A szigetország évtizedes passzivitást követően fordult néhány éve újra a világ felé, és lett meghatározó globális szereplő. Ez az irány Oroszország Ukrajna elleni háborújában is egyre markánsabb.

Mihálovics Zoltán politológus írása a Makronómon.

Még márciusban járta be a világsajtót Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök moszkvai találkozója. Ezzel nagyjából egy időben kevesebb figyelmet kapott a japán miniszterelnök, Kisida Fumio Ukrajnába tett látogatása, holott ez a találkozó sem elhanyagolható jelentőségű. Kisida az előre be nem jelentett látogatása során lényegében felajánlotta Japán egyértelmű támogatását Ukrajnának.

A Zelenszkij–Kisida-találkozó

Három dolog lett egyértelmű azzal, hogy a kínai és a japán elnök párhuzamos látogatásával.

Az egyik az, hogy Kelet-Ázsiának egyre növekvő szerepe van Európa biztonságának alakításában, ami talán először fordult elő a középkori mongol inváziók óta. Ezt több dolog alátámasztja:

1. Amennyiben Kína csatlakozna Iránhoz a tekintetben, hogy a háborúba támogatólag bekapcsolódik Oroszország oldalán, az mélyreható következményekkel járna Kelet-Európa (közel sem csak politikai) térképére.
2. Egy másik ázsiai állam, Dél-Korea –  a NATO legfontosabb katonai frontállamává alakuló Lengyelország számára – jelentős fegyverszállítóvá lépett elő.
3. Egyre inkább megszokott lesz az úgynevezett  AP4 (Asia Pacific partners) – azaz Ausztrália, Új-Zéland, Japán, Dél-Korea – részvétele a NATO ülésein.

A másik dolog, hogy Kisida a kijevi látogatása során egyértelművé tette Zelenszkij számára, hogy Kína véleménye a háborúról nem feltétlen jelenti Ázsia egészének véleményét.

Végül pedig a harmadik, hogy Kisida szerint a párhuzamos látogatás megcáfolta azt a kínai vélekedést, miszerint Kína semleges béketeremtő lenne Ukrajnában a korábban bemutatott béketerve alapján. Igaz, hogy vannak olyan európai vezetők, mint a francia elnök Emmanuel Macron, akik üdvözölték Hszi Csin-ping béketervét, miszerint Kína közvetíthetne a felek között, egyúttal elősegítve a háború befejezését. Kisida viszont a párhuzamos találkozók miatt leleplezettnek tekintette ezt, ami egyúttal rávilágított a Kína által bemutatott béketerv egyoldalúságára.

A Kisida-látogatásnak szimbolikus jelentőségű is volt. Megmutatta, hogy Japán szakít több évtizedes passzivitásával, és visszatér a világpolitikába, azaz a jövőben így érdemes számolni a szigetország geopolitikai szereplővé válásával.

A japán biztonságpolitika változása

Annyiban viszont nem új keletű a japán biztonsági szférában végbemenő változás, hogy erre nem is olyan rég már volt kísérlet. 

A néhai japán miniszterelnök, Abe Sinzó két ciklusa alatt (2006–2007, 2012–2020) magára vállalta azt a nehéz feladatot, hogy rávegye a szigetországot az Ázsiában és a világban betöltött szerepének újragondolására, 

valamint a második világháborús politikai előítéletek lerázására. Két ciklusa alatt Japán jelentős előrelépéseket tett a biztonságpolitika megújításában.

Amikor Kisida 2021-ben miniszterelnök lett, kevesen számítottak arra, hogy a néhai Sinzó örökségére fog építeni, már csak azért is, mert Kisida, amikor külügyminiszter volt (2012–2017), erős békepártiságáról volt ismert. A ciklusa kezdetén nem is fókuszált kifejezetten a biztonságpolitikára, viszont az orosz–ukrán háború megváltoztatta a helyzetet, amely lehetőségeket is teremtett a szigetország számára.

Míg Sinzónak meg kellett küzdenie a japán társadalommal, különösen a politikai elittel, hogy a törekvéseit elfogadják, Kisida viszonylag egyszerűbb helyzetben volt, hiszen a japán társadalom az orosz támadást követően rádöbbent a biztonságpolitika fontosságára, valamint a biztonsági környezet alapvető változásaira. A társadalom az orosz támadást Ukrajnában úgy értelmezte, hogy egy atomfegyverrel ellátott nagyhatalom (értelemszerűen Oroszország) azért akarja büntetlenül megtámadni az egyik szomszédját, hogy egyoldalúan és erőszakosan megváltoztassa a határokat. Japánt azért is rázta meg alapjaiban a támadás, mert földrajzilag közel vannak Kínához, amely ugyancsak atomnagyhatalom, és szintén egyre agresszívebbek a fellépései az utóbbi időszakban. Japán érthető módon nem akar második Ukrajna lenni.

