Donald Trump második elnöksége óta az Egyesült Államok látványosan visszavonult számos nemzetközi szervezetből és finanszírozási programból. Sokan automatikusan Kínát tekintik a keletkező geopolitikai vákuum kitöltőjének, a kép azonban ennél árnyaltabb. Peking csak ott vállal nagyobb szerepet, ahol az gazdasági vagy politikai előnyökkel jár, de nem kívánja átvenni Washington korábbi globális finanszírozói szerepét.
A Dél-kínai-tenger mára a területi vitán kívül annak legfontosabb próbája, hogy a nemzetközi jog képes-e még korlátozni a nagyhatalmak geopolitikai törekvéseit úgy, hogy közben Kína szürkezónás nyomásgyakorlással alakítja át a status quót.
Az ENSZ genfi fórumával hivatalosan is megkezdődött a mesterséges intelligencia globális szabályozásáról szóló rendszeres politikai egyeztetés. A kezdeményezés nagyobb beleszólást adhat az államoknak, különösen a kisebb és fejlődő országoknak a technológiai szabályok kialakításába. Az eseményen a tudomány és a politika nézőpontjai is előtérbe kerülhettek.
António Guterres egyre gyakrabban beszél a multilaterális rend válságáról, miközben az általa vezetett ENSZ a saját működésének fenntartására is alig képes. A szervezet mélyrepülése így éppen egy haldokló multilaterális intézményi modell tünete: bár univerzális szerepet követel magának, a tagállami jóindulat (volt) az egyetlen finanszírozási alapja.
A Trump-féle Béketanácsra valójában sem a „semmiség az egész”, sem a „most omlik össze a világrend” narratíva nem húzható rá. Nagyon is logikus alapokra van építve, a közvélekedéssel ellentétben pedig nem az ENSZ BT-t akarja megbuktatni. Valami egészen mást.
Trump a diplomáciát a vállalatirányítás szabályai szerint írja át a Béketanácsban, ahol a befolyást a befizetett tőke és a részvényesi logika határozza meg. Mivel a régi globális intézményrendszer láthatóan működésképtelen, ebbe a hatékonyságot ígérő rendszerbe lépett be alapítóként hazánk is, míg Európa többsége még csak keresi a válaszokat.
Egyre nagyobbak a hullámok a Földközi-tengeren, ugyanis Görögország egy olyan lépésre készül, amit Törökország 30 éve „casus bellinek”, azaz háborús oknak tekint: a Földközi-tenger keleti partvonalát is szeretné hozzáigazítani a nemzetközi jogi standardokhoz.
A Star Wars-beli 66-os parancs logikája nem pusztán az erőszakról szólt, hanem a kiválasztásról is. Ki marad a rendszer része és ki kerül azon kívülre? Trump új, ezúttal 66 szervezeti kilépést rejtő multilaterális politikája pontosan ezt a kérdést teszi fel újra.
A hét ábrája
Rekord felé száguld a világgazdaság: a globális kereskedelem 2025-ben átlépi a 35 ezermilliárd dollárt, miközben a növekedést már nem az árrobbanás, hanem a valódi forgalom hajtja. A hangsúly egyre inkább Kelet-Ázsiára, Afrikára és a „baráti” partnerekre tolódik át.
Az Al Jazeera palesztinpárti szerzői szerint a közel-keleti háború megmutatta: az ENSZ és a „szabályokra épülő nemzetközi rend” a nagyhatalmi érdekek foglya, ahol a vétójog felülírja a jogot, a Nyugat pedig kettős mércét alkalmaz – mindez pedig felgyorsítja a globális dél elfordulását a nyugati világtól.
Az amerikai elnöknek immár jéghideg a viszonya a multilaterális intézményekkel – kilép a nemzetközi szervezetekből és tüntetően nem vesz részt a csúcstalálkozókon. Utóbbi esetében egy-egy külpolitikai balhé mindig kényelmes ürügyként szolgál a távolmaradásra.
Miközben egyes középhatalmak – például Ausztrália – a multilaterális együttműködést hirdetik, a valóság csúnyán az arcukba köp. Trump éppen most dugja zsebre az ENSZ-t, hogy azt majd revolverként ránthassa elő a Kína elleni párbajok során.
A Világgazdasági Fórum szerint az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak (SDG) mindössze nagyjából 35 százaléka halad jó irányba, miközben több területen romlik a helyzet. Bár léteznek jó megoldások, azok nem terjednek el elég gyorsan és nagy léptékben – ezért a tanulmány az úgynevezett blitzscaling módszer alkalmazását sürgeti.
A globális tengeri kereskedelem továbbra is válságjeleket mutat: a hajók kerülő útvonalakon közlekednek, ami késéseket, magasabb fuvardíjakat és kibocsátást eredményez. A konténerszállítás költségei a pandémiás csúcsok közelében mozognak, a kikötők zsúfoltak, miközben az energiaáramlások átrendeződnek.
Trump az ENSZ-ben a megújuló energiákat „csalásnak” nevezte, mert szerinte drágák, és gazdasági összeomlást okozhatnak. Bjørn Lomborg energetikai szakértő egyetértett az állításokkal, kiemelve, hogy a nap- és szélenergia valós költségei magasak, így ezen a téren további innováció szükséges.
