A fenntartható fejlődésben elért eredményeket jelenleg nem tudjuk jól mérni az országok szintjén, ezért ezt az előrehaladást jól tükröző mutatószám kimunkálásán számos hazai thinktank is munkálkodik. Ezek közül a Makronóm Intézet Harmonikus Növekedési Index (HNI) mutatójának anyagát közvetlenül az ENSZ főtitkárának küldte el Kőrösi Csaba, a Kék Bolygó Alapítvány stratégiai igazgatója, az ENSZ-közgyűlés tavaly ősszel leköszönt elnöke – árulta el a neves szakértő a Makronómnak adott interjújában, amely eredetileg, teljes terjedelmében a Mandiner hetilapban jelent meg.
Mivel ön 2022 ősze és 2023 ősze közt az ENSZ-közgyűlés elnöke volt, úgy gondolom, hogy jól ismeri a nemzetközi munkát. Milyen szempontok fontosak a fenntarthatóság vizsgálatakor?
Érdemes tisztázni a fenntarthatóság közvélekedésben gyakran félreértett jelentését. A fenntartható fejlődés – ahogy a neve is mutatja – a fejlődésünkről szól. Válasz az emberiség előtt álló összefüggő kihívások kezelésére. Egy olyan gazdasági és társadalmi működési metódus, amely lehetővé teszi, hogy a jövő generációi számára ne csökkenjenek a döntési lehetőségek. Egyszerűbben szólva: a fejlődés nem mehet a következő nemzedékek rovására. Ennek alapján nevezzük a fejlődést fenntarthatónak.
A fenntarthatóság kapcsán mik a kihívások nemzetközi megközelítésből?
A fenntarthatóságot tudományos szempontból is értelmezhetjük. Minden befektetésünkkel használjuk, tehát hatással vagyunk a humán, a társadalmi, a természeti, az épített és a pénzügyi tőkére. Ezeket a tőke- vagy értékfajtákat egymásba alakítjuk, és ennek során nemcsak a kívánt célt érjük el, hanem pozitív és negatív mellékhatásokat is kiváltunk, amit gyakran nem veszünk számításba. Ilyen például a klímaváltozás, a biodiverzitás hanyatlása, a vízválság, a környezet elszennyeződése.
Miképpen kapcsolható össze az ENSZ tizenhét fenntarthatósági célkitűzése?
Ezek a célok, amelyeket SDG-rövidítéssel is illetnek (Sustainable Development Goals), egy globális jövőképet írnak le: milyennek szeretnénk látni a Földet és rajta az emberi életet 2030-ra. E célok önmagukban is egy-egy nagy átalakulást feltételeznek, de csak akkor érhetik el a kívánt globális hatást, ha az összefüggő problémákra, a rendszerszintű kihívásra integrált, rendszerszintű választ tudunk adni, ami maga a fenntarthatósági fordulat. Ezt viszont meg kell tanulnunk részeiben és összefüggéseiben is mérni, az elfogadott célok végrehajtását pedig tények alapján ellenőrizni.
Lehet ezt jelenleg jól mérni?
A GDP egy fontos, sok évtizede elfogadott mutató, de nem a fejlődést méri, hanem az anyagforgalmon alapuló jövedelmet. Például a japán GDP az utóbbi években a fukusimai nukleáris balesetet követően növekedett a legnagyobb mértékben, amikor a katasztrófaelhárításra fordított összeg megdobta a GDP-t. De ez nem a fejlődésről, hanem a súlyos kárról szólt. Természetesen az elmúlt években voltak kísérletek a fenntartható fejlődés általános, összetett mérésére, de ma még nincs olyan nemzetközileg elfogadott módszertan és mutató, amellyel pontosabban nyomon követhetjük az összes célkitűzés felé történő egyidejű, komplex haladást. A fenntarthatóság különböző dimenziói, és a 17 SDG egyenként való mérésére már léteznek módszerek, ám szükség van egy olyan módszertanra, amely valamennyi fenntarthatósági cél egyidejű teljesítését, azaz a fenntartható fejlődési fordulatot képes értékelni. Ott van például az ENSZ által alkotott emberi fejlettségi index (Human Development Index, HDI), ami a születéskor várható élettartam, az írástudás, az oktatás és az életszínvonal mutatóiból képezhető, de a fenntarthatósági dimenziókat csak érintőlegesen kezeli.
Mely országok mintái alapján lehetne összerakni egy modern, a fenntarthatósági fejlődésben elért eredményeket valóban tükröző mutatószámot?
