India nem tudja elvágni a kapcsolatait Kínától. A határaikon kialakult patthelyzet után engednie kellett, bizonyítva Kína előnyét. A két legnagyobb lélekszámú ország viszonyáról a minap egy érdekes véleménycikk jelent meg Sushant Singh tollából a Financial Times oldalain. Talán nem volt véletlen, hogy még a BRICS-csúcs előtt jelentették meg, és az sem, hogy a kínaiak a cikket csak a G20-csúcs után szemlézték. 

Oroszország ukrajnai invázióját követően és a nyugati szankciók ellenére India az orosz nyersolaj egyik fő vásárlójává vált. Az indiai finomítók vásárolták meg az Oroszország által a folyó pénzügyi évben exportált olaj több mint felét. Európa és az Egyesült Államok nagyrészt félrenéztek, de májusban már az Európai Unió tiltakozott az orosz Rosznyeft olajvállalat közvetlen szállítmánya ellen, amelyet India legnagyobb állami tulajdonú finomítójának szántak. Ennek eredményeként  

az indiai jegybank megtagadta, hogy euróban vagy amerikai dollárban engedélyezze a Moszkvának történő fizetést. Az állami tulajdonú finomító egy másik bankhoz fordult, és végül kínai jüanban fizetett az orosz nyersolajért. Ez lendületet adott Pekingnek a valutája nemzetközivé tételére irányuló erőfeszítéseihez. 

Ez a törekvés azonban nem csak külföldön, hanem belföldön is gondot okozott. India kormánya tudatosan támaszkodik a nemzeti érzelmekre, és évtizedek óta megoldatlan a Kína és India közötti határszakasz kérdése. Nem is olyan rég, a vitatott határon Ladakhban, 2020 nyarán 20 indiai és négy kínai katona halt meg egy összecsapásban, miután a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg bevonult az India által ellenőrzött területekre. Az összecsapás óta a Narendra Modi miniszterelnök vezette indiai kormány többször is kijelentette, hogy Újdelhi nem tud normális kapcsolatokat fenntartani Pekinggel, mert a határhelyzet sem normális. Modi belföldön a TikTok, a Shein és több száz más kínai alkalmazás betiltásával próbálta csillapítani a Kína-ellenes érzelmeket. Eközben viszont az indiai vállalatok továbbra is jüannal fizetik ki az ország orosz olajszállításainak 10 százalékát.  

A határon kialakult feszült helyzet ellenére, a jüanban történő kifizetések azt mutatják, hogy India Kínától való függősége az elmúlt három évben csak növekedett. Nőtt a kétoldalú kereskedelem, és a kereskedelmi mérleg nyelve még tovább billen Kína javára. Belföld felé tehetnek komoly nyilatkozatokat, de az indiai miniszterek várják a kínai befektetéseket. Újdelhi enged az elektronikai gyártók követelésének, hogy megkönnyítse a kínai mérnökök vízumhoz jutását. India a kínai székhelyű multilaterális bankok finanszírozásának legnagyobb kedvezményezettje, és Modi, valamint miniszterei lelkesen részt vesznek mind a BRICS-csoport (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika), mind a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) ülésein, amelyekben azért van némi súlya Kínának.  

E többoldalú fórumokon a két fél között érdemi diplomáciai kötelezettségvállalás történt, de amikor a határvitáról van szó, Peking nem hajlandó engedményeket tenni. Kína diplomáciai nyomást gyakorolt Indiára, azzal is, hogy tavaly október óta nem küldött nagykövetet Újdelhibe. Modi és Hszi Csin-ping 2019 óta nem találkozott, és már a dél-afrikai BRICS csúcs előtt elmozdulást vártak a két ország vezetőjének lehetséges tárgyalásaitól. Persze India nem sok jóra számíthat, hiszen fel kellene nőnie mind gazdaságilag, mind katonailag a kínai kihívással szemben. 

Kényszerű enyhülés, gazdasági okok miatt

Az elmúlt hónapokban úgy tűnt, hogy India megváltoztatja a 2020-as ladakhi határválság után hozott Kína ellenes intézkedéseit. Akkoriban Újdelhi  a szomszédos országokból érkező külföldi befektetésekre további kormányzati jóváhagyást követelt meg, ami alig burkolt politika a kínai tevékenység feltartóztatására és megakadályozására. Az indiai miniszterek a nyáron, legalábbis szóban megváltoztatták a hangnemet, és azt sugallták, hogy Kína teljes elzárkózása nem fenntartható stratégia.  

