Egy híres tanulmány, amely számos elismert szerző munkáját összegzi, arra a következtetésre jut, hogy a megújuló energiaforrások használatának bővítése, bár első pillantásra ideális megoldásnak tűnik a kibocsátás csökkentésére irányuló törekvésekben, végül korlátokba ütközik, és így az atomenergia fontosságát is figyelembe kell venni.
Az eredeti cikk megjelent a Mandiner hetilapban 2022. november 9-én. Az interjú az akkori események és információk birtokában keletkezett.
Lóránt Károly közgazdász írása.
Robert Roos, a holland parlamenti képviselő kezdeményezésére egy komplex, mintegy ötszáz oldal terjedelmű elemzés került közzétételre, amely az Európai Unió klímasemlegességének elérésével és annak megvalósítási útjaival foglalkozik. Ezt a dokumentumot az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) frakció, valamint az Újítsuk Meg Európát csoport támogatásával hozták létre, és a tanulmány különféle fejezeteit neves szakemberek írták, több tudományos diszciplína képviselői közreműködésével. A tanulmányt értékelő szakértők között található William Nordhaus, a 2018-as közgazdaságtani Nobel-díjas, Joeri Rogelj, a Grantham Institute tudományos igazgatója, Fabien Roques, a Compass Lexecon alelnöke, valamint további rangos tudósok.
Lépcsőzetes és racionális stratégiára van szükség
- ábra
A tanulmány mögött álló két parlamenti csoport – amely egyúttal a szerzői jogok tulajdonosa is – eltérő filozófiát képvisel. A liberális Újítsuk Meg Európát a párizsi klímaegyezmény megvalósítása mellett tör lándzsát: „Egy fenntartható kontinensért teszünk erőfeszítéseket. Nincs B bolygónk, ezért gondoskodnunk kell arról, hogy megőrizzük a jövő nemzedékeinek azt, amink van.” Szerintük a 2015-ös párizsi megállapodásban foglalt elvárásokat nemcsak be kell váltani, túl is kell szárnyalni. Az Európai Konzervatívok és Reformerek csoport mindezt nem vitatja – még ha a párizsi megállapodás nyilvánvalóan végrehajthatatlan is –, ám azon az állásponton van, hogy csakis racionálisan lehet megvalósítani, mégpedig atomerőművekkel.
Ha az Európai Unió és globális partnerei valóban kezelni akarják az olyan kérdéseket, mint az éghajlatváltozás, az újrahasznosítás, a hulladékkibocsátás, a szennyezés, az élelmiszer-minőség és -biztonság, akkor az EU-nak olyan észszerű és fenntartható intézkedéseket kell elfogadnia, amelyek nem rónak szükségtelen és költséges terheket a tagállamokra.”
Az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) frakciója az elérhetetlen, nem realisztikus célkitűzések helyett egy ambíciózus, lépcsőzetes és racionális stratégiát szorgalmaz, amelyet valamennyi tagállam képes támogatni. A tanulmány elsősorban arra világít rá, hogy még ha az Európai Unió képes lenne is megvalósítani a klímasemlegesség célját, az önmagában minimális hatással lenne a világszintű felmelegedésre, tekintettel arra, hogy az EU csak a globális szén-dioxid-kibocsátás 10%-áért felelős. E célok 2050-ig történő elérésével a globális hőmérsékletet csupán 0,02–0,06 Celsius-fokkal sikerülne csökkenteni.
A klímasemlegesség eléréséhez a szél- és a napenergia önmagában nem elégséges”
Az unió erőfeszítései azért is hiábavalók, mert közben más országok kibocsátása ütemesen növekedni fog, és ezt Brüsszel sem megakadályozni, sem kompenzálni nem tudja. A tanulmány egy piaci szemléletű megoldási javaslattal él: az EU úgy akadályozhatná meg más országok kibocsátásnövelését, hogy felvásárolja előlük a fosszilis tüzelőanyagokat. Ám a szerzők rögtön be is bizonyítják, hogy ez egyrészt anyagilag lehetetlen, másrészt ellenkezne az ENSZ fenntartható fejlődési céljaival, amely kimondja, hogy minden fejlődő országnak biztosítani kell a megfizethető, megbízható, fenntartható és korszerű energiához való hozzáférést.
Az atomenergia jelentős előnyöket kínál a megújulókhoz képest”
Márpedig ezeket a célokat előrébb rangsorolták, mint az éghajlatváltozás elleni küzdelmet. Ha elfogadjuk az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) számításának helyességét a légkör szén-dioxid-tartalma és a globális hőmérséklet közötti összefüggés vonatkozásában, arra a következtetésre jutunk, hogy Brüsszel erőfeszítései dacára a globális átlaghőmérséklet 3 fokkal emelkedni fog.
