2025. március 27. | Makronóm
Kína veszélyezteti leginkább az Egyesült Államok biztonságát, Oroszország pedig, habár jelentős veszteségeket szenvedett az ukrajnai háborúban, a hosszú ideje húzódó harcok előnyére is válhatnak az USA és szövetségeseivel szemben – derül ki az amerikai Intelligence Community éves fenyegetettségi jelentéséből.
2025. február 20. | Matus Tibor
A müncheni biztonsági konferencia kezdeti éveiben, vagyis több mint 60 évvel ezelőtt a világot két pólus konfrontációja alakította, így a konferencia akkoriban a napirendjét az elrettentésre és a védekezésre helyezte. Ma más világban élünk.
2024. január 18. | Matus Tibor
A Világgazdasági Fórum a davosi ülése előtt az idén is, immár 19. alkalommal kiadta az éves globális kockázati jelentését, amely felsorolja a legsürgetőbb kihívásokat. Már tavaly egy olyan világra figyelmeztettek, amelyben a növekedés nem fog egykönnyen visszatérni a korábban megszokott mederbe. Az idei jelentésben a gyorsuló technológiai változásokra és a gazdasági bizonytalanságra mutatnak rá, amit tovább bonyolít két válság: az éghajlati és a konfliktusok.
2024. január 17. | Matus Tibor
A Világgazdasági Fórum a davosi ülése előtt az idén is, immár 19. alkalommal kiadta az éves globális kockázati jelentését, amely felsorolja a legsürgetőbb kihívásokat. Már tavaly egy olyan világra figyelmeztettek, amelyben a növekedés nem fog egykönnyen visszatérni a korábban megszokott mederbe. Az idei jelentésben a gyorsuló technológiai változásokra és a gazdasági bizonytalanságra mutatnak rá, amit tovább bonyolít két válság: az éghajlati és a konfliktusok.
2024. január 17. | Makronóm
Január 15. és 19. között minden szem a Világgazdasági Fórum (WEF) éves találkozójára szegeződik.
2023. július 29. | Matus Tibor
A Világgazdasági Fórum (WEF) több mint egy évtizede végez felméréseket akadémikusok, ipari vezetők és jövőkutatók körében a gazdaságokat és társadalmakat átalakító új technológiákról. A WEF évente ebből készíti a Top 10 Emerging Technologies rangsort azzal a céllal, hogy segítse az ágazatok és iparágak szakembereit az exponenciális technológiák előrejelzésében, hatásuk értelmezésében. Az idei jelentésen a világ minden régiójából, 20 országból több mint 90 szakértő dolgozott.
2023. július 10. | Matus Tibor
Új technológiák az egészségügy javítására és az egészségügyi rendszerek hatékonyságának növelésére.
2023. július 10. | Matus Tibor
Tervezés és megvalósítás nulla energiafelhasználású adatközpontok megvalósítása.
2023. július 10. | Matus Tibor
Az elmúlt években az agy-gép interfészek (brain-machine interface, BMI) egyre nagyobb nyilvánosságot kaptak, és beindították a kollektív képzeletet a gondolatokkal vezérelhető gépek erejéről és lehetőségeiről.
2023. július 10. | Matus Tibor
A szaknyelven egysejt és térbeli omika, angolul Single-Cell Omics (SCO) néven ismert módszer vadonatúj diagnosztikai és terápiás utak nyitása az orvostudományban. A cél a biológiai folyamatok az élet rejtélyeinek feltárása.
2023. július 10. | Matus Tibor
A mezőgazdasági adatok gyűjtésének forradalmasítása a világ élelmezése érdekében.
2023. július 10. | Matus Tibor
Megosztott virtuális terek a mentális egészség javítására.