Ez az enyhülés részben azért volt, mert 

Indiának szüksége van a kínai ipari befektetésekre az elektronika, az akkumulátorok és az elektromos járművek területén.  

Januárban Újdelhi arra kérte az Apple-t, hogy azonosítsa azokat a kínai alkatrész-beszállítókat, akik hajlandóak lennének közös vállalatot létrehozni egy-egy indiai partnerrel. Az indiai kormány 12 kínai vállalatnak adott engedélyt ilyen vállalkozások indítására. Persze ezek közül eleinte sokan nem tűntek lelkesnek, mivel Újdelhi 2020-ban kemény intézkedéseket vezetett be a kínai mobiltelefon-gyártókkal szemben az adó- és devizatörvények megsértése miatt. Mivel az indiai technológiai finanszírozás tavaly lelassult, a Modi-kormánynak enyhítenie kellett a kínai befektetésekkel szemben. Úgy tűnik a kínaiak nélkül Modi nehezen érheti el kedvenc gazdasági elképzelésének, a „Make in India” tervének teljesülését. Az is Indiának a kínai elektronikai gyártási know-how-tól való függéséről tesz bizonyságot, hogy júliusban beleegyezett, hogy gyorsabb vízumeljárást engedélyeznek a kínai szakemberek számára a telepítési, bővítési és javítási munkák terén.  

További kihívást jelent, hogy  

India nagymértékben támaszkodik a kínai importra, beleértve az okostelefonokat, a félvezetőket, a napelemeket és a gyógyszereket. 

A két ország közötti tavalyi 117 milliárd dollár értékű áruforgalom 87 százaléka kínai export volt. India 50 milliárd dolláros gyógyszeripara ráadásula Kínából származó ömlesztett gyógyszerektől és köztes termékektől függ. Az elmúlt három év erőfeszítései ellenére India nem talált alternatív forrásokat Kína helyett ezeknek az anyagoknak a beszerzésére. Egy komolyabb válság esetén India gazdasági zavarokkal nézne szembe.  

Emellett India a Kínában székhellyel rendelkező multilaterális fejlesztési bankok támogatásának egyik fő kedvezményezettje.  

Újdelhi a pekingi székhelyű Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bank legnagyobb hitelfelvevője, 2016 óta 9,8 milliárd dollárt kötöttek le az energia, a közlekedés és a közegészségügy területére kiterjedő projektekre. 

India alapító tagja az Új Fejlesztési Banknak, az egykori BRICS-banknak is, amelynek székhelye Kínában van. Húsz jóváhagyott projektjével és hét, 7,5 milliárd dollár értékű, felülvizsgálat alatt álló javaslatával Újdelhi Peking után a második legnagyobb kedvezményezettje az Új Fejlesztési Bank pénzügyi támogatásának. 

India kapcsolata ezekkel a fejlesztési bankokkal abból ered, hogy két, Kína által dominált csoportban is tagsággal rendelkezik: BRICS és az SCO. Új-Delhi jóval régebben tagja ezeknek a csoportosulásoknak, mint ahogy belépett volna Quadrilateral Security Dialogue-ba (más néven Quad) Ausztrália, Japán és az Egyesült Államok mellé. India inga-állam pozíciójára jellemző, hogy míg Újdelhi a BRICS és a SCO tagságát a többoldalú szövetségi politika részének tekinti, a Quadban való aktív részvétellel India részben egyensúlyt teremtene Kínával szemben a ladakhi határválság után kialakult helyzetben.  

Közös érdekek a BRICS-en belül, de katonai kihívások Indiában 

India részvétele a BRICS-országok klubjában és az SCO-ban viszont biztosítja, hogy a Pekinggel való kapcsolatának legyen valamiféle kiindulópontja. A két ország tisztviselői gyakran tartanak kétoldalú megbeszéléseket, de 2020 óta e beszélgetések többsége a határválságra összpontosít. Úgy tűnik, hogy a kérdésben kialakult patthelyzet Kína javára változott, és a korábbi határrendezési megállapodások feleslegessé váltak.  

Katonai szempontból India kényszerhelyzetben találta magát: rosszul felkészült haderő, amely kritikus fegyver-, platform- és alkatrészhiányban szenved, valamint katonahiánnyal küszködik. Oroszország a nagy összegű, több mint 3 milliárd dolláros függőben lévő kifizetések miatt leállított számos szállítmányt, ami tovább rontja India katonai helyzetét. (Az indiai hadsereg arzenáljának majdnem 70 százaléka, beleértve a harckocsikat és repülőgépeket is, orosz eredetű). Moszkva nem akarja, hogy indiai rúpiában fizessenek, míg Újdelhi nem találja a módját, hogy olyan valutában egyenlítse ki a számlát, amely nem sérti a G7-ek Oroszország ellenes szankcióit. Ennek eredményeként Subrahmanyam Jaishankar indiai külügyminiszter azt követelte, hogy zárják ki annak lehetőségét, hogy akár korlátozott katonai támadást is indítsanak Kína ellen, sőt, az indiai hadsereget a két ország határ menti védekező bevetéseire korlátozták, hogy elkerüljék a további területek elvesztését. 

