A stratégiai ágazatok egy gazdaság működésének és értékteremtésének alapjait jelentik, ezért a legtöbb ország kiemelt jelentőséget tulajdonít annak, hogy ezeket az ágazatokat külföldi befolyástól mentesen, nemzeti keretek között tartsa. Jelentőségükre az elmúlt évek eseményei (pandémia okozta ellátásilánc-zavarok és a geopolitikai feszültségekből adódó növekvő bizonytalanság) még inkább rávilágítottak, így mára a stratégiai ágazatok azokban az országokban is a gazdaságpolitikai diskurzus központi elemévé váltak, ahol eddig nem élveztek prioritást.

A stratégiai ágazatok védelmére jó példa az Egyesült Államok, ahol a Nemzeti Infrastruktúravédelmi Terv keretében tizenhat kritikus szektort azonosítottak (vegyi szektor, kommunikációs szektor, kritikus ipari szektor, energiaszektor, nukleáris szektor stb.). Amióta a globalizáció végtelen szabadságának köszönhetően megjelentek az első befektetők az Egyesült Államok piacán, Washington azóta védi a külföldi tulajdonlástól a nemzetstratégia számára kritikus fontosságú tizenhat szektort.Nyugat-Európától az ázsiai kistigrisekig a sikeres és gazdaságilag fejlett országokban általánosan megállapítható, hogy a stratégiai ágazatokban a hazai tulajdonlás – legyen az állami vagy magán — mindig elsőbbséget élvez.

Magyarország 2010 óta szintén ezen az úton jár, és a magyar gazdaságpolitika prioritásként kezeli a stratégiai ágazatok védelmét vagy visszaszerzését.  Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy mi magyarok európai szinten a ‘90-es évek kíméletlen privatizációs hadjárata után jelentős hátrányból indultunk.

Magyarország elkezdte visszaszerezni a rendszerváltás után elkótyavetyélt stratégiai ágazatokat

Az 1990-es években Magyarországon rendkívül hamar ment végbe a kommunizmusból a kapitalizmusba való gazdasági átmenet, ami megnyitotta a magyar piacot a globális tőke előtt. Ez rövid távon azt eredményezte, hogy a nemzeti piac és a nemzetállamhoz kötődő vállalatok eltűntek az egymással versenyző globális értékláncok között.

Magyarország privatizációs korszakára – ahol az állam még a közüzemi szolgáltatások széles körét is értékesítette a külföldi befektetők részére – kevés hasonló példa van a világban.

A ‘90-es évek hatalmas és hosszú távú károkat okozó privatizációs gyakorlata 2010-re már a nemzetbiztonságra, nemzetgazdaságra és a külső-belső egyensúlyra is kritikus hatással bírt.

A kritikus szektorok szereplői oligopol és monopol helyzetbe kerültek, melynek köszönhetően a piaci verseny minimálisra csökkent.

Ez a vállalatok számára a profit túlzott növelését jelenti a fogyasztók kárára. Azonban a stratégiai hátrány az állam szintjén is megjelenik, hiszen így nem képes kiaknázni a lehetőségeit. A külföldi tulajdonosok egyensúlytalanságot, pénzügyi sebezhetőséget okoznak azzal, hogy míg a maximalizált javaikat versenypiaci környezet hiányában belső forrásból szerzik, azokat elviszik az országból.

