Olyan telefonnal rukkolhat elő az Apple, hogy leesik az állunk
Az iPhone-eladások visszaesése miatt csökkent a cég összbevétele, talán itt az ideje felmutatni valami újat.
Az iPhone-eladások visszaesése miatt csökkent a cég összbevétele, talán itt az ideje felmutatni valami újat.
Nem, nem eszközökről vagy tervekről beszélünk – tudásról.
Már nemcsak EU-ban igyekeznek elősegíteni a szabad versenyt a techpiacokon, de Amerikában is hasonló a helyzet, azonban ők úgy csaptak le az Apple-re, mint a keselyűk. Most kiderülhet, hogy aki a sokadik Apple-termékét vásárolja, az kényszerből teszi-e, vagy valóban márkahű.
A világ legnagyobb technológiai vállalatai átalakítják alapvető online szolgáltatásaikat, hogy megfeleljenek az Európai Unió digitális piaci törvényének. A változtatások versenyelőnyhöz juttathatnak néhány kisebb riválist, sőt még a nagyobb versenytársakat is.
Nemrég vált elérhetővé az Apple Vision Pro kiterjesztettvalóság-szemüveg, amely nagy népszerűségnek örvend. A kínai Oppo pedig nem szeretne kimaradni a hasonló technológiák fejlesztéséből, és saját okosszemüveget fejleszt.
A virtuális valóságról (VR) sokat hallottunk már. Azonban létezik egy hasonló technológia, az úgynevezett kiterjesztett valóság (AR), amely nem zár el minket teljesen a külvilágtól, csak kiegészíti azt. Az Apple új AR-szemüvege fellobbantotta a piacot, külföldön egyre többen, akár az utcán is viselik.
Az Apple bejelentette, hogy sztornózza az elektromos autókra irányuló projektjeit, és az erőforrásait inkább a mesterséges intelligenciára koncentrálja.
Minden idők legkelendőbb telefonja a Nokia nevéhez kötődik. Azt az eladási számot egyetlen típus esetében valószínűleg soha senki nem fogja elérni. Az Apple sem.
Új, mesterséges intelligenciával működő kitűzőt, okosnapszemüvegeket, miniszámítógépet és egyéb izgalmas eszközöket dobtak piacra a techgyártók. Vajon tényleg annyira hasznosak ezek kütyük, hogy érdemes őket beszerezni?
Tizenkét év után először az Apple birtokolja a globális okostelefon-piac legnagyobb részét, letaszította a Samsungot a dobogó legtetejéről. Ben Wood, a CCS Insight piackutató cég vezető elemzője szerint az is erősíti az Apple helyzetét, hogy – a tendenciákat nézve – aki iPhone-t vásárol, az nagy valószínűséggel a jövőben is hű marad a márkához. Az androidos telefonok – mint amilyen a Samsung is – piaca azonban diverzifikálódik. Az olcsóbb árkategóriájú androidos készülékek egyre fejlettebbek, így elcsábíthatják a dél-koreai cég vásárlóit.
A Microsoftnak múlt pénteken 2021 óta először lett magasabb a tőzsdei értéke, mint az Apple-nek, és ezzel a világ legértékesebb vállalatává vált. Míg a mostani listavezető az OpenAI segítségével elindította a mesterségesintelligencia-hullámot és emelkedik, addig az Apple eladásai csökkennek. Azonban az almás vállalat új, februárban megjelenő terméke visszalendítheti a céget az előző pozíciójába.
A Google annyira népszerű keresőmotor, hogy gyakran már nem is úgy mondjuk, hogy rákeresek, hanem hogy „ráguglizok”. Népszerűségét a számok is alátámasztják, olyannyira, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium polgári trösztellenes pert indított a cég versenyellenes és kizáró magatartása miatt. Na de mit tud a Google, amit más keresőmotorok nem?
Egy friss jelentés szerint az Apple számítógépek iránti kereslet jelentős mértékben, 40 százalékkal esett vissza az elmúlt évhez képest.
Promóció
Trend
Promóció
Hazai válogatás