Az Intel hasonló profilú beruházása után – két év tárgyalást követően – a TSMC is úgy döntött, hogy a kelet-németországi Drezdában állami támogatásokkal együtt 10 milliárd eurós, azaz több mint 3800 milliárd forintos összbefektetéssel chipgyárat épít.  

A német politikusok hozták is a győzelmi nyilatkozatokat: „ez jó hír Szászországnak, Németországnak és egész Európának”; „ez a beruházás nagy előnyt jelent Németország globális versenyképességének javításában”; „Németország azon az úton halad, hogy globális chipgyártó központtá váljon”. 

A drezdai siker nem jött volna létre, ha a német kormány (vagyis az ottani adófizetők) nem támogatnák 5 milliárd euróval a világ legnagyobb chipgyártóját.  

A német szövetségi kormány által vállalt garancia és a támogatás eléri a teljes beruházás felét.  

Az egész világon bevett gyakorlat az elektronikai ipari projektek támogatása, ha egy ország valóban azt akarja, hogy ezek megvalósuljanak. A nagy chipgyártók, mint például a TSMC, az Intel és a Samsung tisztában vannak ezzel, és nincs okuk arra, hogy ne éljenek vele. 

Ám ebben a kérdésben legalább egyetértenek a politikusok, sőt (a felmérések szerint) a közvélemény 85 százaléka is támogatja. Ráadásul az Európai Unió is feloldotta a tagállamok ipari támogatásainak tilalmát a félvezetőprojektekbe való befektetések vonzására. Az „Európai Chiptörvény” részletezte, hogy a kontinensnek 2030-ra 20 százalékos részesedést kell elérnie a globális félvezetőgyártásban (a jelenlegi 10-ről). 

A német autóipart nagymértékben érintette a közelmúltban tapasztalható globális chiphiány. Márpedig a következő generációs chipek globális munkamegosztásában az amerikai vállalatok birtokolják a chiptervezési szoftverek nagy részét, a holland ASML vállalatnak szinte monopóliuma van a legmodernebb fotolitográfia területén, a TSMC világelső a gyártásban és a kínai kontinentális cégek uralják a chipcsomagolási iparágat. Ez a munkamegosztás még működne is, de a Tajvani-szoros helyzete kockázatokat rejt.  

Gunter Schöch, a Debrouillage stratégiai menedzsment tanácsadó cég alapítója arra hívta fel a figyelmet, hogy

a tajvani helyzet miatt törvényszerű volt, hogy az Egyesült Államok arra ösztönzi a TSMC-t, hogy építsen egy szupergyárat az USA-ban. Viszont a vállalat szemszögéből az a logikus, ha nem csak egy helyre telepít üzemet. Ezzel azonban elkerülhetetlenné válik a technológiatranszfer, ami hosszú távon ronthatja a cég technológiai előnyét.  

Egyébként Tajvanon a TSMC komoly munkaerőhiánnyal néz szembe. A szigeten is csökken a születésszám, a cég teljes mértékben munkaközpontú vállalati kultúrája pedig kimeríti az alkalmazottakat, ráadásul más cégek rengeteg alternatív állást biztosítottak. Ehhez hasonlóan az USA-ban is a munkaerőhiány miatt kellett elhalasztani egy évvel a gyár indulását, és a hírek szerint ebben a kérdésben Németországnak is gondjai lesznek. Az Intel és a TSMC beruházásával Németországban több tíz ezer munkahely jönne létre, de a munkaerőpiac már így is túlterhelt. 

Gunter Schöch arra is felhívja a figyelmet, hogy egy 3 nanométeres, havi 40 ezer chipet előállító üzem felépítése 15-20 milliárd euróba kerül.

Németország jelenleg 17 milliárdos támogatást nyújt ezeknek a gyáraknak, ebből 10 milliárdot az Intel magdeburgi egysége kap, amely mintegy 250 kilométerre van a TSMC drezdai üzemétől. Az EU eddig 8,1 milliárd eurós támogatást nyújtott 14 tagállam 56 vállalatának, további 13,7 milliárdnyi beruházás pedig magánalapokból származik. 

Azonban a szakértő lát egy visszatérő problémát. Gyakori, hogy csak a piacra elsőként belépő cég képes nyereséget termelni, mert ahogy a további versenytársak belépnek a piacra, az árak csökkenni kezdenek, ezáltal ugyanakkora beruházási érték mellett visszaesik a nyereség. Márpedig az 1990-es években és a század első évtizedében az európai és németországi állami támogatások többször is ebbe a csapdába estek.  

A chipgyárakat nem lehet bezárni, és amint túl sok konkurens csatlakozik, az árak akár 40 százalékkal is csökkenhetnek egyetlen negyedév alatt. Ekkor a korábban nyereséges üzem olyan fekete lyukká válhat, amely csak nyeli a pénzt. 1998-ban a Siemens mindössze egy év működés után zárta be a chipgyárát. Bár az állami támogatások még egy ideig életben tarthatják ezeket az üzemeket, csak súlyosbítják a problémát, mert az árakat a kereslet és a kínálat egyensúlya határozza meg, ám a támogatott cégek által formált piac nem egy működő piac. 

Egyes kommentátorok attól tartanak, hogy az ipari nagyhatalomnak számító Németország gondba kerülhet, mivel a chipek energiaigényesek, ráadásul az előállításuk magasan képzett munkaerőt igényelnek. Jelenleg az egekbe szökő energiaárak, a népességfogyás, a szakképzett munkaerő, az innováció hiánya és a kreatív találmányok kereskedelmi hasznosításának a nehézségei a dezindusztrializálódó Németország képét mutatják. 

Viszont a chipgyártás nagymértékben automatizált, az egy alkalmazottra jutó hozzáadott értéke pedig jelentős, így kiválóan alkalmas az olyan magas költségű gazdaságok számára, mint Németország. A TSMC világszerte átlagosan több mint 600 ezer dollárt tud megtermelni alkalmazottanként. Kevés iparág büszkélkedhet ilyen magas munkatermelékenységgel. 

A TSMC most 3,5 milliárd eurót fektet be, a német Infineon és a Bosch egyenként 10, a holland NXP pedig további 10 százalékos részesedéssel száll be. Összességében várhatóan 2000 közvetlen munkahely jön létre, valamint továbbiak a kutatás, a fejlesztés, a gyártás és a kapcsolódó szolgáltatások terén a félvezető-ellátási lánc egészében. A chipeket elsősorban az autó-előállításban, Németország egyik legfontosabb iparágában fogják felhasználni. 

Nem véletlenül esett Szászországra a választás, amely egy ipari erőmű Németország egyik legmodernebb infrastruktúrájával, és az egykori keletnémet tartományok közül a legerősebb gazdasággal büszkélkedhet.  
A régióban található az ország legnagyobb félvezetőklasztere, amelyet Szászország Szilícium-völgyeként emlegetnek. A Bosch, amelynek 10 százalékos a részesedése a TSMC drezdai üzemében, már most is üzemeltet félvezetőgyárat a városban, akárcsak az X-Fab. 1996-ban Drezdában alapították a SAW Componentst. A félvezető-óriás Infineon 2010-ben ugyanitt hozta létre a Siltectra GmbH-t. Az AMD spinoff cége és a TSMC közvetlen versenytársa, a Global Foundries szintén ebben a városban található. A közeli Szász-Anhalt tartományban pedig az Intel 10 ezer munkahelyet teremt. 

Összességében a közvetlen külföldi befektetések Németországban a GDP mintegy 2 százalékát teszik ki, ami hasonló az USA vagy Kína arányához. Az iparági felmérések azt mutatják, hogy Németország mint befektetési helyszín általános vonzereje csökken, és sok, már itt működő vállalat a kapacitásbővítésnél inkább előnyben részesítené Ázsiát, Kelet-Európát vagy Amerikát.  

Ennek ellenére néhány nagy üzletet már megkötöttek, például a Tesla 6 milliárd eurós beruházását a Berlin melletti szupergyárában, valamint az Apple 1 milliárdos befektetését Münchenben a chipek tervezésére. Ha minden jól megy a megvalósítási láncban, és az üzemek jól működhetnek, akkor az egyértelműen Németország hasznára válhat. Vállalniuk kell az elkerülhetetlen kockázatokat, mert nem támaszkodhatnak örökké a 19. század végén kialakult iparágakra, és nem elégedhetnek meg azzal, hogy csak a legjobb autó-, vegy- és gépipari termékeket állítsák elő. 

(Forrás: Guancha)