Az IMF is Matolcsyt másolja

Szerző: | 2020. november. 9. | Geopolitika, Hazai, Világgazdaság

A privátbankáron is olvasható, hogy Matolcsy György írása szerint át kell lendíteni a fiskális és monetáris ösztönzőkkel a gazdaságot a krízishelyzeten. Ezt követően lehet szó a költségvetés konszolidálásáról és adósságcsökkentésről. Talán némiképp meglepő lehet, hogy a megszorításokat pártoló IMF is ezt az utat javasolja.

Az IMF szerint megszorítás helyett aki csak tud, költekezzen

Ritkaságszámba megy az ilyen vélemény az IMF-től, amivel szembemennek megszorító alapelvükkel . Úgy tűnik, hogy a pandémia az IMF-nél új fejezetet nyitott, hiszen a Financial Timesnak nyilatkozó Vitor Gaspar szerint is a korábbi tanácsokkal szöges ellentétben lévő megoldásokat javasolnak, mivel most nem a megszorítások ideje van.

Sokkal inkább szükség van arra, hogy a kormányok költekezzenek, valamint hogy segítsék céltudatos fiskális politikájukkal a nemzetgazdaság talpraállítását.

A szakértők is megerősítették, hogy azok az országok, amelyek állami segítséggel, akár nagyobb hitelfelvétel keretében képesek beindítani a gazdasági növekedést, azok képesek lesznek az államadósságuk konszolidációjára. Ezt már az évtized közepére, mindezt úgy, hogy elkerülik az adóemelést és az állami kiadások csökkentését.

Az IMF szerint megugrik az adósság

Az államadósság tekintetében érdemes megjegyezni, hogy az 2020-ban az elérheti globálisan a GDP 100 százalékát. Az IMF azt várja, hogy a globális államadósság szintje drasztikusan megugrik. Abban bíznak, hogy 5 éven belül képesek lesznek konszolidálni úgy, hogy 2025-re már a válság előtti szinten legyen az adósságszint.

Mindezek egy teljesen új megközelítést jelentenek az IMF eddigi gyakorlatában: a növekedést beindítani akár költekezéssel, átmeneti eladósodással, amit majd a beinduló gazdasági növekedés úgyis megold.

Érdekes az ellentmondás, mivel a 2008-as válság után a 2010-es kormányváltást követően az IMF ennek az ellenkezőjét követelte hazánktól, azaz, hogy kevesebbet költsön, de hajtson végre megszorításokat.

A magyar út ettől eltér, hiszen Magyarország megszorítás helyett a növekedést ösztönzi.

Az IMF szakértői ugyanazt mondják, mint az MNB

A privátbankár is megjegyzi, hogy az IMF szakértője ugyanazt mondja, mint a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Matolcsy György az 58. Közgazdász Vándorgyűlésen tartott előadásában.

A jegybankelnök leszögezte, hogy most a fiskális politikán a sor, amelynek legfontosabb célja a gazdaság dinamizálása kell, hogy legyen.

De azt is egyértelművé tette a jegybankelnök, hogy egy évtizede a fő feladatuk az volt, hogy első körben stabilizálják a költségvetés helyzetét és mérsékeljék az adósságot, majd csak ez után koncentráltak a növekedésre.

Most fordított a helyzet, hiszen előbb a gazdaságot kell újraindítani, majd konszolidálni az adósságot és a költségvetést.

Magyarország a világ előtt, avagy az IMF unortodox fordulata

A portál szerzője, Király Béla szerint

az IMF unortodox fordulata, és az, hogy a jelenlegi magyar gazdaságpolitikai vezetés egy hullámhosszon van a nemzetközi szervezettel, akár meglepőnek is tekinthető. Emlékezhetünk ugyanis rá, hogy 2010 után az Orbán-kormány egyik fontos gazdasági célkitűzése volt, hogy az IMF »rabigáját« levessék, és a tanácsadóikat kitessékeljék az országból. Ennek hátterében részben az állt, hogy jelezni akarták, a 2008-as válság előtti gazdasági intézkedésekkel nem értettek egyet, ahogy a szocialista kormány válságkezelésével sem.

