2025. július 5. | Matus Tibor
A háborúban mindenki vesztes. Izrael hivatalos becslése szerint az Irán elleni hadműveletnek köszönhetően a zsidó állam gazdasági, társadalmi és stratégiai infrastruktúráját érintő károk összege akár 20 milliárd dollár fölé is emelkedhet. Összehasonlításképp: az ország éves GDP-je kb. 513 milliárd dollár.
2025. július 1. | Matus Tibor
Egy tanácsadó cég úgy becsüli, hogy az idén várhatóan rekordszámú, 142 ezer vagyonos személy vándorol egyik országból a másikba. A globális mobilitási trendek átrendezik a vagyonáramlás térképét – ennek Nyugat-Európa a vesztese. Kérdés, hogy Magyarország élni tud-e ezzel az eséllyel.
2025. április 15. | Mihálovics Zoltán
Tíz év után először nem Németországba érkezett a legtöbb menedékkérelem: az idei év első negyedévében Franciaország volt az első számú célpont. A kérelmek száma uniós szinten is csökkent, miközben Magyarország továbbra is a lista végén szerepel a szigorú határvédelmi intézkedések hatékonysága miatt.
2025. március 25. | Mihálovics Zoltán
A tehetős amerikaiak Európába menekülnek a politikai-gazdasági bizonytalanság elől. A legnépszerűbb célországok között Portugália, Svájc és Málta szerepel, ahol biztonságot és magas életminőséget kínálnak. Mindeközben az USA épp saját aranyvízumprogramot készít elő. Hogyan profitálhat ebből Magyarország?
2025. február 23. | Mihálovics Zoltán
A Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén újra fellángolt a fegyveres konfliktus, miután az M23 lázadócsoport – Ruanda támogatásával – elfoglalt két keleti tartományt, miközben az összecsapások az ásványkincsekért folytatódnak. A harcok Európát is érinthetik újabb menekülthullám formájában.
2025. január 28. | Makronóm
Donald Trump átfogó vámokat jelentett be Kolumbiával szemben, miután utóbbi nem engedte leszállni az USA által kitoloncolt állampolgárait szállító repülőgépeket. Habár végül megegyezés született és az intézkedéseket felfüggesztették, fontos figyelmeztetést jelentenek: Trump nem fél gazdasági szankciókhoz nyúlni, ha valaki nem működik együtt vele.
2025. január 15. | Makronóm
Kanada miniszterelnöke kilenc év kormányzás után lemondott tisztségéről, ami első látásra váratlan fordulatnak tűnhet. A valóságban viszont Kanada, amelyet egykor a stabilitás és a jólét példaképének tartottak, ma egyszerre van súlyos lakhatási, migrációs és munkaerőválságban. Ehhez többéves félrekormányzás vezetett, amely hozzájárult a miniszterelnök bukásához. Cikkünkben ennek okait járjuk körbe.
2024. december 12. | Matus Tibor
Különböző számok keringenek Szíria jelenlegi lakosságáról. Nem tűnnek hitelesnek azok a statisztikák, amelyek ezt jelenleg 20 millió körülire becsülik. Már csak azért sem, mert más találgatások szerint az országból elmenekültek száma az elmúlt évtizedben 11 millió fölé emelkedett.
2024. november 22. | Mihálovics Zoltán
A gazdag OECD-országokba irányuló legális migráció 2023-ban rekordot döntött: 6,5 millió ember érkezett, ami fellendítette a gazdaságokat, különösen a munkaerőpiacot és az inflációs válságból való kilábalást. A trend ugyanakkor politikai feszültségeket keltett, mivel sok választó az illegális migrációra és a menedékkérők számának növekedésére összpontosít. Ezért több ország, köztük Kanada és az Egyesült Királyság is szigorított a migrációs szabályokon.
