2024. június 19. | Matus Tibor
Az oroszok is figyelték a legutóbbi G7-csúcsot, hiszen a befagyasztott orosz vagyonról is döntöttek volna. Még a Politico is a „béna kacsák találkozójának” nevezte a találkozót, rámutatva a legtöbb részt vevő állam belső problémáira. Oroszországot mindez nem rendítette meg, felkészült, lajstromba vette, mekkora vagyona is van a G7-eknek nála, amit válaszlépésként elkobozhatna.
2024. június 10. | Révész Béla Ákos
Mintegy 300 milliárd dollárnyi orosz vagyont fagyasztottak be szerte a világon a háború kitörése óta. A nyugati segélyek apadásával a G7 egyre sürgetőbbnek érzi, hogy ezt a pénzt használja fel Ukrajna további felfegyverzésére. Abban azonban, hogy hogyan, eddig nem tudtak megállapodni.
2024. május 26. | Matus Tibor
Amerika elkobozná az orosz vagyont, az oroszok szerint ez lopás, és keményen válaszolnak. Az Egyesült Államok nemcsak befagyasztaná, hanem el is kobozná az orosz vagyont, erre pedig megszületett az orosz válasz. Putyin aláírt egy rendeletet, amely lehetővé teszi Oroszországnak és az orosz vállalatoknak, hogy az oroszországi amerikai vagyon terhére kompenzálják a keletkezett káraikat. Putyin lépését akár figyelmeztetésnek is vehetjük Európa számára.
2024. április 18. | Révész Béla Ákos
Nagy-Britannia a G7 részeként folyamatosan azt hangoztatja, hogy Ukrajnát az orosz befagyasztott vagyon felhasználásával kell ellátni újabb segélyekkel és fegyverekkel. Ám amikor cselekvésre kerülne a sor, elnémul: a nála heverő összegekhez senki nem mer hozzányúlni. És ez így is marad.
2024. március 7. | Révész Béla Ákos
A Chelsea egykori tulajdonosától, Roman Abramovicstól annak rendje és módja szerint elvették a csapat eladásából származó összeget, hogy az ukránoknak utalják. De a jog megint közbeszólt, így a több mint 2 milliárd font azóta is egy londoni bankszámlán árválkodik.
2024. március 4. | Révész Béla Ákos
A G7-ek egyelőre nem tudtak megegyezni a befagyasztott orosz állami vagyon sorsáról. Az Egyesült Államok elkobozná az egészet, de Franciaország és Németország nem látja jogilag alátámasztottnak az ötletet.
2024. február 21. | Révész Béla Ákos
Az orosz zárolt vagyonok legnagyobb kezelője, a mintegy 200 milliárd eurós moszkvai jegybanki pénz őre egyre feszültebben kéri a nyugati döntéshozókat, hogy ne hozzanak olyan döntést, amely a pénzügyi stabilitást veszélyeztetné Európában.
2024. január 15. | Révész Béla Ákos
A G7-ek februárban tárgyalnak arról az amerikai javaslatról, amely alapján ténylegesen el lehetne kobozni az orosz zárolt vagyonokat. Moszkva már felkészült, és haladéktalanul jogi útra tereli az ügyet, ha hozzányúlnak a pénzéhez. A szakértők szerint egy ilyen monstre per akár 10 évig is elhúzódhat – eredmény nélkül.
2024. január 5. | Révész Béla Ákos
A legerősebb érv az orosz zárolt vagyonok elkobzása ellen: csak a háborúban álló nemzet nyúlhatna hozzá, harmadik ország soha. Pedig a Nyugat éppen erre készül.
2023. december 21. | Matus Tibor
Oroszország elkobozza és erőszakosan eladja az európai energiacégekhez tartozó vagyontárgyakat új, államilag jóváhagyott tulajdonosoknak – írta a Politico. Dmitrij Peszkov elnöki sajtótitkár szerint országa nem foglalja le a barátságtalan államok vállalatainak a vagyonát, az orosz piac elhagyására vonatkozó döntésük után az eszközöket eladhatják vagy átruházhatják.
2023. május 19. | Révész Béla Ákos
Első lépésben államosítja, majd elárverezi az orosz vagyontárgyakat az ukrán vezetés.
2023. április 28. | Révész Béla Ákos
A Kreml zárolni kezdte a nyugati energiavállalatok oroszországi vagyonát.
2023. április 17. | Révész Béla Ákos
Pert vesztett a Kreml Ukrajnával szemben, a kérdés az, hogyan fogják bevasalni rajta a büntetést.
2023. március 29. | Révész Béla Ákos
Tavaly nyár óta rágja, forgatja szájában, se kiköpni, se lenyelni nem tudja Brüsszel a szankciós politika részeként zárolt orosz vagyon felhasználásának ötletét. Most éppen orosz rulettet játszana Moszkva pénzével.
2023. február 17. | Révész Béla Ákos
A zárolt orosz vagyonok kapcsán Genf világossá tette: nem nyúl hozzájuk, mert az alkotmányellenes lenne.
2022. november 28. | Révész Béla Ákos
Az orosz zárolt vagyon elkobzására és felhasználására még mindig nincs lehetőség. Amit Brüsszel szeretne, azt rablásnak nevezik. És ez nem érzelmi, hanem vegytiszta jogi kérdés.