KiemeltTársadalom
Megfizettetni a szupergazdagokat! – mondta ki újra a neves közgazdász 

Megfizettetni a szupergazdagokat! – mondta ki újra a neves közgazdász 

Egy neves fiatal közgazdász, Gabriel Zucman múlt heti elemzésében rávilágított arra, hogy 2018-ban az amerikai milliárdosok az ország történetében először fizettek alacsonyabb effektív adókulcsot, mint a dolgozók, ez pedig újabb muníciót ad az ultragazdagok merészebb megadóztatására. Zucman most az egyenlőtlenségekkel sok tanulmányban foglalkozó Emmanuel Saez és Thomas Piketty nyomdokaiba lép.

GeopolitikaTársadalom
Polányi Károly elbukott forradalma – A liberális világrend ismét összeomlik 

Polányi Károly elbukott forradalma – A liberális világrend ismét összeomlik 

Azt már megszokhattuk, hogy nagy gazdasági vagy pénzügyi válságok idején előveszik Silvio Gesell pénzelméletét. Egy olasz újságíró most a liberális világrend megrendülésénél Polányi Károlyt vette elő, akinek nagyhatású könyvét, A nagy átalakulást „próbálták elsüllyeszteni, de újra felbukkan, és itt lebeg a felszínen”. Thomas Fazi szerint is a könyv vitathatatlanul a piaci liberalizmus legélesebb kritikája maradt, és 80 évvel a könyv megjelenése, illetve 60 évvel Polányi Károly halála után továbbra is aktuális.

GeopolitikaHáború
Fogytán a türelem: hitelezők követelik Ukrajnától az adósságai visszafizetését

Fogytán a türelem: hitelezők követelik Ukrajnától az adósságai visszafizetését

Az ukrán fegyveres erők kudarcai csalódást okoztak egyes nyugati hitelezőknek, és a magánkölcsönt nyújtók egy csoportja követeli, hogy Ukrajna kezdje meg államadósságának törlesztését a 2022 óta tartó moratórium után. Ez az álláspont azonban ütközik az Egyesült Államok és uniós partnerei érdekeivel.

InflációKiemeltVilággazdaság
Mit árul el a kakaóboom az afrikai mezőgazdaság helyzetéről? 

Mit árul el a kakaóboom az afrikai mezőgazdaság helyzetéről? 

Soha nem látott magasságokba emelkedett a kakaóbab ára, a legtöbb nyugat-afrikai gazdálkodó azonban csak a töredékét kapja meg a váratlan áremelkedésből fakadó többletnek, és valószínűleg nem fogja tudni növelni a kínálatot az árak esése előtt. Afrikai perspektíva szerint a jelenlegi folyamat jól tanúskodik a déli földrész egész mezőgazdaságáról.

Geopolitika Hazai
Nagy Márton: Magyarország összeköti Kínát és a Nyugatot 

Nagy Márton: Magyarország összeköti Kínát és a Nyugatot 

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter csütörtökön egyeztetett a Hszinhua Hírügynökség vezetőivel, köztük az elnökkel, Fu Huával. A Hszinhua Kína legnagyobb sajtóorgánuma, amely nemzetközi szinten is meghatározó szereplővé nőtte ki magát, napjainkban világszerte több mint 10 ezer főt foglalkoztat, több mint 180 irodát működtet, amelyek közül egy Budapesten található.

GeopolitikaHáborúKiemeltVilággazdaság
Vészforgatókönyv az orosz gazdaságra 

Vészforgatókönyv az orosz gazdaságra 

Azt már megszokhattuk, hogy egy adott ország illetékes minisztériuma valamiféle becslést készít a gazdasága fejlődéséről, az viszont már nem mindennapi látványosság, amikor nem egy, de rögtön háromféle jövendölés kerül elő a jövőjéről. Így cselekedett az orosz Gazdaságfejlesztési Minisztérium is, jelezve az idők kiszámíthatatlanságát.

GeopolitikaHáborúSzankciók
A gazdasági háborúban is minden úgy kezdődik, hogy visszalőttek  

A gazdasági háborúban is minden úgy kezdődik, hogy visszalőttek  

Olaszország háborog azon, hogy az Ariston oroszországi eszközeit a Gazprom leányvállalatának ideiglenes irányítása alá helyezték, amely megkapta a Bosch termelési létesítményeit is. E két konszern oroszországi gyáraiban a tevékenységet még az ukrajnai invázió indulása után függesztették fel. Amerika pedig azon morcoghat, hogy az oroszok befagyasztották a JPMorgan Chase bank majdnem félmilliárd dollárját. Persze az USA meg jóváhagyta ötmilliárdnyi orosz vagyon elkobzását.