2024. október 17. | Matus Tibor
A konzervativizmussal nem vádolható Spiegel tette közzé a Világgazdasági Intézet (Kiel Institut für Weltwirtschaft) elnöke, Moritz Schularick javaslatát, aki rendszerváltást szorgalmaz a bevándorlás terén. Méghozzá egy olyan online tesztet, amely alapján kiszűrnék az alkalmas jelentkezőket, akik a követelmények teljesítése után munkavállalási engedélyt kapnának.
2024. július 17. | Matus Tibor
Az Európai Unió belügyi biztosa, Ylva Johansson azt mondta, hogy a Bizottság júliusban javaslatot tesz az EU vízumrendszerének módosítására – írta meg az Euractiv . Abból a két, a tagállamoknak címzett levélből, amelyet megtekinthettek, azt a következtetést vonták le, hogy Ursula von der Leyen, a Bizottság elnöke jobbról keres szavazatokat az újraválasztására.
2024. május 25. | Makronóm
Európa beteg embere továbbra is nyomja az ágyat. A diagnózis megvan, a kérdés, hogy mikor kapja meg a megfelelő orvosságot.
2024. május 22. | Makronóm
Donald Tusk lengyel miniszterelnök szerint Lengyelország Európa szívévé vált, a külügyminiszter pedig arról beszélt, hogy országa a kontinens kulcsszereplője lett. Ennek megfelelően Varsó szeretné az európai politika formálójává előlépni. A moszkvater.com írásában arról is szó esett, közvetlenül részt venne-e Lengyelország az ukrajnai háborúban.
2024. február 17. | Makronóm
Észak-Afrikában egyre jellemzőbb, hogy olyan ingaállamok, mint Tunézia, gazdasági és politikai érdekek mentén egyre inkább az orosz és kínai befolyás irányába sodródnak. Ez komoly veszélyeket rejthet a nyugati szövetségesek, így Európa és az Egyesült Államok számára is. A közeledő elnökválasztás egyre égetőbbé teszi a Tunisszal való kapcsolatok javítását.
2024. január 31. | Makronóm
Franciaország új migránstörvényét a múlt hét végén aláírta Macron elnök, amivel kipipálhatta ötéves ciklusa egyik nagy feladatát. Ám ez a jogszabály nem az, amelyet a parlamentben a jobboldal jóváhagyott, mivel az alkotmánytanács alapos munkát végzett. Macron jól rászedte az egész jobboldalt. De vajon milyen áron?
2024. január 26. | Révész Béla Ákos
Félmillió ember kellene az ukrán hadsereg feltöltéséhez, de a hadköteles korú menekültek nagyon nem akarnak hazatérni. Kijev most a befogadó államokra próbál finom nyomást gyakorolni: változtassanak kicsit a menekültpolitikájukon, ezzel kényszerítve ki a távozásukat.
2023. december 23. | Makronóm
Az év végéhez közeledve összegyűjtöttük a legnépszerűbb cikkeinket. Ez az október 15-i írásunk a kilencedik legtöbbet kattintott volt 2023-ban. Azt írtuk, hogy Kissinger szerint Berlin súlyos hibát követett el, amikor hagyta elfajulni a tömeges bevándorlást.
2023. szeptember 23. | Mihálovics Zoltán
A német Zöldek és Liberálisok újabban a bevándorlás elleni fellépésre szólítanak fel, miközben a német radikális jobboldalt képviselő AfD ezt is kihasználva erősödik. A mainstream pártokat (CDU/CSU, SPD, FDP, Zöldek) egyre inkább megrémíti ez a tendencia: az Afd már négy keleti tartományban vezeti a közvélemény-kutatásokat.
2023. május 2. | Mihálovics Zoltán
Megnyílik Németország az Afrikából érkezők előtt is.
2022. december 10. | Mihálovics Zoltán
Több év után meredeken emelkedik a menedékkérők száma, nem zárható ki egy újabb migrációs hullám. 2016 szeptembere óta nem volt ilyen magas az első alkalommal menedékkérelmet benyújtók száma.