Jaishankar minisztériuma még soha nem hívott be kínai diplomatát, hogy demars-ot tegyen bármelyik kérdésben, még a 20 indiai katona halála után sem. (A demars a francia démarche: lépés, eljárás, akció szóból ered és a diplomáciában a diplomata valamilyen hivatalos lépését, eljárását jelenti.) Ez tovább jelezte Újdelhi gyengeségét. Kína nem kezdeményez tárgyalásokat a határhelyzetről, és gyakran hetekbe telik, mire teljesíti az indiai kéréseket. Az sem segített a helyzeten, hogy az elmúlt 10 hónapban nem volt kínai nagykövet Indiában. És Kína részéről nem tapasztalható hajlandóság arra, hogy visszatérjen a határon a 2020-as ladakhi összecsapások előtti status quo állapotához.  

A BRICS-csúcstalálkozó előtt sok elemző arra számított, hogy Modi és Hszi találkozója áttörést hozhat. Ezt megelőzően India tartózkodott attól, hogy részt vegyen az Ausztrália által július 22. és augusztus 4. között megrendezett hadgyakorlaton. A másik lehetőség lett volna, ha Hszi Csin-ping elmegy Újdelhibe, a G20 vezetőinek csúcstalálkozójára. Viszont Modinak nincs sok ütőkártyája  ezekhez a tárgyalásokhoz, míg Hszi azt is megtehette, hogy nem vesz részt a G20-as találkozón, kellemetlen pillanatokat okozva Modinak, aki nyilván már tudatosan készül a jövő évi újraválasztási kampányára.  

Modi, Jaishankar és tanácsadóik nem kerülhetik el a valóságot, hogy India egyre inkább teret veszít Kínával szemben. Kína azonban gyakran tévedett, amikor Indiát a globális szuperhatalmakhoz fűződő kapcsolatainak prizmáján keresztül szemlélte.  

Új-Delhi és Washington partnersége bizonyos mértékig segíthet egy magabiztos Pekinggel szemben. Indiának azonban saját erősségeit önmaga feltételei szerint kell fejlesztenie katonai és gazdasági erejét.   

Megjegyezném:

 Bizonyítja a cikk fontosságát (felhasználhatóságát?), hogy mind a Financial Times, mind a kínai Guancha portál szemlézte. Persze mindig a megjelentetés időzítése a fontos. A Financial Times a BRICS-csúcs előtt jelentette meg, mintegy magyarázva, miért is kényszerül India az inga-államok pozíciójába. Feloldozást adva Indiának, hogy mindkét nagyhatalommal együttműködik és nem képes eltávolodni Kínától, mintha nem a függetlenségre való törekvés lett volna India külpolitikájának jellemzője az elmúlt hetven évben.  

A kínaiak viszont akkor hozták elő a cikket, amikor kénytelenek voltak beszámolni a G20-találkozó egyik eredményéről, az India és Közép-Európa közötti szállítási korridor elindításáról, amely érintené Szaúd-Arábiát (ők is több kapura játszanak) és Izraelt.  

Az infrastrukturális kezdeményezésekkel kapcsolatban a kínai portál idézi Wang Wenbin, a kínai külügyminisztérium szóvivőjét:  

„a globális infrastruktúra terén tág tere van az együttműködésnek, és a különböző kapcsolódó kezdeményezések nem versenyeznek egymással, és nem helyettesítik egymást. A világnak hidak építésére van szüksége, nem hidak lebontására; összekapcsolódásra, nem szétválasztásra és falak építésére; kölcsönös előnyökre, nem elszigeteltségre és kirekesztésre. Kína örömmel fogad minden olyan kezdeményezést, amely elősegíti az erők összegyűjtését és a globális infrastruktúra-építést.” 

Persze virágozzék minden virág, de a kínaiak azért megjegyezték, hogy ezt a projektet a színfalak mögött alkották meg. Így nem csodálkozhatunk, hogy az indiai sikerről szóló beszámoló mellé odatették az indiaiak függőségéről szóló cikket is.