Czomba Sándor: ezer vállalkozás jöhet létre mintegy 6 milliárd forint kormányzati támogatásból – makronom.eu
2026. szeptember 4., péntek

Czomba Sándor: ezer vállalkozás jöhet létre mintegy 6 milliárd forint kormányzati támogatásból

A Vállalkozó Start II. Program segítségével ezer egyéni vagy mikrovállalkozásnak minősülő társas vállalkozás jöhet létre idehaza, ami nagymértékben elősegíti az önfoglalkoztatóvá válást Magyarországon.

A 6 milliárd forintból megvalósuló program nyertes pályázói 4,5 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek kezdeti költségeik fedezése és versenyképességük növelése érdekében.

A támogatásra olyan, piacképes ötlettel rendelkező magyar állampolgárok jelentkezhettek, akik Magyarország területén új vállalkozás indításával önfoglalkoztatóvá kívánnak válni.

A belépési feltételeket teljesítők 90 órás vállalkozói képzésben és 6 órás konzultációban részesülnek. Az érintettek a képzést követően, a részletesen kidolgozott üzleti tervük elfogadása után, alapíthatják meg vállalkozásukat, amelynek kezdeti költségeihez legfeljebb 4,5 millió forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak. A támogatást bérjellegű kiadásaik fedezésére, versenyképességük növelését szolgáló beszerzésekre és szolgáltatások igénybevételére használhatják fel a pályázók. Kiemelendő, hogy a képzésbe bevonandók 90 százaléka maximális pontszámot ért el a kompetenciamérésen, ami a jelöltek jó felkészültségét mutatja. A nyertes pályázók döntő többsége a 20–50 éves korosztály tagja, a legtöbben Budapestről, Pest, Baranya és Hajdú-Bihar vármegyéből pályáztak sikeresen, 79 százalékuk a szolgáltatói szektorban kívánja elindítani vállalkozását. Az OFA Nonprofit Kft. a képzésbe bevonandó pályázók kiértesítését a héten megkezdi.

Kapcsolódó:

Borítókép: MTI/Lakatos Péter

Posztok hasonló témában

Hét ábrája

Partnereink