A The Economist is rádöbbent, hogy az Amerika és Kína közötti állítólagos szétválasztás és eltávolodás nagy része valójában illúzió. A két ország gazdasági kapcsolata erős, még akkor is, ha ezt a tényt mindkét oldalon trükkökkel leplezik. Sőt, az ellátási láncok bizonyos változásai talán még szorosabbra fűzik a két nagyhatalmat.  

A neves gazdasági szaklap is megállapítja, hogy nehéz leküzdeni a kereskedésre irányuló gazdasági ösztönzést. Hiába gondolkodik Donald Trump és Joe Biden hasonlóképpen, amikor Amerika és Kína kereskedelmi kapcsolatairól van szó. Hiába gondolják, hogy a világ legnagyobb gazdasága túlságosan függ a második legnagyobbtól. Járhatják az amerikai tisztviselők a világot, hirdethetik a „friendshoring” előnyeit, nőhet robbanásszerűen a vállalatok eredménybeszámolóiban a „reshoring”-ra utaló megjegyzések száma, az üzleti vezetők őszintén aggódhatnak az ázsiai ország gyenge gazdasági növekedése miatt, nem is beszélve az ingatag politikájáról. Amerika és Kína gazdasága nem szakad szét. 

A The Economist hasonló következtetésekre jutott, mint amit a Makronóm Intézet az ingaállamokról szóló tanulmányában kimutatott. 

  

A The Economist írása elején leszögezi, hogy a két hatalmas ország kereskedelmi kapcsolatában az áruforgalmat szokták nyomon követni, bár ez a szolgáltatások kereskedelmére is kiterjedne, de ezt nehéz lenne számszerűen kimutatni, beleértve a kínai alkalmazások amerikai használatát és Kína amerikai filmek iránti szeretetét nehéz kimutatni. 

A TikTok és a napelemek 

Az áruforgalomra viszont ott vannak a vámtisztviselők meglehetősen pontos adatai. Ha csupán a felszínt nézzük, akkor az amerikai döntéshozókat elégedettség töltheti el, hiszen tavaly az USA legnagyobb importforrásaként Mexikó megelőzte Kínát.  

A amerikai adatok szerint 2017 óta a Kínából származó import aránya harmadával, mintegy 14 százalékra csökkent. Ennek egy részét köthetjük a Trump által 2018-ban bevezetett magas vámokhoz, amelyeket Biden nagyrészt meghagyott. Egy másik rész tükrözi a Kína területi ambícióival kapcsolatos növekvő aggodalmakat: ha Kína megszállja Tajvant, számos ázsiai ellátási lánc működésképtelenné válik. 

Trump vámjainak 2018-as bevezetése előtt az amerikai statisztikák sokkal több Amerikába irányuló kínai importot mutattak ki, mint az ázsiai ország adatai. Most ennek az ellenkezője igaz. A kínai jelentések szerint az Egyesült Államokba irányuló exportjuk 2020 és 2023 között 30 milliárd dollárral nőtt, míg az USA szerint a kínaiak importja 100 milliárddal csökkent.

Mégha az előbbiek adatai a helyesek, akkor is az ország részesedése az amerikai importból még mindig mérséklődött, bár sokkal kisebb mértékben, mint amit az amerikaiak kimutatnak.  

Az alábbi ábra mutatja Kína részesedését az USA-ba irányuló ázsiai exportból (százalékpontos változás 2011-hez képest, sötétkékkel az amerikai, világoskékkel az üzleti partnerektől érkező adatok) 

A The Economist a két adatszolgáltatás közti különbséget azzal magyarázza, hogy a megemelt vámok arra ösztönzik az amerikai importőröket, hogy aluljelentést tegyenek arról, hogy mennyit vásárolnak Kínából az érintett árukategóriákban. Az USA jelenleg feltehetően 20-25 százalékkal alulbecsüli az ázsiai országból származó behozatalát. Ugyanakkor az elmúlt években Kína csökkentette az exportőrökre kivetett adókat, ami kevésbé ösztönzi a távol-keleti vállalkozásokat arra, hogy az országot elhagyó árukat alulbecsüljék. 

Azonban más adatok is táplálhatják a szétválasztással kapcsolatos szkepticizmust. Az Ázsiai Fejlesztési Bank által közzétett „input-output” táblázatok megmutatják, hogy egy ország gazdasági tevékenységének mekkora hányada vezethető vissza más államokra. Harmincöt iparágat vizsgálva kiszámították, hogy 2017-ben a kínai magánszektor átlagosan 0,41 százalékkal járult hozzá az amerikai cégek inputjához. Ez nem hangzik soknak, de több, mint a Németországból származó 0,38 és a Japánból származó 0,24 százalék.  

Viszont 2022-re Kína részesedése több mint kétszeresére, 1,06 százalékra nőtt, ami nagyobb arányú növekedés, mint Németországé vagy Japáné.  

Nehéz pontosan megállapítani, hogy mi áll e tendencia hátterében. Az egyik ok lehet, hogy Amerika igyekezete a zöldenergiát hasznosító infrastruktúra kiépítésére sokkal fontosabbá teszik a kínai elektromos berendezések behozatalát. És úgy tűnik, hogy a tengerentúli szolgáltatóipari cégek is egyre inkább támaszkodnak a Távol-Keleten található szellemi tulajdonra. Mindenesetre a számokat nehéz összeegyeztetni a feltételezett szétválasztással. 

Persze az ázsiai nagyhatalom vezetőinek sem áll szándékában lemondani a globális ellátási láncokban betöltött szerepről. Decemberben Kína meghatározó gazdasági tanácsa, a Központi Gazdasági Munkakonferencia a köztes termékek (a késztermékek előállításához használt árucikkek) kereskedelmének bővítését tette prioritássá. Emellett az állami bankok a hiteleket az ingatlanpiacról a gyártásba irányítják át, ami az export túlcsordulásának lehetőségét vetíti előre. A kínai ipar számos új titánja profitálhat ebből a stratégiából: gyártsanak energiatárolókat, napelemekhez alkatrészeket vagy szerves fénykibocsátó, diódás kijelzőket. 

 

A becslések szerint 2019 óta Kína köztes termékeinek globális exportja 32, míg a késztermékek kivitele csak 2 százalékkal emelkedett. A bővülést olyan országokba irányuló export adja, mint India és Vietnám, amelyek újabban kedvelt kereskedelmi partnerei az amerikai kormánynak. Az ezen országokkal folytatott tengerentúli kereskedelem viszont növekedett – a 2017-es 4,1 százalékos árubehozatali arányról mára 6,4-re.  

Ezek a tendenciák együttesen azt jelentik, hogy a két ország gyakran afféle csomagolási csomópontként működik az amerikai partokra szánt, kínai alapanyaggal készült áruk számára. 

Világszerte számos ilyen megállapodás van kialakulóban. Vegyük például India esetét, ahol a kormány igyekszik kiépíteni a gyártási bázisát. A támogatások bevezetését követően a mobiltelefonok exportja ugrásszerűen megnőtt, ami arra utal, hogy India átveszi Kína szerepét. Egy nemrég megjelent tanulmányban azonban három indiai közgazdász rámutatott arra, hogy a mobiltelefon-alkatrészek, például az akkumulátorok, kijelzők és félvezetők importja is megugrott. Úgy tűnik, India inkább a mobiltelefonok közvetítője, mint az okostelefonok gyártója lenne. 

Az alábbi ábra mutatja a korrelációt Vietnám USA-ba irányuló exportja és a Kínából származó importjának havi változásai között. 

Forrás: The Economist 

Vietnám Amerikával folytatott kereskedelme virágzik. A termelése azonban továbbra is szorosan ráépül a kínai ellátási láncokra, ami azt jelenti, hogy a növekedése nagy részét a kevés saját tartalommal ellátott termékek teszik ki. A legszélsőségesebb esetekben a vietnámi kivitel lényegében Kínából átirányított árukat jelent, ahogy azt az amerikai kereskedelmi minisztérium időnként kifogásolja.

A Vietnám USA-ba irányuló exportja és a Kínából származó importja közötti korreláció most jelentősen magasabb, mint Trump vámjainak bevezetése előtt.

Ez arra utal, hogy a délkelet-ázsiai feldolgozóipari nagyhatalom egyre inkább közvetítő szerepet tölt be, az amerikai kereslethez igazítva a kínai termelést.

Mexikó esetén már bonyolultabb a helyzet. Az Egyesült Államok–Mexikó–Kanada közötti megállapodásban meghatározott szabványok magasabb „regionális értéktartalmat” írnak elő, ami azt jelenti, hogy az exportot alaposan megvizsgálják, hogy a gyártás valóban Észak-Amerikában történt. Egyes iparágakban, ahol az USA-ba irányuló mexikói kivitel fellendülőben van, mint például az autógyártás, a növekedést nehéz a szétválasztásnak tulajdonítani, mivel Kína soha nem exportált nagy mennyiségű járművet és alkatrészt az Egyesült Államokba. 2018-ban az ilyen áruk amerikai importjának mindössze 6 százaléka származott onnan. Mindezek ellenére Mexikó behozatala a kínai ipari cikkekből megugrott, 2019 óta mintegy 40 százalékkal nőtt.  

Úgy tűnik, hogy az Egyesült Államok hátsó udvarában sem megy a szétválasztás a tervek szerint. 

Megállapítható tehát, hogy bár a kínai ellátási láncok talán kevésbé láthatók, továbbra is rendkívül fontosak az amerikai gazdaság számára.  

Trump, amennyiben novemberben megnyeri a választásokat, hatalmas vámokat ígért minden kínai termékre. Ezek egyes vállalatokat arra ösztönözhetnek, hogy végleg kivonuljanak az ázsiai országból. Hszi Csin-ping agressziója – akár Tajvanon, akár máshol – hasonló hatással járhat. Idővel pedig egyes államok, amelyek jelenleg a gyártósorok utolsó lépcsőfokaként működnek, fejlődhetnek, és megkérdőjelezhetik az ázsiai óriás pozícióját.  

A The Economist végkövetkeztetése tehát az, hogy az amerikai vagy kínai politika drasztikus változásainak hiányában ne számítsunk arra, hogy egyhamar sok minden átalakul. Számos ország (ingaállamként) örömmel játszik mindkét oldalon – kínai befektetéseket és köztes termékeket fogad, emellett késztermékeket exportál az USA-ba.  

A szétválasztás lehet erős retorika, ám a gazdasági hatékonyság, amelyet Kína hatalmas mérete és gyártási szakértelme biztosít, óriási erő a status quo mellett. 

(Forrás: The Economist)