Király úgy látja, hogy a 2008-as hitelpiaci összeomlás egy nagyon rossz állapotban lévő magyar gazdaságot talált meg, de az Orbán-kormány most

megszorítások nélkül, a gazdaság élénkítésére fókuszálva cselekedhet. Így gyakorlatilag Magyarország is az IMF receptjét követi, vagy megfordítva a kérdést, akár azt is mondhatjuk, hogya valutaalap a magyar sikerek előtt fejet hajtva módosította a recepttárját.

Sok hibát vétett az IMF, de mára elismerik, hogy ez az új főáram

Ez az új főáram – nyilatkozta a Makronómnak az IMF igazgatóhelyettese az unortodox magyar gazdaságpolitikáról. Nem ok nélkül tartanak országok az IMF-től – mondta el a magyar igazgatóhelyettes, aki szerint

jól tette Magyarország, hogy az IMF javaslatai helyett a saját útját követve a növekedést akarta beindítani 2010 után,

és ma már az IMF jellemzően támogatja az olyan ösztönző jellegű gazdaságpolitikát, amiért hazánkat kritizálta. Benk Szilárd szerint mára általánosan elfogadottá vált az az irány, amerre elindult a magyar gazdaságpolitika 2010-ben, de akkor még nem tűnt annyira annak, mert a nemzetközi közgazdasági gondolkodást dominálták a korábbi praktikák, az IMF-en belül pedig a csoportgondolkodás, a csordaszellem,

ami miatt a másként gondolkodó közgazdászok nem mertek véleményt mondani.

Az unortodox kifejezést az IMF-igazgatóhelyettes nem is szereti, hiszen ma „ez az új főáram”. Ebben az interjúnkban beszélgettünk a magyar gazdaságról, a kétezres évek hazai ámokfutásáról, hibás megszorító politikákról és az euró mint politikai termék oltárán feláldozott Görögországról az erdélyi származású, a CEU-n végzett közgazdásszal, aki szerint a 2008-as válságot az IMF is benézte.

Először lesz magyar igazgatója az IMF-nek

A jövőben tovább közeledhet Magyarország és az IMF, hiszen Palotai Dániel, a Magyar Nemzeti Bank (korábbi ügyvezető igazgatója és főközgazdásza képviseli Magyarországot és a kelet-közép-európai országcsoportot 2020. november 1-jétől az IMF legfőbb döntéshozó testületében. Magyarország számára jelentős sikernek és lehetőségnek tekinthető, hogy az IMF igazgatótanácsának magyar szakember is a tagjává vált.

Palotai lehet a nemzetközi pénzügyi intézmények legmagasabb pozíciót betöltő magyarja.

Mint az MNB írta, Palotai Dániel tudásával és tapasztalataival, a kivételes felzárkózási pályához vezető magyar gazdaságpolitikai reformok és tapasztalatok becsatornázásával hatékonyan tudja majd segíteni az IMF munkáját, a jelenlegi járványhelyzet okozta nemzetközi gazdasági kihívások kezelésén túl a kilábalási pályák megerősítésében is.

Egy évtized alatt Magyarország és az IMF kapcsolata sajátos utat járt be: kezdetben az IMF Magyarországot kritizálta, majd rájött, hogy a magyar megoldások  célravezetők voltak, így ezeket kezdte javasolni szerte a világban. Jelenleg pedig ott tartunk, hogy magyar szakember – Matolcsy korábbi embere, Palotai Dániel – segít a magyar modell tanulságainak megértésében a nemzetközi szervezetnek. 

Borítókép: MTI/Kovács Tamás

Eredetileg megjelent a Makronom.Maninder.hu oldalon.

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn