Rekordgyorsasággal fűződnek szorosabbra az azeri–orosz kapcsolatok. Putyin elnök bakui látogatásának hátterében most szó szerint a jószomszédi viszony megszilárdítása áll. A történetben a csavar, hogy Oroszországnak nagyobb szüksége van Azerbajdzsánra, mint fordítva.
Az öböl menti országok a háttérben Washingtonnal egyre szorosabb kapcsolatokra törekszenek Afrikával. Igaz, hogy vannak súrlódások a felek között a kormányzási értékek, a munkakörülmények és a folyamatban lévő regionális konfliktusok terén, de sokat nyom a latban Doha, Rijád és Dubaj részéről az import diverzifikációja, az élelmiszer-biztonság és az afrikai kikötőkhöz való hozzáférés.
A The Economist is rádöbbent, hogy az Amerika és Kína közötti állítólagos szétválasztás és eltávolodás nagy része valójában illúzió. A két ország gazdasági kapcsolata erős, még akkor is, ha ezt a tényt mindkét oldalon trükkökkel leplezik. Sőt, az ellátási láncok bizonyos változásai talán még szorosabbra fűzik a két nagyhatalmat.
India korábban 13-szorosára növelte az orosz nyersolajvásárlásait, amit feldolgozva exportált nyugatra, lényegében megkerülve ezzel az oroszok elleni szankciókat. A húszik támadásai, az ázsiai finomítók nem tervezett karbantartási munkálatai, a magas fuvarköltségek arra ösztönzik Újdelhit, hogy az exportját átirányítsa Ázsiába. Így februárban az európai dízelüzemanyag-behozatal 90 százalékkal esett vissza januárhoz képest. A mezőgazdasági főszezon közeledtével Európában a gazdák újra bajba kerülhetnek.
A világkereskedelmet a korábban vártnál is jobban átformálja a blokkosodás: az Egyesült Államok és Kína, illetve az EU és Oroszország közötti kereskedelmi szálak drasztikus meggyengülése várható a következő tíz évben. A világban zajló folyamatok és trendek mind a szétválás irányába mutatnak, az átrendeződés elsődleges nyertesei pedig a mosodaországok és az el nem köteleződő középhatalmak (ingaállamok) lehetnek.
Észak-Afrikában egyre jellemzőbb, hogy olyan ingaállamok, mint Tunézia, gazdasági és politikai érdekek mentén egyre inkább az orosz és kínai befolyás irányába sodródnak. Ez komoly veszélyeket rejthet a nyugati szövetségesek, így Európa és az Egyesült Államok számára is. A közeledő elnökválasztás egyre égetőbbé teszi a Tunisszal való kapcsolatok javítását.
Kína felemelkedése és az USA visszaszorulása mára már szinte közhely. A 2020-as évtized geopolitikai átrendeződéssel és számos új kihívással köszöntött ránk. Ezek közül a járvány és az orosz–ukrán háború csak a jéghegy csúcsát jelentik. A világhatalmi átrendeződések időszakában érdemes a múltba tekinteni, hátha a történelem választ kínál jelenkori kihívásaink némelyikére.
Az USA és a Szovjetunió soha nem került közvetlen összecsapásba, de évtizedeken át harcoltak egymás ellen proxy háborúk és egyéb beavatkozások formájában. Ma, a hidegháború 2.0 és blokkosodás időszakában igaz, hogy Ukrajna és Gáza lokális konfliktusok, de globális következményeik vannak. Ebben a turbulens nemzetközi környezetben a Makronóm Intézet által azonosított ingaállamok szerepe is felértékelődik.
A Makronóm Intézet október 18-án, a harmadik Makroszkóp rendezvényen mutatta be friss tanulmányát. A kutatás olyan sikeres államokat vizsgál, amelyeknek, túllépve valós gazdasági és politikai erejükön, egyre nagyobb a regionális befolyásuk. A Makronóm ezeket – az elterjedt hintaállamok kifejezést finomítva – ingaállamoknak nevezi. A rendezvény előadói között szerepelt Menczer Tamás kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkár és Dobos Balázs, a Makronóm Intézet szakmai igazgatója is.
Az unipoláris világrend felbomlásával úgy tűnik, a globális dél középhatalmai egyedülálló lehetőséget kapnak: befolyásuk és autonómiájuk akár még valós gazdasági-katonai erejüknél is jobban megnőhet. A Makronóm Intézet az érintett országokat a szakmai körökben elterjedt „hintaállam” kifejezés helyett ingaállamokként azonosította. Ugyanis amíg a hidegháború alatt a hintaállamok csupán az Egyesült Államok és a Szovjetunió között egyensúlyozhattak, a XXI. század ingaállamai egy multipoláris nemzetközi térben jóval nagyobb szabadsággal, pragmatikus érdekeik szerint mozoghatnak.
India nem tudja elvágni a kapcsolatait Kínától. A határaikon kialakult patthelyzet után engednie kellett, bizonyítva Kína előnyét. A két legnagyobb lélekszámú ország viszonyáról a minap egy érdekes véleménycikk jelent meg Sushant Singh tollából a Financial Times oldalain. Talán nem volt véletlen, hogy még a BRICS-csúcs előtt jelentették meg, és az sem, hogy a kínaiak a cikket csak a G20-csúcs után szemlézték.
