A Szilikaváros, Silica City talán a legbeszédesebb jelképe a Guyana előtt álló ígéretes, de bizonytalan jövőnek. A 2020 nyara óta hivatalban lévő Irfaan Ali elnök tervezetének célja egy új „intelligens város” építése a trópusi szavannán, a fővárostól, Georgetowntól mintegy 50 kilométerre délre, a nemzetközi repülőtér közelében. 

A miami egyetem építészei segítenek majd megalkotni Silica City mestertervét, és olyan távoli befektetők is jelezték az érdeklődésüket, mint Szingapúr és Dél-Korea. A kormány szerint a projekt megvalósítása akár húsz évig is eltarthat, de a várakozások szerint az emberek már az idén elkezdhetnek beköltözni – számolt be róla az Americas Quarterly, a New Yorkban megjelenő folyóirat, amelynek a homlokterében főleg dél-amerikai témák állnak. 

Dél-Amerika Dubaja 

Jelenleg az egész terület egy nagy pusztaságnak tűnik. Két egysávos fahíd vezet a készülő városba, már amennyi épül belőle. Pár maroknyi civil ruhás munkás bíbelődött a települést átszelő utcák és járdák alapjaival, volt néhány betonkeverő, de daru egy sem – ezt állapította meg a New York-i lap helyszínen járt munkatársa.  

Ilyen az élet egy olyan államban, amely még csak az elején jár az olajrobbanás következményeinek, ám az kétségtelen, hogy az ország nagy változás előtt áll. Nyolc év telt el azóta, hogy Guyana partjainál felfedezték az immár 11 milliárd hordóra becsült olajkészleteket. Ez rengeteg fekete aranyat jelent, és mire ezt a mennyiséget felhozzák, az több nemzedéket emelhet egy jobb világba. 

A mindössze 800 ezer embernek otthont adó Guyana ma már a világ legnagyobb olajtartalékkal büszkélkedő 20 országa közé tartozik. Egy főre vetítve ez az olajvagyon még Szaúd-Arábiát is megelőzi. Az egyesek által Dél-Amerika Dubajának nevezett államban a gazdasági növekedés 2023-ban elérte a 38 százalékot, és az előrejelzések szerint az idén ez 21 százalékos lesz. De van is honnan fejlődnie. Ez egy olyan ország, ahol a vágyálmok nem ismernek határokat. 

A történelem óvatosságra int 

Aki egy kicsit is ismeri a történelmet, az tudja, hogy a dolgok másképp is alakulhatnak, mint ahogy azt Dubajban láttuk: az olaj sok országban inkább súlyos csapásnak, mint isten adta áldásnak tekinthető. A szomszédos Venezuela is példa arra – Angolával, Kongóval, Nigériával együtt –, hogy az erőforrások hirtelen bősége hogyan szíthatja a társadalmi konfliktusokat, miként veszélyeztetheti a demokráciát és hogyan meríti le a gazdaság más termelőágazatait. Más országokban az olyan nagyszabású építkezési projektek, mint Silica City, a pazarlás és a javak eltékozlásának megtestesítőivé váltak. 

Guyanában azonban a fejlődés egyértelmű jelei is megmutatkoznak: iskolák, kórházak és alapvető infrastruktúra építésére irányuló tervek léteznek. És ezeknek a megvalósulására van is esély abban az országban, ahol a Nemzetközi Valutaalap előrejelzései szerint az egy főre jutó nemzeti jövedelem elméletileg az évtized végére Olaszország vagy Japán GDP-jével vetekedhet. 

Tanulságok a múltból 

Az biztos, hogy addig még rengeteg a munka. Jelenleg csak szűk utcákat, lepusztult épületeket, szemétkupacokat és szennyezett csatornákat látni mindenfelé. A közelgő fellendülés ellenére Guyana munkanélküliségi rátája még mindig 12 százalék, a szegénységi szint alatt pedig 48 százalék, azaz az ország lakosságának majdnem a fele él. 

A kormány azt állítja, teljes mértékben tisztában van a kockázatokkal, tanult más országok hibáiból.  

Ali elnök elmondta: „Nincs erőforrásátok: az olaj áldás. Ami viszont lehet, az az erőforrás-gazdálkodás átka, de mindent megteszünk, hogy ezt elkerüljük. Nem az energiára alapozott nemzetet próbálunk építeni: diverzifikált gazdaságot akarunk létrehozni, amely elsősorban számos növekedési ágazatra támaszkodik”. A Silica City a technológiai szakemberek és más iparágak központja kíván lenni, amire az ország 245 ezres, túlzsúfolt fővárosa, Georgetown nem alkalmas.  

Az olajbevételek segítenek majd finanszírozni Guyanának a turizmus, az élelmiszer-termelés, az iparfejlesztés, a gyártás és a szolgáltatások terén szükséges beruházásokat, amelyek a tervek szerint fontos növekedési ágazatok lesznek. 

A helyiek is osztották ezt a derűlátást, sok kérdés azonban továbbra is megválaszolatlan marad. Vajon sikerül-e egy olyan országban, ahol a történelem során etnikai feszültségek alakultak ki, méltányosan megosztani ezt a rendkívüli gazdagságot? Hogyan kerülhetik el az egypárti uralom felé csúszást, amely oly sok más, olajban gazdag államban mindennapos lett? Nem paradoxon-e az, hogy egy karibi ország, a világ egyik olyan régiója, amelyet az éghajlatváltozás a legsúlyosabban érint, ilyen kizárólagosan az olajra épít? 

Számos nehézség 

Az elnök derűlátó szavaival ellentétben vannak más meglátások is.  

Guyana esetében különösen nagy a kockázata annak, hogy az olaj átokká válik”  

– mondta Jay Mandle, az amerikai Colgate Egyetem közgazdászprofesszora és a Guyanai Egyetemhez kapcsolódó intézmény, a Green Institute tanácsadó testületének tagja. 

Általános szabály az, hogy a kockázat mérsékléséhez az országoknak erőteljes magánszektorra van szükségük. Ezek olyan vállalatokból állnak, amelyek ellen tudnak állni a kísértésnek, hogy az energiaágazathoz kapcsolódó piacra szorítkozzanak. Ez pedig nagyon erős vonzerőt gyakorol a gazdaságra – fejtette ki a professzor, aki azonban hozzáteszi, hogy szinte valamennyi karibi országnak, így Guyanának is gyenge a magánszektora, ami részben a gyarmati időszak következménye. Feltételezhetjük, hogy bármelyik országnak nehézséget okozna megbirkózni egy ilyen gyors fejlődéssel, de a teher kétségtelenül nagyobb egy olyan fiatal állam esetében, mint Guyana. 

A politikai környezet sem ideális 

Az egykori brit gyarmat csak 1966-ban nyerte el függetlenségét. Azóta az ország számos, az indiai és afrikai származású közösségek közötti hatalmi harc színtere volt, ezek a lakosság 40, illetve 30 százalékát teszik ki. A legutóbbi, 2020-as választásokat beárnyékolták azok a vádak, hogy a kormánykoalíció manipulálta a szavazatokat: Irfaan Ali pártja, a Népi Progresszív Párt/Civic (PPP/C) csak öt hónapos jogi csatározás után került hatalomra a 65 fős parlamentben igen csekély, 33 mandátumos többséggel. 

Az ország politikai környezete korántsem ideális a következő tíz évben várhatóan beáramló bőség kezelésére. Guyana, amely 2020 elején napi 75 ezer hordó olajat termelt ki, most több mint 550 ezret hoz felszínre, és ez a szám 2027-re reményeik szerint 1,2 millióra emelkedik. 

Az olajkészletek felfedezése új geopolitikai kérdéseket is felvetett. A tavalyi év végén a feszültség Venezuelával megnövekedett, miután a caracasi diktatúra évtizedes vitát élesztett újra a guyanai Essequibo régióval kapcsolatban: a szomszédos ország december 3-án népszavazást tartott arról, hogy a tengeri terület Venezuelához tartozzon-e. Hát persze, hogy igennel szavaztak… 

A két ország vezetői végül megállapodtak abban, hogy megteszik a szükséges lépéseket a feszültség enyhítésére. Ám egyesek úgy vélik: Venezuela kísértést érez majd arra, hogy újra érvényesítse követeléseit, mivel Guyana bevételei a régióból az elkövetkező években villámgyorsan növekednek, míg Caracas kegyelemkenyéren él. 

