2025. március 25. | Makronóm
Friss összehasonlításunk alapján a hazai üzletláncok árai ma már jobbak a környező országokéhoz képest. Az árkülönbségek mérséklődése feltehetően részben a nemrég bevezetett árrésstoppal magyarázható. Az elmúlt napokban ugyanazon nemzetközi lánc termékeit vizsgáltuk meg négy országban.
2025. március 22. | Makronóm
A felvidéki komáromi járásból az aktív álláskeresők legalább fele magyarországi munkahelyet keres, amennyiben gyári munkáról van szó.
2025. március 18. | Matus Tibor
Szlovákián belül évtizedeken keresztül a fővárosban lehetett könnyen jól fizető munkahelyekhez jutni, míg a vidék amolyan „éhségzónának” minősült. Most ez alapjaiban megváltozik, inkább a pozsonyi munkahelyek kerülnek veszélybe – állítja egy szlovák gazdasági portál.
2025. január 26. | Matus Tibor
Szombaton az ukrán elnök Vologyimir Zelenszkij kijelentette, hogy Ukrajna készen áll a földgáz tranzitjára Azerbajdzsánból Európába. Úgy tűnik, hatott, hogy a gázszállítással kapcsolatban Orbán Viktor miniszterelnök kilátásba helyezte akár az orosz szankciók visszavonását.
2025. január 23. | Matus Tibor
Európában Szlovákia vezető pozíciót ért el az autógyártásban, de továbbra is kihívásokkal néz szembe az innováció vagy a startupokba való befektetés terén. Az autóiparuk eredményei rámutatnak a globális szereplők kihívásai és a helyi vállalkozások sikere közötti különbségre.
2025. január 12. | Makronóm
A felvidéki Somorján Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke és Andrej Danko, a szlovák parlament alelnöke lefektette egy olimpiai csarnok megaprojektjének alapkövét. Danko szerint Szlovákia ezzel is segíthetne Magyarországnak a nyári olimpiai játékok megszervezésében, ha a szomszéd ilyen státuszt kapna.
2025. január 3. | Matus Tibor
Újév napján leállt az orosz gázexport a szovjet korszakból származó, Ukrajnán áthaladó vezetékeken. A gáz a közel három évig tartó háború ellenére folyamatosan áramlott, de Ukrajna most megtagadta a tranzitszerződés megújítását. Az Európai Bizottság szóvivője szerint az EU felkészült a szakításra. „Az európai gázinfrastruktúra elég rugalmas ahhoz, hogy biztosítani tudjon nem orosz eredetű gázt is” – tette hozzá, gondolva itt a kiépült új LNG- (cseppfolyósított földgáz) importkapacitásokra.
2024. december 28. | Matus Tibor
Az agárminisztérium a szlovák parlament elé terjesztette az úgynevezett Zöldjelentést, ami 2023 mezőgazdaságáról ad látleletet. Bár az adatok tavalyiak, jól megmutatják az egész szlovákiai agráriumot.
2024. december 28. | Matus Tibor
A Mobility & Innovation Production s.r.o. (MIP) szlovákiai innovatív technológiai vállalat november közepén bemutatta az első hidrogénüzemű vontatót, amely átment az uniós előírásoknak megfelelő teszteken.
2024. december 21. | Páczi Zsolt
December 31-én nemcsak 2024, hanem Ausztria gázellátásának 70, míg Szlovákiáénak 60 százalékát biztosító orosz–ukrán gáztranzitszerződés is véget ér. Mi várható ezután?
2024. szeptember 22. | Matus Tibor
Szlovákia gyógyítócsomagot jelentett, ami nem csoda, hiszen az ország a Covid óta nem tudta konszolidálni a költségvetési hiányt. Mindezt Ladislav Kamenický pénzügyminiszter jelentette be az oktatási és a környezetvédelmi tárca vezetőjének társaságában. Persze emlékeztettek arra, hogy minderre az őket megelőző kormányok felelőtlen költekezése miatt kényszerültek, mondván: egy „guillotine-t hagytak ránk, és azt várták, hogy alátegyük a fejünket”.
2024. június 28. | Makronóm
Az elmúlt hónapokban a kínai kormányhivatalok, a párt által ellenőrzött média és más, az államhoz kapcsolódó csoportok egyre terjedő kampányt indítottak a francia brandy, a spanyol sonka, a német nagy köbcentis járművek és más áruk ellen.
2024. június 20. | Matus Tibor
A Politico nagyon szépen bemutatta az EU-ban folyó kupeckedést, a quid pro quo (valamit valamiért) alkalmazását, amikor beszámolt arról, hogy a friss szlovák medvetörvény EU-s békén hagyása fejében a szlovák környezetvédelmi miniszter üzletet kötött, és elfogadta Brüsszel természet-helyreállítási törvényét.
