Úgy tűnik, Európa már a saját fegyverkezését és fegyverexportját helyezi előtérbe – állítja Murat Aslan, a Hasan Kalyoncu Egyetem tudományos főmunkatársa.

Az elmúlt hét hírei – amikor Oroszország a harmadik világháborúról, Franciaország pedig csapatok Ukrajnába küldéséről tárgyalt – valójában a fegyverkezési kapacitásokról és szándékokról árulkodnak. Murat Aslan írása kiindulópontjaként a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) által 2024. március 11-én közzétett jelentést vette alapul, amit kiegészített a hírszerző szolgálatok jelentéseivel, amelyek ezekben a napokban a fegyverkezési trendeket a háborús figyelmeztetés jelének is tekintik.   

Ilyen hangzatos kijelentések előtt a felek remélhetően összehasonlítják a saját kapacitásaikat az általuk ellenségnek tekintett szereplő készletével, fegyverkezési hajlamával, és feltehetően a támadási döntéseik meghozatalához figyelembe veszik a hivatkozásokat is.   

A védelmi termékek exportja 

Paradox módon világszerte 3,3 százalékos csökkenés tapasztalható a 2014–2018, illetve a 2019–2023 közötti négyéves periódusok idején értékesített főbb fegyverrendszerek eladási mutatóiban. Nem kell rögtön arra gondolni, hogy ez a visszaesés reményteli világhelyzetet mutat. A magyarázat az, hogy ezek a számok nem tartalmazzák azokat az adatokat, amikor az államok csak átadtak vagy adományoztak a megbízottjaiknak.  

Az információk a védelmi termékek más országokkal folytatott kereskedelmére utalnak, és nem veszik számba az exportáló államok saját fegyverkezési programjait sem. Például Németország 100 milliárd eurós fegyverkezési döntése azt mutatja, hogy a szükségleteik kielégítésénél a hazai fegyveriparra orientálódnak. Figyelembe véve azt a tényt, hogy az Ukrajnának nyújtott fegyver- és lőszertámogatás egy része is támogatások formájában történik, elmondható, hogy Európa a védelmi iparban az elszigeteltség időszakába lépett. 

Kontinensünkön a védelmi termékek terén Franciaország a kivétel. A világ legnagyobb védelmitermék-exportőre az Amerikai Egyesült Államok, Franciaország, Oroszország, Kína és Németország. Ezek kezelik a világ védelmi exportjának 75 százalékát. Idén azonban egy másik tendencia is kiemelkedik. Összehasonlítva az elmúlt két, egyenként négyéves időszakot, az látható, hogy az USA és Franciaország kivitele a többi államhoz képest növekedést mutat. Ebben az összefüggésben  

az USA és Franciaország 42, illetve 11 százalékos értékesítési aránnyal áll az élen. 

Ez azt is jelenti, hogy ezen államok védelmi termékeinek a kivitele 17, illetve 47 százalékkal nőtt az előző négy évhez képest. Más szóval Franciaország védelmi exportja emelkedőben van.  

Bár Oroszország 53, Kína 5,3 és Németország 14 százalékos védelmi exportjának csökkenése azt mutatja, hogy ezek az országok visszaesőben vannak, mégis megtartották pozíciójukat az első öt fegyverexportőr között. Ennek kapcsán érdemes Olaszországot is megemlíteni: bár nekik csak 4,3 százalékos a részesedésük a globális védelmi exportból, ez az elmúlt négy évben 86 százalékkal nőtt az előző időszakhoz képest. 

A védelmi termékek importja 

Érdemes megnézni a vevőket is: 170 ország importált védelmi termékeket az elmúlt négy évben. A legtöbb fegyvert importáló állam India, Szaúd-Arábia, Katar, Ukrajna és Pakisztán. 

Ezen időszak értékei alapján a védekezési célt szolgáló termékek behozatalának régiós összehasonlítása azt mutatja, hogy sorrendben az ázsiai és óceániai (37 százalékos arány), a közel-keleti országok (30), Európa (21), az amerikai kontinens (5,7), illetve az afrikai államok (4,3) vásároltak fegyvereket. Ezek a mutatók természetesen nem tartalmazzák a hazai védelmi eszközök előállítását és szállítását. A vásárló országok és régiók értékelésénél külön kiemelést érdemel az India és Pakisztán közötti fegyverkezési verseny, ugyanisez a két, bármikor harcra kész állam a gazdasági világválság ellenére is világelső a fegyverkezésben. 

Érezhetően csökken a védelmi termékek kínálata Afrikában, aminek a gazdasági ellehetetlenülés az oka. A kontinensre fegyvereket exportáló országok közül Oroszország áll az élen 24 százalékkal, őt követi az USA 16, majd Kína 13, végül Franciaország 10 százalékkal. Megállapítható, hogy az elmúlt években itt kialakult puccsok és regionális rivalizálások során az importpreferenciákat befolyásolhatta, hogy melyik exportőr kit támogatott.

