Egy neves fiatal közgazdász, Gabriel Zucman múlt heti elemzésében rávilágított arra, hogy 2018-ban az amerikai milliárdosok az ország történetében először fizettek alacsonyabb effektív adókulcsot, mint a dolgozók, ez pedig újabb muníciót ad az ultragazdagok merészebb megadóztatására. Zucman most az egyenlőtlenségekkel sok tanulmányban foglalkozó Emmanuel Saez és Thomas Piketty nyomdokaiba lép.

Gabriel Zucman a Párizsi Közgazdaság-tudományi Iskola és a Berkeley-i Kaliforniai Egyetem közgazdásza, valamint Az igazságtalanság diadala: Hogyan kerülik ki a gazdagok az adókat és hogyan fizessenek be című könyv társszerzője. 

Az írását azzal kezdi, hogy egészen a közelmúltig nehéz volt felmérni a szupergazdagok adóelkerülési képességét. A statisztikák furcsa módon hallgatnak arról, hogy ez a réteg mennyivel is járul hozzá az államkasszához, pedig egy demokratikus társadalomban azért erre volna igény.  

Csupán néhány országból tud adatokat felmutatni, de azt az általános tapasztalatot vonja le, hogy az ultravagyonosok következetesen elkerülik a rájuk eső közterhek megfizetését. Hollandiában például 2016-ban az átlagos adófizető a keresete 45 százalékát adta a kormánynak, míg a milliárdosok mindössze a 17 százalékát. 

A milliárdosok az Egyesült Államokon kívül is elkerülik az adókat 

Források: Demetrio Guzzardi et al., Journal of the European Economic Association; Emmanuel Saez és Gabriel Zucman; Institut des Politiques Publiques; Hollandia Gazdaságpolitikai Elemző Iroda Megjegyzés: Az adatok 2015-ből származnak Olaszországra vonatkozóan, 2016 Hollandia és Franciaország esetében, 2018 az Egyesült Államokban. 

A Zucman által feltett kérdés tehát a következő:  

Miért is fizetik a világ legszerencsésebb emberei a legkevesebb adót a megkeresett pénzhez képest? 

Az egyszerű válasz erre az, hogy míg a legtöbbünk a fizetéséből él, addig az olyan iparmágnások, mint Jeff Bezos a vagyonukból élnek. 2019-ben, amikor Bezos még az Amazon vezérigazgatója volt, mindössze 81 840 dolláros éves fizetést vitt haza. De nagyjából 10 százalékban tulajdonosa annak a cégnek, amely 2023-ban 30 milliárd dollár nyereséget ért el. 

Ha az Amazon a nyereségét osztalékként kiadná a részvényeseknek, azok után jövedelemadót kellene fizetni, így Jeff Bezosra is tetemes adókötelezettség jutna. Azonban a cég nem fizet a részvényeseinek, ahogy a Berkshire Hathaway vagy a Tesla sem. Ehelyett a vállalatok megtartják a nyereségüket, és újra befektetik, így a részvényeseik még gazdagabbakká válnak. 

Hacsak Bezos, Warren Buffett vagy Elon Musk el nem adja a részvényeit, viszonylag csekély lesz az adóköteles jövedelmük. De nem kell eladniuk, hogy továbbra is szemet gyönyörködtető vásárlásokat hajthassanak végre, csak kölcsönt kell felvenniük a vagyonuk terhére. Musk például fedezetként használta fel a Tesla részvényeit, hogy mintegy 13 milliárd dollárnyi adómentes hitelt szerezzen a Twitter felvásárlására. 

Az Egyesült Államokon kívül az adózás elkerülése még egyszerűbb 

A közgazdász erre példaként Bernard Arnault-t, a világ leggazdagabb emberét hozza fel, aki a részvényese és irányítója az LVMH-nak, a luxuscikkek konglomerátumának. Tavaly részesedéseképpen körülbelül 3 milliárd dollár osztalékot kapott a cégcsoporttól. Franciaország – más európai államokhoz hasonlóan – alig adóztatja meg ezeket az osztalékokat, mert azokat papíron cégek kapják. Ennek ellenére Arnault szinte úgy költheti el ezt a pénzt, mintha közvetlenül a magánszámlájára helyezték volna el, egészen addig, amíg más bejegyzett jogalanyokon keresztül dolgozik – például jótékonysági célra, a megajachtjának felszínen tartására vagy további cégek megvásárlása érdekében használja fel. 

Történelmileg a gazdagoknak tetemes adót kellett fizetniük a vállalati nyereségük után, ami a bevételük fő forrása. Az utódaikra hagyott vagyont pedig örökösödési adó terhelte. De az elmúlt évtizedekben mindkét közterhet kizsigerelték. 2018-ban az Egyesült Államok 35-ről 21 százalékra csökkentette a társasági adója maximumát, az örökösödési illeték pedig szinte eltűnt. Az ország az amerikai háztartások vagyonához képest az 1970-es években beszedett adóbevételeinek csak a negyedét termeli. 

Az 1960-as években a 400 leggazdagabb amerikai a jövedelmének több mint a felét adóként fizette be, így az Egyesült Államok történetében először a milliárdosok effektív adókulcsa alacsonyabb volt, mint a munkásosztálybelieké.  

Pedig manapság a szupergazdagok az USA vagyonának nagyobb részét birtokolják, mint a Carnegie-k és a Rockefellerek korában. A globális milliárdosok vagyona 2018 óta robbanásszerűen tovább nőtt, miközben a dolgozók fizetése nagyrészt stagnál. A múlt hónapban világszerte 2781-re nőtt a milliárdosok száma, akik összesen 14,2 ezer milliárd dolláros vagyonnal büszkélkedhettek. Az Egyesült Államokban több milliárdos él, mint bármely más országban, a 813 ember vagyonának az összértéke 5,7 ezer milliárd dollár. 

Mit kellene tenni? 

Zucman az írásában természetesen megoldást is javasol, bár azt rögtön leszögezi, hogy a nagyon gazdagok megadóztatásának az egyik akadálya az a kockázat, hogy alacsony adózású országokba költöznek. Európában néhány milliárdos, aki Franciaországban, Svédországban vagy Németországban kuporgatta össze a vagyonát, inkább Svájcban telepedett le, ahol a töredékét fizeti annak, mint amit hazájában kellene. Igaz, az ultragazdagok közül csak kevesen költöznek el ténylegesen, inkább az adókötelezettségeiket viszik át.  

A kérdés megoldásában a közgazdász utal a globális minimumadóra, ami szerinte megoldhatja az adókikerülést. 2021-ben több mint 130 ország állapodott meg arról, hogy 15 százalékos minimális adókulcsot alkalmaznak a multinacionális vállalatok nyereségére. E szerint nem számít, hogy egy cég hová parkoltatja a nyereségét, a megállapodás értelmében legalább egy alapösszegű adót kell fizetnie. 

Zucmannak természetesen van javaslata egy újabb összehangolt minimumadóra, amely ezúttal nem a vállalatokra, hanem a milliárdosokra vonatkozna, amit februárban be is mutatott a G20-as csoport pénzügyminisztereinek találkozóján. Az ötlete egyszerű. Szerinte meg kellene egyezni abban, hogy a milliárdosoknak évente a vagyonuk egy kis részének – mondjuk 2 százalékának – megfelelő jövedelemadót kellene fizetniük.  

Például Bernard Arnault, akinek a vagyona körülbelül 210 milliárd dollárra rúg, körülbelül 4,2 milliárdnakmegfelelő kiegészítő összeget kellene fizetnie, amennyiben nem fizet jövedelemadót.  

Összességében a javaslata lehetővé tenné az országok számára, hogy becslések szerint évi 250 milliárd dollár többletadó-bevételt szedjenek be, ami annál is több, mint amennyit a vállalatokra kivetett globális minimumadótól várhatnának.  

A közgazdász természetesen hozza a kritikusainak azon érveit is, akik szerint ez egy vagyonadó, amelynek az alkotmányosságát vitatják az Egyesült Államokban. Zucman szerint viszont a javaslata a jövedelemadózás területén maradna, ugyanis azok a milliárdosok, akik alapösszegű jövedelemadót fizetnek, nem kellene pluszadót fizetniük. A cél az, hogy csak azokat érintse, akik elrejtik a jövedelmüket, hogy kikerüljék a jövedelemadót. 

A kritikusok azt is állítják, hogy egy minimális közterhet túl nehéz lenne alkalmazni, mert a vagyont nehéz értékelni. Ezt a félelmet is eltúlzottnak tartja. Kutatásai szerint az amerikai milliárdosok vagyonának körülbelül a 60 százaléka nyilvánosan jegyzett vállalatok részvényeiben fekszik. A többi javarészt magánvállalkozások tulajdoni hányada, amelyhez pénzbeli értéket lehet rendelni, csupán meg kell nézni, hogyan értékeli a piac a hasonló cégeket. 

Azt még Zucman is belátja, hogy a minimális adó bevezetésének a mindenkori kihívása a széles körű részvétel biztosítása. A multinacionális minimumadó-megállapodás értelmében a részt vevő országok túladóztathatják azon államok vállalatait, amelyek még nem csatlakoztak az egyezményhez. Ez minden országot arra ösztönöz, hogy részese legyen a megállapodásnak. Szerinte ugyanezt a mechanizmust kellene alkalmazni a milliárdosok esetében is. Például, ha Svájc nem hajlandó megadóztatni az ott élő szupergazdagokat, más államok megtehetik ezt a nevében. 

A közgazdász már lát némi mozgást a megoldás felé. Az olyan országok, mint Brazília – amely az idén a G20 csoport csúcstalálkozójának elnöke – a kérdés megoldásában vezető szerepet igyekszik vállalni. Mellette a közelmúltban Franciaország, Németország, Dél-Afrika és Spanyolország is a támogatását fejezte ki a milliárdosokra kivetett minimumadó bevezetésével kapcsolatban. Az Egyesült Államokban Biden elnök egy milliárdosadó bevezetését javasolta, amely ugyanezt a célt szolgálja. 

Zucman az írása végén egyértelművé teszi, hogy a javaslata nem emelné az orvosok, az ügyvédek, a kisvállalkozások tulajdonosai vagy a világ felső középosztályának az adóját. Csupán nagyon kis számú, sztratoszferikusan gazdagot, azaz körülbelül 3000 embert érintene. Őket vennék rá arra, hogy a nyereségük viszonylag kis részét adják vissza a kormányoknak, amelyek finanszírozzák az alkalmazottaik oktatását és egészségügyi ellátását, emellett lehetővé teszik az országukban lévő vállalkozások működését és virágzását. 

Nem tartja radikális ötletnek azt az elképzelést, hogy a milliárdosoknak minimális összegű jövedelemadót kell fizetniük. Szerinte, ami ebben a helyzetben radikális, az az, hogy a világ leggazdagabb emberei továbbra is kevesebb százalékot fizetnek a jövedelemadóból, mint szinte mindenki más. Mivel a liberális demokráciákban a társadalmakat korrodáló egyenlőtlenség politikai hullámokat kelt, leszögezi, hogy a szupergazdagok összehangolt minimumadója nem fogja megjavítani a kapitalizmust, de ez egy szükséges első lépés lehet ebbe az irányba.