Mindezeknek megfelelően Kisida lépett: 5 éven belül meg szeretné duplázni Japán védelmi kiadásait és elköteleződött a hadsereg modernizálása felé, hogy elrettentse Kínát, Észak-Koreát és Oroszországot. Japánnak így egyre nagyobb szerepe lesz a régió biztonságának alakításában.

Külpolitikai újítások

Japán mindeddig eléggé pacifista és passzív volt mind a kül-, mind a biztonságpolitika területén, ami azzal járt, hogy kevés saját stratégiai ötletet produkált. Ez azt jelentette, hogy a szigetország a gyakorlatban az Egyesült Államok példáját követte. Az elmúlt másfél évtized viszont inkább arról szólt, hogy Japán elkezdett új geopolitikai megközelítéseket kidolgozni, népszerűsíteni, valamint elfogadtatni azokat a partnerekkel.

Japán egyik legfontosabb külpolitikai újítása a Nyitott Indo-csendes-óceáni térség stratégiai koncepciójának életre hívása volt 2016-ban, de ebből a szempontból fontos a 2007-ben létrehozott Quad, azaz a Négyoldalú Biztonsági Párbeszéd az Egyesült Államok, India és Ausztrália részvételével. Mindezek ma már az ázsiai geopolitika szerves részét képezik. Mindkét elképzelés Abe Sinzónál gyökerezik, hiszen először a 2007-es indiai parlament előtti beszédében vázolta fel a két koncepciót. Erre a két elképzelésre elsőkörben a szövetségesek szkeptikusan reagáltak, Kína kifejezetten ellenségesen (pedig korábban még partnernek számított). Kína egyre agresszívebb fellépései viszont összefogásra késztette a Quad-országokat.

Tavaly márciusban Kisida Indiába is utazott, hogy egy továbbfejlesztett változatát mutassa biztonságának megerősítésére, valamint ennek megvalósításához egy ambiciózusabb japán hozzájárulást is bemutatott. Ez magában foglalta többek között a közös katonai kiképzést és a tengerbiztonsági együttműködést is.

Japán számára további kihívást jelentett, hogy túllépjen azon a rendszeren és biztonsági renden, amelyet az Egyesült Államok határozott meg számára 1945 után. 

Japán nem akart szakítani az Egyesült Államokkal teljes mértékben, csupán az 1945 utáni ellenőrző-függő kapcsolatot akarta átalakítani egy kétoldalú stratégiai partnerségre. Ilyet épített ki a régió más országaival is, amelyek így kiegészítik az Egyesült Államok és Japán szövetségét, valamint elmélyítik a regionális biztonság alapjait a növekvő kínai katonai erő és diplomáciai magabiztosság közepette, ami destabilizálhatná a régiót.

Az új regionális kötelékek közül a legerősebbek az említett AP4-en belül, azaz aQuad-partnerekkel, köztük Ausztráliával és Dél-Koreával, továbbá az  Indiával való kapcsolatok, de egyre erősödnek a  a Fülöp-szigetekkel is.

A japán stratégia

Japán regionális stratégiájának kiemelt célja az indo-csendes-óceáni országok védelmi infrastruktúrájának és képességeinek megerősítése. Sinzó annak idején arra törekedett, hogy Japán jelentős tengerentúli fejlesztési támogatását stratégiai jelleggel ruházza fel, Kisida most pedig épp a tengerentúli biztonsági segítségnyújtás kereteit dolgozza ki. Ezekhez az újfajta japán kezdeményezésekhez az Egyesült Államok teljes mértékben támogatólag áll hozzá. E mögött ott van az a motiváció, hogy Amerikai számára előnyös, hogy ha a szövetségesei azáltal megerősödnek, hogy egymással együttműködnek, hiszen így képesek lesznek hatékonyabban megbirkózni a kínai kihívással.

Japán számára a regionális stratégia ugyanolyan fontos, mint az a törekvés, hogy Európát az ázsiai biztonsági rendhez kösse. 