Ebben érdemi eredmények születtek Németországban, Franciaországban, Nagy-Britanniában, Kanadában, Japánban, Kínában és Indiában is. Emellett az Európai Unió, a Világbank és az OECD szintén dolgozott ki metodikákat, de ki kell emelnem a magyar eredményeket is. A Magyar Nemzeti Bank március elején jelentkezett a Fenntartható GDP nevű tanulmányával, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács (NFFT) és a HÉTFA Kutatóintézet is dolgozott ki módszertant, illetve a Makronóm Intézet Harmonikus Növekedési Index (HNI) mutatója is figyelemre méltó eredményeket ígér, amelyekről április közepén a budapesti Makroverzum konferencián is szó esik majd. A Makronóm Intézet mutatóját el is küldtem az ENSZ főtitkárának. A cél nem kisebb, mint hogy egy komplex mutatórendszer kialakításával globális szinten mérhetővé és összehasonlíthatóvá tegyük a fenntartható fejlődési fordulat eredményeit.
Ehhez széles körű nemzetközi támogatás, egyetértés szükséges, nem?
Tavaly a Közgyűlés elnökeként több alkalommal tárgyaltam az ENSZ főtitkárával a fenntartható fejlődés mérésének kidolgozásáról. Remélem, az idén ősszel konkrét javaslatokról beszélhetünk – talán már a Summit of Future névre keresztelt ENSZ-csúcstalálkozón vagy a budapesti World Science Forumon. Látni kell természetesen, hogy a szervezet előtt álló kihívás nem csupán módszertani, hanem politikai jellegű is, mivel a különböző országoknak eltérő prioritásaik vannak a mutatószámok összeállítása során. Ez egy amolyan szépségversennyé alakulhat, hiszen az egyes államok vezetői igyekeznek minél jobb színben feltüntetni az elért fenntarthatósági eredményeiket, ezért várhatóan többkörös, akár több évig is tartó egyeztetési folyamat eredménye lehet, mire egy ilyen, széles körben támogatott módszertan megszülethet. Pedig nem arról kellene szólnia a vitának, hogy hol helyezkedik el egy adott ország egy bizonyos ranglistán egy adott időpontban, hanem inkább arról, hogy az évek során milyen fejlődést mutat a korábbi önmagához képest.
Kőrösi Csaba – Fotó: Ficsor Márton, Makronóm Intézet
Erősödnek a szabályozási törekvések, az azonban új mutatószám nélkül is látszik, hogy az eredmények sok tekintetben elmaradnak a várakozásoktól. Miért?
A fenntarthatóságot nem pusztán egy szűk körben értelmezett szakmai célnak, hanem egy átfogó paradigmaváltásnak kellene tekinteni. Sűrűn előfordul, hogy egyes államok vagy vállalatok nem hágják át a jog írott vagy íratlan szabályait, mégsem garantált, hogy a lépéseik mindig összhangban maradnak a fenntartható fejlődés alapvető elveivel. Ugyanis a fenntartható fejlődési célokban azért állapodtak meg a világ vezetői, hogy változtassanak a dolgok menetén. Ám a hétköznapi életet szabályozó törvények, előírások ezzel nem változtak meg, és előfordul, hogy a célok, illetve a szabályok között nincs összhang. Egy másik figyelmet érdemlő akadály, hogy a geopolitikai szempontok a hétköznapokban felülírják a fenntarthatósági szándékokat. Ezért szükséges lenne elkülöníteni a globális közjavak hanyatlásának legégetőbb kérdéseit, amelyeket nem nulla végösszegű játszmák logikájával, hanem együttműködéssel és a felelősség vállalásával lehet kezelni. Gyönyörű jelentéseket hallgathatunk meg a részsikerekről, mégis, globális léptékben a kitűzött célokat kb. 15 százalékos szinten teljesítjük, miközben az erre rendelt idő fele már eltelt.
Vállalati szinten is erősödik a fenntarthatósági megközelítés. Elégséges az, amit ma látunk?
Úgy látom, hogy a vállalati szintű fenntarthatóság sikerét támogatja, ha egy országban van jól kidolgozott fenntarthatósági stratégia és annak megfelelő szabályozás. Mivel e stratégiák országonként elérők – a helyi adottságoknak megfelelően –, a fenntarthatóság felé vezető út is különbözik. A lényeg, hogy az irány a közösen elhatározott célokkal összeegyeztethető legyen. Gond lehet a multinacionális vállalatok egy részével, amelyek sokszor túlzottan is kreatívak a tekintetben, hogy a különböző szennyező tevékenységeiket exportálják.
A további részletek a teljes interjúban olvashatók:
