A kapitalizmusnak vége, abban az értelemben, hogy dinamikája már nem irányítja a gazdaságainkat. Ezt a szerepet valami alapvetően más vette át, amit technofeudalizmusnak neveznek – áll Jánisz Varufákisz legújabb véleménycikkében.  

Jánisz Varufákisz, a MeRA25 párt vezetője, az athéni egyetem közgazdászprofesszora. Kutatási területe a játékelmélet és a politikai gazdaságtan, de neves baloldali publicistaként is ismert. 2015 januárja és októbere között a Sziriza képviselőjeként a görög parlament tagja, valamint 2015 januárja és júliusa között az ország pénzügyminisztere. Tulajdonképp az ő feljegyzései alapján készült a Görögország, 2015 című film. Számos könyv szerzője, köztük a Technofeudalism: What Killed Capitalism. 

Varufákisz érvelése középpontjában egy ironikus állítás áll, amely első hallásra paradoxnak tűnhet: a kapitalizmust éppen a tőke ölte meg. Nem az a tőke, ahogyan azt az ipari korszak hajnalán megismertük, hanem egy új formája, egy mutáció, amely az elmúlt két évtizedben jött létre, és amely sokkal erősebb elődjénél, annyira, hogy mint egy ostoba, túlbuzgó vírus kiirtja a gazdáját.  

A volt görög pénzügyminiszter szerint  

ezt két fő fejlemény okozta: az internet magánosítása Amerika és Kína nagy technológiai vállalatai által, valamint az a mód, ahogyan a nyugati kormányok és központi bankok reagáltak a 2008-as nagy pénzügyi válságra. 

Úgy véli, hogy a tőke mutációja, amit felhőtőkének nevez, lerombolta a kapitalizmus két alappillérét: a piacot és a profitot. Természetesen mindkettő továbbra is mindenütt jelen maradt – ahogy a feudalizmus alatt is –, csak már nem azok irányítják a show-t. Az elmúlt két évtized során a profitot és a piacot kiszorították gazdasági és társadalmi rendszerünk epicentrumából, és a pálya szélére szorultak. A kapitalizmus közegét, a piacot digitális kereskedelmi platformok váltották fel, amelyek úgy néznek ki, mint az elődei, de mégsem azok, és inkább úgy értelmezhetők, mint birtokok.  

Ezzel a profitot, a kapitalizmus motorját helyettesítette a feudális elődje: a bérleti díj.  

Varufákisz ezt egy olyan bérleti díjként írja le, amelyet e platformokhoz és szélesebb értelemben véve a felhőhöz való hozzáférésért kell fizetni. Ezt nevezi felhőbérletnek. Ennek eredményeként a valódi hatalom ma már nem a hagyományos tőke, például a gépek, az épületek, a vasúti és a telefonhálózatok, valamint az ipari robotok tulajdonosainál van.

Ők továbbra is kitermelik a profitot a munkavállalókból, a bérmunkából, de már nem ők irányítanak, hanem egy új osztály, a felhőtőke tulajdonosai, az új feudális nagyurak alárendeltjeivé váltak.

Ami az egyszerű polgárokat illeti, ők visszatértek korábbi jobbágyi állapotukhoz, és a bérmunkájuk mellett a nem fizetett munkájukkal hozzájárulnak az új uralkodó osztály gazdagságához és hatalmához.   

A volt pénzügyminiszter ezt a nagy átalakulást úgy írja le, mint amelyet a tőke legutóbbi mutációja váltott ki, követi három évszázaddal a tőke eredeti diadalát, amikor a feudalizmust kapitalizmussá alakította át. Utóbbi akkor került előtérbe, amikor a profit felülkerekedett a bérleti díjon. Ezzel a történelmi győzelemmel egybeesett, hogy a termelőmunka és a tulajdonjogok árukká változtak, amelyeket a munkaerő- és a részvénypiacokon keresztül lehetett értékesíteni. Ez nem csak gazdasági győzelem volt. Míg a bérleti díj bűzlött a durva kihasználástól, a profit erkölcsi fölényt követelt magának, mint igazságos jutalom a bátor vállalkozóknak, akik mindent kockáztattak, hogy sikeresen navigáljanak a viharos piacok veszélyes hullámai között.  

 

Annak ellenére, hogy a profit győzelmet aratott, a bérleti díj túlélte a kapitalizmus aranykorát, hasonlóan ahhoz, ahogy az emberi DNS-ben is bennmaradtak az őseink DNS-maradványai. A kapitalista óriáscégek, mint a Ford, az Edison, a General Electric, a General Motors, a ThyssenKrupp, a Volkswagen, a Toyota, a Sony és minden más, olyan profitokat termeltek, amelyek felülmúlták a bérleti díjakat és előmozdították a kapitalizmus uralkodóvá válását. Azonban, mint a remora halak, amelyek parazitaként élnek a nagy cápák árnyékában, néhány bérbeadó nemcsak túlélte, hanem valójában virágzott is, táplálkozva a profit után maradt bőséges maradékokból. Az olajvállalatok például hatalmas földbérleteket söpörtek be a különleges földterületeken vagy óceánfenéken való fúrás jogáért – nem beszélve arról a meg nem érdemelt privilégiumról, hogy bolygónkat költség nélkül károsíthatták.  

