Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter beszédet mond a 4iG és a Telecom Egypt, valamint Egyiptom és Magyarország felelős miniszterei által Egyiptom és Albánia közötti nagy kapacitású tengeralatti adatkábel-beruházás megvalósításáról szóló előzetes megállapodás aláírásán Budapesten, a 4iG Csoport I. kerületi székházában 2024. február 1-jén. MTI/Soós Lajos

Internet jön a tenger alatt: új adatfolyósó épülhet, magyar részvétellel

Szerző: | 2024. február. 1. | Hazai

Nagy kapacitású tenger alatti adatkábel-beruházás megvalósításában vehet részt a vezető hazai infokommunikációs vállalatcsoport, a 4iG Nyrt. Az erről szóló szándéknyilatkozatot február elsején Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és dr. Amr Talaat egyiptomi kommunikációs és információs technológiai miniszter jelenlétében írták alá. Hazánk e beruházással a globális adatkommunikációs hálózat részévé válhat, amely javíthatja országunk versenyképességét.

A mediterrán térség egyik legnagyobb tenger alatti adatkábel-operátora a Telecom Egypt, amely az észak-afrikai ország első integrált távközlési szolgáltatója is. Az egyiptomi nagyvállalat február elsején, Budapesten megállapodást kötött az Egyiptom és Albánia között létesítendő transzkontinentális adatkábelrendszer-beruházásról a 4iG Nyrt.-vel. Az utóbbi, mint Magyarország vezető infokommunikációs vállalatcsoportja, egy úgynevezett nem kötelező érvényű előzetes megállapodást írt alá a fentiek kapcsán.

E fontos dokumentumot Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és dr. Amr Talaat, egyiptomi kommunikációs és információs technológiai miniszter jelenlétében írta alá Jászai Gellért, a 4iG Csoport elnöke és Mohamed Nasr, a Telecom Egypt vezérigazgatója. A felek az előszerződésben rögzítették egy új közös projekttársaság létrehozását is, amely a tenger alatti optikai hálózat kivitelezéséért és kereskedelmi feladataiért felel.

„A ma aláírt megállapodás fontos lépés ahhoz, hogy a 4iG Nyrt. a globális adatkommunikációs hálózat részévé váljon, amely felgyorsíthatja növekedésünket és versenyképességünket a nemzetközi piacokon. Ez a projekt nem csupán üzleti lehetőségeket nyújt, hanem hozzájárul a nemzetközi digitális kapcsolatok erősítéséhez is

– mondta Jászai Gellért a szerződéskötés kapcsán.

„Az Albániában meglévő erős piaci jelenlétünk lehetőséget biztosít arra, hogy a beruházáshoz szükséges kiegészítő fejlesztéseket is megvalósítsuk, és a Telecom Egypttel együttműködve új adatkaput nyissunk Európába” – tette hozzá a 4iG Nyrt. elnöke.

A beruházás legfőbb célja, hogy a 4iG és a Telecom Egypt jelentős piaci részesedést szerezzen az Európa és Ázsia, illetve Európa és Kelet-Afrika közötti hatalmas és gyorsan növekvő internetes adatforgalom piacán.

„Izgatottan indulunk el a 4iG-vel erre a közös utazásra, hogy megépítsük ezt az egyedülálló kábelrendszert, ami Albániát célozza belépési pontként Európa irányába. Ez az újonnan létesített földközi-tengeri útvonal az Ázsiából és Afrikából Európába irányuló nemzetközi adatforgalom robbanásszerű növekedését szolgálja a Vörös-tengert és a Földközi-tengert összekötő diverzifikált szárazföldi tranzithálózatunkon keresztül. Ez a közös stratégiai vállalkozás növeli az ügyfélélményt és a folyamatos együttműködésünkre épít a tenger alatti kábelipar fejlesztése érdekében a régióban és azon túl oly módon, hogy sokféle megoldást kínál a mediterrán térségben” – nyilatkozta Mohamed Nasr, a Telecom Egypt vezérigazgatója.

Miért fontos az infokommunikációs szektor?

Fejlett, versenyképes telekommunikációs szektor nélkül nincs fejlett gazdaság, ma a magyar digitális gazdaság a GDP 25 százalékát éri el, míg a foglalkoztatottak 17 százaléka dolgozik a szektorban

– hangsúlyozta az aláírási ceremónián Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.

A magyar kormány minden eszközzel kiemelten támogatja azokat a hazai vállalatokat, amelyek képesek termékeikkel, szolgáltatásaikkal a nemzetközi piacra lépni. A nemzetgazdasági tárca vezetője kiemelte,

az információs technológia és a távközlési szektor a magas hozzáadott értékű gazdaságot képviseli, a 4iG és a Telecom Egypt közös beruházása újabb mérföldkő a két ország együttműködésében.

Dr. Amr Taalat, Egyiptom kommunikációs és információs technológiai minisztere elmondta: a két ország hivatalos diplomáciai kapcsolata százéves múltra tekint vissza, és ebben a gazdasági együttműködések is egyre jelentősebbek. A Telecom Egypt és a 4iG összefogása új lehetőségeket nyit a Nyugat-Balkán és Európa irányába. Az Egyiptomon keresztül vezető tíz nagy sebességű gerincvezeték a kelet–nyugati adatforgalom 19 százalékát közvetíti, ehhez csatlakozik a most bejelentett tenger alatti adatkábel-beruházás.

A tervezett kábelrendszer útvonala alternatívát jelent a meglévő mediterrán adat-összeköttetések mellett, amelyek Egyiptomot Olaszországgal és Franciaországgal kötik össze. Az optimalizált tengeri útvonal mentén a későbbiek során a kábelrendszer bővíthető olyan jelentős célpontokkal is, mint Líbia, Ciprus, Görögország vagy Olaszország.

A tenger alatti optikai kábelrendszer kezdeti kialakítása ugyanakkor már tartalmaz egy olaszországi ágat. A kapcsolat végpontjain a felhasználók a „nyílt hozzáférési pont” koncepció előnyeit is élvezhetik: az új kábel egyiptomi végpontja egy sor másik tenger alatti kábelhez kapcsolódik majd, amelyek a Vörös-tengeren át délkelet felé haladnak Ázsia és Afrika irányába.

A kábelrendszer albániai kiépítése pedig a legrövidebb útvonalat biztosíthatja a későbbiek során Frankfurt, valamint más fontos kelet- és közép-európai, illetve balkáni forgalmi célpontok felé, mint például Szófia, továbbá olyan fontos közép-európai nagyvárosok irányába, mint Bécs és Budapest.

Nyitókép: MTI –

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter beszédet mond a 4iG és a Telecom Egypt, valamint Egyiptom és Magyarország felelős miniszterei által Egyiptom és Albánia közötti nagy kapacitású tengeralatti adatkábel-beruházás megvalósításáról szóló előzetes megállapodás aláírásán Budapesten, a 4iG Csoport I. kerületi székházában 2024. február 1-jén.
MTI/Soós Lajos

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn