A globalizáció lassulásával és a geopolitikai blokkosodással a közvetlen külföldi tőkebefektetéseket egyre nagyobb mértékben határozzák meg politikai szempontok, ami akár a globális termelés 7 százalékának elvesztéséhez is vezethet. Az orosz–ukrán háború erős nyomot hagy ezen a téren is: az inváziót az ENSZ-ben el nem ítélő országok zöldmezős FDI-aránya az elmúlt két évben megfeleződött az előző évtizedhez képest.
Szerző: Bácsi Attila, a Makronóm Intézet elemzője
Lassuló globalizáció, erősödő lokalizáció
Az áruk, a szolgáltatások és a tőke globális áramlása a 2008-as pénzügyi világválság óta jelentősen lelassult, megállítva a második világháború után elindult globalizációs folyamatot. A geoökonómiai fragmentáció nyomán a gazdasági szempontokat felülírják a politikai tényezők (mint a nemzetbiztonság vagy az autonómia). Az IMF és a Világbank elemzéseiből is egyértelműen látszik, hogy a világ egy bizonyos mértékű blokkosodás felé halad, ennek köszönhetően a jövőben nehezebb lesz biztosítani a globális közjavakat. Ahogy a széttöredezettség növekszik, a bizonytalanság valószínűleg önállóan is hátráltatja a gazdasági bővülést, mivel a cégek elhalasztják a beruházási döntéseket, a háztartások pedig növelik a megtakarításaikat.
A globális közvetlen külföldi tőkebefektetések (FDI) jelentős visszaesésének a hátterében a geopolitikai feszültségek miatt növekvő vállalati aggodalom áll.
Az áttelepítés iránti érdeklődés különösen a nagy, nyereséges és tudásintenzív cégek körében nőtt meg. A nyugati multinacionális vállalatok, amelyek évekig nem foglalkoztak a geopolitikával a kevésbé érett piacokon való profitszerzés érdekében, egyre inkább a formálódó blokkon belüli országokban építik új gyáraikat.
A Center for Economic Policy and Research gazdasági kutatóközpont friss tanulmánya a pandémiát követő időszak zöldmezős FDI-adatait vizsgálva jelentős, 20 százalékos csökkenést állapított meg a járvány előtti átlaghoz képest, amely regionális szinten egyenlőtlenül oszlik meg. A fogadó régiók között a geopolitikai viszonyok mentén kialakultak nyertesek (mint Mexikó, Kanada, Dél-Korea és az Európai Unió egyes országai) és vesztesek (mint Kína) is. A Bloomberg Economics pedig az ENSZ FDI-adatait elemezve arra jutott, hogy a világ rivális – bár még mindig összekapcsolt – blokkokra szerveződik át, amelyek tükrözik az ENSZ-tagállamok szavazatait Oroszország ukrajnai inváziójáról (1. ábra).
A 2022-ben befektetett 1200 milliárd dollárnyi zöldmezős, közvetlen külföldi tőkebefektetésből közel 180 milliárd dollár vándorolt át a geopolitikai blokkok között azokból az államokból, amelyek nem ítélték el Oroszország invázióját, azokba, amelyek igen.
Az FDI-ben is jelentkezik a világ megosztottsága
Az IMF szerint a blokkosodás legextrémebb esetében a globális termelés 7 százaléka veszne oda hosszú távon, ami magában foglalja a külföldi működőtőke-befektetések széttagoltságából eredő 2 százalékos csökkenést is. Ez utóbbi leginkább a feltörekvő és fejlődő gazdaságok számára aggasztó, mivel azok erősen támaszkodnak az FDI-re, a tőkeképzés, valamint a tudás és technológia átvételéből származó termelékenységnövekedésre.
Egyetlen adat sem szemlélteti jobban a világ változását, mint a zöldmezős külföldi beruházások: az új gyárakba történő hosszú távú beruházások, amelyek megvalósítása gyakran évekig tart, és a vállalatok jövőre vonatkozó nagy fogadásait jelzik. Ezt a mutatót vizsgálva kirajzolódnak a blokkosodás korai nyertesei:
legjobban az USA teljesített a beáramló FDI tekintetében az elmúlt évtizedhez képest, de a G7-ek más országai, például Németország, Olaszország, sőt az Egyesült Királyság is egyre nagyobb részesedést szerez.
Eközben az inváziót el nem ítélő államok globális részesedése a zöldmezős FDI-ből az elmúlt két évben megfeleződött az előző évtizedhez képest (2. ábra): a zöldmezős FDI globális aránya ezekben az országokban a 2019-ig tartó évtized 30 százalékával szemben az elmúlt két évben átlagosan csak 15 százalék volt. Különösen rosszul alakult Kína és Oroszország helyzete, az előbbi részesedése a globális 11 százalékpont helyett csupán 2 százalékot tesz ki, míg az utóbbi esetén a befektetések szinte teljesen megszűntek. Kínában az amerikai cégek beruházásai 58, az európaiaké pedig 36,7 százalékkal estek vissza 2020 második negyedéve és 2023 első negyedéve között a világjárványt megelőző 5 év átlagához képest.
Az orosz inváziót el nem ítélő országok a globális GDP közel egyharmadát teszik ki, azonban a várakozások szerint a gazdasági súlyuk a jövőben a világ GDP-jéhez viszonyítva megközelíti az 50 százalékot, így korai lenne még őket leírni (1. ábra).
