ellátási lánc – makronom.eu
2025. július 16., szerda

Vámfal magasodik Délkelet-Ázsia köré 

2025. július 9. | Páczi Zsolt

Trump július 7-én újabb vámokkal fenyegette meg Délkelet-Ázsia országait, amelyek egyik fő célja, hogy bezárják a kínai vállalatok azon alternatív megkerülő útvonalait, amelyeken keresztül kijátszhatták a kínai exportra kivetett tarifákat. Most viszont vámfal emelkedik a térségben, amely globálisan is éreztetheti a hatását. 

Hogyan játssza ki Teherán és Peking a nyugati olajszankciókat? 

2025. július 4. | Santo Martin

Az amerikai szankciók ellenére Irán olajipara virágzik, termelése és bevételei évtizedes csúcsokat döntögetnek. Ez a siker Teherán belső innovációjának és Kína megkerülhetetlen gazdasági partnerségének köszönhető, amely együttesen hatástalanította Washington „maximális nyomásgyakorlásának” politikáját.

Növekvő díjak és kétségbeesett cégek – nem hoz enyhülést a vámtűzszünet? 

2025. május 30. | Páczi Zsolt

A 90 napos „vámtűzszünet” örvényként szívja fel a fuvarkapacitást. A lecsökkent tarifák miatt az amerikai cégek versenyt futnak, hogy a megrendeléseik még augusztus előtt partot érjenek. A kereskedelmi infrastruktúrát váratlanul érte a helyzet, így a magasabb fuvardíjak és a késések tovább fokozzák a bizonytalanságot. 

Az izraeli csipogós robbantások az ellátási láncok tragédiájává válnak

2024. október 7. | Révész Béla Ákos

Az izraeli titkosszolgálat akciója példátlan volt a hírszerzés történetében, de rámutatott a globális beszerzési láncok legnagyobb hibájára: az ellenőrizhetetlenségre. A személyhívós robbantások fényében a kormányoknak újra lehet gondolni a vámpolitikát és a gyártási területek átpozicionálását is.

Hét ábrája: Afrika közepe újra forrong, a nyersanyagellátásunk a tét 

2024. szeptember 16. | Makronóm

 A Kongói Demokratikus Köztársaság (KDK) keleti részén élénk fegyveres harcok zajlanak, elsősorban etnikai ellentétek, de a gazdag nyersanyagkészletek miatt egyre inkább gazdasági érdekek miatt is. A konfliktus már a határokon is átnyúlik, és félő, hogy Ruanda is bevonódik a harcokba. Az instabilitás miatt milliók kényszerültek elhagyni otthonaikat, pedig a nyílt háború még a kitörés előtt áll. A nagyhatalmi érdekek is jelen vannak, és ezek közül Kína a legaktívabb: mindkét oldalnak értékesít fegyvereket, és vállalatai számos bányát felügyelnek.

Afrika közepe újra forrong, a nyersanyagellátásunk a tét 

2024. szeptember 14. | Makronóm

Kelet- és Közép-Afrika újra a geopolitikai feszültségek középpontjába került: a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló harcok destabilizálhatják a régiót, és súlyos globális következményekkel járhatnak a kritikus nyersanyagok, mint a kobalt kitermelésére nézve. Az kontinensen zajló konfliktusok geopolitikai jelentősége nő, hiszen a modern technológiákhoz szükséges ásványkincsek kitermelése globálisan hat az ellátási láncokra. 

Módosítja a drónok exportszabályozását Kína 

2024. augusztus 4. | Makronóm

Szeptember 1-jén lép életbe az új kínai drónexport-ellenőrzési eljárás. Az intézkedés célja a kínai „nemzetbiztonság” és az „érdekek” védelme, illetve a katonai felhasználás ellenőrzése, korlátozása. 

Washington bármerre néz, Pekinget látja

2024. június 3. | Páczi Zsolt

Az Egyesült Államok számos problémával szembesül a zöldátállás során. Az egyik fő gond, hogy sok tekintetben a vetélytársától, Kínától függ, és a jelenlegi folyamatok alapján mindez egyhamar nem változik. 

