Így előzte meg az Apple-t a Microsoft 

Szerző: | 2024. január. 18. | Innováció, Technológia

A Microsoftnak múlt pénteken 2021 óta először lett magasabb a tőzsdei értéke, mint az Apple-nek, és ezzel a világ legértékesebb vállalatává vált. Míg a mostani listavezető az OpenAI segítségével elindította a mesterségesintelligencia-hullámot és emelkedik, addig az Apple eladásai csökkennek. Azonban az almás vállalat új, februárban megjelenő terméke visszalendítheti a céget az előző pozíciójába. 

Az Apple árfolyama 0,2 százalékkal kúszott feljebb múlt pénteken, míg a Microsofté egy százalékkal. Ezzel az utóbbi piaci kapitalizációja csaknem 2890 milliárd dolláron állt, ami minden idők legmagasabb értéke. Ezzel az aznapi kereskedésben kismértékben megelőzte az Apple piaci kapitalizációját, amely szintén a 2890 milliárdos érték közelében mozgott. A két vállalat tehát fej fej mellett halad, a verseny igencsak szoros. 

Az okostelefonok iránti kereslethez kapcsolódó aggodalmak miatt eddig 3 százalékkal estek az Apple részvényei 2024-ben, miután tavaly 48 százalékkal emelkedtek. A Microsoft árfolyama 2023-ban összesen 57 százalékot szárnyalt, amelyet részben a generatív mesterséges intelligencia terén elért vezető szerepének köszönhet – jelezte a The Guardian. 

Már mindenki erről beszél 

A Microsoft és az OpenAI közösen létrehozott generatív mesterségesintelligencia-chatbotja, a ChatGPT 2022 novemberében jelent meg. Ezzel pedig egy mesterségesintelligencia-hullámot indított el és más vállalatok is igyekeztek saját hasonló terméket gyártani – lehetőleg minél hamarabb. Emellett tavaly az érdeklődés is jelentősen megugrott az MI iránt: bár a programozók már jó ideje használnak mesterséges intelligenciát a munkájuk során, most a többi szektor is azt kutatja, hogy hogyan tudná hasznosítani a technológiát a saját iparágában. Az egészségügyben például röntgenképeken ismerheti fel a rákos elváltozást, a mezőgazdaságban megannyi adat elemzésével és okosdrónokkal gondozhatja a növényeket, de még a piackutatásban is nagy hasznát vehetik a fejlődő technológiának.  

Egy év nem túl sok idő, egy techboomnak azonban elég ennyi ahhoz, hogy szinte mindenki róla beszéljen. Mi lesz velünk? Elveszi a munkánkat, vagy nem lesz szükség programozóra? Megannyi kérdés merült fel a jövő kapcsán.  

Az aggodalmak ellenére az új világhoz való adaptáció azóta is folyamatosan zajlik. Mind a vállalatok, mind a magánemberek számára új lehetőségeket teremt a modern technológia, és egyre többen jönnek rá, hogy érdemes felülni erre a hullámra, ha nem szeretnének lemaradni. Az oktatásba is mind több helyen integrálják a mesterséges intelligenciát, néhol a tanárok használják, azonban egyre több országban tanítják is.  

A Microsoftot követve több techóriás is létrehozta a saját generatív mesterséges intelligenciáját, azonban sokáig lemaradásban voltak a ChatGPT-hez képest. A Google megalkotta a Bardot, Elon Musk a Grokot, azonban a népszerűségüket tekintve igencsak lemaradoztak az OpenAI termékétől. Hiszen például a Bard esetében egy felvetésre, amire a ChatGPT már egyre pontosabban válaszolt, addig a Google megoldása igencsak hiányos és nagyon furcsa, meghökkentő válaszokat adott. Mialatt pedig a vállalatok többsége a korrigáláson és tesztelésen dolgozott, addig a Microsoft már a beépítette keresőmotorjába az új technológiát és megannyi új funkcióval (pluginokkal) bővítette a chatbotját.  

Az OpenAI-jal együtt dolgozó vállalat emellett hozzáadta a technológiáját a termelékenységi szoftvercsomagjába, ez pedig hozzájárult a felhőalapú számítástechnikai üzletágának fellendüléséhez a július–szeptemberi negyedévben. 