Foglalkoztatás HazaiInflációTársadalomVilággazdaság
Veszteséges, és inkább támadja a kormányt a nagy áruházlánc 

Veszteséges, és inkább támadja a kormányt a nagy áruházlánc 

Manapság nem járnak jó idők a SPAR-ra, mivel a társaság veszteséget termel. A vezetés mindezt azzal leplezné, hogy több fronton támadja a kormányt. A nemzetközi cég kulturálatlan magatartással vádolja a kabinetet a meghirdetett patrióta gazdaságpolitika miatt. 

InnovációTársadalomTechnológiaUncategorizedVilággazdaság
Különös kiadványok növelik Kína tudományos rangját 

Különös kiadványok növelik Kína tudományos rangját 

Kína sajátos eszközökkel igyekszik javítani egyetemeinek népszerűségét. Nemrég az egyik tudományos rangsorban a kínai felsőoktatási intézmények az első 10 hely közül nyolcat szereztek meg – anélkül, hogy bármin változtattak volna. Az egyes adatbázisokban szereplő tudományos cikkek mennyisége jelentősen befolyásolja az egyetemek pozícióját, ezért az ázsiai ország egyre nagyobb hangsúlyt fektet a publikációk okos elhelyezésére.

GeopolitikaHáborúTársadalom
A fegyvert leteszik, de a tollat nem: leszerelt katonák lobbija 

A fegyvert leteszik, de a tollat nem: leszerelt katonák lobbija 

A politikai élet forgóajtói meglehetősen furfangosan pörögnek. Legutóbb egy amerikai portál tárta fel ennek természetét. Miként támaszkodnak a hírcsatornák azokra a katonatisztekre, akik már rég letették a kardot, de a tollat nem, ahogy a médiaszereplést sem hagyták abba? Sajnos ez sokszor kevéssé szól az igazságról, mert egy-egy védelmi vállalat igencsak zsíros juttatását is meg kell szolgálniuk.

GeopolitikaKlímaváltozásTechnológiaZöldgazdaság
Lelassul a futurisztikus sivatagi megaváros építése 

Lelassul a futurisztikus sivatagi megaváros építése 

A szaúdiak azt remélték, hogy 2030-ra már 1,5 millió lakos él majd a hipermodern jövőváros egyik fontos részében, a The Line-ban, amelyet a látványtervek szerint egy 170 kilométeres tükörborítású sávként fognak megépíteni. A a szaúdiak most arra számítanak, hogy a fejlesztés csúszik, így 2030-ra még csak kevesebb mint 300 ezren fognak itt lakni.

GeopolitikaHáborúKiemeltVilággazdaság
Macron kettős játéka: háborús retorika és orosz gázvásárlás 

Macron kettős játéka: háborús retorika és orosz gázvásárlás 

Amikor Macron, Franciaország büszke prokonzulja Oroszország felé nézve szigorú tekintettel és határozott szóval hadat üzent, persze csupán csapatok fenyegetésével, máris fura fordulat történt. Kiderült, a franciák csak az idén 600 millió eurót adtak Moszkvának a cseppfolyósított földgázért cserébe, amelynek a mennyisége az év első negyedében magasabbra kúszott, mint ahogy azt az ember gondolná.

HáborúVilággazdaság
Az olajár emelkedése és a felpörgött hadigazdaság kedvezően hatott az orosz költségvetésre

Az olajár emelkedése és a felpörgött hadigazdaság kedvezően hatott az orosz költségvetésre

Az idei első negyedéves költségvetési bevételek jelentős növekedéséről számolt be az orosz pénzügyminisztérium. Nemcsak az olaj- és gázértékesítésből érkező jövedelmek, hanem a reális gazdaságból származó bevételek is nőttek. Ezen a téren 2024 első negyedéve lenyűgözőnek tűnhet számukra, főleg, ha mindezt a tavalyi hasonló időszakkal hasonlítjuk össze.

KiemeltTársadalom
Nem csak Magyarországon vizsgálják a külföldi pártfinanszírozást – derül ki az OECD legfrissebb jelentéséből

Nem csak Magyarországon vizsgálják a külföldi pártfinanszírozást – derül ki az OECD legfrissebb jelentéséből

Az OECD friss éves jelentésében érdekes megjegyzéseket tesz a politikai pártok ellenőrzésére. Megállapítja, hogy a külföldi adományok indokolatlanul befolyásolhatják a jelölteket és a politikai pártokat, ez pedig a külföldi szereplők érdekeinek felülreprezentáltságához vezethet a közintézményekben, elnyomva a hazai közérdeket.

