A tudományos kutatás mesterséges intelligenciával történő segítése már két évszázada foglalkoztatja az emberiséget. Eddig főként úgy gondoltuk, hogy a számítógépek csak azt adják vissza, amire utasítjuk őket. Vagy ez a nézet ma már meghaladottnak tekinthető?
Okosnak okos, legalábbis annak tűnik, de vajon a mesterséges intelligencia innovatív módon képes-e újat alkotni, vagy legalábbis ebben érdemben segédkezni. A téma ráadásul egészen a számítástechnika hajnaláig nyúlik vissza. Ada Lovelace, a brit viktoriánus korszak jeles matematikusa az elsőnek tartott számítógépes program elvi megalkotásakor már elmerenghetett ezen. Több mint 180 esztendeje, 1843-ban ugyanis leírta, hogy a számítógépek nem képesek új dolgok létrehozására, csupán azt tudják visszaadni, amire mi utasítjuk őket.
Nagyon fontos kérdés – különösen az utóbbi évek informatikai, technológiai fejlődésének tükrében –, hogy Lovelace eredeti nézete vajon ma is ugyanígy érvényes-e a legújabb mesterséges intelligenciákra alkalmazva is.
A kritikus szemléletű kutatók ugyanis mind a mai napig azt tartják: a gépek csak azt hajtják végre, amit mi mondunk nekik.
Ada Lovelace és Charles Babbage munkája, az Analytical Engine nevű gép anno ezen a téren is úttörő volt.
Egy évszázaddal később Alan Turing, az elektronikus számítógépek egyik atyja ismét felvetette a kérdést. 1950-ben írt cikkében azonban már próbálta megcáfolni Lovelace álláspontját, hangsúlyozva, hogy a gépek sok esetben képesek lehetnek meglepetéseket okozni. Pedig a magyar Neumann János Amerikában épített programozható számológépe, az első modern értelemben vett komputer akkor még csak ötesztendős volt.
Eltelt mintegy hét évtized, a mai gépek pedig egyre inkább képesek lenyűgözni minket. Az OpenAI által fejlesztett ChatGPT például szépírói képességeivel kápráztatja el az embereket, a DALL-E, a Midjourney és hasonló társaik pedig a végső soron „beléjük táplált” képek, képi elemek és sémák okos összekeverésével, mixelésével készítenek néha furcsa, de sok esetben egyenesen lenyűgöző képeket. Bizonyos esetekben tehát a MI tényleg képes művészként, vagy akár egyfajta feltalálóként funkcionálni már ma is.
Ilyenek ma az MI-találmányok
Érdekes példa Stephen Thaler, a Scentient.ai társalapítója, a DABUS nevű masina „atyja”, aki nagy port kavaró kijelentéseivel osztja meg a világ technológia iránt fogékony közvéleményét. Tavaly ősszel két olyan találmány szabadalmi bejelentését nyújtotta be, amelyeket valójában nem ember, hanem neurális hálózat alkotott. Ezeket a bejelentéseket azonban elutasították azzal az indokkal, hogy a feltalálónak embernek kell lennie. A Nature Machine Intelligence folyóiratban és a neves Wired szaklapban megjelent cikk azért óvatosan kezeli Thaler állításait, különösen azokat, hogy DABUS, amely valójában egy ChatGPT-hez hasonló chatbot, végtére is érző lény, illetve feltaláló is egyben.
Példák a MI segítségével született találmányokra:
– Douglas Lenat MI-kutató egy különleges és bonyolult társasjátékra tanította meg az MI-t, még az 1980-as években.
– John Koza „feltalálógépe” a 2000-es években (többek között) rendszert alkotott a gyárak hatékonyabbá tételére.
– Erős, új antibiotikumot alkotott halicin néven az MI az MIT (Massachusetts Institute of Technology) kutatói segítségével.
És egy friss példa, amit néhány hete írtunk meg:
Hol tartunk most? Hogyan szabályozható az MI?
A fentihez hasonló, géppel segített innovációk, ötletek szabadalmaztatása azonban vadonatúj kérdéseket vet fel a szellemi tulajdonjogok területén. Ahogyan a mesterséges intelligencia lassan, de biztosan bekúszik életünk számos területére, úgy hozhat forradalmi változásokat a találmányok világában is. Ebben az új korszakban a hagyományos innovációs folyamatok és a hozzájuk kapcsolódó szabályozási keretek – lásd például az EU-s MI -szabályozást – érdemi kihívásokkal szembesülnek, hiszen bizonyos esetekben nem lesz könnyű eldönteni bizonyos esetekben, hogy maga a kutató, a kutatócsoport, vagy éppen a mesterséges intelligenciát fejlesztő tudósok-vállalatok lesznek-e az így létrejövő szellemi termékek jogtulajdonosai.
A MI által létrehozott vagy segített találmányok védelme kapcsán így tehát új típusú szellemi tulajdoni jogi formákra lehet szükség, amelyek megfelelően tükrözik, továbbá kezelik is a technológia fejlődésének ezen régi-új dimenzióját.
Ez a paradigmaváltás pedig arra késztetheti a jogalkotókat, a szakértőket és a piaci szereplőket, hogy újragondolják a szabadalmi jogokat, a szerzői jogi védelmet és a találmányokkal kapcsolatos egyéb szellemi tulajdoni jogokat. Az MI által létrehozott vagy elősegített innovációk esetében felmerülhet továbbá a tulajdonjogok kérdése, hiszen ezek a találmányok gyakran túllépik a hagyományos emberi gondolkodás kereteit. Így tehát az MI mint esetleges „társszerző” vagy „társfeltaláló” új jogi és etikai kérdéseket vet fel.
A távolabbi jövő kérdései
Egyelőre azonban úgy néz ki, hogy a jövőbeli innovációk terén az MI jogi-erkölcsi szerepe továbbra is vita tárgya marad. Vajon az MI önmagában képes „feltalálni”, vagy csupán egy eszköz, amely kiemelkedő segítséget nyújt az emberi kreativitás és problémamegoldó képesség mellett? Ez a kérdés a mesterséges intelligencia fejlődésével együtt egyre inkább égetővé válik.
Mindenesetre, amit biztosan mondhatunk, az az, hogy az MI új távlatokat nyit a találmányok világában, alaposan megkérdőjelezve a hagyományos kreatív folyamatokat. Ez az emberek és gépek közti dinamikus interakció azonban nem egyszerűen új technológiai megoldásokhoz vezethet el, hanem az innovációs folyamat gyökeres átalakulását is magával hozhatja.
Nyitókép, illusztráció: Unsplash.com