Ez hasonlatos Abe Sinzó indo-csendes-óceáni koncepciójához, amikor elképzelte az Indo- és a Csendes-óceán stratégiai egységét. Kisida ehhez hasonlóan most felismerte az európai és ázsiai biztonság közötti mély összefüggést.

Sinzó nagyjából 5 éve kérte fel Nagy-Britanniát, Franciaországot, valamint Nyugat-Európa más vezető katonai hatalmait, hogy járuljanak hozzá Ázsia biztonságához. Erre azért került sor, mert Sinzó megértette a Trump-adminisztráció izolacionizmusát: Japán nem támaszkodhat egyöntetűen csupán az Egyesült Államokra jövőbeni biztonsága érdekében. Éppen ezért keresett a régión kívül további partnereket az indo-csendes-óceáni biztonsági kihívások kezelésére. 

A Sinzói törekvés hatásosnak bizonyult: azóta több nyugat-európai állam, mint Franciaország, Németország, Nagy-Britannia és Hollandia indo-csendes-óceáni stratégiákat vázolt fel. A Biden-adminisztráció által kiadott 2022-es amerikai nemzetbiztonsági stratégia is hangsúlyozta, hogy Európában és Ázsiában a szövetségeseknek együtt kell működniük.

Mielőtt Sinzót meggyilkolták volna, az volt az egyik utolsó tette, hogy felvetette az Egyesült Államok ázsiai elrettentésének kérdését, egyúttal vitára szólított fel az amerikai nukleáris fegyverek régióba történő telepítéséről. Jelenleg Kisida mindeddig elutasította a nukleáris fegyverek megosztását az Egyesült Államokkal, és hangsúlyozta, hogy Japán elkötelezett a nukleáris leszerelés és az atomsorompó betartása mellett. Az Egyesült Államok Ázsiával kapcsolatos nukleáris biztonsági kötelezettségvállalásának kérdése azonban valószínűleg nem fog megszűnni, mivel 

Kína folytatja nukleáris arzenáljának modernizálását és bővítését.

Japán motivációja: Kína

Visszatérve a jelenbe adódik a kérdés, hogy mi késztette egy ilyen radikális irányváltásra a szigetországot. A motiváció egyértelműen az egész Ázsiát érintő kínai fenyegetésben keresendő. Ellentétben sok európai országgal, Japán nem hajlandó elfogadni Oroszország és Kína agresszív revizionista ambícióit, igaz 

Európa jelentős mértékben függ mindkét hatalomtól. 

Japán nem hagyta, hogy a gazdasági kitettsége akadályozza a probléma kezelését, habár ebben a tekintetben könnyebb helyzetben van Európánál. A közelség minden bizonnyal segített Tokiónak abban, hogy tisztán érzékelje a problémát, de Japánnak le kellett győznie bizonyos korlátokat, többek között Kínával való vitatott tengeri határ megosztásának veszélyeit.

Ugyanilyen jelentős volt az a japán döntése, hogy a szigetország kiemeli az Ukrajna elleni orosz agresszió következményeit. Azzal érveltek, hogy Ukrajna Ázsia jövője, ezzel pedig Kisida arra utalt Japán és egész Ázsia számára, hogy

lássák, milyen következményekkel jár, ha egy atomfegyverrel ellátott hatalom egyoldalúan megváltoztatja a területi status quót.

Japán biztonságpolitikája tehát összességében egyre tisztább lesz. Ez pedig jelzésértékű a Nyugat – különösen Európa – számára, hogy a Kína és Oroszország által támasztott kihívásokkal való megbirkózás nagyobb fegyelmet igényel. Ez magában foglal egy szükséges stratégiai lépést a globális dél felé, ahol Kisida felszólította a többi G7-országot, hogy tegyenek többet a fejlődő államok saját aggodalmai és prioritásai kezelése érdekében. Mindezt 

ahelyett, hogy a nyugati politikákat exportálnák ezekbe az országokba, vagy hogy megmondják, hogy hogyan intézzék az ügyeiket.

Összességében tehát Ázsia és a világ jelentős geopolitikai szereplőjévé emelkedve Japán lett az a szereplő, amely ráveszi a Nyugatot, hogy gondolja át a stratégiai feltételezéseit. Miközben a francia elnök, Emmanuel Macron és más európai vezetők küzdenek, hogy megbirkózzanak az Oroszország és Kína által támasztott kihívásokkal, 

Japán egy olyan egyértelmű utat igyekszik felvázolni, amelyet közösen be tudnának ágyazni az európai és ázsiai stratégiai diskurzusba.

Borítókép: 123rf