Az EU hangzatos politikai nyilatkozatai ellenére valójában továbbra is támaszkodik az orosz eredetű feldolgozott üzemanyagokra, amelyek részben kerülő útvonalakon, például Indián vagy más mosodaországokon keresztül érkeznek. A földgáz esetében is hasonló a helyzet: az EU 2030-ig jelentősen szeretné csökkenteni az orosz gáztól való függőséget, de az orosz cseppfolyósított földgáz (LNG) importjában nem történt csökkenés, ami felveti a kettős mércét és az ellentmondásokat az EU politikájában. Az EU-s intézményi nyomás ellenére Spanyolország 60, Belgium 50, Franciaország pedig 40 százalékban növelte idén az orosz LNG-behozatalt a tavalyi év azonos időszakához képest.
szerzők: Matus Tibor, Bácsi Attila
Európa energiafüggetlensége: a látszat csapdájában
Idegesen reagáltak az európai piacok szeptember végén, amikor Oroszország – hogy stabilizálja a hazai üzemanyagpiacát – ideiglenesen betiltotta a feldolgozott kőolajtermékek kivitelét. Az idegesség azonban nehezen magyarázható, mivel ezek a termékek szankcionáltak, így elvileg nem befolyásolhatják az európai piacot. A hangzatos politikai szólamok hirdetik, hogy Európa sikeresen függetlenedett az orosz kőolajtól, a piac ismerői azonban pontosan tudják, hogy
az európai üzemanyag-ellátást az orosz feldolgozott termékek Európába szivárgása segít stabilizálni.
Nemcsak az indiai olajfinomítókból érkezik például a dízel, hanem az olyan egyéb, úgynevezett mosodaországokból is, mint Törökország, az Egyesült Arab Emírségek, Marokkó és más észak-afrikai államok. Az orosz üzemanyagstop pár hét alatt megszűnt, így az európai piac is megnyugodhatott. A dízelkitettség kérdése fókuszba helyezte a cseppfolyósított földgázt (LNG) is. Az európai országok bízva a hatékonysági intézkedésekben és az LNG-importban, 2030-ig legalább évi 155 milliárd köbméterrel szerették volna csökkenteni az orosz gáztól való függőséget. A vezetéken továbbított gázzal ellentétben azonban
Európa nem igyekezett leszakadni az orosz LNG-ről, az elmúlt évekhez viszonyítva jóval több LNG érkezett Oroszországból. Sok észszerűség nincs abban, hogy a jóval olcsóbb, a meglévő vezetékeken érkező orosz gázról miért kell minél előbb leválni, a cseppfolyós változatáról pedig miért nem,
amelynek fogadásához még az infrastruktúrát is ki kell építeni.
Az orosz LNG legfőbb EU-s vásárlói: Spanyolország, Belgium, Franciaország
Az LNG esetében az egyik fő bűnösnek Spanyolországot kiáltották ki, amely rendelkezett megfelelő infrastruktúrával annak fogadására. 2023 márciusában Kadri Simson, az Európai Bizottság energiaügyi biztosa felszólította az uniós tagállamokat és vállalatokat, hogy hagyjanak fel az orosz LNG vásárlásával, azonban Madrid tovább növelte az orosz gázimportot. Európa most ujjal mutogat, mintha ők nem vásárolnának orosz gázt a spanyoloktól vagy egyenesen az oroszoktól. Az Europa Azul például azt írja, hogy Spanyolország 2023 januárja és augusztusa között 65 százalékkal növelte függőségét az orosz gáztól.
Spanyolország LNG-behozatalának orosz részesedése 2022 februárjában még csak 5,7 százalék volt, de 2023 augusztusában már megközelítette a 20 százalékot,
ami közel megegyezett az Egyesült Államokból érkező mennyiséggel (20,8 százalék), és csak Algéria (24,5 százalék) ért el ennél magasabb arányt. A Corporation of Strategic Reserves of Petroleum and Petroleum Products számításai is hasonló értékeket mutatnak, amely szerint Spanyolország 2023 januárja és júliusa között 2022 azonos időszakához képest 70 százalékkal növelte az orosz LNG-importját. A vizsgált időszak alatt a dél-európai ország 1,6 milliárd eurót fizetett az orosz LNG-ért, ezzel pedig a legnagyobb vásárlója lett az EU-ban.
A vitát még az oroszok is követték, és megállapították, hogy a brüsszeli aggodalom kétarcú, mert azzal már nem törődnek, hogy a
Spanyolország által felvásárolt mennyiség növekedéséből jócskán profitálnak a szomszédai, név szerint Portugália, Franciaország és Olaszország is.