Geopolitikai játszmák és protekcionizmus: valóban újratervezik a globális ellátási láncokat? 

2024. május 10. | Santo Martin

A globalizált világban megszoktuk, hogy ha egy terméket valahol olcsóbb előállítani, akkor azt ott gyártják. Most azonban a kiterjesztett vámoktól kezdve a kritikus fontosságú szállítási útvonalak megtámadásának kockázatáig számos veszély leselkedik a vállalkozásokra, amelyek kénytelenek a beszerzés és a gyártás összetett rendszerét példátlan bizonytalanság közepette kezelni. Mégis mihez fog mindez vezetni? 

Javított az IMF az idei gazdasági növekedési előrejelzésein

2024. január 30. | Révész Béla Ákos

A Nemzetközi Valutaalap szerint a pozitív előrejelzést a jegybankok szigora ellenére megugró magán- és állami kiadások, a munkaerőpiac erősödése, az ellátási láncok javulása, valamint az olcsóbb energia- és nyersanyagárak indokolják.

Vörös-tengeri válság: Kínának igaza volt

2024. január 24. | Révész Béla Ákos

Tíz éve dübörög a kínai Egy övezet, egy út projekt, de a világnak válságok sora kellett ahhoz, hogy lassan elkezdje megérteni: a geopolitikai terjeszkedés nem célja, hanem kísérőjelensége a programnak. A valódi ok a világ legizmosabb ellátási láncának a kiépítése volt, olyan, amilyenből nagyon sok kellene most.

Mitől rohadnak le az F–35-ös vadászgépek?

2023. szeptember 27. | Révész Béla Ákos

Egy jelentés szerint a raktárkapacitások elégtelensége és a karbantartási nehézségek állnak a világ legköltségesebb vadászgépe kapcsán egyre sűrűbben felbukkanó problémák mögött.

Küszködnek az F–35 és a Rafale vadászrepülők gyártói

2023. augusztus 17. | Matus Tibor

A nyugati világ két legelterjedtebb vadászrepülőgépe, az ötödik generációs amerikai F–35 Lighting II. lopakodó vadászgép és a negyedik generációs francia Rafale egyaránt komoly ellátásilánc-problémákkal küzd, amelyek megakadályozzák, hogy gyorsan kielégítsék a hazai és a külföldi keresletet.

Babhegyező: Kína beletúr a földbe

2023. augusztus 17. | Révész Béla Ákos

Az élelmiszerimport csökkenése miatti félelem Pekinget a saját növénytermesztésének felpörgetésére készteti, mégpedig óriási méretekben. Több százezer hektár földet vettek eddig vissza az élelmiszerbiztonság jegyében.

Megint aszály: nem jó a rajnai, ha száraz

2023. augusztus 1. | Révész Béla Ákos

Németország egyik legfontosabb szállítási útvonalának vízszintje annyira lecsökkent, hogy az már nagyon komolyan veszélyezteti az ipari termelést. A GDP fél százaléka forog kockán, azzal pedig senki nem szeret lutrizni.

Scholz legnagyobb beruházási húzása

2023. június 19. | Révész Béla Ákos

Mégis felépíti az Intel a magdeburgi gigagyárát, amelynek kivitelezése finanszírozási okokból el sem kezdődött.

Csökkenő nyomás az ellátási láncokon

2023. május 24. | Makronóm

A Makronóm Intézet által elkészített májusi Gazdasági monitor szerint a globális ellátási láncok korábbi zavarai normalizálódnak.

Nagy slamasztikában van a német autóipar

2022. szeptember 29. | Révész Béla Ákos

Azonnali állami beavatkozást és versenyképes energiaárakat szeretnének látni a szakértők és az ágazati vezetők a német autóiparban eluralkodó káosz kapcsán.

Videó

Hét ábrája

Social media

Partnereink

Kérdezz bátran!
Chat