Az ukrajnai háború kirobbanása óta Európa egyre határozottabban törekszik függetlenedni és önellátóvá válni a hadiiparban. A védelmi képességek növelése és a fegyverkezési programok megvalósítása immár uniós szinten intézményesített támogatási hátteret is kap. Az EU-s gyártók kapacitásai azonban még nem képesek fedezni a kontinens igényeit. A Makronóm Intézet elemzése a Magyar Nemzetben jelent meg.
A nemrég még temetett NATO a háború nyomán új legitimitást szerzett magának Európa Oroszországgal szembeni védelmének szerepében. Az európai NATO-tagállamok az elmúlt évtizedekben viszonylag keveset költöttek biztonságuk garantálására, ehelyett inkább az USA-nak szervezték ki a védelmüket. Az elmúlt öt évet vizsgálva az amerikai szállítmányok az európai országok fegyverimportértékének több mint a felét teszik ki még Oroszország adatait figyelembe véve is. A NATO-tagállamok többségének az USA a fő beszállítója, sok esetben 80 százalékos részesedéssel, amelyet Németország, Dél-Korea és Franciaország követ. Habár Európa jelenleg 56 milliárd dolláros elmaradásban van a NATO által előírt, a GDP 2 százalékát kitevő védelmi ráfordítási célhoz képest, a kontinens országainak egyre nagyobb hányada – köztük hazánk is – elérte a NATO-célokat.
Újra gőzerővel zajlik az európai fegyverkezés
A globális védelmi kiadások tavaly rekordszintre, 2,2 ezer milliárd dollárra nőttek, és Európában is a hidegháború óta nem látott magasságba, 388 milliárdra emelkedtek. Az ukrajnai háború kitörése után felpörgött az európai fegyvergyártás és -vásárlás, a hadiipar pedig szárnyalásnak indult. Az USA továbbra is a világ legnagyobb fegyverexportőre, az európai fegyverbehozatalból való részesedése ráadásul 2019–23-ban 55 százalékot tett ki, szemben a korábbi, 2014–2018-as időszak 35 százalékával.
Habár Franciaország fegyverexportja kiemelkedik – 2019–2023 között 47 százalékkal haladta meg az azt megelőző 2014–2018 közötti időszak értékét, és Oroszországot is megelőzve először vált a második legnagyobb fegyverexportőrré
–, a szállítmányai 76 százaléka Ázsiába és Észak-Afrikába irányul.
A geopolitikai viharok mellett az európai kormányok védelmi kiadási kötelezettségvállalásai szintén felkeltették az érdeklődést a szektor iránt, így a kontinens hadiipari vállalatainak részvényárfolyam-növekedései még az amerikai riválisaikét is felülmúlják. Persze azért a tengerentúli cégeket sem kell félteni: Németország például 100 milliárd eurós haderőfejlesztési programot indít, amelynek nagy része amerikai F–35-ös vadászgépek és szállítóhelikopterek megvásárlására fog irányulni. Magyarország tudatos stratégiával már 2016-ban megkezdte a honvédelem jelentős fejlesztését a Zrínyi honvédelmi és haderőfejlesztési program keretein belül, amely nagyszabású védelmi ipari beruházásokat ösztönöz hazánkban. Ezek közül is kiemelkedik a termelést 2024 második felében megkezdő várpalotai lőszer- és robbanóanyaggyár, amely kontinensünk egyik legnagyobb ilyen létesítménye lesz, és európai szinten is képes lesz számottevően csökkenti a külső függőséget.
Az európai országok hadianyagkészletei jelentősen megcsappantak az Ukrajnának nyújtott adományok miatt, ezek pótlása pedig főként az európai gyártók feladata.
A Rheinmetall például új gyárat tervez nyitni Németországban, amely teljes kapacitáson 200 ezer tüzérségi lövedéket lesz képes előállítani évente. A robbanó- és hajtóanyagok szállítói, köztük a brit Chemring és a francia Eurenco szintén nyertesei a fegyverkezésnek. Habár a svéd Saab főként a Gripen vadászgépeiről híres, olyan egyéb fegyvereire is nagy a kereslet, mint a páncéltörő rakétái vagy a légvédelmi radarjai. Európa legnagyobb rakétagyártója, az MBDA pedig tavaly rekordmennyiségű megrendelést (28 milliárd eurót) könyvelhetett el, amely fele-fele arányban oszlik meg a belföldi piac – azaz Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Olaszország és Spanyolország – és az exportügyletek között.
Uniós stratégia születhet a fegyverkezési programok elősegítésére
Körvonalazódni látszik egy olyan elképzelés, amely szerint az EU a NATO befektetési és beszerzési ágaként lépne fel: míg az előbbi biztosítaná a forrásokat egy saját védelmi költségvetés létrehozásával, utóbbi szabványokat és beszerzési célokat határozna meg.
Első lépésként az Európai Bizottság március közepén bejelentett egy 500 millió eurós támogatási csomagot, a lőszergyártás támogatásáról szóló törvényt (ASAP), amelynek célja a fegyvergyártási programok felgyorsítása azáltal, hogy kifizeti a hadianyagok gyártási költségeinek akár a 45 százalékát.
Az ASAP keretében 15 országban 31 projekt kapott támogatást. Amennyiben sikerül az uniós termelést évi 2-2,5 millió tüzérségi lövedékre feltornászni, akkor az EU termelése arányossá válhat Oroszországéval – utóbbi jelenleg évi 3 millió darabot képes gyártani. A tervek ambiciózusak, de a valóság kiábrándító: az unió március végéig 1 millió lövedék leszállítását ígérte Ukrajnának, azóta azonban világossá vált, hogy ez nem fog megvalósulni, és jó, ha az ígért mennyiség felét teljesíteni tudja. Habár az EU igyekszik a fegyveriparát hadigazdasági módba állítani, a finanszírozás továbbra is kérdéseket vet fel.
Ezen a helyzeten szeretne változtatni a márciusban elfogadott új európai védelmi ipari stratégia (EDIS), amelynek célja, hogy érzékeny, rugalmas, egységesebb és a fegyverimportra a jelenleginél kevésbé rászoruló európai védelmi ipar alakuljon ki. Legfőbb célja, hogy 2030-ra ezen terület kereskedelmi értéke az EU teljes védelmi piacának a 35 százalékára növekedjen, és hogy ekkorra az uniós országok védelmi beszerzéseinek legalább az 50 százaléka a kontinens védelmi technológiai és ipari bázisból származzon. Cél továbbá, hogy a tagállamok a védelmi felszerelések legalább 40 százalékát együttműködve szerezzék be.
Még mindig szüksége van az importra Európának
A stratégia azonban túlságosan optimista az európai védelmi ipari kapacitásokat illetően: bár a lőszergyártás az elmúlt két évben jelentősen nőtt, még mindig messze elmarad a kereslettől. A korábbi években ráadásul hatalmas mértékben, 94 százalékkal megnőtt a EU-n kívülről, elsősorban az Egyesült Államokból származó fegyverimport – egészen 78 százalékra –, ami teljesen szembemegy az uniós célokkal.
Látható tehát, hogy bár a védelmi képességek függetlenedésére való törekvés jelen van az uniós stratégiában, az európai gyártás egyelőre nem képes kielégíteni a saját keresletét.
Mindazonáltal a folyamatban lévő kapacitásbővítések segítenek csökkenteni védelmünk külső kitettségét, miközben a térség nagyobb globális szerepvállalását, valamint az európai ipart és ezzel kontinensünk gazdaságát is erősítik.
Kapcsolódó:
Címlapfotó: MTI/Bruzák Noémi