A jelenlegi helyzetért inkább a fejlett spanyol gázinfrastruktúra „okolható”. Ugyanakkor nem Spanyolország az egyetlen európai ország, amely megtölti Moszkva pénztárcáját: Belgium 50, Franciaország 40 százalékkal növelte az orosz LNG-behozatalát 2023 januárja és szeptembere között az előző év azonos időszakához képest, egyenként 1,3 milliárd euróval hozzájárulva az orosz költségvetéshez. Bár előbbinek gyakorlatilag nincs földgáztartaléka, váratlanul gázt kezdett szállítani Németországnak. Hollandia is részt vesz az üzletben, nemrég jelentette be az egykor nagy teljesítményű groningeni gázmezőjének bezárását, vagyis már nincs honnan kinyerniük földgázt, ám viszonteladóként még tudnak profitálni.
Legfőbb partnerek: USA, Oroszország, Katar és Algéria
A legpontosabb képet az Institute for Energy Economics & Financial Analysis (IEEFA) kutatóintézet European LNG Tracker interaktív adatkészlete adja, amely szerint az EU-27, Törökország és az Egyesült Királyság LNG-importja körülbelül 125 milliárd köbmétert tett ki 2023 januárja és szeptembere között, ami 68 százalékkal több, mint 2021 azonos időszakában, de csak körülbelül 4 százalékkal több, mint 2022 azonos időszakában.
Természetesen 2022 óta az Egyesült Államokból származó LNG-import ugrott meg a legjobban, ezzel pedig az EU legnagyobb beszállítója lett. Az USA adja az EU teljes ellátásának 46 százalékát, de Oroszország még mindig a második, 12 százalékos aránnyal. A legfrissebb (október 31-i) összesítés is megállapítja, hogy
az EU idén is körülbelül ugyanannyi orosz cseppfolyósított földgázt (LNG) importált 2023 januárja és szeptembere között, mint a tavalyi év azonos időszakában, vagyis a hangzatos beszédek ellenére semmilyen előrelépés nem történt a függetlenedés felé.
Az EU-27 2023 januárja és júliusa között csaknem 41 milliárd eurót fizetett LNG-ért: 17,21 milliárd eurót az Egyesült Államoknak, 5,51 milliárdot Oroszországnak, 5,37 milliárdot Katarnak, 3,52 milliárdot Algériának, 2,16 milliárdot Norvégiának és 1,94 milliárd eurót Nigériának. A legtöbbet az EU-s országok közül az idei év első felében a hollandok (11,25 milliárd euró, amelynek 72 százalékát az USA-nak fizették ki), a franciák (9,72 milliárd euró), a spanyolok (6,35 milliárd euró), az olaszok (4,66 milliárd euró) és a belgák (4,05 milliárd euró) költöttek. Más uniós országok pedig összesen 4,85 milliárd eurót fizettek ki.
A bővülő LNG-infrastruktúra hosszú távú berendezkedést vetít előre
Az LNG fogadására Európában az ukrán konfliktus kirobbanásakor 36 működő terminál állt rendelkezésre. Oroszország ukrajnai inváziója óta hat LNG-terminál állt üzembe Hollandiában, Németországban, Finnországban és Olaszországban, egyet pedig Franciaországban bővítettek ki, ezekkel összesen 36,5 milliárd köbméterrel nőtt az LNG-kapacitás. Az LNG-import 2022-ben Európa gázfogyasztásának körülbelül 34 százalékát tette ki, szemben a 2021-es 19 százalékkal.
2030-ig további 106 milliárd köbméter új vagy bővített LNG-importkapacitást terveznek. Ezzel Európa LNG-kapacitása 406 milliárd köbméterre nő.
Bár 2023 januárja és szeptembere között az EU LNG-import termináljainak átlagos kihasználtsága 58 százalékos volt, az IEEFA előrejelzése szerint az LNG-igény 2030-ban nem haladja meg a 150 milliárd köbmétert, ami körülbelül 256 milliárd köbméternyi kihasználatlan kapacitást hagy maga után.
A fentieket figyelembe véve, illetve azt, hogy a vezetékes gáz leállításának legnagyobb nyertese az USA gázipara, érdemes elgondolkodni azon is, hogy a Global Energy Monitor szerint az LNG-infrastruktúra jelenlegi javasolt uniós gázkiépítése 2030-ra körülbelül 22,1 milliárd euróba fog kerülni. Ezen felül nagyjából 4,2 milliárd euró kapcsolódik a már épülő terminálokhoz vagy csővezetékekhez. Ez komoly üzletet jelent annak ellenére, hogy a kihasználtságuk most sem éri el a 60 százalékot. Mindezek fényében felmerül a kérdés: miért kell az olcsó vezetéken keresztüli orosz gázvásárlást megszüntetni, hogy aztán ugyanazt, a cseppfolyósítás, a hajón szállítás és a visszagázosítás költségei miatt 20-25 euró/MWh-val drágább, cseppfolyósított formában vásárolja meg Európa?
Címlapfotó: Shutterstock