Nagy területet igényel és költséges
2. ábra
A tanulmány azt állítja, hogy az Európai Unió által favorizált szél- és naperőművek nem képesek elérni a klímasemlegességet, elsősorban a nagy területigényük és magas költségeik miatt. A vizsgálatot Csehországra és Hollandiára alkalmazva kiderült, hogy atomerőművekkel egy adott területen akár ötszázszor több energiát lehet előállítani, mint szél- vagy naperőművekkel. A tanulmány rámutat arra is, hogy egyes országokban egyszerűen nem áll rendelkezésre elegendő földterület ahhoz, hogy a nap- és szélerőművek kielégítsék az energiaigényeket. Például, ha Csehország villamosenergia-szükségletének csupán 30%-át szeretnék nap- és szélerőművekkel fedezni, ezek a berendezések az elérhető összes szabad területet lefoglalnák.
A másik probléma a megújuló energia költségeiből fakad. A tanulmányhoz elvégzett, egész élettartamra vonatkozó, 4,2 százalékos rátával diszkontált adatok szerint a nukleáris energia Csehországban megawattóránként 16 euróba kerülne, a napenergia 41, a szélenergia pedig 29 eurós költséggel járna. Hollandiára hasonló adatokat kaptak. Ráadásul mindez nem veszi figyelembe a nap- és szélenergia időváltozékonyság miatti tárolási költségét, amely az atomerőműveknél lényegében nem is merül fel. A tárolási költség hatásának kimutatására modellszámításokat végeztek különböző tárolási megoldásokkal.
Magas a sikertelenség esélye
3. ábra
A tanulmány záró megállapítása szerint az Európai Unió célkitűzése, hogy 2050-re az első klímasemleges régióvá váljon, inkább csak egy törekvés, mivel jelenleg nincs olyan megbízható módszer, amely garantálná ennek a célkitűzésnek a teljesülését. Ennek a célnak a megvalósítása számos olyan változótól függ, amelyeken az EU-nak nincs közvetlen befolyása, mint például technológiai fejlődések, az energia iránti igény, a klímasemlegességre való átállás költségei, a gazdasági környezet, vagy a népességnövekedés. Az EU által követett stratégiák inkább csak közvetett célokat fogalmaznak meg, mint például a megújuló energiaforrások részarányának növelése, amely önmagában nem elég, sőt, nem is feltétlenül szükséges a klímasemlegesség eléréséhez. Emellett a potenciálisan hatékony alternatív politikák, mint például az atomenergia alkalmazása, költség-haszon elemzés nélkül maradtak, illetve egyes esetekben teljesen figyelmen kívül hagyják őket.
Nagy tehát a valószínűsége, hogy az EU nem fogja elérni a klímasemlegességet, a szükséges technológia ugyanis nem áll készen a széles körű bevezetésre, és a költségek túl magasak. Ráadásul a világ többi része nem fogja korlátozni a kibocsátását, így az unió gazdasági áldozatai hiábavalók lesznek. Ebben a helyzetben a helyes út a no regret stratégia követése, vagyis olyan megoldások keresése, amelyek bármely jövőbeli helyzetben megállják a helyüket. Ez a stratégia a nukleáris energia intenzív fejlesztése lehet, figyelembe véve, hogy az atomerőmű jelentős előnyöket kínál a megújulókhoz képest mind a szükséges terület, mind a költségek tekintetében. Ennek fényében az Európai Uniónak meg kellene fontolnia a nukleáris reneszánsz lehetőségét, amellyel egyenlő versenyfeltételeket teremtene valamennyi villamosenergia-termelő technológia számára.
A tanulmány magyar vonatkozásban két fontos üzenettel bír. Elsősorban világosan alátámasztja azt az állítást, hogy
a klímasemlegesség megvalósításához a szél- és napenergia önmagában nem jelent megoldást, és nem célszerű kizárólag ezekre alapozni.
Ez figyelmeztetésül szolgálhat Magyarország számára a napenergia-kapacitás növelésére vonatkozó 13 ezer megawattos célkitűzés tekintetében. Másrészt, a magyar atomprogram támogatása kapcsán az uniós tárgyalásokon és a belföldi vitákban egyaránt hivatkozhatunk egy olyan tanulmányra, amelyet még a klímasemlegesség ügyét kiemelten előtérbe helyező Újítsuk Meg Európát frakció is elfogadott.
Nyitókép: Shutterstock.com
