Tizennyolc termékkörrel bővülhet az online árfigyelő rendszer
2025. november 19., szerda

Tizennyolc termékkörrel bővülhet az online árfigyelő rendszer   

Az online árfigyelő rendszer sikerét látva a kormány a termékkörök kibővítéséről döntött. Egy friss javaslat nyomán bekerülhetnek egyes, eddig nem listázott húsok, továbbá glutén-, illetve laktózmentes termékek is. 

Az infláció visszaszorításában is szerepet játszott az árfigyelő 

Az elmúlt hónapokban a rendszer bizonyított, hiszen a kötelező akcióval együttesen érdemben járult hozzá ahhoz, hogy a kormány vállalásához képest két hónappal korábban, már októberre egy számjegyűre szorította vissza az infláció mértékét.  

Az online árfigyelő az árak összehasonlíthatóságán keresztül jelentősen fokozta a versenyt a kiskereskedelmi üzletek között: indulása óta az eddig megfigyelt 62 termékkategóriából 50 termékkategóriában, átlagosan 5,5 százalékkal csökkentek az átlagárak. 

A megfigyelt élelmiszerek árainak július elejéhez képest mért mérséklődése mintegy 0,4 százalékpontos inflációcsökkentő, illetve több mint 1,3 százalékpontos élelmiszerinflációt csökkentő hatással járhatott a KSH inflációs fogyasztói kosarának súlyait figyelembe véve. 

Marad és kiterjed az árfigyelő rendszer 2024-ben 

Az online árfigyelő sikerességét mutatja az is, hogy indulása óta már több mint 1,4 millió látogatója volt, a szabadszavas keresések száma pedig átlépte a 850 ezret. 

A családok megvédése és az infláció további csökkentése érdekében a kormány arról döntött, hogy 2024-ben is biztosítja az online árfigyelő rendszer működését, valamint a felhasználói visszajelzések alapján kibővíti a megfigyelt termékköröket, ezzel is tovább fokozva a kiskereskedelmi üzletek közötti versenyt. 

A GFM javaslata szerint az árfigyelő rendszerben megfigyelt termékkörök száma ennek megfelelően 18 termékkörrel bővülhet, azaz összességében 80-ra emelkedhet. A javasolt 18 újabb termékkör meghatározásakor kiemelt szempontként érvényesült, hogy az ételérzékenységgel rendelkezők által fogyasztott termékekről is információt nyújtson a rendszer amellett, hogy tovább bővíti a megfigyelt termékek körét.  

Ennek eredményeképpen az online árfigyelő a jövőben a marha- és kacsahússal, valamint olyan laktóz- és gluténmentes termékekkel egészülhet ki, mint például a laktózmentes túró, laktózmentes trappista sajt, laktózmentes kefír vagy a gluténmentes kenyér és gluténmentes tészta. 

 
A javaslat hamarosan elérhetővé válik a kormányzati portálon. 

Kapcsolódó: 

Címlapfotó: MTI

Posztok hasonló témában

Heti hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Minden héten megkaphatja válogatott tartalmainkat, hogy naprakész információi legyenek a világ történéseivel kapcsolatban.


Kérjük adja meg a teljes nevét.

Email címét nem osztjuk meg.

Videó

Hét ábrája

Social media

Partnereink

Kérdezz bátran!
Chat