Oroszország 2050-ig szóló haditengerészeti stratégiát fogadott el azzal a céllal, hogy a globális tengeri nagyhatalmi státuszát visszaszerezze. A fekete-tengeri hadszíntéren tapasztalt kudarcok, a NATO-reakciók és az északi régió militarizálódása Európára is hatással lesz.
Európa egyre megengedőbb az Ukrajnába küldött fegyverek használatával kapcsolatban, ehhez az állásponthoz pedig hosszú tétovázás után az Egyesült Államok is csatlakozott. Eközben Oroszország egyre durvább figyelmeztetéssel igyekszik felszólalni a nyugati szerepvállalás ellen, felvetve egy jóval szélesebb körű konfliktus veszélyét.
Afganisztán, Kazahsztán és Türkmenisztán közösen dolgoznak azon, hogy megkönnyítsék az orosz nyersanyagexportot Dél-Ázsia felé. A tálib kormány együttműködése Moszkvával nem új, a két ország kapcsolatában egy ideje közeledés figyelhető meg. Eközben Kazahsztán szintén Afganisztánon keresztül szeretne kijutni az öböl menti országokhoz és Dél-Ázsiába. Úgy tűnik, egyre komolyabban veszik a senki által el nem ismert tálibokat…
Oroszország hiába Kína legnagyobb földgázexportőre, Peking mégis többet fizet érte a türkméneknek. Az ok egyszerű: Moszkva nincs most túl jó „alkupozícióban”.
Az Egyesült Államok és szövetségesei állandóan moralizáló, mégis lekezelő politikájára lassan senki sem lesz vevő Afrikában. Miközben a nyugatiak szép lassan kiszorulnak térségből, a kontinensen rohamosan növekvő népesség és energiaéhség soha nem látott mértékben tágítja a terepet a két keleti ország beruházásai előtt.
Az egész nemzetközi közvéleményt megrázta a moszkvai terrortámadás. Számos összeesküvés-elmélet látott napvilágot arról, hogy ténylegesen ki állhat a terrorcselekmény mögött, ezeknek járunk most utána. Az incidenst az Iszlám Állam vállalta magára, de Putyin szerint Ukrajna készítette elő. A törökök állítják, hogy külföldi hírszerzés szervezte, hogy Oroszországot figyelmeztessék: az igazi háború a muszlimokkal van. Az események emlékeztetnek arra, hogy a terroristacsoportok, mint az Iszlám Állam, továbbra is képesek jelentős károkat okozni Európában.
Az Ukrajna ellen két évvel ezelőtt indított orosz invázió óta sok víz (és nyugati pénz) folyt le a Dnyeperen, a békekötés azonban még mindig nincs a látóhatáron belül. Habár az orosz gazdaságon is meglátszanak a szankciók hatásai, az nem omlott össze, sőt az IMF szerint idén gyorsabban növekszik, mint a G7 országai. Mindezek fényében már a nyugati szakértők is elismerik, hogy Moszkva még évekig képes folytatni a harcot, ami megkérdőjelezi a jelenlegi szankciós és támogatási stratégia folytatását.
A mesterségesen felpumpált szállítási költségek lehetővé teszik, hogy az orosz vállalatok sokkal többet keressenek az Indiába irányuló nyersolajeladásokon, mint azt korábban elismerték. Annak ellenére, hogy az olajársapkát jogilag mindenki betartja, ezekből a látszatköltségekből egyetlen negyedév alatt több mint 1 milliárd dollár extra bevételhez is juthatott Moszkva.
Kína előtt nem létezett olyan hatalom, amely ilyen mértékben képes lett volna az Egyesült Államok erejéhez felzárkózni. Peking végső célja egy Kína-központú globális ellenpólus létrehozása, amelynek elengedhetetlen alkotóeleme a történelmileg Oroszország befolyása alá tartozó közép-ázsiai régió. Annak ellenére, hogy az orosz–kínai barátság a geopolitikai víziók tükrében egyre erősebb, a két „barát” most mégis szembe találja magát a régió feletti befolyásért folyó küzdelemben.
A múlt héten a Nemzetközi Energiaügynökség arra figyelmeztetett, hogy Európa kemény tél elé nézhet, ha az időjárás nem fogadja a kegyeibe, mint tavaly. Ezt súlyosbíthatja, ha Oroszország leállítja a földrészre irányuló, még meglévő földgázszállításait, bár ezeknek a mennyisége a szovjet idők utáni mélypontra süllyedt.
Jevgenyij Prigozsin lázadása is bekerül majd az orosz történelemkönyvek lapjaira, amelyek csordultig tele vannak hasonló kísérletekkel. Persze közülük néhány sikeres hatalomátvétellel járt. A palotaforradalmak és államcsínyek nemcsak az orosz történelem sajátosságai, de azért ez nem fogja megnyugtatni a Kreml urát.