2024. május 16. | Matus Tibor
Tegnap egész Szlovákia, de talán a világ jobbik fele is megdöbbent, amikor szembesült a hírrel, hogy meglőtték Robert Fico szlovák miniszterelnököt. A merénylet sajnos egyről tanúskodik: a társadalom szétcincálása, a polarizáltság, az eszme életre-halálra való erőltetése még az olyan, közmondásosan békés nemzet szöveteibe is beférkőzött, mint a szlovák.
2024. május 16. | Makronóm
Robert Kaliňák szlovák védelmi miniszter, miniszterelnök-helyettes csütörtök reggeli tájékoztatóján elmondta, hogy Robert Fico kormányfő a szerda délutáni merénylet következtében továbbra is életveszélyes állapotban van.
2024. május 15. | Makronóm
Merényletet követtek el szerda délután Nyitrabányán Robert Fico szlovák miniszterelnök ellen. Három vagy négy lövés találta el a kormányfőt, akit azonnal kórházba szállítottak.
2024. március 24. | Matus Tibor
Ivan Korčok volt külügyminiszter megnyerte a szlovákiai államfőválasztás első fordulóját, és a vártnál talán nagyobb arányban utasította maga mögé Peter Pellegrinit, a parlament jelenlegi elnökét. Harmadikként a megosztó személynek tartott volt bíró, Štefan Harabin, míg a negyedik helyen a magyar jelölt, Forró Krisztián végzett. Az átlagos részvételi arány alig érte el az 52 százalékot.
2024. február 8. | Makronóm
Az ukrán gabona okozta piaci nehézségekről, az európai gazdatüntetésekről, kereskedelmi és állategészségügyi kérdésekről is egyeztetett Nagy István agrárminiszter hivatalában Richard Takáčcsal, Szlovákia új mezőgazdasági és vidékfejlesztési tárcavezetőjével kedd délután.
2024. január 21. | Matus Tibor
Az oroszok is figyelik az EU-n belüli civódásokat, például a nemrég újjáalakult magyar–szlovák tandem küzdelmét az európai föderalista törekvések ellen. Szerintük a „jó úton” Budapest kapna valamiféle formai engedményt, ami esetleg módosítja az ukrajnai segélyek mechanizmusát, de a döntés lényegét nem. A „rossz” opcióban viszont megfoszthatják Orbánt a vétójogától az Európai Tanácsban.
2023. október 4. | Matus Tibor
Robert Fico nagyon gyorsan megtapasztalta, hogy mi a szuverenitás ára. A legutóbbi szlovákiai választások győztese felháborodásának adott hangot egy rövid, hétfőn közzétett videoüzenetben. Pedig valószínűleg nem most tapasztalta meg először, mennyire nem toleráns Európa a más véleményekkel szemben.
2023. október 2. | Matus Tibor
Furcsa reggelre ébredt Szlovákia. A hajnalig tartó szavazatszámlálás megállapította, miképp alakul a parlamenti patkó, de ez nem oszlatta el a bizonytalanságot. A felvidéki magyarság is csalódott, annak ellenére, hogy ők is ismerik a történetet: ha mindent ugyanúgy csinálsz, akkor mitől várhatnál más eredményt?
2023. szeptember 30. | Matus Tibor
Az egyik vezető szlovák gazdasági lap egy érdekes gazdasági anomáliának járt utána. Míg a reálbérek az elmúlt négy évben csökkentek, addig a háztartások fogyasztása nőtt. Az emberek igyekeznek elkerülni az életszínvonal visszaesését, de ez néhány családot komoly kockázatvállalásra kényszerít.
2023. szeptember 3. | Matus Tibor
Az egyik vezető szlovák gazdasági portál az ottani gazdasággal kapcsolatban borús képet alkotott. A magasabb költségvetési hiányért elsősorban a parlamentet okolják, ahol megfelelő jogalkotási folyamat nélkül fogadnak el olyan jogszabályokat, amelyek kiadásaival a költségvetés nem számolt.
2023. június 16. | Makronóm
Kanász-Nagy Máté, az LMP frakcióvezető-helyettese és Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára június 14-én Biztonságban van Magyarország energiaellátása? címmel folytatott szakmai vitát az Oeconomus Alapítvány szervezésében. A vitát Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Alapítvány szakmai igazgatója moderálta.
2023. május 8. | Matus Tibor
Ódor Lajossal, a Szlovákia frissen magbízott ügyvezető kormányának miniszterelnökével tavaly áprilisban készítettünk interjút. Akkor még, mint a Szlovák Nemzeti Bank alelnöke, beszélt a szlovákiai válságkezelésről, a háború hatásairól és a gazdasági kilátásokról.