Bár a közel-keleti országok fegyverimportja még mindig magas, és függ a külföldi forrásoktól, az elmúlt két, egyenként négyéves periódusban 12 százalékos csökkenés volt tapasztalható. Ide a legnagyobb beszállító hagyományosan az USA az export 52 százalékával.  

Szaúd-Arábia, Katar és Egyiptom vezet a Közel-Keleten a fegyverimport tekintetében.  

Izrael védelmi importjának 4 éves összehasonlítása – az amerikai támogatások hozzájárulása nem szerepel a jelentésben – 5,1 százalékos növekedést mutat. Az USA és Németország adja az ide irányuló behozatal 69, illetve 30 százalékát. Izrael beszerzésében az irányított lőszerek és rakéták, a fejlett harci repülőgépek és a tengeralattjárók dominálnak.  

Bár a jelentés nem tartalmaz Törökországra vonatkozó elemzést, a táblázatokban szereplő adatokból kiderül a helyzete: 2019 és 2023 között a 11. ország volt, amely a legtöbb védelmi terméket vitte ki 1,6 százalékos globális részesedéssel. Ez az arány 2014–2018 között 0,7 százalék volt, tehát Ankara védelmi exportja a négyéves időszak alatt megduplázódott.  

Az országok védelmi termékekről szóló jelentése 

Az öt vezető védelmi terméket gyártó ország (USA, Franciaország, Oroszország, Kína és Németország) meghatározó szerepet játszik az állami és nem állami szereplők közötti konfliktusok fegyverellátásában. Amíg ezen országok fegyvereket adnak el vagy biztosítanak másként a problémás régiókban, addig a konfliktusok folytatódni fognak. 

Európa, amelynek célja, hogy a jólét zónájává váljon, ahelyett, hogy a saját készleteit erősítette volna, fegyverexportba kezdett: Donald Trump kritikája, amely szerint a kontinens országainak védelmi kiadása nem éri el a 2 százalékot, ebből a tényből eredt. Az Ukrajna elleni orosz agresszió után azonban úgy tűnik, hogy Európa a fegyverkivitel után a saját hadiiparának felpörgetését helyezné előtérbe. 

Franciaország védelmi kivitelének kiugró növekedése ugyan figyelemre méltó, de nem világos, hogy Macron azon törekvése, hogy a francia csapatokat bevonja az ukrajnai háborúba, vagy hogy visszaszerezze az Afrikában elvesztett befolyását, mennyire egyeztethető össze a védelmi exportadatokkal.  

Az, hogy az ország a védelmi ágazat második legnagyobb szereplője, természetesen serkenti Macron rátartiságát. A török szerző kiemeli a Görögországnak történő eladásokat, ami meg is magyarázza, hogy Párizs miért provokál az olyan érzékeny térségekben, mint az Égei-tenger vagy a Földközi-tenger keleti része.  

India és Pakisztán kiemelkedik az ázsiai országok fegyverkezési tendenciájából. Kettejük közül az utóbbi gazdasági és politikai hullámvölgyet él át, India viszont túlzott népességnövekedéssel, néha a rasszizmust is napirendre tűző politikai adminisztrációval és figyelemre méltó gazdasági növekedéssel büszkélkedhet. A Kínával kapcsolatos aggodalmak miatt az Ázsiában és Óceániában zajló fegyverkezés mellett hasznos lenne óva inteni ezt a két országot egy új konfliktustól. 

Murat Aslan úgy véli, hogy a Közel-Keleten, különösen az Öböl menti országokban a védelmi import inkább a rezsimek, mint az állambiztonság megőrzésének eszközeként jelent meg. Arra is felhívja a figyelmet, hogy ezek az államok saját fegyverek előállítására törekszenek, néha Oroszországgal vagy Kínával együttműködve. Ezért, mivel az USA-nak már most versenytársai vannak az Öböl-régióban, új terjeszkedések és konfliktusok valószínűsíthetők a védelmi termékek kereskedelmében.  

Az itt elhelyezkedő Egyiptom fegyverkezése a rekordméretű gazdasági hanyatlása ellenére természetes folyamat a Szudánnal, Etiópiával, Izraellel és Líbiával szembeni aggodalmai miatt. Az ország arzenáljában lévő fegyverrendszerek azonban még mindig a hidegháborúból származnak.  

Murat Aslan kiemeli, hogy Törökország még mindig egy hosszú út kezdeti szakaszában tart, amelynek célja, hogy önellátó legyen a védelmi iparban, és hogy az ezt támogató technológiáit nemzetivé tegye, hogy ezáltal saját készleteit maga állítsa elő. Törökország tehát csökkenti a külföldi forrásoktól való függőségét, és megoldást keres a titkos embargókkal szemben. Az sem utolsó szempont, hogy a védelmi termékek kivitelével pénzügyi forrásokat teremtsen.