Feleznek a kitermelt olajbevételekből 

Valójában az ország még csak most kezdi élvezni az olajkincseiből származó jutalékot. Az ExxonMobillal, a Hess Corporationnel (amelyet nemrég vásárolt fel a Chevron) és a kínai Cnooc vállalattal aláírt szerződések értelmében az olajtermelés két százalékának megfelelő jogdíjat kell fizetni a guyanai kormánynak. Miután a vállalatok levonják a működési és beruházási költségeket, a nyereséget egyenlő arányban osztják meg Georgetownnal. 

Ezeknek a megállapodásoknak köszönhetően Guyana 2022-ben 1,2 milliárd dollárt tett zsebre, és ez az összeg 2030-ra évente több mint 10 milliárdra emelkedhet, ahogy az új olajmezőket és az ország hatalmas gázkészleteit kiaknázzák – összegezte a számokat az Americas Quarterly. Félő, hogy a kormánypárt olyan gazdag lesz, hogy gyakorlatilag nem veszíthet a leendő választásokon, ami gyakori jelenség az olajállamokban. 

Etnikai konfliktus veszélye 

Francisco Monaldi, a houstoni Rice Egyetem Baker Intézetének energetikai szakértője szerint aggasztó, hogy Guyana politikai pártjai bizonyos etnikai csoportokhoz kötődnek. Általánosságban elmondható, hogy Irfaan Ali PPP/C pártja az indiai származású guyanaiak körében találja meg választói bázisát, míg Aubrey Norton Népi Nemzeti Kongresszus Reformja (PNCR) inkább az afrikai gyökerűeket képviseli. 

Hosszú távon ez olyan társadalmi konfliktusokhoz vezethet, amelyek képesek kisiklatni az ország fejlődési folyamatát. Bharrat Jagdeo alelnök ezzel nem ért egyet, úgy véli, hogy a jólét segíthet leküzdeni a megosztottságokat: „Ha a középosztály növekszik, az ország stabilabb lesz.” 

Egyelőre arra törekednek, hogy a bőségből mindenki részesüljön: a kormány megígérte, hogy 406 millió dollárt fordít az egészségügyre. Ezeket a forrásokat elsősorban 12 kórház, köztük két regionális intézmény építésére vagy bővítésére fordítják.

Emelték a nyugdíjakat is,az elmúlt két évben a nyugdíjas korú polgárok több mint 200 dollár jutalmat kapotak.

A kabinet évente több mint 20 ezer tanulmányi ösztöndíjjal támogatja a diákokat. 

Sok külső szakértő úgy véli, hogy türelemre lesz szükség. „A döntéshozóknak most azzal a feladattal kell foglalkozniuk, hogy  ezt az üstökösszerű növekedést a lakosság egésze számára valódi társadalmi-gazdasági javulássá alakítsák át – mondta Yesim Oruc, az ENSZ guyanai koordinátora. – Tapasztalatból tudjuk, hogy ez nem könnyű feladat. Időbe telik, nincsenek kerülő utak.” 

Nincs nemzeti olajtársaság 

Az olaj felfedezése előtt az ország adóbevételeinek a 94 százalékát adósságszolgálatra fordították, a költségvetés hiánya pedig a nemzeti össztermék 25 százalékát tette ki. Az infrastruktúra siralmas állapota és a három számjegyű infláció sokakat arra késztetett, hogy elhagyják az országot. A guyanaiak mintegy fele jelenleg külföldön él, többségük az Egyesült Államokban és Kanadában. 

Az országnak infrastrukturális és oktatási alapokat kellene létrehoznia az ellenálló képesség kiépítése és a szélesebb körű fejlesztési célok elérése érdekében. „Nem könnyű a nyersolaj exportjára épülő gazdaságról áttérni a szolgáltatásokat támogatóra” – mutatott rá Schreiner Parker, az oslói székhelyű Rystad Energy energiakutató és üzletiintelligencia-tanácsadó cég Latin-Amerikáért felelős vezetője, aki hozzáfűzte: „az infrastruktúrába és az oktatásba történő beruházások segíthetnek a szakadék csökkentésében.” 