GeopolitikaHáború
Az ukránok kiakadtak: német cégek segítik az oroszokat Mariupol újjáépítésében 

Az ukránok kiakadtak: német cégek segítik az oroszokat Mariupol újjáépítésében 

Az ukrán sajtó komolyan bírálta a német ARD tévécsatornát. Egyrészt szerintük tendenciózus tudósítást adtak az oroszok által elbitorolt területen való ténykedésükről, és egyben felfedték, hogy német cégek is segítik az orosz megszálló rezsimet Mariupol városában.

KiemeltKlímaváltozásTársadalomZöldgazdaság
Nyers tejet iszol? – akkor tudom, kire fogsz szavazni 

Nyers tejet iszol? – akkor tudom, kire fogsz szavazni 

A nyers tej témája átvándorolt a bioliberálisoktól a konzervatívokig. Fogyasztása egy óriási feltartott középső ujj a szakértőkkel szemben. Egy banális téma kapcsán igyekszik a Politico amerikai kiadása megmutatni, milyen alulképzettek Trump republikánus szavazói, akik nem hisznek a szakértői véleményekben, és egy ilyen elavult terméket – mint a nyers tej –támogatnak ahelyett, hogy hallgatnának a modern élelmiszeripar érveire. Lehet, máshol van az igazság…

GeopolitikaHáborúKiemeltSzankciókVilággazdaságZöldenergiaZöldgazdaság
Sugárzik a különleges orosz urán hadművelet 

Sugárzik a különleges orosz urán hadművelet 

A Royal United Services Institute (RUSI), a világ legrégebbi és az Egyesült Királyság vezető védelmi és biztonsági agytrösztje tett közzé egy jelentést az urándúsítás területén várható változásokról. A világ egyre jobban ráfanyalodik az atomenergiára, miközben az ehhez szükséges fűtőanyag előállításában az oroszok a világelsők. A jelentés több lehetséges forgatókönyvet mutat be, amely újabb eszköz lehet az Egyesült Államok és Európa évtizedekig tartó túszul ejtéséhez.

HáborúKiemeltTechnológia
Így festi át az elektromos háború Ukrajna térképét – feketére 

Így festi át az elektromos háború Ukrajna térképét – feketére 

Az oroszok az utóbbi hetekben meglepő intenzitással támadják Ukrajna energetikai rendszerét. Az elhúzódó áramkimaradások még inkább felgyorsíthatják a polgári lakosság távozását. Ha van is áram, a rendszerben olyan kilengések vannak a feszültségben, ami tönkreteszi az égőket, az elektromos fogyasztókat – állítja egy Moszkvában élő amerikai tudósító.

GeopolitikaVilággazdaság
Kína egy csatornával láncolná magához Kambodzsát 

Kína egy csatornával láncolná magához Kambodzsát 

Kambodzsa kínai tőkéből egy elképesztő megaprojektbe vágna. A Mekong folyótól csatornát építene a mélytengeri kikötőjéhez, amivel összekötné az ország középső részét és a fővárost a Dél-kínai-tengerrel. A Funan Techo csatorna lehetővé tenné majd Kambodzsának, hogy a nemzetközi kereskedelmében kikerülje Vietnámot, ezzel viszont még szorosabban kötődne Peking befolyási övezetébe.

KiemeltKlímaváltozásTársadalomZöldgazdaság
Miért nem engedheti meg magának a világ a gazdagokat? 

Miért nem engedheti meg magának a világ a gazdagokat? 

A Nature magazinban két brit epidemiológus arról értekezik, hogy az egyenlőség elengedhetetlen a fenntarthatósághoz. Úgy vélik, az egyenlőbb társadalmakban az emberek jobban bíznak egymásban, és nagyobb valószínűséggel védik a környezetet, mint az egyenlőtlen, fogyasztóközpontúakban élők.

KiemeltKlímaváltozásVilággazdaságZöldgazdaság
ESG célokhoz kötik a vezetők fizetését
Valóban tesznek a környezetünkért, vagy csak zöldre festik magukat a bankok? 

Valóban tesznek a környezetünkért, vagy csak zöldre festik magukat a bankok? 

Az Európai Központi Bank 19 európai ország adatai alapján vizsgálta, hogy a bankok önkéntes klímavédelmi szerepvállalása milyen hatást gyakorolt a hitelezési tevékenységükre. A fenntarthatóságra való törekvés utolérte a bankokat is, a klímavédelmi vállalások javítják a pénzintézetek ESG-besorolását, és elvileg át kellene csoportosítaniuk a hitelezésüket az alacsonyabb károsanyag-kibocsátású ágazatokba. Úgy tűnik, a nyereség képzésének kényszere felülírja mindezt.

Promóció

Trend

Promóció

Hazai válogatás