Ahhoz, hogy a tőke hatalmát gyakorolhassák, parancsoljanak, más embereket gyorsabban dolgoztassanak és többet fogyasztassanak velük, a kapitalistáknak két típusú szakemberre volt szükségük: a menedzserekre és a marketingesekre. E két szolgáltatói szakma, különösen a háború utáni technoszerkezet égisze alatt, a bankároknál és a biztosítási ügynököknél is nagyobb jelentőségre tett szert. Új, fényes üzleti iskolákat hoztak létre annak érdekében, hogy az MBA-hallgatókat a robbanásszerű munkatermelékenység érdekében bevezessék a munkaerő gyorsított irányításának sötét művészetébe. A hirdetési és marketingrészlegek nevelték a Don Draper (Mad Men – Reklámőrültek című film) generációját. 

Varufákisz szerint aztán megjelent a felhőtőke. Egy csapásra automatizálta mindkét szerepkört.

A tőkének a munkavállalók és a fogyasztók feletti parancsoló hatalomgyakorlást szintén az algoritmusoknak adták át.

Ezt sokkal forradalmibb lépésnek tartja, mint az autógyári munkások helyettesítését ipari robotokkal. Utóbbiak csak azt végzik, amit az automatizálás a Ludditák előtt is csinált: feleslegessé, illetve nyomorultabbá teszik a proletárokat. Az igazán történelmi lépésnek azt tartja, hogy automatizálták a tőke emberek feletti erejét a gyárakon, a boltokon vagy az irodákon kívül automatizálták – átalakítva mindannyiunkat, „felhőprolikat”, és mindenki mást a felhőtőke közvetlen (nem honorált) szolgálatába állítva – a piac közbeiktatása nélkül. 

Jánisz Varufákisz szerint, hogy a vevőket elérjék, Amerika középnyugati gyártulajdonosaitól a legújabb antológiájukat eladni próbáló, küszködő költőkig, valamint London Uber-sofőrjeitől az indonéz utcai árusokig mindenkit függővé tettek valamilyen felhőbirtoktól. Ez is egyfajta fejlődés. Elmúltak azok az idők, amikor a bérleti díj beszedéséhez a feudális uraknak verőembereket kellett alkalmazniuk, hogy eltörjék a jobbágyok térdét vagy kiontsák a vérüket. A felhő urainak a lefoglaláshoz vagy a kilakoltatáshoz nincs szükségük végrehajtókra. Ehelyett minden kapitalista-jobbágy tudja, hogy egyetlen link eltávolításával a felhőbirtokuk oldaláról elveszíthetik vásárlóik többségéhez való hozzáférésüket. És ha egy vagy két ilyen linket eltávolítanak a Google keresőjéből vagy egy-két e-kereskedelmi és közösségi média oldalról, akkor teljesen eltűnhetnek az online világból. Úgy véli,  

ez a sterilizált technológiai terror a technofeudalizmus alapja.  

A teljességében vizsgálva nyilvánvalóvá válik, hogy a világgazdaságot egyre kevésbé a profit és egyre inkább a felhőbérleti díj olajozza. És így kerül fókuszba korszakunk kellemes paradoxona: a kapitalista tevékenység növekszik ugyanazon az energikus tőkefelhalmozási folyamaton belül, amely aláássa a kapitalista profitot, és fokozatosan felváltja a kapitalista piacokat felhőbirtokokkal.  

Azaz maga a kapitalizmus hanyatlik a növekvő kapitalista tevékenység következtében, és ezen keresztül született meg, terjed és jut hatalomra a technofeudalizmus. 

Varufákisz szerint amikor felismerjük, hogy világunk technofeudálissá vált, az segít feloldani kisebb-nagyobb rejtélyeket: az elérhetetlen zöld energiaforradalomtól és Elon Musk Twitter-megvásárlásának döntésétől kezdve az USA és Kína közötti új hidegháborún át az Ukrajnában zajló háborúig – ami fenyegeti a dollár uralmát – a liberális egyén halálán és a szociáldemokrácia lehetetlenségén keresztül egészen a kriptovaluták hamis ígéretéig és azon kérdésig, hogy hogyan nyerhetjük vissza az autonómiánkat, és talán a szabadságunkat is. Ezért azt ajánlja megoldásként, hogy  

ahhoz, hogy egyénileg birtokoljuk az elménket, kollektíven kell birtokolnunk a felhőtőkét.  

Ez az egyetlen módja annak, hogy a felhőalapú eszközeinket – amelyek jelenleg az automatizált viselkedésmódosítás eszközei, és mérgezik a társadalmi valóságunkat – átalakítsuk az emberi együttműködés és felszabadítás automatizált eszközeivé. 

(Forrás: Persuasion) 

Kapcsolódó: