Dr. Dabis Attila politológus, a Budapesti Corvinus Egyetem tanácsadójának, a Székely Nemzeti Tanács külügyi megbízottjának cikke a Makronómon.

Az Ukrajnát körülvevő európai országok öt szempont szerint reagáltak a háború kapcsán:

1.) történelmi tapasztalatok 
2.) kulturális kötelékek
3.) földrajzi- és geopolitikai aspektusok 
4.) aktuálpolitikai érdekek  
5.) gazdasági kilátások 

Nemcsak a magyarok, hanem a lengyelek, románok és szlovákok is más helyzetben találták magukat, mint azelőtt. Lássunk tehát két példát. Ukrajnában körülbelül százötvenezer magyar él a lengyelek pedig körülbelül száznegyvenezren vannak. Lengyelország velünk ellentétben kevésbé határozott az ukrán területeken élő lengyelek sorsával kapcsolatban.

A lengyel héja

Politikai szempontból a lengyel kormány néhány hete jelentette be, hogy a GDP 4 százalékát akarja a hadseregre költeni, ami arányaiban még az USA-ét is meghaladja. Ahhoz pedig, hogy Ukrajnát támogassa diplomáciailag, anyagilag és katonailag, belpolitikai érdeke is fűződik, miközben minden területen szankciókat szorgalmaz Oroszországgal szemben. Mindez azért is fontos, mert a következő parlamenti választásokat még idén októberben vagy novemberben tartják Lengyelországban, ám a pontos dátum még nincs kitűzve.

Mindezen tények egyszerre elnyomják azon lengyel közösség sorsának kérdéskörét, amelyre Ukrajna legújabb homogenizáló törvényei ugyanolyan hatást gyakorolnak, mint például a magyarokra.

Az etnikai kizárólagosságra vonatkozó ukrán preferenciákat a lengyelek nyomatékosan megtapasztalhatták a második világháború utolsó éveiben. Lengyelország idén emlékezik majd meg a volhíniai mészárlás 80. évfordulójáról. 1943 júliusától 1945-ig a német megszállás alatt álló Lengyelországban tömeggyilkosságok sorozatát hajtotta végre az Ukrán Felkelő Hadsereg (UFH). 

2016-ban a lengyel szejm elsöprő többséggel nyilvánította július 11-ét a volhíniai mészárlás áldozatainak emléknapjává. Bármennyire is furán hangzik, a jelenlegi kontextusban ez a történelmi trauma kiindulópontként szolgálhat a lengyel-ukrán kapcsolatok további megszilárdítására. Idén július 9-én Luckban Zelenszkij együtt emlékezett meg a történtekről a lengyel elnökkel, Andrzej Dudával.

A magyar békegalamb

A magyarok a Trianon együttjárójával terülteteket veszítettek, amikre mindmáig fájóan tekintünk vissza. Gottfried von Herder német filozófus már a 18. században megjósolta, hogy a magyar identitás idővel egyszerűen el fog tűnni az őt körülvevő német és szláv kultúra tengerében. A magyar visszaszorulás, a nyelv- és a kultúra térvesztésének folyamata ma élőben követhető a kárpátaljai híradásokban. Az eddig sem olyan sok Kárpátalján maradt magyarból a háború óta még kvesebben vannak. Sok honfitársunk, a magyar állampolgárság révén, Magyarországon maradt, annak reményében, hogy így nem sorozzák be őket az ukrán hadseregbe.

Tavaly február 24-e óta becslések szerint mintegy 600 ezer belső menekült kelt át a Kárpátokon, akik ideiglenesen Kárpátalján telepedtek le. Ez a szám valószínűleg nem fog egyhamar csökkenni, ami azt jelenti, hogy a terület etnikai összetétele nagy valószínűséggel véglegesen átalakul. 

Ezek a spontán folyamatok egy olyan nemzetépítési folyamatba illeszkednek, amely nagyhatalmi támogatással igyekszik etnikailag homogén, ukrán nemzetállamot létrehozni. Ennek képezi jogi lenyomatát azon törvények sora, melyet a 2014-es Euromajdant követően fogadott el az ukrán törvényhozás. Ilyen volt a 2014-es nyelvtörvény, mely a kisebbségi nyelvek kárára rendelkezett az államnyelv védelméről, vagy a 2017-es oktatási törvény, mely jelentősen visszaszorította a kisebbségi nyelven történő oktatás lehetőségét.

A magyar és román diplomácia a decemberben elfogadott nyelvtorvénnyel kapcsolatban a Velencei Bizottsághoz fordult. A tagok elég lesújtó véleménnyel voltak a nyelvtörvényt illetően.

Az eredeti cikkünk megtalálható ezen a linken.

Címlapfotó: shutterstock