A nemzetközi közösségnek fontos feladata rendet tartani a világ tengerein, így biztosítani kell a szabad hajózás és kereskedelem lehetőségét, de oly módon, hogy ez ne okozza a problémát kiváltó biztonsági fenyegetés eszkalációját – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Brüsszelben.
A tárcavezető a kereskedelmi ügyekkel foglalkozó EU-s tanácsülésen tartott sajtóértekezletén közölte, hogy a jelenlegi súlyos biztonsági válságok miatt a világkereskedelem ma nagy kihívásokkal szembesül, ami különösen a Magyarországhoz hasonló exportorientált gazdaságokat sújtja.
Hazánk ezért rendkívül érdekelt a világkereskedelem és a világgazdasági folyamatok zavartalanságában és szabadságában.
Muszáj kezelni a biztonságpolitikai veszélyeket
Egyfelől politikai-ideológiai jellegű kihívásokról, másfelől pedig biztonsági fenyegetésekről beszélt ezzel kapcsolatban, és kifejtette, hogy a kormány fontosnak tartja a fellépést mindkettővel szemben.
A biztonsági fenyegetések főleg a kereskedelem szabadságát veszélyeztetik, míg a politikai-ideológiaiak a beruházások szabad áramlását”
– mutatott rá.
Szijjártó Péter először a biztonsági fenyegetéseket érintette, főként azt, hogy a tengeri kereskedelem szabadsága veszélynek van kitéve a Vörös-tengeren, ami jól mutatja a sérülékenységet, hogy fegyveres konfliktusok a világ bármely pontján könnyen meg tudják bénítani a globális ellátási láncokat.
„Ezért világossá kell tenni, hogy a világ tengerein rendet kell tartani, biztosítani kell a szabad hajózás és a szabad kereskedelem lehetőségét a nemzetközi jogszabályokkal összhangban. De arra is figyelni kell, hogy ez a rendtartás vagy rendteremtés ne okozza a problémát kiváltó biztonsági fenyegetés eszkalációját, mert akkor ördögi körbe kerülünk” – jelentette ki.
A nemzetközi közösségnek fontos feladata az, hogy rendet tartson a világ tengerein és érvényesítse a szabad hajózás jogát”
Fontos az együttműködés
A miniszter hangsúlyozta, hogy a vörös-tengeri helyzet, és ennek nyomán a keletről érkező áruk európai szállításának késedelme is jól demonstrálja az egymásrautaltságot, ugyanis ez a kontinens gazdaságára is kedvezőtlen hatással van, gyárak ideiglenes bezárásához, munkahelyek veszélyeztetéséhez vezethet.
Majd ezzel összefüggésben kritikus fontosságúnak nevezte az eurázsiai kereskedelmi együttműködést az európai gazdaság számára.
„Ezért a Kelet és a Nyugat együttműködését akadályozó politikai megközelítések sokkal veszélyesebbek, mint ami most zajlik a Vörös-tengeren” – vélekedett.
„Az ottani problémát meg fogják oldani azok, akik elég erősek hozzá.
De ha politikai eszközökkel hosszú távon próbálják szétzilálni a kelet–nyugati együttműködést, akkor annak hosszú távú negatív következményei lesznek”
– mondta.
Kapcsolódó:
Címlapfotó: MTI