Bár a fenti kritériumok két blokkra osztják a világot, a blokkosodással nem minden ország ért egyet – köztük Magyarország sem –, ez pedig a külpolitikájukban is tetten érhető. Az olyan államok, mint India, amely bár nem ítéli el Oroszország invázióját, mégis új stratégiai kapcsolatokat keres az USA-val és más nyugati hatalmakkal, amelyek szintén létfontosságúnak tartják ezeket a kapcsolatokat. A blokkosodásban részt nem vevő el nem kötelezett országok relatív nyertesei is lehetnek a beruházások elterelésének a kétoldalú nyitottságuknak köszönhetően, viszont az igazodásukkal kapcsolatos bizonytalanság korlátozhatja a befektetésvonzó képességüket, emellett az alacsonyabb külső kereslet is ellensúlyozhatja a szerzett előnyt.
Az IMF számításai szerint az utóbbi időben az FDI-áramlások nagyobb valószínűséggel irányulnak geopolitikai szempontból közel álló országokba, mint a földrajzi szempontból szomszédos államokba.
Ez azt jelentheti, hogy ismét a hatalmi verseny irányítja majd a kereskedelmet. A növekvő megosztottságnak azonban szélesebb körű negatív következményei lehetnek a globális gazdaságra: ezek közé tartozik a magasabb infláció, mivel a gyártási költségek emelkednek, az innováció csökkenése, mivel a nemzetközi kutatási együttműködés ritkább lesz, valamint a szegénység és a globális egyenlőtlenség növekedése, mivel a szegény országokban a beruházások megtorpannak. Az ugyanazon blokkba tömörülő gazdag államok egymásba való befektetései kevesebb beáramló tőkét jelentenek a szegény országoknak, amelyeknek a leginkább szükségük lenne rájuk.
Az átrendeződés a gazdaság számos területén jelentkezik
Az ukrajnai háború és az erősödő amerikai–kínai versengés nyomán a nyugati kormányok egyre nagyobb nyomást gyakorolnak a vállalatokra, hogy tartsák szem előtt a nemzeti érdekeket, és támogatásokat, valamint egyéb ösztönzőket nyújtanak a termelés hazahozatalára. Ennek példája az USA-ban az inflációcsökkentő- és a CHIPS-törvény, Európában pedig a zöldmegállapodáshoz kapcsolódó ipari terv, valamint a csipekről szóló európai jogszabály, amelyek a zöldipart és a félvezetőgyártást célozzák. Kína számos kritikus nyersanyag ellátási láncában tölt be megkerülhetetlen szerepet, így Peking könnyen képes lenne ellehetetleníteni a Nyugat ellátását. Kína központi szerepe nyomán a most épülő gyárak is még évekig legalább részben kínai alapanyagokat fognak felhasználni. A leválással együtt jár a nyersanyag-nacionalizmus erősödése is, azaz a jelentős nyersanyagkészletekkel rendelkező államok erőteljesebb beavatkozása az ellátási láncokba.
Az új globális trendek alaposan átformálják a vállalatok beruházási és piaci stratégiáit, a geopolitikai alapon hozott üzleti döntések felértékelődése pedig már egyértelműen tetten érhető a világkereskedelemben: Kína részesedése az ázsiai exportból az elmúlt két évtizedben mért leggyorsabb ütemben csökken, részben azért, mert a kereskedelem diverzifikálódik.
Mexikó pedig nemrég előzte meg Kínát az USA legfontosabb kereskedelmi partnereként, miközben a két nagyhatalom közötti befektetések mértéke mindkét irányban erősen lecsökkent.
Kérdés, hogy a nyugati gazdasági kapcsolatok megromlását Peking képes-e ellensúlyozni a saját blokkján belül.
Az új geopolitikai játszmában könnyű veszíteni és nehéz nyerni
Vállalati szinten azonban továbbra is jelen van az akarat a globális értékláncok egyben tartására. A kínai elektromosjármű-gyártók rohamléptekkel haladnak Európába, bár emiatt – francia nyomásra – uniós vizsgálatot indítottak az ázsiai támogatásokkal kapcsolatban. A kínai és a nyugati befektetők egyaránt áramlanak azokba az egyre fontosabbá váló gazdaságokba (például Vietnamba és Mexikóba), amelyek egyfajta találkozási pontként megpróbálnak a blokkok között közvetíteni. A vállalatok megkerülhetik a blokkosodást azáltal, hogy a világ számos pontján működtetnek üzemeket, hogy legyen biztosítékuk arra az esetre, ha az egyik helyszínen veszélybe kerülne a gyártás. Úgy a re- vagy a friendshoring, mint a diverzifikáció azonban súlyos anyagi terheket ró a cégekre, és korántsem biztos, hogy ezeket az állami támogatások kompenzálják.
A legsikeresebb exportőrországok, mint Németország vagy Dél-Korea, tartózkodnak attól, hogy túlságosan elköteleződjenek valamelyik tömb felé.
Erre jó példa a német kormány tiltakozása a Kínával szembeni szubvenciós vizsgálattal kapcsolatban, ahol Németország, féltve a kínai járműpiaci részesedését szembe megy a blokkosodást támogató nyugati politikai érdekekkel.
Magyarország számára előnyt jelenthet, hogy míg a nyugati blokk elkötelezett tagja, a keleti és a nyugati tőke találkozási pontjaként nagy eséllyel profitálhat a blokkok közötti közvetítés stratégiájából. Ehhez viszont szükség van arra, hogy hazánk megőrizze pozícióját a nyugati tömbön belül úgy, hogy a keleti tőke beáramlásának az útjába ne álljon számottevő akadály, és továbbra is vonzó célpont maradjon a befektetések számára mindkét irányból.