2010 után Magyarország elsődleges céljává vált, hogy ne a globális értékláncokért versenyezzen, hanem megteremtse azokat. Ugyanis csak ezzel lehet elérni azt, hogy a hozzáadott érték nagyrésze hazai szinten kerüljön előállításra és bent is maradjon az államahatáron belül.
2010-et követően a rendszerváltás utáni évek tékozló politikájának megfordulása kezdett láthatóvá válni: kezdődően a bankszektorral, amelynek egy jelentős – a 90’-es évek közepén a GDP 10 százalékáért kimentett és a GDP 1 százalékáért értékesített – részét visszavásárolták, és a 80 százalékos külföldi arányt 50 százalék körülire mérsékelték. A bankszektor mellett hasonló folyamatok voltak megfigyelhetőek a gáztározók, a villamosenergia- és gázszolgáltatások és további stratégiai fontosságú vállalatok részbeni vagy teljes egészében történő visszavásárlásával. Ahogyan az a külföldi gyakorlatban is látható, a kommunikációs szektor is a stratégiai ágazatok között szerepel, a tavalyi évben pedig sor került a Vodafone Magyarország Távközlési Zrt. 49 százalékos részesedésének felvásárlására, ami szintén nemzetstratégiai célzattal történt.

A cementgyártás az építőipar egyik alappillére

Mostanra tehát nyilvánvalóvá vált, hogy a globalizáció és privatizáció adta lehetőségek a globális értékláncok túlzott megerősödését jelentik, ami külső egyensúlytalansághoz és az állam kiszolgáltatottságához vezet, amennyiben ez nem párosul megfelelő nemzeti stratégiával. Ennek köszönhető az is, hogy az egyébként Magyarország számára kiemelkedően fontos építőipar alapkövét jelentő cementgyártás ma 100 százalékban külföldi tulajdonban van.

Az elmúlt 13 évet jellemző stratégiai autonómia iránti törekvés következő lépcsőfokát az építőipari jelenlét – azon belül is a cementgyártás, mint stratégiai ágazat – hazai arányának növelése jelenti.

A hazai szereplők piaci megjelenésével javulni fog a magyarországi cementipar – a teljes külföldi tulajdonlása miatt kialakult – előnytelen versenyhelyzete.

Erősödik a hazai pozíció a cementiparban

Jelenleg Magyarországon három cementgyár üzemel, melyek vagy német, vagy svájci tulajdonjoggal rendelkeznek. A váci és a beremendi cementgyárat, valamint azok további leányvállalatait az a Duna Dráva Cement Kft. (DDC) birtokolja, melynek tulajdonjoga 50-50 százalékban oszlik meg két német cégcsoport, a Heidelberg Material és a Baustoffgruppe Schwenk között. A cégcsoport évi szinten mintegy 2,2 millió tonna cementgyártó kapacitással rendelkezik.

A harmadik cementgyárat a királyegyházai LaFarge, vagyis idén májustól már a svájci  anyacég nevére átkeresztelt HOLCIM Magyarország Kft. jelenti. A Baranya vármegyében található gyár kapacitása éves szinten 875 ezer tonna klinker, vagyis több mint 1 millió tonna cement előállítására képes. A HCM 1890 Hejőcsabai Cement- és Mészipari Zrt. lehetne a negyedik és egyben egyetlen magyar tulajdonú vállalat, amely azonban a folyamatos lakossági tiltakozások és pereskedések miatt 2011 óta nem üzemel. Ennek következtében viszont a teljes magyar cement előállítása és értékesítése a külföldi vállalatok kezében összpontosul.

A közelmúltban azonban láthatóvá vált, hogy egy magyar tulajdonú vállalat vásárolná fel az osztrák Asamer Baustoffe AG tulajdonában lévő, bosznia-hercegovinai Lukavac Cement d.o.o.-t vállalatot, mellyel erősödhet Magyarország stratégiai autonómiája.

 Az 1971-ben alapított gyár termelési kapacitása 650 ezer klinkerbeton, vagyis

éves szinten több mint 1 millió tonna cement előállítására lenne képes, mellyel csaknem egyharmados részesedést tudna szerezni a külföldiek által dominált hazai piacon.

Továbbá a készbetongyártással is foglalkozó vállalat megvásárlásával a Vijenac mészkőbányában is 50 százalékos részesedéssel bírna a magyar tulajdonos, ami egy újabb lépést jelentene a magyar stratégiai autonómia felé.

Címlapfotó: Shutterstock