Washington egyszerre akarja megreformálni és saját érdekei szolgálatába állítani az ENSZ-t, ami tovább mélyítheti a nagyhatalmak közti bizalmi válságot. Az amerikai stratégia kettős: miközben forráselvonással és intézményi kilépésekkel gyengíti a szervezetet, igyekszik azt saját feltételei szerint újrapozicionálni, elsősorban Kína befolyásának ellensúlyozására.
Új klímavédelmi javaslat jött: a nemzeti célokat (NDCs) kiegészítené egy új rendszer, amelybe cégek és önkormányzatok is beléphetnének. A kezdeményezés különösen időszerű, miután az USA újra kilépett a párizsi egyezményből.
Az ENSZ kiadta az idei évre vonatkozó közvetlen külföldi tőkebefektetésekre vonatkozó jelentését. Az anyag rámutat, hogy mindezek egyre csökkenő tendenciát mutatnak, aminek az egyik fő oka, hogy Európában visszaesőben a beruházások mértéke. A tőke, a jelentés szerint, egyre inkább a digitális szektor felé fordul.
Az ENSZ Meteorológiai Világszervezetének (WMO) friss jelentése szerint Afrika tavaly soha nem látott sebességgel melegedett. Ennek a következményei messze túlmutatnak a kontinens határain, szélsőséges esetben akár a régiónkat érintő migrációs nyomást is hozhatnak.
Donald Trump első intézkedései között volt a USAID-segélyek felfüggesztése és felülvizsgálata. A fejlődő országokat természetesen nem lenne szabad magukra hagyni, azonban több kutatás és a több mint 60 éve fennálló rendszer hiányosságai abba az irányba mutatnak, hogy ideje lenne átkeretezni a nemzetközi segélyezés struktúráját. Az ugyanis még egyetlen gazdaságot sem lendített fel érdemlegesen…
A fejlődő országok külső adóssága 2023-ban rekordot döntött 11,4 ezermilliárd dollárral, miközben a globális államadósság 97 ezermilliárdra nőtt. Ez különösen Afrikát érinti, ahol az adósságterhek meghaladják a közszolgáltatásokra fordított kiadásokat.
A közvetlen külföldi befektetések tavaly becslések szerint 8 százalékkal csökkentek, ami megnehezíti a fenntartható fejlődési célok megvalósítása terén elért előrehaladást, amely nagymértékben támaszkodik a nemzetközi projektfinanszírozásra.
Jelentős mérföldkő: megjelent a Makronóm Intézet első angol nyelvű tudományos publikációja a Regional Statistics folyóiratban, ezzel az Intézet csapata jelentős lépést tett a fenntartható fejlődés és a gazdasági jóllét mérésének új korszakában. Az index kidolgozása egy magyar kezdeményezés részét képezi, amely már az ENSZ nemzetközi vitáiban is előtérbe került.
A GDP önmagában nem elég az emberi jóllét és fenntarthatóság méréséhez – állítja Kőrösi Csaba, az ENSZ Közgyűlés volt elnöke, a Kék Bolygó Alapítvány stratégiai igazgatója az Index.hu-nak adott interjújában. Az általa bemutatott új mérőrendszer három pillére közé tartozik a Makronóm Intézet „GDP-n túli jólléti mutatója”, amely a társadalmi jóllét összetevőit vizsgálja. Ez a magyar fejlesztés már az ENSZ nemzetközi vitáiban is előtérbe került.
A bakui COP29 klímacsúcs – rekordhosszúságú tárgyalások után – végre új klímafinanszírozási célt tűzött ki, amely évi 300 milliárd dollárt ígér a fejlődő országoknak. Bár ez a korábbi vállalások háromszorosa, a delegáltak többsége elégtelennek tartja, és a globális dél képviselői szerint ennyiből nem lehet hatékonyan szembenézni az éghajlatváltozás kihívásaival. Az eredmény felemás: fontos lépés, de nem a várt áttörés.
Kína. A világ második legnagyobb gazdasága, egyre növekvő katonai erő, és a globális politika megkerülhetetlen szereplője. De vajon milyen célokat követ az ENSZ-ben, a világ legnagyobb nemzetközi szervezetében? A szavazásai mögött meghúzódó motivációk és stratégiák feltárása lenyűgöző utazást ígér a nemzetközi diplomácia útvesztőiben.
Alig teszünk valamit a kibocsátás mérséklése érdekében, sőt a valós folyamatok épp ellentétesek a klímakonferenciákon vállalt csökkentési célokkal. Az ígéretek látványosak, ám a számok kijózanítók. A vita pedig azon megy, hogy a fejlett országok miből fizessenek tízszer-hússzor annyit a fejlődőknek, mint eddig. Ideje lenne végre a várható hatásokra is felkészülni: például az aszályok, a hőhullámok, az erdőtüzek és az áradások pusztításainak tompítására, illetve a kárenyhítésére.
A COP29 klímakonferencián, Bakuban november 11-étől a világ vezetői a klímaváltozásra fordított pénzügyi források akár tízszeresére emeléséről is tárgyalhatnak. A fő cél, hogy a fejlődő országok számára biztosítsanak forrásokat a klímaváltozás hatásainak mérséklésére, de várhatóan nem jön össze elég pénz.
