FoglalkoztatásTársadalomVilággazdaság
Ellustultak a németek? – ezt a kérdést boncolgatja a Bloomberg 

Ellustultak a németek? – ezt a kérdést boncolgatja a Bloomberg 

Németországban nem félnek a munkától, de túl sok a szabadság, rengeteg a táppénzen töltött nap és nem mindig megoldás a részmunkaidő sem. Úgy tűnik, az ottani dolgozók elvesztették a munkába vetett hitüket. A gyenge gazdasági eredmények miatt kétségbeesett német politikusok és üzleti vezetők mostanában egy egykor tabunak számító témát emlegetnek: honfitársaik nem dolgoznak eleget, és nem úgy állnak a munkához, mint korábban. 

kultúraTársadalomTörténelem
Párizs 1924-ben megmentette az olimpiai mozgalmat, de vajon idén is képes erre? 

Párizs 1924-ben megmentette az olimpiai mozgalmat, de vajon idén is képes erre? 

Pár hét van még hátra a párizsi játékok megnyitóünnepségéig. A francia fővárosban 100 évvel ezelőtt már zajlottak a sportesemények, és az 1924-es olimpia akkor újra fellobbantotta a kihunyással fenyegetett verseny lángját. Az idén, amikor a játékoknak az a kimondatlan célja, hogy az emberek összefogásáért küzdjenek, sokan azt kérdezik: vajon Párizs most is újra meg tudja menteni az olimpiát?

GeopolitikaTársadalom
Tudós nő, aki az észak-amerikai országot, Mexikót vezeti  

Tudós nő, aki az észak-amerikai országot, Mexikót vezeti  

Az egy hete Mexikó elnökévé választott Claudia Sheinbaum lesz az első nő ebben a tisztségben, és a legelső tudós, aki megkapta a felhatalmazást, hogy egy latin-amerikai országot irányíthasson. Egyesek attól tartanak, hogy elődje, az idén 70 esztendős Andrés Manuel López Obrador nyomdokaiba lép, és bábként kiszolgálja majd politikai környezetét. Sheinbaum azonban okosabb ennél.  

GeopolitikaHáborúVilággazdaság
Európa fegyverbe! De honnan lesz pénz az uniós hadseregre?

Európa fegyverbe! De honnan lesz pénz az uniós hadseregre?

Az ukrajnai háború felébresztette Csipkerózsika-álmából az európai védelem ötletét. A megrémült országok vezetői most számolatlanul öntik a pénzt a saját védelmi képességük erősítésébe. De ezek az intézkedések többnyire nem átgondoltak, nem előrelátók, a száz helyen eresztő hordón egy-két lyukat befoltoznak. Azok, akik kételkednek az adott tervekben, először azt hozzák fel, hogy minek kellene megduplázni a NATO felépítését. Bár a feladat hatalmas, azért már mutatkoznak kezdeti részeredmények. 

Társadalom
Folyik a hajsza La Mouche, azaz a Légy és az őt kiszabadító fegyveres banda után 

Folyik a hajsza La Mouche, azaz a Légy és az őt kiszabadító fegyveres banda után 

A francia rendőrség tovább folytatja a hajszát Mohamed Amra és az őt kiszabadító banda tagjai ellen. Három héttel ezelőtt a rabszállító furgon elleni hollywoodi stílusú támadásban két börtönőr meghalt, három pedig súlyos sérüléseket szenvedett. A banda kereket oldott, a francia rendőrök eddig bottal ütik a nyomukat. Ha azonban nem lépték át a határt, szinte biztos, hogy előbb-utóbb lebuknak, ugyanis eddig a szökevényeknek nem sok babér termett Franciaországban. 

TársadalomVilággazdaság
A görög fetaháború hatása az európai választásokra 

A görög fetaháború hatása az európai választásokra 

Görögország legnépszerűbb sajtja, a feta ára az európai parlamenti választások előtt a helyi kormány és az ellenzék közötti komoly vita tárgyává vált. Ez a nézeteltérés jól mutatja, hogy az emberek aggódnak a megélhetési költségek emelkedése miatt, miközben neves politikusok leszerepelnek a valós élet ismeretének tantárgyából. 

GeopolitikaHáborúKiemeltTársadalomVilággazdaság
Esélyek és kételyek: megszerzi-e második mandátumát Ursula von der Leyen? 

Esélyek és kételyek: megszerzi-e második mandátumát Ursula von der Leyen? 

Ursula von der Leyen, az unió bizottságnak elnöke, akinek újbóli kinevezése nem magától értetődő, támogatók után kutatva járja Európát. Próbálja megnyerni Macront, Scholzot és Melonit, akiknek a szavára három eltérő európai pártcsaládban hallgatnak, és ezek közül egyik sem a leköszönő elnöké. A matematika szabályai szerint a jelöltnek teljesülhet a vágya az újrázásra, ám a tapasztalatok szerint mindig történnek meglepetések. 

TársadalomVilággazdaság
Szfinx kóborol Európában, most a brit Királyi Postára fáj a foga 

Szfinx kóborol Európában, most a brit Királyi Postára fáj a foga 

A Royal Mail, a Brit Királyi Posta anyavállalata elfogadta Daniel Kretinsky cseh milliárdos ajánlatát, aki folytatja az európai hanyatló ágazatok felvásárlását. A részvényesek jóváhagyásától és a brit kormánytól függ az, hogy a „cseh szfinx” új lapot nyithat a 2013-ban privatizált egykori közszolgáltató vállalat ötszáz éves történelmében. 

GeopolitikaHáborúTörténelemVilággazdaság
Német vélemény: „Macron? Végtelen pátosz, de lapos pénztárca”  

Német vélemény: „Macron? Végtelen pátosz, de lapos pénztárca”  

Huszonegy ágyúlövéssel üdvözölték, amikor Emmanuel Macron repülőgépe vasárnap leszállt Németországba, ahol Berlinben a demokrácia napjának ünnepségén vett részt. Majd másnap francia és német nyelvű beszédében felszólította az európaiakat, hogy „ébredjenek fel” a szélsőjobboldal erősödésére, kevesebb mint két héttel a választások előtt. Franciaországban, akárcsak Németországban, a kormányzó erők megalázó vereséggel nézhetnek szembe a június 9-i voksoláson. 

kultúraTársadalom
Párizsi olimpia: a francia szakszervezetek már győzelmet szereztek a sztrájkzsarolásban 

Párizsi olimpia: a francia szakszervezetek már győzelmet szereztek a sztrájkzsarolásban 

Ez a második rémálma a párizsi olimpia szervezőinek: a sztrájkok és tüntetések szétzilálhatják az egész nyári játékokat, és a tévénézők milliárdjai előtt tüntethetik fel rossz színben Franciaországot. (Az elsőről – a terrorista merényletekről – most szó se essék!) Rendkívüli béremelések, kiemelt prémiumok és egyéb bónuszok szerepelnek a legharciasabb szakszervezetek kívánságlistáján, amelyből nem egyet már el is értek. Tudják az erejüket, és azt, hogy a hatalom bármit kész megadni, csakhogy a játékok zavartalanul lemenjenek. 

GeopolitikaTársadalom
Olasz kokaincsempészek, román betörők, ukrán és orosz kiberbandák, francia stricik – így áll össze Európa szervezett bűnözése 

Olasz kokaincsempészek, román betörők, ukrán és orosz kiberbandák, francia stricik – így áll össze Európa szervezett bűnözése 

Az olasz 'Ndrangheta, albán klánok, lengyel vegyészcsapatok, török pénzmosók, grúz bankrablók, francia kerítők – a különböző nemzetiségű bűnbandák, amelyek az öreg kontinenst uralják. Ezek az Europol riasztó megállapításai az európai szervezett bűnözésről. A Le Figaro végigvette, hogy mely náció miben „erős”. 

HáborúTársadalomTörténelem
Az egyetemisták újra felforgatják Amerikát?

Az egyetemisták újra felforgatják Amerikát?

Amerika erkölcsi lelkiismeretének hívott egyetemi megmozdulások a történelem folyamán nem egy esetben jelentős hatást fejtettek ki az ország társadalmára. Mások viszont másféleként értékelik a tiltakozó akciókat, szerintük ezek nem mások, mint elkényeztetett gyermekek tüntijei. A gázai háború elleni megmozdulások most ismét felrázzák az egyetemeket. Vajon ez a messze dúló izraeli–palesztin konfliktus – amelynek Washington nem is közvetlen részese – képes lesz-e olyan hatást kiváltani, mint a fél évszázada lezajlott vietnámi háború elleni tiltakozás? 

GeopolitikaTársadalom
Könnyen Macron-ellenes népszavazássá válhat a francia európai választás  

Könnyen Macron-ellenes népszavazássá válhat a francia európai választás  

Visszafelé sül el Macron fegyvere? A francia közvélemény-kutatási adatokból egyre inkább az látszik, hogy az elnöki párt csúfos vereségbe fog belesétálni. A Nemzeti Tömörülés, az RN nemcsak hogy toronymagas esélyese a június 9-i választásoknak, de ha szerencséje lesz, akár a Macron-féle párt szavazatainak a dupláját is megkaphatja. Az elnök harcias megfogalmazásaira a sajátjain kívül senki sem vevő, megeshet, hogy a voksolás egy Macron-ellenes referendummá válik. 

kultúraTársadalom
Macron több szeretkezést kér a franciáktól

Macron több szeretkezést kér a franciáktól

Szexuális aktivitásra buzdította Macron francia elnök a honfitársait, hogy emeljék az országosan csökkenő születésszámot, amely a második világháború óta a legriasztóbb. De vajon meghallgatásra talál-e ez az elnöki felkérés? A közelmúltban Európában kimagasló számokat produkáló Franciaországnak jó pár évtized múlva meg kell ismerkednie a lakosság létszámának csökkenésével. 

GeopolitikaTársadalom
Ötórás műtét után továbbra is válságos, de stabil a meglőtt szlovák kormányfő, Robert Fico állapota 

Ötórás műtét után továbbra is válságos, de stabil a meglőtt szlovák kormányfő, Robert Fico állapota 

Robert Kaliňák szlovák védelmi miniszter, miniszterelnök-helyettes csütörtök reggeli tájékoztatóján elmondta, hogy Robert Fico kormányfő a szerda délutáni merénylet következtében továbbra is életveszélyes állapotban van.

GeopolitikaTechnológia
Egyre élesebbé válik a Holdért folytatott amerikai és kínai űrverseny  

Egyre élesebbé válik a Holdért folytatott amerikai és kínai űrverseny  

Kína a napokban újabb űrküldetést kezdett, amelynek a célja mintával hazatérni a Hold sötétebb oldaláról, ahol eddig csak kínai űrszonda járt. A Csang’e 6 fedélzetén számos európai műszer található, példázva azt a szándékot, hogy Peking nem tekinti csak a saját missziójának az expedíciót. Az viszont biztos, hogy a Holdon is egyre élesebbé válik az amerikai–kínai rivalizálás, az első kínai ember megjelenését a Holdon 2029–30 körülre tervezik.

GeopolitikaHáborúKiemeltVilággazdaság
Hszi Csin-ping körútjának célja Európa semlegesítése az Amerikával vívott rivalizálásában  

Hszi Csin-ping körútjának célja Európa semlegesítése az Amerikával vívott rivalizálásában  

A kínai vezető arra épít, hogy a francia, szerb és magyar látogatásai éket vernek a nyugati blokk országai közé – nagyjából így összegezhető a nemzetközi sajtó első értékelése Hszi Csin-ping európai körútjáról. Az ukrajnai háború és az európai kereskedelmi nyűgök álltak a tárgyalások első napjának középpontjában, azt pedig nem lehet tudni, hogy mi hangzott el a második napon Hszi és Macron között a kötetlenebbnek tervezett pireneusokbeli kiránduláson. Abban viszont egyetértenek az elemzők, hogy ilyen kényes kérdések nem fogják beárnyékolni a kínai vezető szerb és magyar útját.  

GeopolitikaHáborúTanít a történelem
Macron tovább provokál: vihart keltettek a nukleáris elrettentésről tett kijelentései

Macron tovább provokál: vihart keltettek a nukleáris elrettentésről tett kijelentései

Macron elnök szinte hetente sürgeti NATO-katonák Ukrajnába vezénylését. Ám egy április végi interjúban az államfő bejelentette, hogy „vitát kíván nyitni” a nukleáris fegyvereket is magában foglaló európai védelemről. Otthon – jobbról és balról – nem győzték figyelmeztetni, hogy ez nem olyan egyszerű kérdés, amiben még az egyébként nagy hatalmú francia elnök is akár kénye-kedve szerint dönthet. 

TechnológiaVilággazdaságZöldenergia
Musk Pekingben felbőgette a Kínában köhögő Teslát  

Musk Pekingben felbőgette a Kínában köhögő Teslát  

A Tesla főnöke, Elon Musk Kínába utazott, ahol négyszemközti megbeszélést folytatott Li Csiang miniszterelnökkel. A váratlan út célja az volt, hogy újraindítsa az autóipari konszern fejlesztéseit az országban. A kínaiak által korábban körülrajongott Tesla eladásai a közelmúltban megtörtek, a jelek szerint nem bírja a versenyt a hazai modellekkel. 

InflációTársadalomTechnológiaVilággazdaságZöldenergia
Az eurózóna gazdasága hanyatlik, Amerika kenterbe veri az uniót 

Az eurózóna gazdasága hanyatlik, Amerika kenterbe veri az uniót 

A korábban mítosznak tartott feltételezés a szemünk előtt válik valósággá: az eurózóna viszonylagosan elszegényedik, összevetve az Egyesült Államok gazdasági teljesítményével. Több más elemzés mellett két francia közgazdászkutató is erre a következtetésre jutott a Le Monde-ban megjelent cikkében. Minden mutató ezt támasztja alá. 

KlímaváltozáskultúraTársadalom
Már borból sincs elég… 

Már borból sincs elég… 

A szélsőséges időjárás következtében 2023-ban a világ bortermelése 10 százalékkal, 237,3 millió hektoliterre csökkent. A legtöbb bortermelő ország számára a tavalyi igencsak rossz év volt, kivéve Franciaországot, ahol a borászok 4 százalékkal többet termeltek. Spanyol- és Olaszország nagymértékben megszenvedte az időjárás szeszélyeit. Eközben a világ borfogyasztása is apadt. 

GeopolitikaInflációTársadalomVilággazdaság
IMF-előrejelzés: nagy problémát okozhat az eurózóna-országok államadóssága 

IMF-előrejelzés: nagy problémát okozhat az eurózóna-országok államadóssága 

A Nemzetközi Valutaalap, az IMF szerint a német államadósság a következő években csökken, míg Olaszország és Franciaország fizetési kötelezettsége kitartóan növekszik. A szakértők szerint ez az eltérés a következő néhány évben újabb feszültségeket vált ki az euróövezeten belül.  

TechnológiaVilággazdaság
A Samsung lekörözi tajvani versenytársát, a TSMC-t a nanochipek gyártásában 

A Samsung lekörözi tajvani versenytársát, a TSMC-t a nanochipek gyártásában 

A dél-koreai gyártó 6,4 milliárd dollár állami támogatást kap a félvezetők amerikai gyártásához, cserébe fellendíti a beruházásokat Texasban. Ráadásul úgy tűnik, hogy a Samsung az Egyesült Államokban megelőzi riválisát, a tajvani TSMC-t a legfejlettebb chipek versenyében. 

Promóció

Trend

Promóció

Hazai válogatás