Nem mindenkinek alakult ilyen rózsásan a 2023-as év 

Miközben a Microsoft és a terméke egyre népszerűbb: az Apple árucikkei iránti kereslet a jelentős piacnak számító Kínában csökken. Az iPhone 15 széria az ázsiai országban rosszul teljesített a hazai riválisok, például a Huawei és a Xiaomi mellett. A helyzeten az sem segített, hogy egyes vállalatok és kormányzati szervek is korlátozták az Apple készülékek használatát. 

Így az iPhone-ok kínai eladásai 30 százalékkal csökkentek 2024 első hetében, 2023 egészét tekintve pedig 3 százalékkal. A vállalat feltehetőleg többek között azért is mérsékelte az árakat, mert igyekszik több vásárlót bevonzani.  

Emellett sokan kritizálták az iPhone 15-ös modelljeit, azok közül is leginkább a titánvázas iPhone 15 Prót és a Max Prót. A titániumváznak köszönhetően a korábbi modellekhez képest nagyobb strapabíróságot ígérnek, azonban elterjedt egy videó, ahol egy iPhone 15 Pro Max tulajdonosa puszta kézzel töri el a titániumvázat borító üveglapot.  

Nagy port kavart a videó, több hozzászólás szerint ez a törésteszt meggyőzte őket arról, hogy ne vegyék meg a készüléket. És ebben az esetben nem pár ezer emberről beszélünk: az említett videón összesen 13 millió megtekintés van.  

Az Apple asszisztensét is lekörözték a konkurensek 

Amikor az almás cég először mutatta be az Apple virtuális asszisztensét, a Sirit, akkor az úttörő technológiának számított. Különleges volt, hiszen beszélgethettünk vele, szinte emberien válaszolt a kérdéseinkre. Azonban az évek alatt nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, sőt többek között a Google Bard névre keresztelt, szintén beépített asszisztense már jóval többet tud nála.   

A Bard YouTube-on elérhető bemutatójából kiderül, hogy mennyi mindenre képes a Google új technológiája: a Sirihez hasonlóan csak meg kell szólítani, és megannyi kérdésre választ kapunk, legyen az az aznapi időjárás vagy születésnapi ajándékötletek a barátainknak. A Bard képességei messzemenően lekörözik az Apple megoldásáét, amely komplexebb kérdések esetén csak javasolja, hogy hol olvashatunk utána. Összességében tehát az almás cég igencsak le van maradva ezen a téren.  

Az Apple új terméke lendítheti vissza a vállalatot 

A vállalat tavaly nyáron, a Worldwide Developers Conference rendezvényen mutatta be először a kibővített- és virtuálisvalóság-szemüvegét, amelytől sokan azt várják, hogy fellendíti a napjainkban nem túl felkapott AR-VR piacot. A 2023 júniusában megjelent videó azt ígérte, hogy otthon, a kanapén ülve úgy lapozgathatunk a képeink között, nézhetünk filmet, böngészhetünk az interneten vagy videóhívásozhatunk, mintha egy kivetítő lenne előttünk – fizikai kivetítő nélkül. Emellett le sem kell vennünk ahhoz, hogy lássuk a mellettünk ülőt, hiszen nem egy képernyő, hanem egy üveg van a szemünk előtt. Be kell látni, az eszköz valóban magával ragadó első látásra.

A 3499 dolláros (közel 1 214 000 forintos) headset – amely a hírek szerint az Apple legnagyobb hardveres robbanása lehet az iPhone 2007-es bevezetése óta – február másodikától lesz megvásárolható, január 19-től pedig előrendelhető.

Az első előrejelzések szerint a cég legnagyobb bevételi forrását jelentő iPhone-hoz hasonló sikert érhet el az Apple Vision Pro. A vállalat legutóbbi negyedévében az iPhone-ok 43,8 milliárd dolláros árbevételt generáltak, ami a teljes nettó bevétel nagyjából 50 százaléka.  

A UBS azonban egy e heti jelentésében úgy vélte, hogy a Vision Pro eladásai „viszonylag jelentéktelenek” lesznek az Apple egy részvényre jutó eredményére nézve 2024-ben. 

Legutóbbi, novemberi negyedéves jelentésében a cég olyan értékesítési előrejelzést adott az ünnepi negyedévre, amely elmaradt a Wall Street várakozásaitól. Az Apple február 1-jén számol be az eredményeiről. 

Elemzők szerint a Microsoft 16 százalékos, 61,1 milliárd dollárra emelkedő bevételt könyvelhet majd el, amit a felhőalapú üzletág folyamatos növekedése is elősegít. A headset megjelenését követően azonban meglátjuk, fordul-e a kocka. 

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn