdeményezés megvalósítása és kézfogás a modernizációért volt.
Batista az előadása kezdetén leírta a jelenlegi helyzetet, amely során a BRICS-országok (a BRICS öt jelentős feltörekvő gazdaság társulása, ezek: Brazília, Oroszország, India, Kína és a Dél-afrikai Köztársaság) a kétoldalú kereskedelmi megállapodásokban a saját valutáikkal igyekeznek felváltani a dollárt. Ezek a megállapodások csökkentik a tranzakciós költségeket és kiküszöbölik a politikai kockázatot.
Emellett a központi bankok, különösen a kínai jegybank kétoldalú swapvonalakat hoztak létre a saját devizáikra, amelyek egyre inkább a külső likviditás és a fizetési mérleg támogatás forrásává váltak, beleértve a nem BRICS-országokat is. Argentína jó példa erre. Batista egy lehetséges jövőbeli iránynak tartja e kétoldalú megállapodások számának és hatályának fokozatos bővítését, valamint ezen kezdeményezések többoldalúvá tételét az öt ország között.
A devizaswapkeret két központi bank közötti devizacsere-megállapodás, amely lehetővé teszi, hogy az egyik jegybank a másik által kibocsátott külföldi pénznemben juthasson likviditáshoz, rendszerint azért, hogy kielégítse a hazai kereskedelmi bankok igényeit.
A brazil közgazdász ezeket a kezdeményezéseket viszonylag egyszerűeknek tartja, de benne van a közös valuta ambiciózus elképzelése, amely nélkül a BRICS-országok két- vagy többoldalú kereskedelmi programjainak a lehetősége korlátozott lenne.
A nemzeti valuták cseréjén keresztül bonyolított nemzetközi kereskedelem nem nevezhető barterkereskedelemnek, ami azt jelenti, hogy a részt vevő országok között a kétoldalú egyensúly megmarad. Egy adott időszakban elkerülhetetlenül vannak többletet és hiányt termelő államok. A többletet felmutató ország monetáris eszközöket halmoz fel a deficites pénznemében, ami gyakran hajlamos az értékcsökkenésre. Ezek a többletben lévő államok óvakodni fognak a bizonyos határokat meghaladó kétoldalú megállapodásoktól.
Például az R5 hiányában Kína nagy mennyiségű dél-afrikai randot halmozna fel a Dél-Afrikával való kereskedelemben egy devizaswap-megállapodás keretében. A rand így nem teljesít elég erősen, Kína esetleg nem akarja hosszú távon tartani, és a nemzetközi piacokon történő eladás mellett dönthet, ami növelné a dél-afrikai pénz leértékelődésének kockázatát.
Batista szerint az ilyen korlátok áttörésére kellene létrehozni az új tartalékvalutát, amely lehetővé tenné a többletet felhalmozó országok számára, hogy biztonságos tartalékeszközöket halmozhassanak fel, az adós államokat pedig biztosíthatnák, hogy a többletet termelők a kezükben lévő valutakészletet ne adják el a nemzetközi devizapiacokon, annak értékének megőrzése érdekében.
A közös valuta háttere
Oroszország kezdeményezésére a BRICS-országok 2022 óta tárgyalnak egy új valuta létrehozásáról. A közgazdász úgy vélte, ez még mindig gyerekcipőben jár, viszont a második világháború óta a dollár monetáris hegemóniája alatt álló nemzetközi monetáris rendszer egyre inkább működésképtelenné vált.
Alapvető ellentmondás, hogy a jelenlegi nemzetközi rendszer elsősorban egyetlen nemzeti valutára támaszkodik, amelyet az alapító ország érdekei szerint kezelnek. Batista azért megjegyzi, hogy ez az ellentmondás akkor is fennállna, ha a dolláron alapuló nemzetközi rendszert felváltaná a renminbin alapuló.
Az elmúlt mintegy 70 évben a dollár volt a világ domináns valutája, amely nemzetközi funkciókat töltött be mint elszámolási egység, szerződések és árak jelölő valutája, tartalékvaluta és fizetőeszköz. Ugyanakkor mindig is nemzeti központi bank által kezelt nemzeti valuta volt, és az Egyesült Államok prioritásait nem lehetett összehangolni a szélesebb értelemben vett nemzetközi monetáris rendszer érdekeivel.
Ez tartós probléma volt, és heves kritikák érték, többek között az USA-val szövetséges országok részéről is. 1960-ban Charles de Gaulle és pénzügyminisztere, Valery Destin panaszkodott a dollár „túlzott kiváltságai” miatt, és az aranyon alapuló nemzetközi monetáris rendszerhez való visszatérést javasolták, ami jelentős visszhangot váltott ki, de nem történt változás.
Az Egyesült Államok makacsul ellenállt minden olyan kísérletnek, amely valutája nemzetközi státuszának a gyengítésére irányult. A szakember ennek kapcsán megemlíti, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) keretében 1969-ben létrehozott különleges lehívási jogokat (SDR) soha nem engedték, hogy hivatalos valutává nőjön és fejlődjön. Az USA mindig annak megakadályozására is használta a vétójogát az intézményen belül, nehogy az SDR a legkisebb mértékben is veszélyeztesse a dollár hegemón valuta státuszát.
Mi is az az SDR (Special Drawing Rights)?
Az IMF 1969-ben hozta létre az SDR-t kiegészítő nemzetközi tartalékeszközként, amikor a valutákat az arany árához kötötték, és a dollár volt a vezető nemzetközi tartalékeszköz. Amikor az aranyhoz rögzített árfolyamok 1973-ban megszűntek, az IMF újradefiniálta az SDR-t a világ valutakosárának megfelelő értékként. Értéke egy öt fizetőeszközből – a dollár, (újabban) az euró, a renminbi, a jen és a font – álló kosáron alapul.
Az SDR önmagában tehát nem valuta, hanem egy digitálisan nyilvántartott, követelést megtestesítő devizaeszköz, amelyet a tulajdonosok szükség esetén devizára válthatnak. Az tehát az IMF és más nemzetközi szervezetek elszámolási egységeként szolgál.
Batista beszámol a 2007 és 2015 közötti időszakról, amikor az IMF igazgatótanácsában dolgozott, és megpróbálták növelni az SDR szerepét, de nagyon keveset értek el, mert az USA mindig ellenállt. Szerinte az SDR adhat némi inspirációt arra, miképp lehetne közös valutát létrehozni a BRICS-országok számára.
A dollár legnagyobb ellensége
Kitér arra is, hogy az Egyesült Államok egyre aktívabban használja a valutáját politikai és geopolitikai célokra. Megjelent a dollár fegyverként való felhasználása, azaz a nemzeti/nemzetközi valuták és a nyugati pénzügyi rendszer egészének felhasználása ellenséges vagy ellenségesnek vélt országok ellen. Megemlíti, miképp került Venezuela, Irán, Afganisztán és Oroszország a szankciók és büntetések célkeresztjébe, amit kizárólag a dollárnak és az amerikai pénzügyi rendszernek a világban elfoglalt pozíciója tett lehetővé.
A vietnami háború keserű tapasztalata óta az USA és szövetségesei vonakodnak a katonáik háborúban való bevetéstől, ehelyett hagyják, hogy a dollár helyettesítő harcosként és a tömeges gazdasági, valamint pénzügyi pusztítás fegyvereként működjön.
Példa nélkülinek tartja Oroszország esetét, ahogy befagyasztották dollárban és euróban tartott hivatalos tartalékait. Ez az összeg mintegy 300 milliárd dollár, ami Oroszország nemzetközi likvid eszközeinek mintegy felét teszi ki. Batista szerint ha ez megtörténhetett, akkor bármire sor kerülhet. Azzal, hogy visszaéltek a dollár kiváltságos helyzetével, az a jelenlegi nemzetközi monetáris rendszer legitimitásának elvesztéséhez vezetett. Lényegében ma az Egyesült Államok a dollár mint világvaluta legnagyobb ellensége.
Ezzel maga az USA teremtett egy olyan környezetet, amely felerősítette a monetáris rendszer reformjáról és a dollármentesítésről szóló megbeszéléseket. Ennek fényében kezdtek a BRICS-országok tárgyalni arról, hogyan lehetne csökkenteni a dollártól való függőségüket, létrehozni egy monetáris uniót, végső soron hogyan használhatnák ki a közös valuta nyújtotta kényelmet.
A közös BRICS-valuta lehetséges útjai
Batista mind pénzügyi, mind politikai szempontból összetett kérdésnek tartja a közös BRICS-valuta létrehozásához vezető utat. Ráadásul ez egy új terület a szervezet számára.
Alekszej Mozsin, a Nemzetközi Valutaalap oroszországi ügyvezető igazgatója vette elsőként észre azt az egybeesést, miszerint a BRICS-országok valutái mind R betűvel kezdődnek – reál, rubel, rúpia, renminbi (jüan) és rand. Ezután javasolta azt, hogy a BRICS-országok potenciális valutáját R5-nek nevezzék el.
Batista szerint az R5 számlaegységként indulhatna, az SDR-hez hasonlóan egy öt valutából álló kosár szerkezetét elfogadva. Az öt fizetőeszköz súlya nagyjából tükrözné az öt gazdaság relatív súlyát. A kosárban a renminbi súlya nagyobb lenne, ezt követné a rúpia, majd a reál és a rubel, végül pedig a rand. Például Kína valutája a kosár 40, Indiáé a 25, Oroszországé és Brazíliáé a 15, míg Dél-Afrikáé az 5 százalékát tenné ki. Az R5-ök valutája alapulhatna az SDR-eken is, ahol egy R5 egy SDR-nek felelne meg, ami a valutakosarak SDR-kosárhoz viszonyított változásait tükrözve lebegne.
Az első fázisban, amellett, hogy a BRICS-országok által létrehozott pénzügyi mechanizmusok – az Új Fejlesztési Bank (NDB) és a Készenléti Tartalékmegállapodás (Contingency Reserve Arrangement – CRA) – belső elszámolásában a dollár helyébe lépnének, az R5-öt bizonyos kormányzati tranzakciók és hivatalos számviteli nyilvántartások elszámolási egységeként is lehetne használni. Egy ilyen lépést viszonylag egyszerűnek tart Batista, ha az öt ország egyetért, akkor ez gyorsan és jelentős költségek nélkül megvalósítható.
Oroszország és a többi BRICS-állam már tárgyal ezekről az elképzelésekről. Bár még nem jutottak túl az első szakaszon,
homályos állítások már elhangzottak arról, hogy az R5-öt később az arany és/vagy más nyersanyagok is fogják fedezni.
Egy pénznek nemcsak a számlaegység, az árak és szerződések jelölésének, hanem az értéktárolás és a fizetőeszköz funkcióját is be kell töltenie. Ahhoz, hogy egy valuta kielégítően betölthesse valamennyi monetáris funkcióját, bizalmat kell ébresztenie, ezáltal széles körben elfogadottnak szükséges lennie. Ahhoz, hogy elnyerje a bizalmat és hiteles legyen, a pénzkibocsátást szigorúan szabályozni kell, és a pénznek szabályozott módon kell forgalomba kerülnie. A szakértő mindehhez alapos átgondolást és szigorú tervezést javasol, ám ez még nem kezdődött el.
Batista felveti, hogy az R5-nek nem feltétlenül kell fizikailag megjelennie, lehet egyszerűen csak egy digitális valuta. Nem szükséges létrehozni egy BRICS központi bankot sem, amely az öt ország monetáris politikájának végrehajtásáért lenne felelős. Más szóval a szervezet célja nem az, hogy az öt állam saját fizetőeszközét felváltó egységes valutát hozzon létre.
Egyszerűen létre kell hozni egy kibocsátó bankot, amely felelős az R5 kibocsátásáért. Az R5 nem avatkozik bele az öt jegybank tevékenységébe, így a BRICS-országok nem veszítik el a monetáris szuverenitásukat
– tette hozzá.
Az R5 csak egy virtuális valuta lenne a nemzetközi tranzakciókhoz, kezdetben a központi bankok között. Értékmegőrzőként is használható lenne, lehetővé téve a szervezet államainak, hogy a BRICS-többletet felmutató országok felhalmozott R5-ös egyenleget tartsanak fenn, amikor kétoldalú kereskedelmi megállapodások keretében más BRICS-országokkal tranzakciókat bonyolítanak le.
Ahogy az R5-öt egyre több állam elfogadja, az értéktároló és a nemzetközi tartalékok eszközeként is szélesebb körű szerepet játszhat. Ebben az értelemben Batista ezt összehasonlítja Keynes nemzetközi valutájához, a Bancorra vonatkozó javaslatához az 1940-es évek elején, amikor Keynes a Bancorral sikertelenül próbálta megakadályozni a dollár dominanciáját a háború utáni nemzetközi monetáris rendszerben.
A brazil közgazdász hangsúlyozza, hogy az új BRICS-pénz még hosszú távon sem váltja fel az öt ország valutáját. Azok ugyanis messze vannak attól, hogy megfeleljenek a monetáris unióhoz szükséges minimumkövetelményeknek. Az R5 egy párhuzamos valuta lesz, amely az öt állam nemzeti fizetőeszközei mellett létezik, és elsősorban nemzetközi célokra lesz használható.
Mi a monetáris horgony?
Batista felteszi a kérdést, miképp biztosítható, hogy az R5 széles körben elfogadott legyen. Nem ért egyet azokkal az orosz tisztviselőkkel és szakértőkkel, akik az aranyat vagy más árupénzeket említették valutahorgonyként. Az arany első pillantásra vonzónak tűnhet, de valójában ez egy regresszív elképzelés, amely visszanyúlna ahhoz, amit Keynes barbár relikviának nevezett.
Véleménye szerint technikailag egy valuta alátámasztása azt jelenti, hogy azt egy szilárd, megbízható és viszonylag stabil eszközre alapozzuk, hogy széles körben elfogadható és forgalomképes legyen. Az új fizetőeszköznek szigorúan véve szabadon átválthatónak kell lennie rögzített árfolyamon ahhoz az eszközhöz képest, amelyhez rögzítik. A 20. század folyamán az arany egyre nehezebben tudta betölteni ezt a fedezeti funkciót. Ez az idő múlásával mind nyilvánvalóbb lett, egészen addig a pontig, ahol a szerepe egyre csökkent, mígnem 1971-ben teljesen megszűnt, amikor az Egyesült Államok egyoldalúan elrendelte a dollár aranyra való átválthatóságának felfüggesztését.
Batista szerint ma az aranyhoz kötés lehetősége még tarthatatlanabb, nem is beszélve arról, hogy kivitelezhetetlen. Ha ezt az utat választják, a BRICS-országoknak nagy aranytartalékokat kell majd tartaniuk, és minél nagyobb lesz a kibocsátás, annál nagyobbnak kell lennie az aranytartaléknak is.
Emellett az arany ára erősen ingadozó, ami a BRICS-országok nemzetközi tartalékainak a kiszámíthatatlan értékváltozásához vezetne. Az R5 értéke függne a világ aranypiacát befolyásoló számtalan tényezőtől, és az arannyal együtt ingadozna, ezáltal elveszítené azt a képességét, hogy viszonyítási alapként szolgáljon. Bármely más árucikk vagy árukosár, amely egy új valuta alapjául szolgálna, ugyanezekkel a hátrányokkal járna. Nem véletlen, hogy az arany az IMF valutájában sem játszik szerepet.
Természetesen ez a konvertibilitási modell nem oldja meg az R5 problémáját. Elméletileg semmi sem akadályozza meg, hogy nemzetközileg likvid valutává konvertálják. A BRICS-országok magas szintű nemzetközi tartalékai biztosíthatják, hogy az R5 dollárra, euróra vagy jenre váltható legyen. A szabad átválthatóság viszont teljesen meghiúsítaná a BRICS közös valutájának a dollárt helyettesítő valutaként való kialakításának célját.
Az R5 széles körben való elfogadottságának biztosításához Batista a következő lépésként azt javasolja, hogy az új fizetőeszköz átváltható legyen az öt ország által garantált kötvényekké is. Az új valutát kibocsátó bank lenne felelős a különböző lejáratú és kamatozású R5-kötvények kibocsátásáért is, és az R5 szabadon átváltható lenne R5-kötvényekre. Az R5-öt a kibocsátó bank saját eszközteremtése fedezné, és tulajdonképpen ugyanolyan bizalmi valuta lenne, mint a dollár és más, nemzetközileg likvid valuták. Az R5-kötvény lenne az öt ország által az új valutára vállalt garancia konkrét pénzügyi kifejeződése.
Az Új Fejlesztési Bank fontos szerepet játszhat
Az Új Fejlesztési Bank (NBD) legalább háromféleképpen járulhat hozzá a világgazdaság dollármentesítésének folyamatához. Először is, és ez a legnyilvánvalóbb, felgyorsíthatja az eszköz- és forrásműveleteinek dollármentesítési folyamatát azáltal, hogy kötvényeket bocsát ki és hiteleket nyújt az NBD-tagországok nemzeti valutájában. Másodszor, a kutatási részlegén keresztül támogathatja a nemzetközi rendszer reformjával és az R5 esetleges létrehozásával kapcsolatos tanulmányokat, konferenciákat. Harmadszor, egy előrehaladottabb szakaszban, új valuták forgalomba hozatalának segíthetné elő, kibocsáthatna R5-ben denominált és fizetendő hiteleket és kötvényeket.
Batista szerint időrendben
a 2024-es felkészülési év után a BRICS-országok 2025-ben a brazil csúcson dönthetnek az R5 létrehozásáról.
(Forrás: Guancha)