Több tisztviselő, köztük az elnök is elmondta, hogy szó sincs egy olyan nemzeti olajtársaság létrehozásáról, mint a mexikói Pemex vagy a brazíliai Petrobras. Ez túl sok tőkét igényelne, és olyan irányítási képességekre lenne szükségük, amelyek jelenleg nincsenek meg Guyanában. 

Mintha New Yorkban lennénk 

A pénzt egyelőre a hosszú távú fejlesztési tervek finanszírozására fordítják. Jelenleg a Guyana és Brazília közötti fő összeköttetés egy egysávos földút, amelyet egy kétsávos, burkolt úttal kívánnak felváltani. Tervezik továbbá egy híd építését, amely összeköti az országot Suriname-mal. Ez lehetővé tenné Guyana számára, hogy több mezőgazdasági terményt és feldolgozott terméket adjon el szomszédjának. 

Mindez radikális változás egy olyan ország számára, amelynek tíz évvel ezelőtt még az arany, a rizs és a cukor volt a fő exportcikke. A kormány azt szeretné, ha a gazdák a cukornádon és a rizsen kívül mást is termesztenének, például kukoricát és szóját. A hosszú távú terv az, hogy a hazai piac igényein kívül a Caricom, a Karib-tengeri Közösség többi országát is ellássák. 

A főváros központjában több szálloda is telt házas, ami manapság visszatérő probléma, ugyanis szép számmal jönnek ide kereskedők a világ különböző országaiból. Az éttermekben az étlapokon szereplő árak miatt néha azt hiheti az ember, hogy New Yorkban van. Egy szerény fogás egy tipikus brazil étteremben, ahol nyárson sült húst szolgálnak fel, Georgetown központjában 42 dollárba (mintegy 15 ezer forintba) kerül. Az infláció várhatóan több évig 5 százalék felett marad. 

Az olajágazat közvetlenül alig hatezer munkavállalót foglalkoztat. Az iparág fejlesztése továbbra is gőzerővel folyik. Az idén több mint 50 milliárd dollárt fektetnek be az olajiparba, főként a Stabroek blokkba, amelyet az ExxonMobil (45 százalék), a Hess (30 százalék) és a Cnooc  (25 százalék) által vezetett közös vállalat üzemeltet. Továbbra is itt található az ország egyetlen olajtermelő mezője, ám újak még nem indultak be. Várhatóan hamarosan olyan vállalatok is belépnek a termelési fázisba, mint a Total Energies és a Repsol. A remények szerint az ágazatba történő befektetések 2030-ig megkétszereződnek. A gázágazat is hamarosan további tőkében részesül. 

Sürgős tervezésre van szükség 

Mi lesz ebből a sok pénzből? Aubrey Norton, az ellenzék vezetője többször is kifogásolta a kormány stratégiáját, amely hatalmas összegeket fektet be nagyszabású infrastrukturális projektekbe.  

Olyan utat választottunk, amely a pazarlást ösztönzi”  

– mondta. A politikus attól tart: a kormánynak nem lesz meg az intézményi kapacitása ahhoz, hogy az elkövetkező években ennyi kezdeményezést megtervezzen és végrehajtson. „Amire Guyanának ebben a szakaszban szüksége van, az egy átfogó terv” – fejtette ki Norton az amerikai lapnak. Néhány elemző egyetért ezzel. Thomas Singh közgazdászprofesszor is hiányolja a tervezést. „Aggódom, hogy a kormány a buta növekedési számokra összpontosít, és nem fordít figyelmet a fontosabb társadalmi kérdésekre” – magyarázta. 

A mai Guyanában nincs hiány nagyszabású projektekből. Irfaan Ali szerint az ország arra fogja felhasználni a nemrégiben szerzett gazdagságát, hogy megfelelően megvédje erdőit, természeti adottságait és kiépítse az infrastruktúrákat. Emellett lehetőséget biztosítanak arra, hogy Guyana „a regionális élelmiszerpiac első számú szereplőjeként pozicionálja magát”. 

Hogy áldás vagy átok lesz a Guyanára rászakadt olajvagyon, azt még nem lehet megmondani, ugyanis annyira új ez a helyzet – összegezte cikke végén az Americas Quarterly. Mindkettőre megvan az esély: a tudatos, tervezett, kiszámítható fejlődésre, valamint a gazdagság fokozatos felélésére, elherdálására is. 

Kapcsolódó: 

Címlapfotó: Shutterstock